Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-19 / 42. szám
Ml 2003. Február 19., szerda AHOL ELÜNK 7. OLDAL JÁSZSÁGI BARANGOLÁS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Egy élet munkájáért Tizedik alkalommal tette közzé „A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma az általa alapított Jászságért Díj kiírását. A Jászságból elszármazottak és a kistérségben élők között több mint egy évtizede jelent „intézményesült” formában is kapcsot a Jászok Egyesülete és társszervezete, „A Jászságért” Alapítvány. Szándékuk szerint nemcsak a kapcsolat életben tartásáért dolgoznak, hanem részt szeretnének vállalni a Jászság szellemi hagyatékának, kulturális életének összegyűjtésében, bemutatásában, felvirágoztatásában. Egy térség az ott élő emberek munkájától, tevékenységétől halad előre. Az alapítvány egy évtizeddel ezelőtt azért hozta létre a Jászságért Díjat, hogy saját eszközeivel próbálja megmutatni: a kultúra, a helytörténet, az oktatás területén dolgozók közül kik azok, akik egész életükben folyamatosan dolgoztak szűkebb hazájukért. A díjat idén is az a személy nyerheti el életműve elismeréseként, aki a Jászság kulturális és oktatási életében kiemelkedő alkotómunkát végzett. A díj ösz- szege 250 ezer forint. Az alapítvány kuratóriuma a díjazásra érdemesnek tartott személyekre vár javaslatokat magánemberektől szervezetektől egyaránt ez év március 31-ig címükre: „A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma 1537 Bp. 114 Rb.367.N ________■ Fé rjhez menni és játszani is imádnak Új bemutatóval jelentkezett a jászárokszállási színjátszó kör Imádok férjhez menni! Ne ijedjenek meg, nem a cikkíró felkiáltása ez, hanem a jászárokszállási Görbe János Színkör legújabb bemutatójának címe. Az amatőr színjátszók 1997 óta rendszeresen újabb és újabb darabokkal jelentkeznek, s egyre inkább válnak népszerűvé a — már ré- ges-régen meghódított — helyiek mellett szűkebb hazánk színpadain is. JÁSZÁROKSZÁLLÁS Különös hangulata van egy bemutatónak, az árokszállási művelődési házban. Senki nem vonul el öltözője magányába, hanem az utolsó pillanatig a közönség tagjaival beszélgetnek, s nem rejtik véka alá: igenis, lámpalázuk van. A próbákon ugyan már jól ment minden, de mégis más dolog egy üres épületben a társak előtt játszani, mint a nézőteret zsúfolásig töltő közönség előtt. S nem játszhatnak csak úgy, akárhogyan! Az elmúlt évek nagy sikerű előadás-sorozatait követően a saját maguk elé állított mércének kell leginkább megfelelni. A Kovács Béláné rendezte darabot novemberben kezdték próbálni. Nem sok idejük volt, hiszen tudták: februárban már be kell mutatni a nem könnyű, tipikus angol humor jellemezte darabot. Sikerült megbirkózni a feladattal. Mostanra három előadáson vannak túl, s mindannyiszor telt ház előtt játszottak. Úgy tűnik, elfogadták, várják az új bemutatókat az árokszállásiak. Kiderül ez abból is, hogy a három egymást követő előadást követően már Gyakorlati bemutató: hogyan oldjuk meg vitás kérdéseinket életünk párjával biztos, hogy márciusban az érdeklődés nagysága miatt egy újabb bemutatót kell tartani. Minden a közös munkától függ. Együtt dolgozták ki a jeleneteket, összegyűjtötték a díszletnek alkalmas jelmezeket, bútorokat, kellékeket, maguk készítették a színfalakat is, s az árokszállási zeneiskola tanárai, diákjai játsszák a dalbetétek kísérőzenéjét. Jászárok- szálláson egészen a hatvanas évek elejéig élt az amatőr színjátszás. Igazából senki sem sejthette, hogy milyen fokon vált a helyi kulturális élet részévé. Erről csak a Görbe János Színkör első előadásai alkalmával győződhettek meg az emberek, s maguk a színjátszók is. Mostanra nemcsak a bemutatók alkalmával számítanak