Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-13 / 37. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁB Ó L 2003. Február 13., csütörtök tüH Pisti megmondta Hónapok óta folyik a vita: buktassunk, ne buktassunk, legyen házi feladat, ne legyen. Komoly pedagógusok, sőt maga a miniszter is töpreng ezen e fontos kérdésen. Ha megengedik, az alábbiakban megpróbálom megadnia választ, amit nem is én, hanem egy másodikos kis cigánygyerek fogalmazott meg még az ötvenes évek elején, akivel Szolnokon a Magyar utca 4. szám alatt működő gyermekotthonban hozott össze a sors. Pisti állami gondozottként került oda, én meg mint tanár jártam be korrepetálni. Húsvét előtt körülbelül nyolc példát adtam fel számtanból. Meglátja az én Pistim, és szokatlan mély hangján megszólal: — Tanár bácsi, nem lesz ez egy kicsit sok? - Nem - próbáltam magam igazolni -, hiszen csak három nap múlva találkozunk. Nos, amikor újból találkoztunk, nézem a megoldást. Ahogy a vége felé haladok, egyre több a hiba. Észrevételezem. Mire Pisti: - Mondtam magának, hogy sok, de nem hitte el! íme, itt a megoldás, amit Pisti, jó ötven évvel ezelőtt, ma is elfogadható módon megfogalmazott: adjunk, de ne sokat! Adjunk any- nyit, amennyi ráneveli a tanulót a mindennapi tevékenységre. Ezt megerőltetés nélkül meg tudja oldani. Lényeges, hogy minél kevesebb „üresjárata” legyen, mert a semmittevés sok rossz gondolat forrása lehet. Ami a buktatást illeti, véleményem a következő: iskolaéretté nyilvánított tanuló az alsó tagozatban nem buktatható abban az esetben, ha hivatástudattól vezérelt pedagógus és nem foglalkozást végző nevelő kezébe kerül. VARGA BÉLA VASDIPLOMÁS TANÁR, SZOLNOK Több hónap böjt következik Olvasónk folyószámlát tartott fenn az egyik pénzintézetnél, s mert új munkahelyéről még nem oda utalták a pénzét, személyesen ment be, hogy rendezze a rendezni valókat. Leveléből megtudjuk, nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan azt eltervezte. Bebizonyítani az igazamat soha nem lesz módomban, a napi pénztárzárás sem hozott ki „többletet”, én mégis állítom, hogy a folyószámlámat vezető bank gyorspénztárába nem ötvenezret, hanem hetvenötöt fizettem be. Aznap a bankot azzal a céllal kerestem meg személyesen, hogy havi túlköltésemet, azaz tartozásomat - 20 ezer, plusz a kamat 4002 forint - rendezzem (ezt azért tudom ilyen pontosan, mert előtte lekértem telefonon a teljes összeget) s egyidejűleg még 50 998 Ft-ot is elhelyezzek, mivel munkahelyváltás miatt még nem folyósították a számlámra a munkabéremet. Mivel egyik pénztár sem volt nyitva, bizalommal fordultam a gyorspénztárban ülő alkalmazotthoz. Nála fizettem be 75 ezer forintot 15 db 5 ezer forintos címletekben, amit háromszor számoltam át, utoljára még az üres pénztárnál is. Mivel eddig pontatlanságot nem tapasztaltam ügyeim intézésében, most is gondolkodás nélkül aláírtam a kapott pénztárbizonylatot. A papíron 50 ezer forint szerepelt (címletek feltüntetése nélkül). Hozzá kell tennem, hogy géppel nem, csak kézzel számolta át a pénzt a hölgy, és egy gemkapoccsal összetűzve egy fiókban helyezte el. Akkor abban a hiszemben hagytam el az épületet, hogy a tartozást valószínűleg nem szokták a pénztári bizonylaton kimutatni. Pár nappal később a számlámról levettem 40 ezer forintot. Akkor tudatosult bennem, hogy valami nincs rendben, mert újabb hitelem keletkezett, ezúttal 14 002 forint. Kérésemre, hogy. vizsgálják meg a befizetésemet, telefonon azt közölték velem, hogy az aznapi zárásban 10 db 5000-es volt csak. Nincs nyoma tehát 25 ezer forintomnak, amit akaratomon kívül még megfejeltem 14 002-vel, így jelenleg a tartozásom 39 002 forint. Most újabb kölcsönre kényszerülök, hogy a banknál megszüntethessem a számlámat (ami talán természetes is ilyen eset után). Úgy érzem, drága tanulópénzt fizettem bizalmamért, hiszen kell legalább két-három hónap böjt, mire az új keletű számlatartozásom