Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-01 / 27. szám

I 2003. Február 1„ szombat A L M A MATER 11. OLDAL SZOLNOK VÁROSI KOLLÉGIUM Közösségi élet Esélyteremtés vidéki fiataloknak A közkeletű nevén Tiszaparti Kollégiumnak nevezett IV. számú tagintézményben is élénk közösségi élet teszi kellemesebbé a di­ákok mindennapjait. A fő cél természetesen a tanulás feltételeinek biztosítása, de az élet nem csak tanulásból áll... kak kedvence a diszkó, melyet több alkalommal rendezett a kollégium. A kollégisták kapcsolatot tartanak a többi tagintézménnyel, szellemi vetél­kedőkön és sportversenyeken mérik össze tudá­sukat és ügyességüket. Ilyenek például a '48-as A kollégium a Tisza-parti sétá­nyon, a város központjától nem messze, a bázisiskolákhoz kö­zel, kellemes környezetben van. Itt kaptak helyet a Pálfy Já­nos Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola, a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakkö­zépiskola, valamint a Verseghy Ferenc Gimnázium kollégistái. A háromszintes épület körül­belül harmincéves. A diákok megosztott, 4+6 ágyas szobák­ban laknak. A korszerű és nyu­godt tanuláshoz, a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges eszközök, berendezések ren­delkezésre állnak (tanulószobák, tanulósarkok, számítástechnikai szaktanterem internetelérési lehetőséggel, erőfejlesztő sportterem, könyvtár- szoba stb.}. Nem túlzás, hogy a Tiszaparti Kollégium az ott lakó diákok második otthona. Immár két éve koedukált az intézmény. Az év az elsősöknek fogadalomtétellel kezdődik, ezzel lesznek igazi kollégisták. Az élet azonban nemcsak tanulásból áll. Fon­tos a közösségi élet, amelynek része a közös ün­nep is. Ilyenkor előadást tartanak a diákok, ame­lyekre tanáraik segítségével készülnek fel. Az idei tanévben szép előadást rendeztek kará­csonykor és az elsősök fogadalomtételekor. So­Megható pillanatkép a karácsonyi műsorból forradalomról szóló vetélkedők, a szkanderbaj- nokság, a legügyesebb kollégista verseny vagy az irodalmi vetélkedő. Az élet meghatározott rendszerben, napirend szerint telik. Délutánonként szilencium, tanuló­idő van. Aki szükségét érzi, tanári segítséget is kérhet, vannak korrepetálások, amelyekkel a le­maradást, a hiányt pótolni lehet. Szakkörökön makettezésre, filmtörténeti is­meretek szerzésére, németnyelv-tanulásra és ön­ismereti foglalkozásokra van lehetőség. A sza­badidő nem sok, de azt el lehet tölteni a kollégi­umban kialakult jó társasággal vidáman, tréfák, olykor ugratások közepette, mintha egy jó nagy buli volna. ■ A kollégium visszahúz Az általános iskola befejezése után olyan iskolát választottam tovább tanulásra, amelybe akkor csak kollégistaként járhattam. Egy kicsit tartottam a kollégiumi élettől, ám a beköltözés után kel­lemes csalódás ért. A szobatársa­im első látásra szinte ijesztőnek tűntek. Elsősként tartottunk egy kicsit az idősebbektől, de egy-két héten belül minden megválto­zott. Tanáraink kedvesen fogad­tak minden diákot. Csoportveze­tőnk mindig készséggel meghall­gatott minket, bármilyen problé­mával nyugodtan fordulhattunk hozzá. Mikor vége volt az évnek, és minden holmit hazavittünk, kezdtük felfogni, hogy lassan el­hagyjuk egymást. De nem örök­re. Eljött a szeptember, meg tud­tuk oldani, hogy bejáró legyek, de a kollégium visszahúz. Dél­utánonként, mielőtt indulna a buszom, bejövök a kollégiumba, ahol, úgy érzem, szívesen vár­nak. Hiányoznak a barátok, a beszélgetések, az együtt eltöltött hosszú órák, még az időnkénti megrovások is. Amik persze igen ritkán voltak. Jövőre újra kollé­gista leszek. EGY VOLT ÉS LEENDŐ KOLLÉGISTA: MARTICSEK NIKOLETTA így működik A II. számú tagintézményben is jelentős szerepe van a diákta­nácsnak, melynek tagjait minden évben