Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

6. OLDAL M 0 Z A I K 2003. Január 4., szombat I Szót kell érteni a világgal Az európai uniós csatlakozás nemcsak a fel­sőoktatási intézményeknek és a diplomát szerző fiataloknak kihívás, de a kevésbé fej­lett vidékeknek is. Az erősödő elszívó hatás ellenében a felkészült fiatalokat még nehe­zebben tudják majd megtartani — figyelmez­tetett dr. Patay István, a Tessedik Sámuel Fő­iskola rektora. Szarvas Az európai uniós csatlakozással a hazai felsőok­tatás az európainak szerves része lesz. Tovább tágul a világ. Úgy kell fejlődnünk, hogy ebben a világban az intézményünk és a diplomát szerző fiatalok eredményesek legyenek - jelentette ki dr. Patay István. A Tessedik Sámuel Főiskola rek­tora emlékeztetett rá, számukra ez a helyzet nem idegen, hiszen a magyar felsőoktatás már a ki­lencvenes évek elején elkezdte a felzárkózást. A Tessedik Sámuel Főiskola jogelőd intézményei gazdag külkapcsolatokat hoztak az integrációba, amelyeket az elmúlt időben sikerült továbbfej­leszteni, illetve ötvözni. Hallgatóik jelentős része Nyugat-Európában folytat résztanulmányokat, tanintézetük vendégprofesszorokat fogad, illetve oktatókat küld külföldre. A főiskolának az Euró­pai Unió felsőoktatása otthonos terep, ekképpen az integrációval kapcsolatos feladatokat is ponto­san ismerik. A rektor a nagy kihívások közt emlí­tette, hogy a jövőben nemcsak a hazai, de a nyu­gat-európai versenytársakkal is számolniuk kell. Az ifjúság számára elérhetőbbé válik a nyugat­európai tanulás lehetősége. A magyar hallgatók olyan ösztöndíjakhoz juthatnak, amelyek széle1 sebbre tárják a felsőoktatás kapuit. Ehhez alap- feltétel a magas szintű idegennyelv-ismeret. A jól képzetteknek az európai munkaerőpiac vonzó lehetőségeket kínál, s ezzel kivált az or­szág kevésbé fejlett vidékei szembesülnek majd: A teljesítményelv dominál Az államszövetséghez csatlakozással a magyar fiatalok semmi mással nem pótolható előnyhöz jutnak - mondotta dr. Patay Ist­ván. - Ám ahhoz, hogy az előnyök az egyén szempontjából konk­rét eredménnyé váljanak, meg kell küzdeni. A hazai felsőoktatási intézményekből kikerülő fiatalok Európa munkaerőpiacára kerül­nek, ahol a teljesítményelv dominál. A megszerzett tudást ott kell érvényesíteni, amihez nélkülözhetetlen, hogy a fiatal diplomás kommunikációképes legyen. A mostani főiskolásokban és egye­temistákban ez még mindig nem tudatosult. A többség a nyelvta­nulást szükséges rosszként kezeli, s az ezzel kapcsolatos köve­telmények alól igyekeznek minden módon kibújni.- Más országok, régiók sokkal vonzóbbá vál­nak. Az erős elszívó hatás ellenében különösen a legjobban képzett fiatalokat tudják majd nehe­zen megtartani. A migrációs kör bővül. Ez ellen csak egy orvosság létezik: a régiót fejleszteni kell, vonzóvá tenni. Csak így érhetjük el, hogy a jól felkészült fiatalok itt fejtsék ki áldásos tevékeny­ségüket - fogalmazott dr. Patay István. CSATH RÓZA Bálint a BB-ből otthon járt ____ Eger Ha azt írjuk, hogy Bálint és Angéla a Korona Hotel vendége volt szil­veszterkor, akkor olvasóink egy ré­sze nem biztos, hogy érti a hírt. Ha hozzátesszük: a Big Brother-ház egykori lakóiról van szó, mi több, az egri Kormos Bálint az utolsó pil- lanatig versenyben volt a győzele­mért, akkor már többen tudják kik ők. Bálint hazajött, Angéla pedig korábban úgy négyszer megfor­dult már a városban. Mint mondja, nagyon szimpaükus a hely, az em­berek. Most, hogy vége a játéknak, még mindig nagyon sokan meg­szólítják őket, olykor csodálkozva: „Tényleg ti vagytok?”.