Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-13 / 10. szám
4. OLDAL A L M A MATER 2003. Január 13., hétfő | B T U KOR Márta, a helytörténész Az ember általában hozzászokott ahhoz, hogy a hely- történeti kutatók többnyire férfiak. Mégpedig rendszerint olyan korúak, amikor a halántékukat már deresre meszelték a tovatűnt telek. Hogy ezen kutatásokkal miért a férfiak foglalkoznak többet, mint a szebbik nem, annak egyik oka lehet az is, hogy ehhez rengeteg szabadidő szükségeltetik, és ebből ugye a teremtés koronáinak több akad, marad. Kunhegyes Víg Márta üdítő kivétel e sorban, hiszen nő létére erre az aprólékos munkára adta a fejét. Virtigli kunhegyesi, az eredeti foglalkozása népművelő könyvtáros. Debrecenben végzett, dolgozott Tisza- bőn is, majd a hegyesi könyvtárban, és 1985. óta a városi szakmunkásképző olvasóterme a munkahelye. Kilencezer kötetet ajánlhat az ide járó fiúknak, lányoknak. A helytörténeti kutatás tengernyi szépségét, finomságát dr. Szabó Lajos helytörténeti kutató oltotta bele. A jelek szerint egy életre. Márta még nagyon fiatal ahhoz, hogy számvetést végezzen, ez az egy élet minden bizonnyal hosszú-hosszú évtizedekig tart. És még rengeteg érdekes könyvet, kiadványt, tanulmányt jelenthet. Mivel iskolában dolgozik, nem véletlenül iskolatörténeti munkája volt a legelső. Összegyűjtötte, könyvbe szedte a város tanonciskolájának históriáját, amely a XIX. század elejéig nyúlik. Akkor még pofonokkal is fegyelmeztek és a tanonc nemcsak tanult, de ha kellett, pesztrálta a mester gyerekét, kapálta a kukoricát. Ki tudja, miért, miért nem, a szakmát mégis csodálatosan elsajátították. Következő munkája a helyi kereskedelem története, amelyet - bármilyen hihetetlen - 1890-ig a görög boltosok uraltak. Őket váltották a zsidók, majd jött a szövetkeVíg Márta zetesítés, utána az úgynevezett magánosítás. Nagy érdeklődésre számot tartó munkája a Betyárok és csárdák története. Hegyesen és a környéken rengeteg csodálatos csárda üzemelt, a leghíresebb Kunhegyes és Ti- szaroff között a Rongyos. A nevét nem kimondottan renovált külsejéről kapta, de falai között, akár a madarasi út melletti Aranyos csárdában többször megfordultak a betyárok is. Még állítólag Zöld Marci is be-betért egy-egy kupa jó, savanyú kunsági borra. Tiszagyendához közel épült a Kormó, de a köztudatban csak Körülszarosnak hívták. Vécé semerre, volt egy napraforgóból, de ellopták, a megkönnyebbülést a tanya melletti, körüli rekety- tyés takarta. Ha akkor él és létezik, bőven büntetett volna az ÁNTSZ. Könyvbe rótta a kunhe- j gyesi malmok történetét is, J elvégre egykoron hétnek for- j gott a szélvitorlája. Mára egy maradt belőle a település Kenderes felőli szélén. A legérdekesebb eset a tomajmo- nostori úton lévő szélmalomhoz fűződik. A pusztai pásztor szamárháton hozta az őrleni valót és amíg benn beszélgetett, a csacsit a vitorlához kötötte. Mit ad az ég, szél kerekedett - ez sűrűn előfordult a sík vidéken -, mire a vitorlák elindultak felfelé. Megemelték a prüszkölő iázót, amelyik jó 8-10 méterről az elszakadt kötele következtében visszazuhant a földre, és lemondott a további életéről. A juhász megnyúzta, legalább a bőrét mentse, aztán hazavitte. Majd taligán visszajött az őrleményért is. Helytörténeti tanulmányai nagy sikert arattak a megyei, sőt az országos pályázatokon. A kereskedőkről írott munkájával megyei harmadik, a betyárokról, csárdákról összeszedett történeteivel megyei második lett, az országos összevetésben pedig dicsérő oklevelet kapott. Elkészítette