Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

2003. Január 25., szombat ALMA MATER 7. OLDAL VERESS JÁNOS SZAKKÖZÉP-, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM - KUNSZENTMÁRTON A Tiszazug szellemi műhelye új osztályok szeptembertől Évtizedek óta a Tiszazug egyik szellemi műhelye a két kunszentmártoni középisko­la. Mióta egy igazgatás alá tartoznak, a térség legna­gyobb középfokú intézmé­nyeként több mint nyolcszáz diák sorsát formálhatják. — Ötödik éve működik egy intéz­ményként a Veress János Szakkö­zép-, Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium - mondta Csík Jánosné igazgatónő. - Az iskolá­ban gimnáziumi, szakközépisko­lai, és szakiskolai képzés mellett lehetősége nyílik a tanulóknak érettségire épülő képzésben részt venni. Nekik ajánlja az intézmény a számítástechnikai szoftverüze­meltető szakot. Az egyéves kép­zési idő alatt a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-keze­lés elmélete és gyakorlata mellett a szakmai angol uyelvet is elsajá­títhatják a tanulók. A képzés ma­gas színvonalát a jól felkészült szakemberek mellett a korszerű­en felszerelt számítástechnika szaktantermek biztosítják. Szintén érettségire épül a 2 éves kereskedelmitech- nikus-képzés. Kereskedel­mi és vállalkozási ismere­tek, statisztika, marketing, könyvvitel, áruismeret tan­tárgyak oktatásával készít­jük fel tanulóinkat a keres­kedelem területén történő munkavégzésre, a szakirá­nyú felsőfokú tanulmányokra. A 16. életévet betöltött fiatalok számára indul a felnőttoktatás 3 éves, nappali munkarend szerinti képzése, amely érettségi vizsgá­val zárul. A jelentkezés feltétele a 10. évfolyam sikeres elvégzése, vagy szakiskolai végzettség, to­vábbá a 2003. augusztus 31-ig be nem töltött 20. életév. Valamennyi igénylő számára biztosítani tudják a kollégiumi el­látást, a helyi és vidéki tanulóink egyaránt igénybe vehetik a men­zát.- Az iskolánkat választó diá­kok olyan hasznosít­ható tudást kapnak, amelyet a felsőfokú oktatásban, és a munkavállalásnál egyaránt hasznosíta­ni tudnak. Ezt mutat­ja az is, hogy a felvé­teli eredményesség nagyon jó, hogy a kö­zépiskolai és szak­mai tanulmányi versenyeken a ta­nulóink egyaránt sikeresen szere­pelnek. Mindez úgy valósítható meg, hogy a tanári kar tagjai to­vábbképzéseken, átképzéseken, tanfolyamok elvégzésével folya­matosan frissítik tudásukat, s hogy a kötelező tanórai elfoglalt­ságok mellett biztosítjuk tanuló­ink számára a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét - zárta szavait az igazgatónő. Kunszentmártoni kézművesek A gimnázium alagsorában, az egykori MHSZ-szobalőtér termében kapott helyet és működik már legalább 15 éve az intézmény kézműves­műhelye. Nagyon összetett és színes mun­ka fqlyik benne, melynek ötlet­gazdája, vezetője és a kialakításá­hoz a pályázatok megírója Séra Erzsébet, a gimnázium rajztanára. Helyet kap a műhelyben a tűz­zománckemence, egy réges-régi korongozópad, valamint jó né­hány rajzbak. Ezen eszközökkel, illetve ezeken folyik a munka. Kis csoportokban készítik az ügyes kezű diákok a szebbnél szebb tűzzománc képeiket, apró ékszereket, de időnként átülnek a korongozópadra és kisplasztiká­kat, hamutartókat, gyertyatartó­kat alkotnak. Természetesen fon­tos részét képezi az itt folyó mun­kának a rajz és a festés, nem utol­sósorban a középiskolások me­gyei rajzversenyeire való felkészí­tés, valamint a rajz- és műalkotás­elemzés érettségire történő felké­szülése. Három éve ugyanitt mű­ködik a vizuális alapiskola közép- iskolásokból alakult osztálya is. Eredményeikről tanúskodnak a