- Számomra kicsit furcsa még néhány dolog a játék végeztével, de arra törekszem, hogy ne legyek más ember, mint korábban vol­tam — fogalmaz Bálint. — Szep­tembertől folytatni szeretném ta­nulmányaimat a Nyugat-magyar­országi Egyetem Alkalmazott Mű­vészet Intézetében, ahová forma- tervező szakra járok. Addig pedig dolgozni szeretnék, megállni a sa­ját lábamon. Olyan munkáról van persze szó, amiben megtalálom önmagam. Jelen pillanatban a reklámfilm, illetve a média érde­kel. Ezek a területek ráadásul olyanok, ahol az egyetemen ta­nultak jól hasznosíthatóak. De ki­csit előre szaladtunk. Most éppen az a pár nap telik, amikor jut idő a pihenésre. Angéla és Bálint beszélgeté­sünk idején is láthatóan jól meg­értik egymást. A kapcsolat, ami a BB-házban alakult ki, esetükben folytatódik. Búcsúzáskor mind­ketten boldog új évet kívántak ol­vasóinknak. Bálint megjegyzi, hogy köszöni és igyekszik meghá­lálni azt a nagy szeretetet, amit kapott. SIKE 0 0 0 * ^ M 0 SZÉKÁCS ELEMER SZAKKÖZÉPISKOLA 5201 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Tel.: 56/390-185 Fax: 56/590-660. Iskolakód: 036032 ÉRETTSÉGIT ADÓ II. GAZDASÁGI SZAKTERÜLET SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSBEN 03 Közgazdasági szakmacsoport INDULÓ OSZTÁLYOK Kimeneti lehetőségek: 2+2+2 év. • Gazdasági informatikus Szakmaválasztás • Európai üzleti asszisztens csak az érettségi után szükséges! • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Vállalkozási ügyintéző I. AGRÁR SZAKTERÜLET 01 Mezőgazdasági szakmacsoport Kimeneti lehetőségek: • Mezőgazdasági technikus • Állattenyésztő állategészségügyi technikus • Mezőgazdasági gépésztechnikus 04 Kereskedelem-marketing szakmacsoport Kimeneti lehetőségek: • Kereskedő boltvezető • Kereskedelmi technikus • Kereskedelmi menedzser 02 Élelmiszeripari szakmacsoport Kimeneti lehetőségek: SZAKMUNKÁS-BIZONYÍTVÁNYT ADÓ KÉPZÉSEK 2 + 2 év • Hús- és baromfiipari I. AGRÁR SZAKTERÜLET technikus 05 Gazda • Sütő- és cukrásztechnikus (mezőgazdasági szakmunkás) • Élelmiszeranalitikus 06 Mezőgazdasági gépész technikus 07 Húsipari szakmunkás Szakterületeken belül az átjárás 9-10 évfolyamon lehetséges. • Felvételi vizsga nincs, a hozott eredmények alapján soroljuk be a jelentkezőket. Oktatott idegen nyelvek; angol, német. Kollégiumot és menzát mindenkinek biztosítunk. Kiemelkedő sportolási lehetőségek: kézilabda, atlétika, lovaglás. Bármely szak mellett második képesítésként számítógép-kezelő szakma megszerezhető. Nyári gyakorlatok lehetősége német és francia gyakorlóhelyeken. V ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 2003. január 4-én 7.00 órá­tól január 6-án 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási te­rülete: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákóczi- újfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7- 19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Poroszlai Yvette Zagyvarékas, Thököly u. 16/1. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (péntek 18 órátókhétfő reggel 7 óráig): dr Inczefi Zsolt Tiszajenő, Rákóczi út 28. T: 434-060. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T.: 470-424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órá­tól hétfő reggel 8 óráig: dr Bacsó Miklós Be­senyszög, Damjanich u. 4.Tel.: 60-386-985, 487-074. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Miló Krisztina Nagy­körű, Rákóczi út 4. T: 494-179. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr Bat- ki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4., vasár­nap: Matosevics Ilona Újszász, Szabadság tér 4. T: 366-272. Jászberény: Fogászati szakrendelés szomba­ton 9-11 óráig dr. Balogh Mariann Jászberény, Szelei u. 2. T: 57-500-200. A hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet Thököly u. 13., tel.: 57/412-226. Ellátási területe: Jászberény, Jász- felsőszentgyörgy felnőtt és gyermek lakossága: szombaton 8-tól vasárnap 8-ig dr Takács Ta­más, szombaton 8-14-ig dr Agyi Zoltán, vasár­nap 8-tól hétfő 8-ig dr Kóródi István, vasárnap 8-14-ig dr. Varga Aladár. Gyermekorvosi ügye­let: Thököly u. 13., tel.: 412-184. dr Szőnyi Jó­zsef. Szombat: 9-től 12-ig, valamint 15-től 18 óráig, vasárnap és ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr Danicz László Jánoshida, Madách út 4. T: 57/458- 036. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr Ko­csis Kálmán Jászalsószentgyörgy, Petőfi út 13. T: 30/414-6607. Jászboldogháza: Dr. Kiss Imre Arany János út 4. T.: 57/460-374. Jászfényszaru: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) körzeti ügyelet: dr Palencsár Csaba, Fürst S. u. 12. T: 30/9150-600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Kolláth Bálint Jászszentandrás, Haladás u. 10. T.: 60-386- 987. Jászárokszállás: dr. Gyenes Miklós Jászárok- szállás, Kisfaludy u. 11. T: 20/980-6600. Ellá­tási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 9 óráig) dr. Bakos János Jászladány, Be- senyszögi út 2. T.: 30/278-8503. Jászkisér: (szombat reggel 8 órától hétfő reg­gel 8 óráig) dr. Mike Miklós Jászkisér, Ady E. u. 31. T: 57/450-372. Jászapáti: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 órá­ig) dr. Viktor Ludmilla Jászapáti, István király út 4. Tel: 06-20-9358-793 Ellátási terület: Jász­apáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: (szom­bat reggel 8 órától hétfő 8 óráig): dr. Jáger Mi­hály Jászdózsa, Tamapart u. 7. T.: 06-60/487- 648. Pusztamonostor: (hét végi ügyelet) orvosi rendelő, dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275-6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311- 233. Ellátá­si területe: Karcag, Berekfürdő. Kunmadaras: Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Kisújszállás: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellá­tási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhal­ma. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. Kunszentmárton: Mátyás király u. 21/a, tele­fon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Ti- szakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: dr. Maczkó Péter Cibakháza, Sza­badság út 23/'a. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét vé­gén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tarta­nak! Központi körzeti orvosi ügyelet: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Tiszafüred: (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátá­si területe: Tiszafüred, Tiszakócs, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs. Abádszalók: dr Bogi Imre Abádszalók, István kir. u. 5. T: 30-409-3635. Tiszaszentimre, Űjszentgyörgy, Tomajmo- nostora. Tel.: 06-30/475-3151: dr. Koczok Sán­dor Tiszaszentimre, Attila u. 3. Tiszaderzs: dr. Boutros Albeir Tiszaderzs, Fő út 62. T: 59/355-464. Tiszabura, Pusztataskony, Tiszagyenda, Ti- szaroff: T.: 06-20/490-8686 pénteken 17 órá­tól hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Szántai Kiss Gabriella Tiszabura, Bán S. u. 12. Törökszentmiklós: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Ti­sza tenyő. Fegyvernek: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: Tel.: 60/613-607. Orvosi ügyelet: dr. Bozó József Kengyel, Kossuth út 139. Tiszabő: pénteken 17 órától hétfő reggel 8 órá­ig. Háziorvosi ügyelet: dr Nagy Lajos Tisza- roff, Burai u. 14. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258 ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász- Nagy- kun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGÁN-ÁLLATORVOSI KÉSZENLÉTI szol­gálata péntek délután 17 órától hétfő reggel 6 óráig, s az ügyeleti hét vége után követke­ző hét hétköznapjain (péntek reggel 6-ig) minden délután 17 órától másnap reggel 6 óráig: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr Menyhárt Péter Jászfényszaru, Dobó K. u. 28. T: 57-422-292 és 20-9213-814. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjá­kóhalma: dr Buczkó Béla Jászjákóhalma, Fő u. 69. T: 57-438-261. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldog­háza, Jászalsószentgyörgy: dr. Pesti Béla Alattyán, Kossuth u. 15. T: 57-461-016 és 30- 391-1752. *■ Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Galambos Sándor Jászapáti, Hunyadi u. 24. T: 57-440-873. Jászkisér, Jászladány: dr. Szántó László Jász­ladány, Kossuth u. 98. T: 57-454-009 és 30- 386-2441. Zagyvarékas Szászberek, Újszász: dr Cseh Gábor Újszász, Erkel F. u, 38. T: 56-366-354 és 30-207-8622. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, Nagy­körű, Kőtelek, Tiszasüly: dr Böhmer László Tiszasüly, Béke u. 1/2. T: 56-497-080 és 20- 912-6935. I. ügyeleti tér.: Szolnok, Szajol: dr. Bárdos György Szolnok, Arany J. u. 14/cl T: 56-515- 173 és 70-312-6579. II. ügyeleti terület: Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg, Vezseny: dr. Katona Lász­ló Szolnok, Retek u. 23. T.: 56-428-113 és 60- 478-165. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr Weszely Ferenc Szolnok, Széchenyi krt. 91. T: 56-420-154 és 20-957- 6626. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Ti­szasas, Csépa, Szelevény: dr. Bőm Gábor Ti­szakürt, Rózsa F. u. 10/a. T.: 56-318-091 és 30- 925-6195. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Balogh István Ti­szaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 45. T: 56-470-237 és 30-938-6184. Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Me­zőhék, Kungyalu: dr. Farkas Elek Kunszent­márton, Széchenyi Itp. 0/13. T.: 56-461-341 és 30-558-2121. Kunhegyes, Kenderes, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda, Bánhalma: dr. Erdei György Kenderes, Ady E. u. 29. Karcag, Berekfürdő: dr Dániel Mihály Kar­cag, Széchenyi sgt. 40. T: 58-313-807 és 30-205- 3260. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr. Koska Gábor Tiszafüred, Úttö­rő u. 2. T: 59-351-669 és 06-30-9454-101. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras: dr. Gyöngy Ferenc Nagyiván, Fő út 58. T.: 59/415-242 vagy 06-30/9582-025. Mezőtúr, Kétpó: dr Matuska László Mezőtúr, Szabadság u. 9. T: 56/350-435 vagy 06- 30/9782-286. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszate­nyő, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Ör­ményes: dr. Monostori Attila Örményes, Fel- szabadulás u. 14. T.: 06-30-9153-180. Túrkeve: dr. Bodó Péter Túrkeve, József A. u. 16. T: 56/361-051 vagy 06-20/9751-073. Kisújszállás: dr. Tóth István Kisújszállás, Kert u. 4. T: 59/322-978 vagy 06-30/9353-924. ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és beje­lentési kötelezettség alá tartozó fertőző állat- betegségek gyanújának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvos­nál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413-135): Beseny­szög, Csataszög, Hunyadfalva, Kengyel, Kő­telek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rá­kócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Ti­szajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Tiszavár­kony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagyvaré­kas: dr. Weszely Ferenc Szolnok, Széchenyi krt. 91. T: 20-9576-626. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kun­madaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafü­red, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmo- nostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tisza­derzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr Kos­ka Gábor Tiszafüred, Úttörő út 2. T: 59/351- 669 és 06-30-9454-101. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldoghá­za, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jász­fényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jász­kisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jászte­lek, Pusztamonostor: dr. Szántó László Jászla­dány, Kossuth u. 98. T: 57-454-009 és 30-386- 2441. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Törökszent­miklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő: dr. Monostori Attila Örményes, Kő u. 14/a. T.: 30-9153-180. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszaino­ka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Boross Gábor Tiszakürt, Rózsa F. u. 10/a. T.: 56-318-091 és 30-9256-195. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógy­szertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.- P.: 8.00-12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel./Fax: 515-172. (H-P: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) * GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon az Agora (Ságvári krt. 23.) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertárak: Jászapáti: István Király, Jászárokszállás: Szent Margit, Jászberény: Szentháromság, Karcag: Betánia, Kisújszállás: Gólya, Kunhe­gyes: Zöldkereszt, Kunszentmárton: Kossuth, Martfű: Arany Főnix, Mezőtúr: Újvárosi, Ti­szafüred: Reménység, Túrkeve: Megváltó, Tö­rökszentmiklós: Amaryllis. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nap­pal. Telefon: 06/20/4744930, 06/20/4744929. A t

Next

/
Thumbnails
Contents