a kunhegyesi antológiát az iskolájában megjelent híres emberekről, írókról, jelenleg pedig a helyi önkéntes tűzoltó egyesület múltját kutatja. A lánglovagok históriájával októberre végez, akkorra könyv alakban olvasható a munka. Aligha lesz unalmas, elvégre akad itt olyan tűzoltó is, aki több mint hetven évig volt a testület tagja, ami nem hivatalos országos csúcsnak számít. O. SZABÓ MIKLÓS Két szegény legény a tanyán Tiszasüly A település határában néhány tanya küszködik a téllel. Az odavezető keskeny ösvényt betakarta, a mellette húzódó utat befújta a hó, így jobb híján toronyiránt vágunk csapást a húszcentis, hófehér égi áldásban. Mi a legelső épületet választjuk ki, amelyet minden oldalról ostromol a januári zimankó. Drótkerítés övezi a portát, egy jókora német juhász védi, amelyre rögtön rájöttünk, ahogy megnyitottuk a kaput. Ránk rontott az eb, köteles- ségtudóan, udvariasan körbe- ugatott, farkcsóválva megszaglászott. Innen tudtuk: ha barátságos a házőrző, olyan a házigazda is. Nem tévedtünk, szívélyesen fogadtak bennünket az itt lakók. A tanya az egy híján ötvenéves Pázmány Józsefé. Elmondása szerint úgy került ide, hogy korábban eltartott egy öreget, így rámaradt a szoba-konyhás menedékhely. Dolgozott is több helyen, 19 évet 135 napot lehúzott, majd rokkantnyugdíjas lett. A járandósága 16 ezer körüli, rejtély, hogyan tudnak ennyire kevés pénzből ketten kijönni. Igaz, az élelmen kívül csak villanyra költenek, a viseltes sparhelt ugyanis olyan fát, gallyat eszik, amelyiket az árokparton, a környéken szedegettek. Megtudom, házas is volt, gyereke van, de miért, miért nem, nem tartják a kapcsolatot. Az élettársa pedig korábban meghalt. Sokáig egyedül morzsolgatta a napokat, heteket, hónapokat, és talán két hónapja lehet, hogy van cimborája a negyvennégy éves Nagy József személyében, aki korábban Pesten is dolgozott. Ő eredetileg nyírségi, pontosabban fehérgyarmati. Ott él a fia, A két szegény legény: Nagy József és Pázmány József a tanyán FOTÓ: M. J. lánya is, ha olykor pénze van, meglátogatja őket, mert sokba kerül az út is, meg azért valamit vinni is illik. Nagy Jóska alkalmi munkás, napszámba jár, ha hívják. Ebben a kutya zimankóban beszorulnak a szobába, konyhába. Kályha csak a konyhában, onnan fűtik a szobát. Kelni öt körül kelnek, a gazda tüzet gyújt, lefőzi a kávét, megisszák, így indul a nap. Ez az összes luxus, esetleg az, hogy a postástól hébe-hóba valamilyen újságot vásárolnak, mert olvasni szeretnek. Televízió nincs, jobban mondva van, de valami meghibásodhatott benne, és az az összeg hiányzik, hogy a szerelő kijöjjön és megcsinálja. így a szilvesztert jobb híján úgy töltötték, hogy vettek egy is bort, és a rádióban meghallgatták a kabarét. Tiszteletünkre seperni akarnak, lebeszéljük őket, inkább diskuráljunk keveset. Az életről, arról, hogy nagyon be kell osztani ezt a tizenhatezret, hogy nyugdíjtól nyugdíjig tartson. Az jó, ha a fiatalabb napszámba mehet, mert onnan is csurran-csep- pen valami. Aznap paprikás krumpli főtt a lábasban, jó hosszú lére eresztve. Bele tésztát raknak, így jobban áll a hasban. Kolbász nincs, arra nem futotta. Nem szeretik a telet, mert egyi- kőjüknek állandóan tüzelni kell, hogy valamilyen meleg szoruljon a szobába is. Elmenőben adunk nekik egy kis forintot, és hogy ezt viszonozzák, két, fából készült apró tányért, alátétet kapunk tőlük ajándékként. A kutya meg a két szegény ember a kertajtóig kísért bennünket. Ráadásul Nagy Jóska vékonyan öltözve, csak úgy pulóverben, pedig odakinn újult