Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-18 / 15. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Január 18., szombat j M E GYE Sírva hallgatta a Himnuszt Csütörtök délután hárman letették a városháza házasságkötő termében az állampolgári esküt, és ezzel magyar állampolgárokká váltak. Szolnok A hangulat olyan ünnepélyes, mint házasságkötésekkor, de az első széksorban most hárman ülnek, két hölgy és egy férfi. Mögöttük meghatott hozzátartozók, férjek, felnőtt gyermekek. Czeglédi Ilona anyakönyvvezető néhány üdvözlő szó után fölkéri Barta István alpolgármestert, hogy olvassa föl az eskü szövegét. Mindenki föláll. Az eskü elmondása után fölhangzik a Himnusz, többen is a szemüket törölgetik. Barta István mond néhány szép mondatot a haza szeretetéről és szolgálatáról, amely, ha szükséges, áldozatokat is követel. Végezetül azt kívánja, Szolnok legyen az a hely, ahol elégedetten, boldogan élnek. Az ünnepség koccintással ér véget, majd jönnek virágcsokrokkal a hozzátartozók. Közben néhány percre elhívom az őt körül- vevők gyűrűjéből Olagu Erzsébetet. — Nagyváradról települtem át - kezdi a történetét. - Ott dolgoztam a szőrmegyárOlagu Erzsébet, Vígh Jánosné, Nakechbandi Mohamed Najib- Úgy láttam, a Himnusz hallgatása közben ön volt a legmeghatottabb, egész idő alatt a könnyeivel küszködött. Mit érzett akkor? Sokáig nem válaszol, a szeme ismét telefut könnyel.- Azt nem tudom elmondani... — feleli végül, nehezen ejtve a szavakat. A lánya szólal meg mögöttünk: — Ez visszahonosítás volt - mondja. - A nagymamánk Nyírbátorból került Nagyváradra, azután amikor a város visszakerült Magyarországhoz, ismét magyar állampolgár lett, majd újra romárt. — Én is voltam akkor magyar állampolgár — teszi hozzá Olagu Erzsébet. — És most ismét az vagyok. Vígh Jánosné Kovásznáról került Szolnokra. Ide jött férjhez, az eskütétel után a férje és a kislánya gratulált neki egy nagy csokorral.- Miért nem kérte a visszahonosítását az utóbbi huszonkét évben?- Nem is tudom, olyan természetes volt, hogy itt élek, magyar vagyok, nem is nagyon gondoltam az állampolgárságra. Nakechbandi Mohamed Najib története alaposan eltér a két Erdélyből áttelepült magyar hölgy történetétől.- A szíriai Aleppóban születtem - kezdi, és csak egy kis akcentus jelzi, hogy a magyar nem az anyanyelve. — Bulgáriában főiskolára jártam, de a szüleim nem voltak jómódúak, egy idő után nem tudták fedezni a tanulásom költségeit. Olaszországba mentem, üzletkötő lettem egy nemzetközi cégnél. 1975 óta élek Magyarországon. Szolnokra nősültem, két fiam van, itt építettem házat.- Miért csak ennyi idő után folyamodott a magyar állampolgárságért?- Üzletkötőként dolgoztam, öt országba kellett utazgatnom, és ez akkoriban szíriai útlevéllel egyszerűbb volt.- A gyermekei magyar állampolgárok?- Igen. Amikor egyszer Szíriában voltam velük, alig akarták visszaengedni őket. Azt Amíg szólt a Himnusz... A képen balról jobbra Nakechbandi Mohamed Najib, Olagu Erzsébet és Vígh Jánosné Koccintás Barta István alpolgármesterrel (FOTÓK: BUGÁNY JÁNOS) ban. A férjem román volt. Meghalt, a gye- - Nem nagyon érzékelhetett különbsé- mondták, hogy az apjuk szíriai állampolgár, rekek áttelepültek, és úgy döntöttem, hogy get, amikor először járt itt - mondom -, tehát majd nekik is katonáskodniuk kell ott. követem őket. Eladtam a nagyváradi laká- hiszen Kovásznán szinte mindenki tud Csak nagy nehezen sikerült eljönnöm ve- somat, az árából vettem egyet