Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-24 / 20. szám

Ik 2003. Január'24., péntek KÉK 9. OLDAL T U KÖR Karóval ütötte nagynénjet Aszaló Megtámadta nagynénjét egy 45 éves férfi Aszalón. A 82 éves asszony kisebb sérülé­sekkel megúszta a történte­ket, pedig támadója többször is lesújtott rá egy karóval.- Pénzt és értékeket követelt nagynéniétől az a 45 éves férfi, aki karóval érkezett az asszony házához és ütni-vemi kezdte ál­dozatát - mondta az Europress- nek Kompoltiné Jakab Ilona. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője szerint hamarosan kezde­ményezik a tettes előzetes letar­tóztatását rablás miatt. A férfi támadását nem nézet- eltérés váltotta ki. Váratlanul tá­madt az asszonyra és még akkor sem kímélte, amikor áldozata a földje esett. Többször lesújtott rá a karóval, miközben pénzt köve­telt tőle. A megtámadott asszony­nak sikerült felállnia és bemene­külnie a szobájába, de az ajtót már nem tudta magára zárni, mert a tettes gyorsabb volt nála. A nő ekkor az ágyra esett, azt színlelve, hogy elájult. Az unoka­öcs nem akarta elhinni, hogy nagynénje eszméletlen, ezért le­öntötte az asszonyt vízzel. Mi­után látta, hogy az nem mozdul, értékek után kutatott a lakásban. Az asszony ekkor felpattant és segítségért kiáltva kirohant az épületből. Az udvaron azonban utolérte őt a férfi: a hóba lökte ál­dozatát és további ütéseket mért rá. A rabló ezután elmenekült, a szomszédok siettek az asszony segítségére. A nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérü­léseket szenvedett. A jelenleg őri­zetben levő támadóról kiderült, hogy korábban már több esetben volt büntetve élet elleni bűncse- lekmények miatt, nagy eszter dóra Elítélték, majd felmentették Budapest Bűncselekmény hiányában felmentette a másodfokon el­járó Fővárosi Bíróság azt a vállalkozót, akit azzal vádol­tak, hogy megvesztegette az ügyészség egyik alkalmazott­ját. A férfit első fokon egy év felfüggesztett fogházbünte­tésre ítélték. A Legfőbb Ügyészség által szervezett szeminárium tolmá­csolásával bízták meg a vádlott cégét, azonban kifogások me­rültek fel a munkájával kapcso­lóban. A vád szerint a férfi a további munkák elnyerése cél­jából megpróbálta megveszte­getni az ügyészség egyik mun­katársát. A vállalkozót első fo­kon elítélték, de a vádlott ügy­védje fellebbezett, mert szerin­te az ítélet megalapozatlan volt. A másodfokú eljárás so­rán a bíróság azt mérlegelte, hogy az ügyben szereplő ügyészségi munkatárs valóban hivatalos személy-e. A vizsgá­lat során kiderült, hogy az állí­tólagosán megvesztegetett M. Anikó nem hivatalos személy. A bíró az indoklásban kifejtet­te, hogy hivatalos személynek csak az tekinthető aki hatalom­gyakorló szerv közhatalmi fel­adatkörével kapcsolatos mun­kát lát el, és ebbe a kategóriába M. Anikó nem fér bele. A vád­lott a tárgyaláson elmondta, hogy munkájával elégedettek voltak az ügyészségen, és esze ágában sem volt kockáztatni a hivatallal kialakult kapcsolatát. A felmerült kifogásokról szólva megjegyezte, hogy az oktatás egészét érte kritika és nem a cége tolmácsolási munkáját. Az ítélet jogerős. Baranya Róbert Előzetesben az emberrablók Tata dón engedéséért. A tiákok iskolájá­ban, a Talentum Gimnáziumban is Csütörtökön előzetes letartóztatás- változatlanul beszédtéma, hogy a ba helyezte a bíróság azt a két tatai két srác hogyan vetemedhetett fiút, akik hétfőn elrabolták egy vál- ilyesmire. A fiúk ellen megindítot- lalkozó feleségét. A középiskolás- ták a vélhetően kizárással végződő ok egymilliárd forint váltságdíjat fegyelmi eljárást is. követeltek volna az asszony szaba- ______________________>*Lton Eg y szót se többet..