erővel rontott nekünk a harapós kedvű fergeteg ... _____________________D. SZABÓ MIKLÓS BE RCSÉNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM Az intézmény részt vesz az Oktatási Minisztérium által támogatott Comenius 2000 közoktatási minőségfejlesztési programban 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Tel/fax: 56/390-002 www.bercsenyi-tsztm.sulinet.hu A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban a 2002/2003-as tanévben 414 diák tanul, 110 fő az induló évfolyamokon. Ezzel ebben a tanévben egy osztállyal bővült a gimnázium és az elmúlt tanévhez képest több mint 50 diák mondhatja magát „bercsényisnek”. Továbbra is fontos a már 12 éve működő nyolcosztályos képzési formánk: a kisdiákok 10 éves koruktól részesülnek gimnáziumi képzésben, magasabb óraszámban tanulják az idegen nyelvet, a matematikát, megismerkednek a latin nyelv rejtelmeivel. Oktatásunk alapköve az idegen nyelvek tanítása: emelt szintű angol, emelt szintű német és speciális angol nyelvi tagozatok közül lehet választani. Ebben a tanévben fog érettségizni az első csoport, akik a heti 8 órás speciális tagozaton tanulták az angol nyelvet. A 20 fős csoportból 18 tanuló már most rendelkezik „C” típusú nyelvvizsgával, 1 pedig „A” típusúval. Közülük többen felvételizni is fognak ebből a nyelvből. Az évek során magabiztosságot szerezhettek Molnár Erzsébet tanárnőtől, kommunikációs képességük fejlődött. Ennek használatára készültek is a Kistérségi Európa Napok rendezvényein. A rendkívül tartalmas, sikeres rendezvény hostesseiként várták és fogadták a város külföldi vendégeit. A nyelvtudás a kapcsolatépítésekben is fontos, hiszen Törökszentmiklós testvérvárosával Ryglicével a gimnázium is építi kapcsolatát: a közös nyelv pedig az angol és a német lesz. Rendvédelmi képzésünk ebben az évben már mind a négy évfolyamon folyik (1999-ben indult), ebben az évben érettségiztetünk először olyan diákokat, akik a rendőri, katonai pályára készülnek. De természetesen ez is a gimnáziumi képzés keretéin belül folyik, nyitott bármely továbbtanulási szándék előtt. A „rendvédelmisek” felkészítésében fontos szerep jut a fizikai állóképesség növelésének, az önvédelmi sportnak, lövészetnek, vízből mentésnek. Természetesen a városi rendőrkapitányság szakemberi végzik ezeket a felkészítéseket testnevelő tanárainkkal. Az intézményhez - külön épületben, de a főépülethez közel - kollégium is tartozik, ahol a vidéki diákok - kis- és nagygimnazisták - elhelyezéséről tudunk gondoskodni. A nyugodt tanulás feltételeit több kényelmes tanulószoba biztosítja; a felkészülésben a kollégiumi nevelők naprakész segítséget tudnak adni, mivel ők a gimnáziumban is tanítanak. A kollégisták szabad idejükben használhatják a minden szobában megtalálható rádiómagnót vagy HIFI-t, a társalgóban tévét és videofilmét nézhetnek. Akinek pedig főzőcskézni támad kedve, annak rendelkezésére áll a gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel felszerelt konyha. A szabadidő hasznos eltöltését szolgálják a különböző kollégiumi foglalkozások is. Az utóbbi években kosárfonó, citera szakkörben; ettől a tanévtől a korongozókörben is fejleszthetik kézügyességüket az érdeklődő kollégisták. Ezenkívül lehetőségük van a rendszeres esti sportolásra is. A kollégium ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepléshez jótékonysági bált kapcsolunk hozzá 2003. elején, melyre a jelenlegi és egykori „bercsényis” kollégistákat várjuk szeretettel. Eddig a sport, a színjátszás, citera- kör nyújtott