rendezéséhez kölcsönkért készpénzt a „magán- hitelezőmnek” visszafizetem. ____________________|NÉV ÉS ClM) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e mail: kacsork@ujneplap.hu) A boldogulásnak feltételei vannak Nem szándékom, hogy véleményemmel pró vagy kontra befolyásoljam döntésében a közvéleményt, kritizáljam vagy dicsérjem az előttünk álló nagy lehetőséget, az európai uniós csatlakozást. Szükségesnek tartom azonban, hogy mezőgazdaságunk helyzetéről, a tényekről beszéljek, hiszen szőkébb környezetünkben a gazdálkodók többségének véleményét is megfogalmazom akkor, amikor a csatlakozás kínálta esélyeket latolgatom. Tudjuk, hogy hazánk csatlakozásának lehetséges időpontja az újabb és újabb követelmények miatt hosszabb ideje húzódik. Koppenhága végre pontot tett az előző és a jelenlegi kormány akaratára: 2004-ben tagok leszünk. Tagok leszünk? És szabadok? Na, magyarok, válasszatok! Valóban segíti majd a csatlakozás a gyarapodást? Eséllyel rajtolhat-e a magyar gazda a 25 százalékos támogatással? Hihetjük-e, hogy a többit hozzáadja a költségvetés? Versenyképes lesz a magyar termék? Kérdés kérdés után... Az unió egyik legjelentősebb szabályozási területe a mezőgazdaság. Ebbéli feladataiban irányítja, formálja a termelők, a kereskedelem, a fogyasztók életét (hogy a kereskedelemét hogyan, arról a legtöbb embernek fogalma sem lehet, mert nálunk ősidők óta a termelőktől elorozott haszonból élnek); ügyel a túltermelésre, a gazdaság szerkezet-átalakítására, a termelők (nálunk sajnos gyakori) jövedelemingadozására, biztosítja a méltányos jövedelemszintet adminisztrációs és technológiai alkalmazások betartásával, a piac mindenkori stabilizálásával, az élelmiszer fogyasztóhoz történő eljuttatásával — reális áron; exporttámogatást ad, és megfelelő szintű juttatással megteremti az időjárási károkból fakadó jövedelem-kiesés normatív kiegészítését. Bizakodunk, hogy az alacsony uniós támogatás ellenére is teljesülnek reményeink. Ehhez azonban az kell, hogy a magyar gazdák termékei az előírt követelményeknek megfeleljenek, hogy a fiatalság a legnehezebb - de minden magyar számára életfeltételt jelentő - ágazatot ne hagyja el, hogy ne legyen ráfizetéses a termelés (mint most, hiszen évek óta vagy nevetségesen kevés haszonnal dolgozik a gazda vagy el sem éri a bevétel a ráfordított költségeket). Egy barátom számításai szerint hazánk 10 millió lakosából körülbelül kilencszázezer-egymillió ember végez közvetlen mezőgazdasági termelői munkát. Ehhez nem kell kommentárt fűzni. Ahhoz sem, hogy nyugaton a farmer egyetemet végzett fia traktorral dolgozik — míg nálunk a fiatalok messze elkerülik a mezőgazdaságot. Ha évszázadokig Európa éléskamrája voltunk, mutassuk meg, hogy kellő segítséggel és akarattal most is azok tudunk lenni. CUTH SÁNDOR, SZOLNOK Rendhagyó számvetés Hogy mennyibe kerül a tél, illetve a hóeltakarítás (egyebekről még szó nem esett), már most lehet sejteni, hiszen egy-egy nap milliókat vitt el. A hivatalos számvetésre még várni kell. A kisember számvetése azonban már most összeállítható, rendhagyó módon számok helyett, morális értékkel mérve. Szolnoki olvasónk erre vállalkozott. Memento: a hatalmas fa sem bírta a ránehezedő terhet Nehéz elfogadni, hogy a hó és a jég, több nappal a február 4-ei természeti csoda után, még mindig körülményessé teszi, nehezíti a mindennapokat. Azért sem értem ezt, mert folyton azt nyilatkozták hivatalosan, hogy a legnagyobb erő felvonultatásával, folyamatosan dolgoznak a hó eltakarításán, az illetékesek urai a helyzetnek. Hihe- tően hangzott ez a meleg szobában időzve, de kinn az országúton vagy a város, városrészek utcáit látva jégvirág mellé tűzött szóvirágnak hatott. A hivatalos verzió szerint voltak járhatatlan és „járható” közutak. Sok „járhatóvá tett” közlekedési út azonban még ma is igen veszélyes, a tisztítás, biztonságossá tétel nem látható. A megyeszékhely talán most kerül olyan