Szolnokon, magyarul. lük. Most már én is magyar állampolgár vaKözel leszek a családhoz, és mégis a ma- - Ez igaz, de én már huszonkét éve itt gyök, ez nem történhetne meg újra. gam életét élem. élek. __________________________bistey anprás A meglepetések hónapja A januárról azt állítják: a meglepetések hónapja. Általában ilyenkor esedékesek a főiskolák, egyetemek félévi vizsgái, ilyenkor emelik több millió ember nyugdíját, és hogy az öröm ne legyen azért felhőtlen, az árakat is. Ez a leghosz- szabb, leghidegebb, legszegényebb hónap, vallják azok, akik már sokat éltek. Vajon ki mit várt, nem várt, kapott az év eddig eltelt időszakától? Körkép Gönczi Lajos a tószegi nyugdíjasklub vezetője:- Talán legkevésbé az árrendezést vártam, ami az eddigi tapasztalataim szerint szinte mindig áremelést jelent. Egy biztos, ha a gáz meg a villany ára nagyon emelkedik, mindenért többet, esetenként jóval többet kell fizetni. Nem vártam ezt a bődületes hideget sem, mert a gázóra forog, mint a kerge birka. Ráadásul a tengernyi hó nagyon megnehezítette az idős emberek közlekedését. Még egy dolog alaposan megdöbbentett: az áramszünet, amely a mi községünket is érintette. Valami nagy gubancok, hibák lehetnek ebben a rendszerben, ha egyetlen napi vagy néhány napi kemény hideg után%krajnai szintű a reagálás. Magyarul nincs, nem kapunk áramot. Hatvani Júlia Tiszavárkony jegyzője: — Nem vártam ekkora mennyiségű havat, amely például a mi falunkra is zúdult. Ugyanis a szőke folyó mellett lakunk, és ennek a temérdek égi áldásnak tavasz- szal lesz leve is. Nálunk is, meg a Kárpátokban is, és bizony ennek itt kellene valahogyan a két part között lehömpölyögni a tengerbe. Ezért reménykedem a lassú olvadásban. Szeretném, ha az önkormányzat pénzügyileg túlélné a 2003-at, hiszen 1995 óta folyamatosan forráshiányosak vagyunk. Vida Sándomé Mariann Ve- zsenyből:- Engem alaposan meglepett a gáz meg a villany árának drasztikus emelése. Az előzetes ígéretek után nem vártam ekkorát, hiszen a fűtés meg a világítás az átlagkeresetekhez, átlagnyugdíjakhoz képest most is drága. Ennyi havat se hittem, főleg a férjem lapátolta el, de mi is besegítettünk. Még a padlást is befújta, hordhattuk lefelé. Azért várok valamit: jó bizonyítványt a középiskolás lányunknak meg a hetedikes fiunknak, illetve jó egészséget mindenkinek. Pusztai Béla nyugdíjas Jászka- rajenőről: — Nem vártam, hogy a decemberi gázszámla ilyen szolid tüzelés mellett is közel harmincezer lesz, és még ráadásul ez sem elég, mert a szezon végétől emelik tovább. Havat is, hideget is reméltünk, de nem ennyit és ekkorát. A jószág sem szedi magát, így a két hízót, ha úgy fordul az idő, ezen a hétvégén levágjuk. Mivel a böllér a Monori-erdőből érkezik, a hófúvást a hátam közepére kívánom. Kovács Imre 23 éves szolnoki lakos, aki Szegeden egyetemista:- Engem inkább felháborított, mint meglepett az áramszünet, miszerint egy nagyon erős fagy megbéníthatja az egész rendszert. Nálam az áramellátás meg a vezetők, szóval a felelősök elégtelent kaptak. Mindenki tudta, az újság, rádió, tévé egyebet sem ismételgetett, húsz fok alatti napok várhatóak. Mi lenne itt, ha állandósulna a szibériai hideg? A súlyos botlásnak nincs felelőse, mert eddig szó sem volt róla. Pedig az, vagy azok, akiknek ez lenne a feladatuk, biztos nem havi 68 ezret visznek haza, mint az én édesanyám. És neki tényleg nagy a felelőssége, mert százakra főz. Egyszer hibázik, és oda az állása. Itt az