lehetőséget a diákjainknak a szabadidő hasznos eltöltésére. Az iskola színjátszó szakköre 2000. szeptemberétől létezik. Kétéves működése alatt Betlehemes játékkal és Lázár Ervin meséivel lépett fel iskolai rendezvényen, a városi juniálison, minisztérium által támogatott 18 hónapos munka sikeresen befejeződött. Az intézmény gesztorként segíti a város négy intézményének minőségbiztosítási munkáját. Tagozatok: 01 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, általános tantervű tagozat 02 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, rendvédelmi tagozat 03 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű angol nyelvi tagozat 04 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, speciális angol nyelvi tagozat 05 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű német nyelvi tagozat 06 Kerettantervre épülő nyolcévfolyamos gimnázium 07 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű matematikai tagozat 2003. január 21-én (kedd) 8.30-tól NYÍLT NAPOT 17.00 órától a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező tanulók szülei számára TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI ÉRTEKEZLETET tartunk. Információ kérhető: Bakk Zoltánné igazgató 56/590-572 valamint három alkalommal a Kölcsey Ferenc és az Ipolyi Amold téri Általános Iskola tanulói előtt. A szakköri munkába nemcsak a fellépésekre való felkészülés, hanem a színdarabokkal való ismerkedés, illetve képességfejlesztő, kommunikációs gyakorlatok is beletartoznak. Jelenleg Moliére, Anatole France, Eugene Labiche és Rejtő Jenő darabjaival ismerkednek. Iskolánk sportélete igen sokszínű, hisz a hagyományok mellett igyekszünk az új sportágak, szabadidős tevékenységek megismerését is lehetővé tenni. Intézményünk több mint 50 éves, hagyományát megőrizve diákjaink délutáni - kézilabda, kosárlabda, röplabda, torna - edzéseken készülnek az általános iskolás és középiskolás diákolimpiái versenyekre, amelyeken jól megállják a helyüket. Azok, akik csupán egészségük megőrzése érdekében kívánnak mozogni, tollaslabda, lábtoll, floor ball foglalkozáson vehetnek részt. A rendvédelmi képzésben tanulók kötelező foglalkozáson sajátíthatják el az önvédelem alapismereteit. A gyógytestnevelésben részt vevő diákjainkkal is igyekszünk a legegészségesebb, legújabb mozgásformákat megismertetni (Thera-band eszközök - nagy labda, szalag, aqua -fitness). Iskolánk falai között több országos szinten jegyzett diák tanul. Pl.: Ifjúsági Európa Bajnokság IV. helyezettje birkózó Mrena Gábor, Csizmadia Barna országos bajnok válogatott magasugró. Országos birkózóbajnok Köteles Alexandra, Kenyeres Zsanett, vidéki bajnok kajakos Sipos Gábor, nemzetközi és országos tekeversenyek győztesei Futó Tibor és Bézi Róbert, országos II. helyezett Kozma György csocsóversenyen, Fehér Rita karate világbajnokság Kata (formagyakorlat) II. helyezettje, Mága Gyula szkanderbajnok. Gimnáziumunk diákjai - a lányok szépei - részt vesznek a városban működő Dalma Dance Club foglalkozásain és színesítik a kulturális műsorokat előadásaikkal. Az új tanév újdonságot is hozott a megszokott szabadidős tevékenységekhez képest a gimnáziumban. Szeptembertől a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola Vizuális Tagozata nyílt meg, ennek keretében a diákok megismerkedhetnek a különböző képzőművészeti ágakkal, technikákkal, különös hangsúlyt fektetve az egyéni munkákra. Tovább folyik a Comenius 2000 program az iskolában, bár a Az összeállítás az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.