állapotba, hogy parkolni is lehet benne. Egyes utcák azonban hótolót egyáltalán nem láttak, onnan se ki, se be, ígéretük sincs, majd az idő megoldja gondjukat. A legkritikusabb napokban a kiszámíthatatlan buszjáratokhoz hatalmas embertömeg gyűlt ösz- sze. Türelmesen várt mindenki, morgolódás nélkül vette tudomásul a rendkívüli helyzetet. Váratlan fordulat állt be, amikor az ellenőrök megjelentek. Láttam buszt megállni, amelyiknek minden ajtaja csak a méteres havon keresztül volt megközelíthető, és olyan sofőrt is, aki mobilozott vezetés közben. A vasútnak is volt új ötlete a nehéz helyzetben, az egyik szerelvény például a ceglédi állomáson olyan kieső sínpárra állhatott csak be, amire máskor a libás vonat érkezik. Több száz méteren, sötétben, a fél métert meghaladó hóban egy lépésnyom vonalában vonszolta magát a töméntelen utas, miközben tíz centire elhúzott mellettük egy szerelvény. Egy fellibbenő kabát elég lett volna... Megkönnyebbülést érzek, hogy megyünk kifelé a télből, elfelejthetjük a nehéz napokat, de tanulságait, veszteségeinket nem. Az én számvetésem végeredménye forintban nem, csak morálisan mérhető. Cáfolva a hivatalos verziót, az én szememben a helyzet urai a kisemberek voltak. KOROKNAI KATALIN Adalék az Európai Unió történetéhez Az Európai Unió történetében figyelemreméltó az az epizód, amely Geleji Katona Istvánnak köszönhetően nemcsak Magyarországhoz, hanem Szolnokhoz is kötődik. Geleji Katona (1589—1649) erdélyi református püspök volt. A kiváló író, költő, teológus és filozófus gyermekkora Szolnokhoz kapcsolódott. Erről már több írásomban is beszámoltam. Hatalmas életművéből most diplomáciai tevékenységéről szólok, amely korát messze megelőzte. A XVII. század elején a török birodalom már beékelődött a királyi Magyarország és az erdélyi fejedelemség közé. Magyarország önállóságának megteremtése és egyesítése, a vallásszabadság megszilárdítása ebben az időben az erdélyi fejedelemségre hárult. S Erdély felismerte ezt a hivatását. Bethlen Gábor és 1. Rákóczi György eredményes harcai Erdélyt egész Európa előtt ismertté és tekintélyessé tették. A fejedelemség virágkorát élte. Mind Magyar- országon, mind külföldön méltányolták, hogy megmentették Erdély protestáns jellegét és önállóságát, egyszersmind a magyarság és tágabb körben az európai protestantizmus ügyét. Mindkét fejedelem kiváló politikus és diplomata volt, ennek köszönhetően bekerültek egy egész Európára kiterjedő protestáns unió tervébe, amely Skóciából és Angliából kiindulva, Németalföldön át - északon Svédországot érintve - Erdéllyel zárult volna. Az unió kitalálója és fáradhatatlan apostola 1628-ban John Durry (Duraeus) angol érsek volt. Sokat tett az unió megvalósulásáért az angol Sir Thomas Rhoe és a svéd kancellár, Oxenstierna is. Miután a terv Angliában kedvező fogadtatásra talált, John Durry 1633-ban már a kontinensen egyengette az unió útját. Felhívása bejárta egész Európát. A szövetség tervét Erdélybe is eljuttatta. A diplomáciai bonyodalmak megoldásában a fejedelmi udvar a teológusaira és a kitűnő gyulafehérvári professzorokra támaszkodott. Nyelvismeretükkel, az európai tudósokkal fenntartott összeköttetéseikkel nagy szolgálatot tettek Erdélynek a diplomácia területén is. Közülük is kiemelkedett Geleji Katona István, aki a fejedelmek megbízott követe volt (mai nyelven külügyminisztere). Ennek köszönhetően John Durry érsek terve előbb jutott el Erdélybe, mint Németországba. Az erdélyi politikusok gyorsan cselekedtek. Geleji Katona felvette a kapcsolatot a canterburyi érsekkel, az angol teológusokkal — az egykori diáktársaival —, hogy az angol királynál szorgalmazzák az unió előmozdítását. Egyetemes zsinat összehívására gondoltak, melynek létrehozása érdekében a svájci kormányzó bevonásával református részről Anglia, lutheránus részről a dán király hívta volna össze Európa fejedelmeit és királyait. Az uniónak - a katolikus Habsburg-birodalmat