megyei versenyeredmények, a dicséretes érettségik, a kiállítások szép munkái, valamint az innen szárnyra kelt 10 rajztanárpalánta és 3 művész. Séra Erzsébet tanárnő tagja a Kunszentmártoni Alkotók Közös­ségének, amely 2003. január 21- én a várostól művészeti díjban ré­szesült. Erdélyi testvériskola Iskolánk, a Veress János Szakközép-, Szakképző Is­kola és József Attila Gimná­zium a Tiszazug egyik leg­nagyobb létszámú középis­kolája. Közel 850 diák jár ide, a gimnáziumi, szakkö­zépiskolai, illetve szakisko­lai osztályokba. A testvériskolai kapcsolatot a csíkszentmártoni Tivai Nagy Im­re Líceummal iskolánk vette fel, miután a névazonosság miatt a testvérvárosi kapcsolat már 1993 óta létezett. A testvériskolai kap­csolat felvételére azért kerülhetett sor, mert iskolánk névadója, Ve­ress Jams (1854-1936) egy Csík- szentmárton melletti kis faluban, Kászonaltízben született, onnan települt át Kunszentmártonba, hogy a XIX. század végén megin­dítsa városunkban az inaskép­zést. Erre emlékezve helyezett el iskolánk és a város vezetősége 1996 nyarán emléktáblát a kászo- naltízi erődtemplom falán. Ká­szonaltízben sajnos csak általá­nos iskola működik, így lett a csíkszentmártoni líceum a test­vériskolánk. 1995 óta van iskoláink között rendszeres diákcsere, amely a szakmai együttműködés jegyé­ben indult, hiszen a két iskola szakmai profilja alapvetően meg­egyezett: mindkét intézmény me­zőgazdasági beállítottságú. Ké­sőbb ez a kapcsolat bővült, és a kulturális együttműködés is foko­zatosan kiépült. Iskolánk színját­szó csoportja két ízben (1997 és 1998 őszén) vendégszerepeit Er­délyben, népies darabokkal szó­rakoztatva a házigazdákat. Nagyobb létszámú csoport utazik ki évről évre a téli időszak­ban, hiszen a diákok közötti is­merkedésre ez a legalkalmasabb időpont. Ez rendszerint valami­lyen praktikus ajándék (tanesz­közök, könyvek) kijuttatását is jelenti, valamint ilyenkor kerül sor közös síelésre a kinti középis­kolával, mivel városunk földrajzi és időjárási viszonyai ezt itthon nem teszik lehetővé. Jó lehetőség ez arra, hogy évről évre újabb ba­rátságok szülessenek. 2003. február 17-23. között új­ra elindul egy csapat diák, hogy ismét egy kellemes hetet töltsön az erdélyi hegyekben, és hazatér­ve újult erővel folytathassa a ta­nulást a második félévben. ■ Játékból foglalkozás Kiss Szabolcsot már kiskora óta érdekli a számítógép. A kedvtelésből pedig, úgy tű­nik, szakma lesz néhány éven belül. SzabolcSot először inkább a játé­kok érdekelték, később elkezdett programokat „farigcsálni” a gé­pén. A matematika házi feladatá­hoz készített megoldókulcsot, ám ennél természetesen lényegesen többre vágyik. — Az fog meg a számítástech­nikában, hogy valami olyasmit csinálhatok, amit rengetegen Korszerű számítástechnika-szaktanterem áll Szabolcs és osztálytársai rendelkezésére az intézményben használhatnak, sokak életét és munkáját megkönnyíthetem - magyarázta. Az iskolában kiváló táptalajra lelt, hiszen a reál irányultságú gimnáziumi osztályban a mate­matika mellett komolyan foglal­koztak a számítástechnikával és az angol nyelvvel is, márpedig ezek igen fontosak egy majdani informatikus életében. Szabolcs jelenleg az érettségi utáni képzésben vesz részt, szá­mítástechnikai szoftver-üzemel­tetői szakmát szerezhet hamaro­san. Addig tudását a Szakma Ki­váló Tanulója versenyen gyara­píthatja, a számítástechnikai ver­seny megyei fordulójára készül tanárának segítségével. Emellett szeretne minél hamarabb angol középfokú nyelvvizsgát is tenni, a továbblépéshez ez is fontos len­ne. Kedves nyolcadikosok és szülők! A pályavá­lasztás évről évre komoly gondot okoz a nyolcadikos fiatalok számára. E tájékozta­tónkban segítséget szeretnénk nyújtani az­zal, hogy bemutatjuk azokat a lehetősége­ket, amelyeket iskolánk a 2003-2004-es tan­évre ajánl. I. Gimnáziumi képzés (iskolai tagozat kód; 01) Két általános tagozatú gimnáziumi osztályt indí­tunk, ahol a magyar nyelv és irodalmat 9-10. évfo­lyamon magasabb óraszámban (heti 5 óra, illetve 4 óra), a matematikát csoportbontásban tanítjuk. 