érintetteket nem zavarják el. De legalább nevezzék meg, hogy tudja mindenki, mennyire nem értenek ahhoz, amit irányítanak, csinálnak. Molnár Ferenc nyugdíjas, Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen él:- Nyolcvanéves leszek a nyáron, sok mindent láttam, ezért engem mint öreg rókát ebben az országban már semmi sem lep meg. El lehet itt mindent tolni, az egyik jön, a másik megy. Felelősségre legfeljebb azt vonják, aki ezreket sikkaszt vagy nem fizeti az áramszámlát, esetleg a fűtést. A testvérem Kárpátalján él, ott hetente rendszeres az áramszünet, ezt mindenki tudja és megszokta. Nálunk több mint tíz éve nem volt. Igaz, azóta az árakat a korábbihoz viszonyítva a csillagos égig emelték, mégis beütött a baj egy kis hideg után. Hozzáteszem, ez nem szibériai zimankó, annak csak enyhe utánzata, mert a kintit volt szerencsém megtapasztalni. Mi lenne itt, mi lenne velünk, ha több hónapig mínusz huszonöt fok körül, alatt lenne a hőmérő? Márpedig az elemi iskolában tanultam Túrkevén, hogy a szárazföldi éghajlat meleg, forró nyarat és hideg telet jelent. Erre miért nem emlékeznek azok, akikre az áramszolgáltatást bízták? Papp István polgármester:- Hogy milyen év lesz, azt innen, a polgármesteri székből még nem tudom, de vannak rossz sejtelmeim. Az ötvenszázalékos béremelésnek még mindig nem látom, találom a fedezetét. De azt tudom, hogy az áramdíjemelés, majd az év második félévben a gázáremelés jókora pluszkiadást jelent az önkormányzatnak, hiszen az ide tartozó létesítményekben, intézményekben fűteni, világítani kell. Űgyan eddig nem babrált ki velünk a hó, de hát a leve, azaz az olvadás még hátravan. És azt hiszem, nem csak én, hanem az itt lakók is emlékeznek az utóbbi évek tavaszi árvizeire. D. SZABÓ MIKLÓS Nézőpont NIEDZIELSKY KATALIN Mennek a rnultik Elbocsátásra nem vigasz a gazdasági átrendeződés Azt az embert, aki dolgozni akar és becsületes munkával pénzt keresni, mégis egyik napról a másikra az utcára kerülhet, nem biztos, hogy meggyőzik a magyarázkodások. Tény, hogy a cégleépítések folytatódnak, a multinacionális vállalatok sorra közlik, hogy továbbállnak kelet felé: IBM, Videoton, Salamander, Philips... Azt a sok száz, ezer dolgozót, akit elbocsátanak, biztos, hogy nem vigasztalják az indokok. Nem minden cég tud vagy akar megküzdeni az erős forinttal és a megemelt minimálbérrel. Ezt a különböző leányvállalatok képviselői aztán vagy bevallják vagy nem. Lehet, hogy a termékeik iránti világpiaci kereslet visszaesésére, a megrendelés hiányára hivatkoznak; lehet, hogy nem kivonulásról beszélnek, csak leépítésről. Vannak, akik a költségszint emelkedését említik, mások a stratégiai váltás miatt távoznak — mondják. A munkaügyi tárca igyekszik a helyzet magaslatán tündökölni, s a rnultik mozgását a gazdaság természetes velejárójaként, kifejezetten előnyös változásként tünteti fel, miszerint a kevésbé képzett és alulfizetett munkaerő helyett egyre inkább a magasan kvalifikált és nagyobb keresetet biztosító munkakörökre lesz szükség. Úgy legyen! Csak az a baj, hogy a kivonulók mögött még nem tolonganak az új munkahelyeket teremtők. Mindazokat a családokat, amelyek a jelenleg zajló gazdasági átrendeződés - bármennyire szükséges és kedvező is az - közvetlen áldozatai, a megélhetési gondok és a létbizonytalanság keresztje alatt szenvedőket nehéz a termékváltás és a versenyhelyzet jegyeit elemző, hivatalos eszmefuttatással, tudományos érveléssel, politikai szólamokkal