^ 250 000 Ft 48 hónapra havi 8 500 Ft Futamidő' A hitel Havi törlesztő­(hónap) összege (Ft) részlet (Ft) 48 400 000 13 600 60 500 000 14 999 60 700 000 19 999 60 1 000 000 27 999 Egyértelmű hitelkonstrukcióink közül könnyen kiválaszthatja azt, amelyikre éppen szüksége van. Gyors elbírálásért hívja a Citibank Hitelvonalát: Személyi kölcsön 06-40-40-10-40 citibank Citibank Rt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Az akció 2003. január 20. és március 1. között érvényes. Alapfeltételek: magyar állampolgárság, lakó­helyi vezetékes vagy privát mobiltelefon, 21-65 év közötti életkor. Minimum jövedelem: egyedülálló személy esetén 60 000 Ft havi nettó jövedelem, házas- és élettársak esetében 85 000 Ft nettó jö­vedelem. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződést követően nyújtja. A szerződéskötés a hitelbírálat eredményétől függ. A feltételekkel kapcsolatos további felvilágosítá­sért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-10-40) vagy forduljon munkatársunkhoz. Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. THM: 27,03% - 34,00% ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-tól este 6-ig LÁNGOLÓ HÁZ. Leégett egy családi ház Piliscsabán szerda este. Senki sem sérült meg. A Zrínyi Miklós utcai fölszintes épületben csaptak fel a lángok, a szabálytalan kéménybekötés okozta a balesetet. A házban lakó idős házaspár egy vas­kandallóba gyújtott be. mti ERDŐBEN BUJKÁLT. A rend őrök Ajkán elfogtak egy szö­késben lévő elítéltet. A 25 éves Patus Imrének decemberben kellett volna bevonulnia a bör­tönbe, ehelyett azonban a zala- halápi szőlőhegyen és a kör­nyező erdőkben bujkált. A rendőrök december elején fel­fedezték a rejtekhelyét, de az elítélt pisztolyt fogott rájuk és elmenekült. A Veszprém Me­gyei Rendőr-főkapitányság kü­lönleges akciócsoportja szer­dán egy ajkai lakásban lepte meg a férfit. Patus Imrének sikerült ugyan kiugrania a má­sodik emeleti ablakon, ám két rendőr karjában „landolt”, mti SIKKASZTÁS. Több mint százmillió forintos sikkasztás ügyében nyomoz a rendőrség a baktalórántházai önkormány­zatnál. A feljelentést a polgár- mester tette, mert a korábbi vezetés hivatali ideje alatt 124 millió forintot utaltak át egy alapítványi számlára a képvise­lő-testület jóváhagyása nélkül. Az ügy kapcsán a rendőrség őrizetbe vett egy férfit, ám egy­előre nem árulják el, hogy a gyanúsított önkormányzati ve­zető vagy dolgozó. A vizsgálat eredetileg azért indult, mert a rendőrség információi szerint az önkormányzat nem fizette ki a közmunkásoknak a teljes munkabért, europress TERRORIZÁLTA A SZÜLEIT. Súlyos testi sértés kísérlete, magánlaksértés és rongálás gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 30 éves férfit a balaton­füredi rendőrök. A fiatalember ellen apja tett feljelentést ked­den, mert egy családi veszeke­dés során a fia többször meg­ütötte édesapját. Még aznap este a fiatalember ittasan érkezett haza. Külön lakrész­ben élő szüleire rátörte az ajtót, a szobában pedig törni-zúzni kezdett. A szülők az ablakon keresztül mene­kültek el fiuk haragja elől. A rendőrök a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették a dühöngőt. europress ÖNGYILKOS GYILKOS. Fel tehetően élettársa ölte meg azt a 60 év körüli asszonyt, aki­nek holttestét szerda este talál­ták meg egy üllési tanyán. A gyanú szerint az 52 éves férfi meggyilkolta párját, majd ön­magával is végzett. A holttes­tekre egyikük hozzátartozója talált rá az asszony házában. A Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság emberölés gyanúja miatt büntetőeljárást indított. EUROPRESS ELTŰNT. A rendőrség a lakos­ság segítségét kéri a 22 éves váci Arany András felkutatásá­hoz. A férfi tavaly december 18-án 21 órakor hazaindult munkahelyéről, de otthonába már nem érkezett meg. A fia­talember körülbelül 180 cm magas, vékony testalkatú, hosszú, barna hajú, szeme barna. Eltűnésekor szürke farmernadrágot, grafitszürke kabátot, barna gyapjúpulóvert, zöld kockás sálat viselt. Külö­nös ismertetőjele a szája fölött és a nyakán bal oldalán látha­tó anyajegy. Jobb felkarján egy sárkány, bal felkarján egy sza- murájarc, jobb lapockáján egy szamuráj tetoválás látható. Kérjük, hogy aki tud valamit a fiatalemberről, hívja a 112-es segélyhívót, europress Szabadlábon a lakásmaffiózók ________Kaposvár_________ Egy garzonlakás adásvételén bukott le az a lakásmaffia­csapat, akik úgy próbáltak meg eladni egy ingatlant, hogy a pénzt is megkapják, de a lakás is megmaradjon. A terv nem vált be, ám a gyanú­sítottakat nem sikerült előze­tes letartóztatásba helyezni. Tavaly márciusban egy kaposvári férfi eladásra kínálta garzonlaká­sát, amit egy vevő meg is vásárolt, azzal a kitétellel, hogy csak akkor fizet, ha a lekötött pénzét felveszi a bankból. Addig albérleti díjat ad a tulajdonosnak. Az eladó bele­egyezett, ám a vevő, kulccsal a kezében azon nyomban meghir­dette a lakást eladásra. Egy ka­posvári pedagógus házaspárral meg is egyezett, sőt, már a papí­rokat is elintézték egy ügyvédnél. Amikor azonban a költözködésre került sor, a házaspár összefutott a lépcsőházban az eredeti tulaj­donossal. Kiderült: gyanús ügy­letbe keveredtek. Azon nyomban elmentek együtt a rendőrségre, feljelentést tettek ismeretlen tet­tes ellen. Az ügy eddig teljesen tisztának látszott, ám a nyomozás során az első tulajdonoshoz is sok gyanús szál vezetett. Végül kiderült: a pénzzavarban lévő eredeti tulaj­donos és egy máig ismeretlen bu­dapesti férfi tervelte ki a csalást, aminek a célja az volt, hogy pénz­hez jussanak, de a lakás is meg­maradjon. Ehhez bérelték fel azt a bizonyos harmadik személyt, az álvevőt, aki némi aprópénzért vállalta, hogy hamis igazolvány­nyal (az okmány az eredeti tulaj nevére szólt) eladja a lakást, majd eltűnik ködben. Az eredeti tulaj­donos majd eljátssza a meglepett és becsapott embert, a pedagógus házaspár pedig futhat a pénze után. A kaposvári rendőrök azonban ellenőrizték a sértettek és gyanú­sítottak telefonbeszélgetéseit és azt vették észre: ezek bizony egy ponton összefutnak. Az eredeti tulaj sógornője végül elmesélte a történetet. Közben a pedagógus házaspár magánnyomozót foga­dott, aki szintén értékelhető nyo­mokra bukkant - mondta el teg­nap Tancsik Szabolcs főhadnagy, az ügy nyomozója. A nyomozók összefogása eredményre vezetett, a csalás lelepleződött. Az „álve­vőt” és az eredeti tulajdonost is őrizetbe vették, előbbi pedig rész­letes beismerő vallomást tett. En­nek ellenére a kaposvári bíróság az előzetes letartóztatást nem rendelte el. Bár az ügyészség ezt megfellebbezte, könnyen lehet, hogy a kis maffia tagjai közül va­laki eltűnik, ahogy erre már más, hasonló esetben is volt példa. Pe­dig a rendőrök szerint innen már eljuthatnának ahhoz az ember­hez is, aki az egészet szervezte és aki a hamis személyi igazolványt is beszerezte. Ő pedig - ilyen kap­csolati háttérrel - lehet, hogy egy nagyobb lakásmaffia-csoport tagja. ___ VARGA OTTÓ A Nasivin orrtisztító manók vállalják mindenféle náthás orr dugulásának és váladékozásának megszüntetését! A náthának fújtak! taUg «bBP .MERCK A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a beteg- tájékoztatót, vagy kérdezze nieg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Jó, ha vigyázunk a lakáshirdetésekkel FOTÓ: TÖRÖK ANETT

Next

/
Thumbnails
Contents