újraválasztják. Ők szerve­zik a rendezvényeket, szakkörö­ket, melyek színesebbé teszik a mindennapjainkat. A kézműves­szakkörön lehetőség van gyöngy­fűzésre, kötésre, fonásra, batiko­lásra, a textilfestő szakkörön ma­gunk festjük a szobáink függö­nyeit. Van sportszobánk, ahol az edzéseket testnevelő tanár irá­nyítja és segíti, különböző gépek, felszerelések használatával. Több éve működik természet- és kör­nyezetvédelmi szakkör önálló szakköri szobával. Programjaink megvalósításához jelentős pályá­zati összegeket nyertünk, amiből eszközöket vásároltunk, kirándu­lásokat, előadásokat, vetélkedő­ket szerveztünk. Könyvtárunk­ban a diákok a tanulásukat előse­gítő könyvek között válogathat­nak, valamint az ifjúság rendelke­zésére áll egy számítógépes te­rem hét géppel, internetes hozzá­féréssel, tanulást segítő CD-vel, játékokkal. A kollégiumi nevelőtanárokat nemcsak jelképesen nevezzük ta­nároknak, hiszen valamennyien képzett pedagógusok. Ezt kihasz­a diáktanács nálva helyet ad a kollégium a kor­repetálásoknak is, melyek egy-egy dolgozatra, az érettségire, netán felvételire készítenek föl. Lehető­ség van a személyre szóló foglal­kozásra, ennek szellemében pedig jobban megy a tanulás. A szakkö­rök és foglalkozások mellett szer­vezünk színházlátogatásokat és filmvetítéseket, de mehetünk hangversenyre is. Minden évben hirdetnek ilyen előadásokat, de olyan versenyeket is, ahol a diákok a saját tudásukat kamatoztathat­ják, például szavaló-, sport-, törté­nelem- vagy rajzversenyt. Kollégiumunkban vannak ha­gyományos ünnepségek (Miku­lás, karácsony, ballagás) és fer­geteges bulik minden évben. De ezeknél is jóval nagyobb jelentő­séggel bír az évente megrende­zett kollégiumi diáknap, ahol a Városi Kollégium öt intézményé­nek lakói különféle mulatságos, komoly, zenei és táncos műso­rokkal lépnek fel. Az itt töltött négy év alatt összetartó közös­séggé formálódunk, a csoportok különösen összetartanak, és sokszor életre szóló barátságok szövődnek a kollégium falai kö­zött. SZILAGYI ANIKÓ DT-TITKÁR A Városi Kollégium igazgatóját, Jusztin Lászlót arra kértük, adjon körképet az öt tagintézményből álló kollégiumról, a legfontosabb programokról, tervekről, lehetőségekről.- A Szolnok Városi Kollégium mi­lyen szolgáltatást tud nyújtani a fiataloknak?- Olyan nevelési-oktatási in­tézmény vagyunk, amely szer­ves részévé vált Szolnok intéz­ményhálózatának. A város kö­zépiskoláiban tanulni, művelőd­ni vágyó vidéki fiataloknak biz­tosítunk esélyteremtő lehetősé­get. Ez a felelősségteljes münka több feladatot is ró ránk: az elhe­lyezési feltételek biztosítását, a közösségi élet megszervezését, a tanulásszervezést, a pedagógiai szaktanári segítségnyújtást. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a diá­kok pihenhessenek, kikapcso­lódjanak és legyen tere a szóra­kozásnak is.- Milyenek az elhelyezés körül­ményei?- Röviden: egyre jobbak. Öt tagintézményünk van a város kü­lönböző pontjain. Ezekben általá­ban 4-5-6 ágyas szobák, tanulásra alkalmas termek, ebédlő, tea­konyhák, internetlabor, szakköri helyiségek, konditerem várják a diákokat. Pályázati és többletbe­vételi forrásokból fokozatosan tudjuk javítani a feltételeinket.- Hogyan zajlik az élet a kollé­giumban?- Szervezettebb és kötöttebb, mint a kívülállók gondolnák. Az idő java részét a diákok tanulás­sal töltik el. A kilencedik évfolya­mon már bevezettük a kollégiumi nevelés országos keretprogramjá­ra épülő foglalkozásokat. Ezek té­mái: a tanulásmódszertan, önis­meret, pályaválasztás, művészet és információs kultúra, környeze­ti nevelés, életmód-életvitel-ház- tartási ismeretek, egyén és közös­ség, magyarság, nemzetiségi lét- európaiság. Ezek a foglalkozások a szakkörök és egyéb szabadon választható programok mellett évi 20-22 órában kötelezőek a 9- 13. évfolyamon.