megnyugtatni. A foglalkoztatási problémák ellensúlyozásaként meghirdetett intézkedések meg — mint az infrastrukturális fejlesztések, autópálya-építés - általában késnek vagy messziről elkerülnek bizonyos térségeket. Ahol aztán nem csoda, ha nem érzi magát jól és otthon az ember... TV-notesz Sztárok kíméljenek! Bizony mondom, nincs annyi csillag az égen, mint amennyi sztár röpköd manapság a televízió képernyőjén! Nem véletlen tehát, a sztárság volt a témája annak a vitaműsornak is szerda délután a Tv-2-n, melyet Jakupcsek Gabriella irá- nyított-vezetett, nagy hozzáértéssel. Vajon igaz-e - vetődött fel -, hogy elegendő néhányszor megjelenni a televízióban, s máris megvan az áhított dicsőség: a népszerűség. Továbbá, meddig is tarthat az effajta „boldogság”, amely mögött valódi teljesítmény nem létezik. Ami köny- nyen jön, nem múlik-e épp oly könnyen, s netán baj is származhat belőle, fájdalmas csalódás. Erre hívta fel a figyelmet különben az a Horváth Zsanett is meghívott vendégként, aki megjárta már a Nagy Testvér házát, s bár még fürdik a népszerűség neki juttatott fényében - ripsz-ropszra újságírót csináltak belőle -, de már ő is érzi, hogy akit gyorsan felemelnek, azt gyorsan el is ejtik, mert mint mondá: új arcokra van szüksége az üzletnek. A műsorban megszólalt különben Som Lajos is, aki egykor a Piramis együttes frontembereként az élet császárának mondhatta magát, sztár volt, úgymond. Aztán mi lett vele? Ahogy ott ült megtörtén, az élet koldusának érezhettük inkább. Csínján kell tehát bánni azzal a sztár- sággal, még akkor is, ha netán volna alapja. Lám, ott van akár Kokó esete, aki hogy ragyogott a sport egén és a szemünkben is, és most már csak halványan éldegél a köztudatban, ragyogása egyre fogy, pedig még televíziós játékmesterséget adván neki, így is próbálták meghosszabbítani nimbuszát. Nem sikerült. Alighanem jobb lenne, ha olyan esetben is, amikor valaki huzamosabb ideig valami nagyszerű televíziós cselekedetet hajt végre, kiemelkedő személyiség, pusztán elismerni teljesítményét, s egyszerűen szerete- tünkkel tüntetni ki, semmint sztárt kiáltani. Hisz magát a fogalmat is előbb lejáratták, mintsem rangja lett volna nálunk. Maholnap az is, aki a mikrofonállványt tartja, az is sztárnak mondatik. Helyesebb elismeréssel adózni például az olyan „televíziós haditettnek” is, mint a Friderikusz Sándoré, aki újév tájékán olyasmit vitt végbe, ami szinte páratlan: sorjában reggelente több mint nyolcvan közéleti személyiséggel, művésszel beszélgetett, ragyogtatván szakmai fel- készültségét, ami hány, de hány botcsinálta műsorvezetőből, riporterből hiányzik. Sőt, a személyiség varázsával is színesítette a társalgást. Ráadásul mindezt elegánsan öntve nyelvi formákba. Az igazi televízióst tisztelhetjük benne, aki valóban hivatásának él. Ez esetben is kár lenne sztárt emlegetni, olcsó és haszontalan. Maga Jakupcsek is akként zárta az érdekes eszmecserét: elegendő, ha egyszerűen csak szeretnek bennünket a nézők. Igen, azokat, akik megérdemlik, miként ő is, aki egy telebulvárban foglalkozik rendre értelmes, okos dolgokkal, és jól is teszi azt. Végezetül: jobban örülnék tehát, ha kevesebb lenne a sztárokból, ám annál többen lennének azok, akik szeretetünkre méltóak. Stohl Andrást is szívesebben láttam a most sugárzott, magyar közreműködéssel készült francia filmben Napóleon oldalán színészként, mint olcsó vásári kikiáltóként egy állítólag sztárokkal teli show-ban. VALKÓ MIHÁLY