kivéve - valameny- nyi jelentős európai állam tagja lett volna. A németeket megelőzve, 1634. február 7-én Geleji Katona püspök, valamint esperesei és a gyulafehérvári kollégium professzorai, aláírták az uniót támogató nyilatkozatot. Mindenki nagy reményeket fűzött az új szövetségi rendszerhez. Az európai uralkodók a protestáns vallási egyesüléstől politikai szövetségeket reméltek. Magyarország számára függetlenséget garantált volna az unió a Habsburg- és a török birodalommal szemben. Sajnos, a nagyszabású tervek nem valósultak meg John Durry váratlan halála miatt, így az európai államok és Magyarország uniós egyesülésének lehetőségére még 400 évet kellett várni. DR. NEMES ANDRÁS Kétfelé szakadtunk Szegény embert az ág is húzza, tartja a mondás, amit én magam részéről mostantól a Matávra is érvényesnek tartok, s ezt a januárban kézhez vett Hírmondóban közölt „minimál” díjcsomagra vonatkozó adatok ismeretében teszem. Összevetve az ismertetőben közölt adatokat a „báziscsomaggal”, úgy látom, hogy az új tarifa a szegényebb embereket bünteti. Tessék csak elolvasni, mit is fizet a „minimál” díjcsomagot választó pórnép! Havidíj: 1837.50 Ft, kapcsolási díj: 12; helyi, helyközi: csúcsidőben 31.50, csúcsidőn kívül 15.75; helyközi II. Matáv-Matáv: csúcsidőben 67.50, csúcsidőn kívül: 33.75 Ft. Mobilhívások esetében: csúcsidőben 100.78 Ft, csúcsidőn kívül: 75.78 Ft. A „bázis” díjcsomaggal rendelkezők esetében: havidíj: 3210 Ft, kapcsolási díj: 4; helyi, helyközi: csúcsidőben 10.50, csúcsidőn kívül 5.25 Ft; helyközi II. Matáv-Matáv: csúcsidőben 22.50, csúcsidőn kívül 11.25. Mobilhívások esetében: csúcsidőben 75, csúcsidőn kívül: 50 Ft stb. Átmeneti szüneteltetés esetén havi ezer forint áfával - s ekkor sem kimenő, sem bejövő beszélgetés nincs, ez ugyanis készenléti díj. De milyen jogcímen, amikor szolgáltatás nincs, a vonalat pedig a bevezetés alkalmával már megvásároltuk. Maroknyi hazánkban a nép nem csak politikailag szakadt ketté, de még a Matáv-előfizetés szerint is. Most már megkülönböztetünk szegényeket (főként nyugdíjasokat, alacsony jövedelemből küszködő családokat) és gazdagokat, vagy mondjuk úgy, módosabbakat. Vajon ki figyel az ilyen dolgokra? Minisztérium, árhatóság? Megadom én erre a választ: senki. Mert ha figyelne valaki, a tarifatáblázat szerényebb számokat mutatna. No de, ez van, ezt kell megenni... vjt,szolnok Egy elírt szám miatt Hogy a technika űzött volna tréfát levélírónkkal, kevésbé hiszi, sokkal inkább emberi mulasztásra, figyelmetlenségre gyanakszik, hiszen a 31-ből csak akkor lesz 32, ha pontatlanul dolgozik az adatrögzítő. Ezzel a gyanúval aligha lehet vitatkozni. Előfizettem egy kéthetenként megjelenő lapot kedves ismerősömnek, mert szerettem volna örömet szerezni neki. Megadtam a pontos adatokat, de a számítógépes adatbevitelnél hiba történt, így egy számjeggyel „elíródott” a házszám. Csak jóval később, hónapok múltán tudtam meg, hogy a címzett egyetlen példányt sem kapott meg. Mentem reklamálni, és vártam, hogy elnézést kérnek, esetleg kárpótlást ajánlanak, de nem ez történt, sőt, megpróbálták úgy beállítani, hogy én vagyok a hibás. Nemrégiben hallottam, hogy létezik már egy értesítő levelezőlap, amelyen tájékoztatni lehet az érintettet, hogy a nevére előfizettek valamilyen olvasnivalóra. Ha ezt használták volna, a kézbesítő kapcsolatba kerül a lap előfizetőjével (velem) és tisztázhatók lettek volna a pontatlanságok is. Nem mondok újat, ha jelzem: csak a pontos munka ér valamit, legyen az bármilyen foglalkozáshoz köthető. De aki emberek szolgálatába áll, annak különösen vigyáznia kell arra, hogy nem okozzon csalódást. Nem olcsók az olvasnivalók, sokan mégis áldoznak rá, mert nélkülözhetetlen szellemi táplálék, ezért ehhez mérten illenék is ezt, beleértve azokat is, akik házhoz viszik azt (és akik között akad lelkiismeretes és kevésbé), tiszteletben tartani. ____________ül. FERENCÉ, SZOLNOK