rájuk, de városi ünnepségekre, a kultúra napja rendezvényeire is hívják a csoportot. Igazi „lételemük” azonban a színjátszás. Legközelebb, még e hét pénteken Jászdózsára látogat el a társulat. _________■ Er kölcsi támaszt ad a közösség JÁSZJÁKÓHALMA Két éve működik Jászjákó- halmán a Szent Jakab Evangelizációs Közösség Jászjá- kóhalmán. A jelenleg mintegy nyolcvan főt számláló szervezet céljai között szerepel a jászsági kisközösségek összefogása, a szenvedélybetegek lelki gondozása, az ifjúság nevelése. Az egyház segítségével, erkölcsi támogatásával működő közösség - tudtuk meg vezetőjüktől, Lukácsiné Tábori Eleonórától -, programokat szervez tagjai számára, ahol mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb lehetőséget a kikapcsolódáshoz, tudásának bővítéséhez, egészsége megőrzéséhez. Az érseki jóváhagyással és engedéllyel működő - a vezető megfogalmazásában - emberi közösség nemrégiben a jászjákó- halmi plébánia épületében rendezkedhetett be, nyithatta meg úgynevezett evangelizációs központját. Szeretnének ezzel a lehetőséggel jól gazdálkodni, s minél több embernek segítséget nyújtani. [T Carlberg & Son Kft. jászárokszállási üzemébe az alábbi szakembereket keresi: Csoportvezető, mérőműszer-technikus Elvárások:- középfokú végzettség, vagy technikusi képesítés- gyakorlat a következő területeken: finommechanika, rádiótechnika és mikrohullám-technika- minimum alapfokú németnyelv-tudás. Gépbeállító lakatos Elvárások:- középfokú végzettség- gyakorlat a következő területeken: finommechanika, rádiótechnika és mikrohullám-technika- minimum alapfokú németnyelv-tudás. Elektromechanikai mérnök, műszaki mérnök, távközlési mérnök Elvárások:- felsőfokú végzettség- gyakorlat a következő területeken: finommechanika, rádiótechnika és mikrohullám-technika- minimum alapfokú németnyelv-tudás. Minőségbiztosítási szakember Elvárások:- középfokú vagy felsőfokú végzettség- szakmai gyakorlat- minimum alapfokú németnyelv-tudás. Bérszámfejtő, TB-ügyintéző Elvárások:- szakmai végzettség és gyakorlat- alapfokú német-/vagy angolnyelv-tudás előny. Az önéletrajzokat írásban, a következő címre kérnénk: Carlberg & Son Kft. 5123 Jászárokszállás, Ipari út 7. Tel.: 57/531-300 E-mail: info@carlberg.hu ZA Báli szezon és jótékonykodás A lokálpatrióta közösségek színt vittek a települések életébe Jászberény—Jászfényszaru A báli szezon idején a legkevesebb szó talán arról esik, hogy egy-egy szakma képviselői, egy-egy civil szervezet tagjai vagy esetenként egy- egy intézmény miért is szervezi meg saját bálját. Rendkívül fontos, hogy a bálok vendégkoszorúja jól érezze magát. Ezt szolgálja a műsor, a jó vacsora, s nem utolsósorban a zenekar. Alkalom nyílik a táncra, az ismerkedésre. Mindezek mellett azonban rendkívül fontos, hogy sok esetben konkrét célok érdekében szervezik a bálokat, s így teret adnak a jótékonykodásnak is. A Jászberényben megtartott Jász bálon például - a Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint a Jászok Egyesülete közös akciójával - már a 2005-ben esedékes ünnepségsorozatra kezdték meg a felkészülést. Nevezetesen 260 éve lesz annak, hogy Mária Terézia aláírta a jászok és kunok redemp- tiójáról (önmegváltás) szóló oklevelet. Akkor ez az esemény a szaA Barkóca Együttes palotása nyitotta meg a Jász bált badságot, a régi „kiváltságok” visszanyerését jelentette a térségben élőknek. Most egy Jász emlékművet szeretnének létrehozni az évfordulóra, s a legalkalmasabb időpontként a gyűjtés megindításához természetesen a Jász bál kínálkozott. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete életében a bál talán még fontosabb. Kilenc évvel ezelőtt az első bált épp azért szervezték meg, hogy alapot teremtsenek a civil kezdeményezés munkájáúB) HYuncini LIPTÁK AUTÓCENTRUM MÁRKAKERESKEDÉS SZERVIZ HASZNÁLT AUTÓ (tStetj 1J-.2)millióval tasisl© autóit! A Hyundai a világ legnagyobb autógyártói közé tartozik. Az elmúlt évtizedben nemcsak Ázsiában, de Észak-Amerikában, Ausztráliában és Európában is a legismertebb autómárkák közé emelkedett. lénye magas minőségű kidolgozás jellemzi. A HÁROMÉVES HYUNDAI GARANCIA ÉS Á A Hyundai járműveit a megbízhatóság, a kényelmes belső tér, színvonalas alapfelszereltség :ás jel KEDVEZŐ ÁR-ÉRTÉKARÁNY emeli a Hyundai autóit az élvonalba. Ha tartós, takarékos, megbízható és - nem utolsó sorban - szép autót szeretne vásárolni reális áron, LÁTOGASSON EL A JÁSZBERÉNYI HYUNDAI LIPTÁK AUTÓCENTRUMBA! Jászberény, 32-es főút 22-23 km szelvény között (Hatvan felé). Telefon: 57/500-905, fax: 57/500-906, mobil: 06-20/9333-994. Nyitva: H-P 9-18-ig, SZÓ 9-14-ig, V. 9-12 óráig. Sorokban PÓDIUM. Márciusban ismét útjára indul Jászberényben a Déryné Művelődési Központ pódiumsorozata. A hagyományok szerint itt népszerű, ismert művészek, művészpárok adják elő legfrissebb műsoraikat. A tervek szerint első alkalommal Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza „Én és a kisöcsém” címmel adnak elő zenés pódiumműsort. A második előadáson Cseke Péter és Sára Bernadett zenés estjén Mázai Sándor verseiből összeállított műsorukat mutatják be „Talán jó mégis az ember” címmel, majd harmadik alkalommal Gerendás Péter jelentkezik zenés estjével. CSÖRSZ ÁRKA. Ács Csilla történész muzeológus, az egri Dobó István Vármúzeum munkatársa lesz az előadója a Pest megyei megyeházán február 25- én megtartandó előadásnak. A Csörsz árkáról szóló mondandóját vetített képekkel illusztrálja a kutató. UNIÓ. 430 milliárd forintnyi támogatási összeg megszerzésére nyílik lehetősége országunknak az Európai Unió Strukturális Alapjából az elkövetkező években, azután, hogy országunk hivatalosan is csatlakozik a közösséghez - tudhattuk meg a napokban Jászberényben tartott konferencia előadóitól. A jászsági polgármesterek részvételével zajló tanácskozáson rámutattak, hogy rendkívül nagy szerepe lesz az elkövetkezőkben a települési, térségi összefogásnak, együtt gondolkodásnak. Az ötletek kidolgozásához, a projektek formába öntéséhez is számos támogatási formát, szolgáltatást nyújthatnak a megyénként szerveződő vállalkozásfejlesztési alapítványok vagy a regionális fejlesztési ügynökség. Az oldal anyagait írta: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János hoz. Azóta emlékhelyeket avattak, jó néhány kulturális közösséget indítottak útjára, találkozókat, megemlékezéseket szerveznek, ott vannak a városi közéletben. A napokban megtartott jubileumi, 10. alkalommal megrendezett báljukon volt mire visszaemlékezniük, a résztvevők pedig tudták, hogy a bálon összegyűjtött anyagiak mindenképp a város gyarapodását eredményezik majd. Jászárokszállási VÍZIKÖZMÜ eladásra kínál lejárt műszakival 1 db IFA W50-es LK típusú, billenőplatós tehergépkocsit. Érdeklődni lehet 06-20/9154-218 telefonon. jiiroi Könnyűszerkezetes házak megrendelhetők, referencia házak megtekinthetők. Gyors - korszerű - kedvező ár. AKCIÓ! II. o. LINDAB 45 mm trapézlemezre. NAGY BT. Jászberény, Kossuth út 102/a. Telefon/fax: 57/502-300,57/502-310 E-mall: nagybt@vnet.hu .mtz. Az Aprítógépgyár Rt. • acélszerkezeti lakatos, • horizont esztergályos és • minősített hegesztő munkák végzésére gyakorlattal rendelkező szakmunkások jelentkezését várja több műszakba, az alábbi címen: Jászberény, Sportpálya u. 1. 1 Erdő felújításhoz, telepítéshez, majorok, utak fásításához tavaszi felhasználásra, kedvező áron 2 éves nemesnyár suháng megrendelhető Telefon: 57/420-014, 57/42