11. évfolyamtól az egyik osztály humán jelleget kap, a másik reált. A humán osztályban a magyart heti 5 és fél órában, a történelmet 4 és fél órában ta­nítjuk. A reál osztályban a matematika és fizika tár­gyat tanítjuk magasabb óraszámban, a matematikát csoportbontásban. A kötelező idegen nyelvek német és angol, ezek közül azt, amelyiket a tanuló érettségi tárgyként vá­lasztja, 11-12. évfolyamon heti 5 órában tanítjuk. A 11-12. évfolyamokon az érettségire való felké­szítés érdekében szabadon választható tantárgya­kat is beépítettük a programunkba. Ezek biológia, kémia, földrajz, számítástechnika, illetve a tanulók érdeklődése szerinti tárgyak.- A számítástechnikát érettségi tárgynak választó tanulók OKJ-s vagy ECDL-vizsgát tehetnek.- 11. évfolyamtól igény szerint nyelvvizsga-előké­szítőt tartunk.- A kötelező érettségi tárgyakból folyamatosan fel­zárkóztató órákat tarunk, segítve a gyengébb ké­pességű tanulók felkészülését. Felvehető létszám 64 fő. II. Szakközépiskolai képzés a. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 11)- szakmacsoport: gépészet, felvehető létszám: 16 fő. A tanulók a 9-10. évfolyamon általánosan műve­lő tantárgyakat tanulnak, kiegészítve műszaki alap­ismeret elmélettel és szakmai gyakorlattal. A 11-12. évfolyamon szakmai alapozó tantárgya­kat tanulnak: géprajz, mechanika, gépelem, minő­ségbiztosítás, stb. Ez választható érettségi tantárgy is. Idegen nyelv német vagy angol. Szabadon választható a számítástechnika, amelyből OKJ-s szakképesítés szerezhető a 12. év­folyam végén. Ezt a szakot azoknak ajánljuk, akik műszaki irányban szeretnének továbbtanulni egyetemen, vagy főiskolán, illetve e területen szeretnének OKJ- s szakképesítést szerezni. Ebben a szakmacsoportban az OKJ-s szakmák: például építőgépész technikus, autószerelő, gázau- tó-szerelő, hegesztőtechnikus, közlekedésgépésze­ti technikus. b. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 13)- szakmacsoport: informatika (szoftver) felvehető létszám: 16 fő. Azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik szakirányban szeretnének továbbtanulni (számítástechnika). A 12. évfolyam végén OKJ-s számítógép-kezelői szak- képesítés szerezhető. Ebben a szakmacsoportban az OKJ-s szakmák: gaz­dasági informatikus, információ rendszerszervező, informatikus, számítástechnikai szoftverüzemelte­tő. c. ) szakterület: gazdasági-szolgáltatási (iskolai tagozat kód: 12)- szakmacsoport: kereskedelmi-marketing, felve­hető létszám: 32 fő A 9. évfolyamon szakmai előkészítő tantárgyakat tanulnak a tanulók, a 11-12. évfolyamon szakmai alapozó tárgyakat, pl.: közgazdaságtan, marketing. Választható idegen nyelv angol vagy német. Szakmai előkészítő gyakorlat: üzleti adminisztrá­ció. Érettségi utáni lehetőségek. Kereskedelmi techni­kus szakképesítés megszerzése iskolánkban. Ebben a szakmacsoportban az OKJ-s szakmák: sze­mélyi ügyintéző, reklámszervező szakmenedzser, marketing- és reklámügyintéző, könyvesbolti eladó és minden a kereskedelemmel kapcsolatos szakma. Valamennyi szakközépiskolai osztályban kötelező érettségi tárgyak:- magyar nyelv és irodalom- történelem- matematika- idegen nyelv ________III. Szakiskolai képzés________ A képzés két szakaszból áll. 9-10. évfolyamon álta­lános képzés folyik, kiegészítve szakmai előkészítő tárgyakkal. A szakképzés all. évfolyamon kezdő­dik, ahol a tanulók a választott OKJ-s képzésében vesznek részt. a. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 21) — szakmacsoport: építészet, felvehető létszám: 16 fő Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: pld. kő­műves, ács-állványozó, burkoló, épület-szigetelő, épület szobrász, szobafestő-mázoló és tapétázó, műemléki díszítő, gipszkarton szerelő. b. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 22) — szakmacsoport: faipar, felvehető létszám: 16 fő Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: például asztalos, faesztergályos, fafeldolgozó, kárpitos, ká­dár, műbútorasztalos. c. ) szakterület: gazdasági-szolgáltatási (iskolai tagozat kód: 23)- szakmacsoport: kereskedelem, felvehető lét­szám: 32 fő Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: például élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő, vagy ruházati kereskedő, cukrász, hús-és hentesáru-eladó, kul- túrcikk-kereskedő, kéményseprő és tüzeléstechni­kai karbantartó, töltőállomás-kezelő. d. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 24) — szakmacsoport: gépészet, felvehető létszám: 16 fő. Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: például szerkezetlakatos, mezőgazdasági gépszerelő, bádo­gos, nehézgépkezelő, mechanikai műszerész, fé- nyező-mázoló. e. ) szakterület: műszaki (iskolai tagozat kód: 25) — szakmacsoport könnyűipar, felvehető létszám: 16 fő. Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: például nőiruha-készítő, férfiruha-készítő, kötő, kötöttáru­készítő. f. ) szakterület: humán (iskolai tagozat kód: 26) — szakmacsoport: egyéb szolgáltatás, felvehető létszám: 16 fő. Ebben a szakmában az OKJ-s szakmák: például fodrász. A fent felsorolt OKJ-s szakmák közül kellő szá­mú jelentkező esetén a következőket képezzük: Immár 18. alkalommal rendezik meg a Nagykun Diák Sportviadalt. Az eseménynek ezúttal a kun­szentmártoni Veress János Szakközép-, Szakkép­ző Iskola és József Attila Gimnázium ad otthont 2003. április 24-25-26-án. A viadalon részt vesz Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Túrkeve, Kun- szentmárton városok 9 középiskolájának mintegy 750-800 diáksportolója atlétika, kézilabda, kosár­labda, labdarúgás, röplabda, szertorna sportágak­ban. A képen az intézmény XVII. Nagykun Diák Sportviadalon dobogós helyet szerzett kosárlab­dacsapata látható. Az iskola asztalosműhelyében minden feltétel adott a megfelelő szakmai felkészüléshez Asztalos, cukrász, élelmiszer- és vegyiáru-keres­kedő, fodrász, kőműves, mezőgazdasági gépész, nőiruha-készítő, szerkezetlakatos. Kereskedelmi technikus, mezőgazdasági gépész- technikus, számítástechnikai szoftverüzemeltető. IV. Egyéb tudnivalók _________- Nem tanköteles, 16. életévüket betöltött tanulók a 11. évfolyamra jelentkezhetnek kőműves és szerkezetlakatos szakképesítés megszerzésére.- Mind a lányok, mind a fiúk részére kollégiumi el­látás biztosított.-Bármilyen kérdésben felvilágosítást nyújt Csík Jánosné igazgató, vagy Radios András pályavá­lasztási felelős.- Érdeklődni az 56/461-144-es telefonon, vagy sze­mélyesen az iskolában. Szeretettel várunk minden végzős tanulót! VERESS JÁNOS SZAKKÖZÉP-, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos utca 37. OM-azonosító: 036063 Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents