Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-22 / 18. szám
12003. Január 22., szerda-S_-P_Q 13. OLDAL Klicsko Las Vegasban Boksz Vitalij Klicsko, a WBA interkontinentális övének birtokosa Kijev- ben bejelentette, hogy eldőlt, mikor mérkőzik a WBC nehézsúlyú világbajnokával, Lennox Le- wisszal. Az óriási érdeklődéssel várt összecsapásra április 12-én Las Vegasban kerül sor. A brit ökölvívó eddigi 43 találkozóján kétszer szenvedett vereséget, míg az ukrán bokszoló 32 profi mér- kőzéséből egyet veszített el. ■ Gyerektorna Szolnok A szolnoki Széchenyi Gimnázium sportcsarnokában rendezték meg a II. Greco Kupa futballtor- nát, melyen az 1992-ben született játékosok léphettek pályára. A tornára hat egyesület - Abony, Focimánia, Jászberény, Martfű, Szajol, Szolnoki MÁV - küldte el legtehetségesebb utánpótlás korú labdarúgóit. A selejtezők két csoportban zajlottak, majd az első két helyezettek rájátszásban döntötték el a kupa sorsát. Eredmények - elődöntők: Szolnoki MÁV-Jászberény 2-0, Szajol- Abony 1-3. 5. helyért: Focimá- nia-Martfű 2-1, 3. helyért: Sza- jol-Jászberény 2-0, 1. helyért: Szolnoki MÁV-Abony 3-0. AII. Greco Kupa végeredménye: 1. Szolnoki MÁV (Kun András, Blaskovits Patrik, Bujáki Bence, Háda Zoltán, Harangozó Szilárd, Makai József, Picikász Va- szilisz, Rézműves Béla, Szabó Zoltán, Tisza Kálmán), 2. Abony, 3. Szajol, 4. Jászberény, 5. Focimánia, 6. Martfű. ■ Sorsdöntő meccsek előtt a magyarok Roppant fontos mérkőzések előtt áll a válogatott az Euró- pa-bajnoki középdöntő hajrájában: ma este hat órakor Debrecenben a fehéroroszok ellen, szombaton pedig az észtországi Tallinnban győznie kell(ene) az Eb-részvételhez. Férfi kosárlabda Varga Mátyás 12 fős kerete már pénteken elutazott a találkozó helyszínére, a négy légiós - Dávid Kornél, Gulyás Róbert, Németh István és Báder Márton - azóta csatlakozott a többiekhez. Az előkészületek jól sikerültek, hiszen a nemzeti csapat hétfőn - zárt kapuk mögött - 94-70-re legyőzte a bajnokságban remeklő helyi Vadkakasokat. A szovjet utódállam legjobbjai ellen szinte kötelező a hazai siker, hiszen napra pontosan egy évvel ezelőtt a magyarok 69-64-re diadalmaskodtak Minszkben. A mérkőzést a tavaly novemberben átadott Főnix csarnokban rendezik meg, ahol színes program várja a minden bizonnyá telt háznyi - mintegy hétezres publikumot. Fél ötkor a Média válogatott a Sportvezetők legénységével találkozik, ezt követően zsákoló- és tripladobó versenyt és aerobikbemutatókat láthatnak a nézők. Belépők még kaphatók 500, illetve 1000 Ft-os áron. Akik nem jutnak el a Főnix csarnokba, azok a Sport 1 élő közvetítésében követhetik figyelemmel a derbit. Nem tűnik kilátástalannak a sorozatot lezáró észtországi vendégszereplés sem: tavaly januárban 94-71-et mutatott az eredményjelző Kaposváron a mostani házigazdák ellen. nuár 25.: Észtország-Magyar- ország, Lengyelország—Fehéroroszország, Franciaország- Lettország Változások a vetélytársaknál Jövő szombaton folytatódik az Enternet Internet Liga azaz a férfi bajnokság küzdelemsorozata, a felek abban az időpontban a 11. forduló mérkőzéseit játsszák. A Mól Szolnok vetély- társa a Falco KC együttese lesz a Tiszaligetben. A napokban egy új igazolással rukkoltak ki a szombathelyiek, 10 napos próbajáték után megegyeztek az amerikai Greg Gránitéi, aki 32 esztendős, 209 cm magas, és centerposzton használható játékos. Körmenden még keresik a megfelelő légióst a német Trier csapatához szerződött Andry Sola helyére. Kiszemeltjük a szintén amerikai Rylan Hainje, aki 22 esztendős, 198 cm magas, hármas és négyes poszton egyaránt bevethető. Szerződést bontott a Sopron Ászok KC vezetősége az amerikai Darryl Parkerrel, aki anno két évig szolnoki színekben is szerepelt. A bedobó helyére centert igazolnak, az ugyancsak tengerentúli SethSundberg személyében. A 28 éves, 216 centis játékos az Euroligában az orosz Ural Permet, majd az észt Kalev Tallinnban is kosárlabdázott. A magyar játékosok közül az egykori szolnoki nevelésű Mészáros Richárd, a ZTE állományából a Dombóvár csapatához szerződött. Áz utóbbi együttessel viszont szerződést bontott Puskás Artúr, az irányító a B csoportban vitézkedő Salgótarjánba tart.______________mti, vécsé Sitku Ernő (labdával) és Dzunics Braniszlav (balra) egyaránt pályára lép Debrecenben archív fotó Az öt csoportból az első két helyen végzők és a négy legjobb 3. helyezett utazhat szeptemberben Svédországba. Az állás 8 forduló után: 1. Franciaország 14 pont (646-577), 2. Lettország 14 (707- 663), 3. MAGYARORSZÁG 12,4. Észtország 11 (632-642), 5. Lengyelország 11 (652- 672), 6. Fehéroroszország 10. A további műsor: január 22.: Magyarország—Fehéroroszország, Franciaország— Lengyelország, Lettország-Észtország jaElköltözött a MÁV Fogadkoznak Túrkevén NŐI KÉZILABDA NB I. Labdarúgás Kétheti hazai felkészülés után kedden reggel „kiköltözött” a Tiszaligetből a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapata. No nem kell megijedni, csupán tíz napra teszi át székhelyét Mátraházára a gárda, azt követően hazatér a jól megszokott, ismerős környezetbe. Hosszú idő után egy esztendeje nyílott lehetősége a kék-sárgáknak, hogy téli edzőtáborba vonuljanak, s az akkori felkészülés remekül sikerült, melynek tavasszal érezték jótékony hatását a játékosok. Talán az akkori eredményes szereplés emlékének is köszönhető, ezúttal visszatér a hegyekbe a társaság.- Rózsavölgyi László kollégámmal huszonegy játékost viszünk magunkkal Mátraházára, csupán a bordasérülést szenvedett Bajusz Endre és a „kikölcsönzés” előtt álló Mátyás András marad itthon a keretből. Amennyiben az orvosok szerint a védő hadra fogható állapotba kerül, csatlakozik társaihoz. Velünk tart viszont a 17 esztendős, tehetséges Mohamed Remili is, aki az elmúlt napokban már a felnőttekkel dolgozott - tudtuk meg az elindulás előtt Tóth Dénes vezetőedzőtől. Az erőgyűjtés idejét éljük, így nem meglepő, hogy napi két, három edzés szerepel a programban. A torna-, illetve konditermi tréningek mellett a szabadtéri futások sem maradhatnak el, ahol természetesen azért előkerül a futball-labda is. ioeled Elismerés A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetésének elismerésében és dicséretében részesült Kómár József a megyei kézilabda-szövetség tiszteletbeli elnöke. A kiváló, kunszentmártoni illetőségű sportember a közelmúltban vehette át az oklevelet. Mai műsor Kézilabda. Női NB I: Túrkeve SE Solár Agrofólia Kevehús-Debre- cen, Városi Sportcsarnok, 18. Kosárlabda. Férfi Európa-baj- noki selejtező: Magyarország- Fehéroroszország, Debrecen (Sportl), 18. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Törökszentmiklós- Rákóczifalva, 15. Nagyon fogadkoznak a Túrkevei SE-Solár Agrofólia-Kevhús játékosai: a mai napon immáron saját maguknak is bizonyítani kell, többre képesek a tabellán árválkodó pontszámúknál. A nullapontos TSE a hat győzelmet és egy döntetlent elérő DVSC- t fogadja ma 18 órakor a Ványai Gimnázium sportcsarnokában.- Annál csak jobban játszhatunk, mint tettük azt Hódmezővásárhelyen - véli Török Róbert edző. — Már az 5. percben időt kellett kérjek 4-0-s hazai vezetésnél, ám a lányok a későbbiekben sem hitték el, hogy jobb eredményre is képesek. Igaz, a rövid cserepadunk sem alkalmas arra, hogy szerkezetileg vagy taktikailag változtassunk meccs közben, míg ellenfelünk egy teljes új sorral rendelkezett. Mindez talán kibúvónak tűnhet a felelősség alól, de tény, kevesen vagyunk. Szerdán azonban muszáj elkezdenünk a pontgyűjtést - állítja. A túrkevei színekben szereplő Horváth Bea debreceniként jól ismerheti a mai ellenfelet: - Főleg, saját nevelésű, a városi sportiskolában nevelkedett technikailag képzett játékosok alkotják a DVSC-t, nem is értem, miért nincsenek előbbre a tabellán. Az átlövőikre kell leginkább ügyelnünk, de minden poszton erősek. Játékostársaim nevében kijelenthetem, mindent megteszünk azért, hogy végre valami pozitív dolog is történjék velünk, és természetesen szurkolóinkkal szin- tén - hangoztatja a beállós. m. g. Manduláék az elődöntőben! Tenisz A Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros viadalának negyeddöntőjében szenzációs magyar siker született. Mandula Petra a svájci Ema- nuelle Gagliardi oldalán két játszmában legyőzte az ötödik helyen kiemelt Daniela Hantuchova, Meghann Shaughnessy szlovák, amerikai duót, s ezzel bejutott a legjobb négy közé. Az 1 óra 4 perces mérkőzésen Manduláék valamennyi breaklehetőségüket kihasználták: négyből négyszer vették el ellenfelük adogatását. Eredmény: Mandula Petra, Ema- nuelle Gagliardi (magyar, svájci)-Hantuchova, Shaughnessy (szlovák, amerikai, 5.) 6:4,6:2. Venus Williams és a szintén amerikai Andre Agassi könnyedén jutott be a Grand Slam-torna női, illetve férfi elődöntőjébe. Az idősebbik Williams nővér 32 önhibája ellenére csak hét játékot veszített a szlovák Daniela Hantuchova ellen. A 22 éves klasszis 87 százalékban nyerte meg a pontokat az első adogatása után, melyek közül az egyik 201 km/órás sebességgel csapódott ellenfele térfelére! Ekkora szerva 2001 óta nem „sült el” női mérkőzésen. A 32 éves, szenzációs formában lévő Agassi két óra alatt szinte lemosta Sebastien Gros- jeant. A francia kitűnőség hiába ért el 40 nyerő ütést, még csak breaklabdához sem jutott a Melbourne-ben már háromszor diadalmaskodó riválisával szemben. Eredmények: V. Williams (amerikai, 2.)-Hantuchova (szlovák, 7.) 6:4, 6:3. Agassi (amerikai, 2.)-Grosjean (francia, 12.) 6:3, 6:2, 6:2. Németh Virág egyesben simán nyert, párosban viszont vereséget szenvedett a juniorok nyitó fordulójában. A magyar játékos mindössze 37 percet töltött a pályán a hazai közönség előtt szereplő Tiffany Welford ellen (6:1, 6:0), Teller Petrával az oldalán viszont három szettben kikapott egy ausztrál duótól. DOBOGÓN A LÁNYOK. Debrecenben, Bocskai-kupa néven országos tornaversenyt rendeztek, melyen részt vettek a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola leánycsapatai. Közülük a II-III. korcsoportosok érték el a legnagyobb sikert, akik 14 csapat közül a harmadik helyezést értek el. A nagylányok (III- IV. kcs) csupán tizedekkel lemaradva a dobogóról, az ötödik helyen végeztek. A képen a II-III. korcsoportosok: Poczai Andrea, Vrazsovits Réka, Gombkötő Katalin, Markóth Bernadett, Kiss Alexandra és Pintér Alexandra és Bódi Melinda testnevel ő fotós szívós László Teremfoci Jászberény Két meglepetéssel is szolgált a tizedik forduló: a tavalyi bajnok Viktórió és a szabadtéri győztes Berény Barátok egyaránt vereséget szenvedett. Változatlanul menetel viszont a T-Plasztik gárdája, mely ezúttal is fél tucat gólt rámolt be ellenfele kapujába és magabiztosan vezeti a mezőnyt. Végre megszerezte első győzelmét a nagy múltú Tűzoltók gárdája is. Eredmények: Casino- Arizona 3-0, Viktórió—Szikla 0-2, Kossuth-Kulacs 2-7, Metallica- Hamm 2-1, Piccoló-Berény Barátok 2-1, Partner+torlás-Yoshi 3-0, T-Plasztik—Music 6-0, P-20 Trans—Flex-coop 2-3, Tűzol- tók-Beton 4-1. Az állás: 1. T- Plasztik 28,2. Casino 23 (35-17), 3. Partner+torlás 23 (30-15), 4. Metallica 22, 5. Viktórió 20 (37- 18), 6. Arizona 20 (20-12) pont. Karcag A Família együttese nagy különbségű győzelmével az élre ugrott a harmadik fordulót követően. Eredmények: Agrosprint- Foszer 5-1, Zebrák-Flottok 4-5, Brazil-Helldorádó 4-0, Szilvesz- ter-Fátyolüveg 3-3, Öregfiúk- Ohió 7-2, Família-Geen 8-1, De- vils-Csont-tok 3-3, Ho-ri-kó- Kamion 1-2, Weld-impex-Tűz- oltóság 24, BSK-Szuperinfo 2-3. Az élcsoport állása: 1. Família, 2. Agrosprint, 3. Brazil. Tiszafüred Az élmezőny tagjai egyaránt könnyedén vették az újabb forduló akadályát, így nem változott köztük sorrend: továbbra is óriási a versenyfutás a dobogó harmadik fokáért. Eredmények: Poroszló—Egyek 6-0, Nóborda-Te- gép 14, Vásártér-Tiszanána 7-2, Ford-Nemzeti Sütöde 0-3, Abád- szalók-Pepita 10-5, Kőbánya- SKF10-1. Az állás: 1. Kőbánya 30, 2. Vásártér 26,3. Abádszalók 22, 4. Nemzeti Sütöde 21 pont. Rákóczifalva A Calcio nyerte a forduló rangadóját, ezzel változatlanul ott topog a listavezető sarkában. A Pintér gárdája új gólrekordot ért el a 16 találattal. Eredmények: Csontos-Szolnok Info 94, Fer- rum-Calcio 1-3, Pintér-Treff 16- 1, Kábelszer-Eurober 5-4, Ifi— Frigotherm 1-4, Gumiker-Erdei Team 1-3. Az állás: 1. Frigotherm 27,2. Calcio 24,3. Pintér 21 pont. Jászszentandrás A Szabó Művek nagy csatában legyőzte a Veszett Kutyákat, így a két együttes helyet cserélt a ta- } bellán. Eredmények: Bever- qzen-Berki 9-1, Lestaktika- Pócs 5-4, Káosz—Drinkse 11-3, Premier-Blonder 12-2, Szabó Művek-Veszett Kutyák 4-3, B- Bojt-Jobbal 3-0. Az állás: 1. Be- verqzen 18, 2. Lestaktika 16 (44-19), 3. Premier 16 (36-18), 4. Szabó Művek 15, 5. Veszett Kutyák 12 pont. Szolnok Meglepetésre ismét pontokat vesztett a Borovi a X. Épvillszer- bajnokság harmadik fordulójában, míg az eddig még gólt sem szerző Modul fölényesen nyert. Szünetben még a C-Graph vezetett az Épszigker ellen, a végén mégis katasztrofális vereséget szenvedett. Eredmények: KSK- Borovi 2-2, Modul-Neusiedler 84, Épszigker-C-Graph 10-2, Ber- csényi-Szotáv 64, Csabagyön- gye-AMT 6-1, Omega Team-Fer- rari 1-1, Humminbird-Perényi 5-1, Danyi Optika-Borház 4-2. Újszász Minden mérkőzésen papírforma-eredmény született, azaz nincs változás a táblázaton, a Lázár őrzi hárompontos előnyét. Eredmények: Lázár-Brutal 7-3, Porto-Mapész 9-4, Nemmind- egy-Jack Daniels 104, Úttörő- park-B. Előre 9-3, Real Spedí- ció-Zagyvarékas 4-2, Szürkeál- lomány-Loksi 8-5, Víg Bakter- Darazsak 11-3. ■ i