- Ez nagyon komolyan, iskolá­sán hangzik. Azért jut idő a szóra­kozásra, kikapcsolódásra, pihe­nésre is?- Fejtörést okoz a szakmának, a tantestületnek, hogy olyan programot készítsünk a kollégis­táknak, amely őket a számukra elérhető legkedvezőbb helyzetbe hozza, ugyanakkor a szükséges­nél nem megterhelőbb. Ezért a foglalkozásaink elsősorban nem ismeretközlők, nem iskolásak. Törekszünk a változatosságra, az interaktív módszerek alkalmazá­sára. Természetesen foglalko­zunk az egyéni gondokkal, prob­lémákkal is. Ugyanakkor hagyo­mányosan remek közösségi prog­ramjaink, rendezvényeink is van­nak. Ilyenek például a Kollégiumi diáknap, a Ki a legügyesebb kol­légista? vetélkedő, a szavalóver­senyek, diszkók, ünnepek. Van „futókörünk”, rendszeresen jár­nak a fiúk, lányok úszni, vannak kollégiumok közötti bajnoksá­gok, akadályversenyek és még sorolhatnám. Lényeges, hogy ezeket a programokat a kollégis­ták bevonásával, az ő igényeik alapján szervezzük.- Említette az előbb a tantestü­letet. Szakmailag hogyan sikerült felkészülni ezeknek az összetett feladatoknak a megoldására?- Mi hat éve, az alapításunk óta készülünk arra, hogy egy ne- velő-szolgáltató-esélyteremtő kol­légiumot „építsünk”. Azért va­gyunk lépéselőnyben, mert a már említett országos keretprogram - amit 2003 szeptemberében kell bevezetni — szellemiségével, irá­nyultságával megegyezik, a jelen­legi intézményi pedagógiai prog­ramunk. Pedagógusaink végzett­sége, szaktanári, pedagógiai fel- készültsége összhangban van az összetett feladatainkkal. Sokan képzik, továbbképzik magukat.- Vannak külső segítői a kollé­giumi munkának?- A kollégiumi munka egy külső-belső koordináló tevékeny­ség. Legszorosabban a szülői kör segítségére számítunk. Rendsze­Kollégiumi barátság 2001. nyár végén a Baross úti kollégiumba újra tanulók költöztek. Na­gyon izgultunk, hogy milyen lesz az új környezet. Nem tudtuk, kikkel leszünk egy szobában, és megértjük-e majd egymást. Szerencsére ki­derült, hogy mind a hatan egykorúnk vagyunk, és egy iskolába fo­gunk járni. De aztán sajnos nem egy osztályba kerültünk. Teltek-múl- tak a hónapok, és olyan hamar eljött a félév, hogy szinte észre sem vettük. Egyre jobban megismertük, megszerettük egymást. Ha valami rossz történt velünk, tudtuk, hogy egymásra mindig számíthatunk. És hirtelen eljött a nyár és a kiköltözés napja. Könnyes szemmel vet­tünk búcsút egymástól. Megígértük, hogy a kapcsolatot tartani fog­juk. A nyár levelezéssel telt. Majd eljött az idő, amikor újra beköltöz­tünk a kollégiumba. A barátság szorosabb és megértőbb lett. Azóta is mi vagyunk a legjobb barátnők, és ezt a kollégiumnak köszönhetjük. CSISZTU ANETT ÉS TÜCSÖK JULIANNA A vendégvárást (is) gyakorolják Otthonteremtő kollégisták A IlI-as számú tagintézmény 196 diákja és nevelőtestülete a ta­nuláson kívül is igyekszik kellemessé és főleg hasznossá ten­ni a kollégiumban eltöltött időt. A közel száz fiú és majdnem ugyanennyi lány tucatnyi szabadidős program közül választ­hat. Listavezető a számítástechnika-szakkör, ami nem vélet­len, hisz az interneten barangolás minden fiatalnak kedvence. Hasonlóan népszerű a kollégiumi konditerem, melyben csu­pán a tanulás idején pihennek az erőfejlesztő eszközök. Turóczyné ár. Veszteg Rozália kol­légiumvezető örömmel mondta, hogy kollégiumfejlesztő nevelési programjuk az elmúlt tanévben gazdagodott. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Közoktatási Köz- alapítvány szakkollégiumi pályá­zatán jelentős összeget nyertek. A pénzből sikerült kialakítani egy jól felszerelt konyhát, amelyet bármely család örömmel fogadna saját otthonában. A hagyományos sütő- és főzőalkalmatosságok mellett grill- és mikrohullámú be­rendezések is vannak benne, s a konyhai kisgépek sem hiányoz­nak. A tanulók megismerkednek az étkezési kultúrával, a protokollal és a szervírozás szabályaival is. A lényeg persze a gyakorlat. A Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Meglepetés készül a kollégium konyhájában Szakközépiskola kollégistái re­mek ételekkel számos gasztronó­miai élményben részesítették a kollégistákat. A Háztartástan szakkollégiumi pályázatot ebben a tanévben újabb követte. A továbblépés ötle­tét az elmúlt év sikere adta; a csa­láddal, az otthonnal kapcsolatos szakkollégiumi foglalkozások komplex módon nyújtják azokat az ismereteket a tanulóknak, ame­lyek elengedhetetlenek az otthon- teremtéshez. A megyei közoktatási közala­pítvány újabb támogatásából sike­rült kialaídtani egy kézművesmű­helyt is. így varrógépek, szövőke­retek állnak a kollégisták rendel­kezésére. A harmincöt fiatal az életvezetési ismereteken túl gya­korlatban is elsajátítja az otthonte­remtés és háztartásvezetés tudni­valóit, de az apróbb otthoni teen­dők sem fognak ki rajtuk. NÁDHÁZI SÁNDOR resek, szükség szerint napi jelle­gűek a beszélgetések, informá­ciócserék. Ezt követi az iskolai kapcsolatrendszer. Ezeknek az együttműködéseknek a javítására folyamatosan törekszünk, de ez­zel még nem mindig vagyok elé­gedett. Működik a kollégiumok Jusztin László között is a szakmai konzultáció, tapasztalatcsere. Egy ilyen orszá­gos internetes fórum például az önfejlesztő kollégiumok honlap­ja, amelyet a Szolnok Városi Kol­légium szerkeszt.- Részt vesznek még valami­lyen országos programban?- A Varga Katalin Gimnázium­mal együtt veszünk részt az Arany János tehetséggondozó programban. Ennek a „szakkollé­giumi” tevékenységnek kiváló szakmai kisugárzása van kollégi­umi munkánk egészére. Eredmé­nyesen teljesítettük - nem kis ta­nári, tantestületi erőfeszítés árán - a Comenius 2000 minőségfej­lesztő rendszer Il-es szintjét.- Hogyan győzné meg a döntés előtt álló tanulót, hogy érdemes kollégistának lenni?- Nem én győzném meg, ha­nem a végzős kollégisták további életútja a meggyőző. Az itt eltöl­tött évek alatt olyan ismeretek­nek, gyakorlati tapasztalatoknak a birtokába juthatnak, amelyek - csak a közösségben megszerez­hető - előnyt jelenteken az élet­ben. Ez a tovább tanulásra és a munkaerőpiacon való megmére- tésre egyaránt igaz. __________■ Te hetséggondozás A Gyermekváros úti kollégium­ban kapott helyet a főként kiste­lepülések arra érdemes diákjai­nak esélyét növelő Arany János tehetséggondozó program. A tiszadadai Czihat Anikó harmadikos. A kollégiumról szólva először a hetenkénti önis­mereti foglalkozások célirányos csoportos beszélgetéseit, feladat­sorait említi, amelyek a pályavá­lasztásban segítik őket. Hírmondó Ágnes az európai számítógép-kezelői vizsgára (ECDL) való felkészüléshez nyújtott technikai hátteret dicsé­ri, a számítógéptermet, ahol a tíz korszerű komputer előtt ritkán van üres hely. Ági Örményesre jár haza, de nem minden héten, mert meghatározott időközön­ként úgynevezett programhétvé­géken vesznek részt, járják az országot, ismerkednek történel­mi és földrajzi nevezetessége­inkkel. Tavaly Bécsbe is eljutot­tak. Gajdos Ferenc Jászalsó- szentgyörgyről érkezett. Szerin­te az is jó a programban, hogy iskolán kívül is együtt vannak az osztálytársakkal, segítik egy­mást a házi feladatok elkészíté­sében, a dolgozatokra való fel­készülésben. S mindezt - teszi hozzá - felújított, tiszta, jól fel­szerelt kollégiumban tehetik. A jánoshidai Czibak Ray­mond csütörtök esténként gyak­ran focizással tölti el az időt. Ha pedig egyhelyben szeretnének megülni, akkor moziba vagy színházba mennek. Ha már egy­szer bérletük van... Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents