Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-02 / 1. szám
2003. Január 2., csütörtök S. P. 0-.Jl._T 13. OLDAL Szenzációs évzáró VARGA CSABA Nagyon készültek a szolnoki kosaras hölgyek a GYSEV elleni Magyar Kupa-meccsre. Többek között bizonyítani akarták, hogy csupán kisiklás volt részükről az elmúlt vasárnapi szegedi vereség. Nem mellesleg élénken élt az emlékezetükben az októberi bajnoki nyitány, melyen egy jó adag szerencsével megspékelve nyertek a soproni vasutasok a Tiszaligetben, szerintük most jött el reváns ideje. Az elmúlt hetekben zajlott az élet a bajnoki címvédő soproni klub háza táján. Távozott a GYSEV Rt. éléről Berényi János, mindez kihatott az egyesület életére, felállt a kispadról Farkas Sándor edző. Közben játékosok mentek, mint Nemcová és Alessandra, jött Bogojevics és Mujanovics, ám az utóbbi kosaras sérülésre hivatkozva nem hajlandó pályára lépni. Mindezek ellenére is roppant erős csapat a GYSEV, hiszen Balogh Judittól Okszana Zakaluzs- najáig klasszisok pattogtatnak soraikban. Ám ők is kevésnek bizonyultak a cooposokkal szembeni hétfői Magyar Kupa-találkozón. Tapodi Péter együttese jól felkészült vetélytársából, védekezésben tanítani való lábmunkával követték a soproni ászokat, legjobb példa, hogy az Európa-válogatott Balogh Judit olykor tehetetlenül vergődött Szélesy Judit szorításában. Centereik Zakaluzsna- ja és Seres sem érvényesültek a palánkok alatt a Perovics-Farmer duóval szemben. Közülük különösen Gina Farmer nyújtott klasz- szis teljesítményt. Az erőcsatár összesen harminc percet töltött a pályán, ez idő alatt szórt húsz pontot, kilenc mezőnykísérletéből csupán kettőt hibázott el. Emellett szedett négy lepattanót és volt tizenegy kiharcolt faultja, 37 IBM-pontjával a sydneyi olimpiát megjárt kosaras bizonyult az összecsapás legértékesebb játékosának. Nem sokkal maradt el tőle Katrina Hibbert, az ausztrál bedobó termelt 12 pontot, mellette jól fogta a jugoszláv válogatott Bo- gojevicset. Hibbert mamája a helyszínen örvendett leánya sikerének, aki az ausztrál nyárból átruccant a magyar télbe, mert kíváncsi volt, hogy csemetéje hogyan él és szerepel ebben a számukra távoli országban. Természetesen a társak Djelmis, Németh és Rad- nóty is sokat tettek a 60-51-es győzelem érdekében, hiszen a siker mindig a csapat diadala kell, hogy legyen. Nem beszélve a közönségről, amely végig biztatta kedvenceit, a feldobás előtt ők sem gondoltak arra, hogy „ollézhatnak" a végjátékban. Ráadásul végig sportszerűen drukkoltak, nem bántották az ellenfelet, inkább sajnálták - Jaj, szegény Sopron! - skandálták. Remek győzelemmel zárták a cooposok az óévet, rövid ünneplés után azonban előttük tornyosulnak az újabb feladatok. Szombaton megint a GYSEV lesz az ellenfél, ezúttal bajnoki meccsen a hűség városában találkoznak a felek. Jövő vasárnap jön a Pécs, majd rá hat napra Miskolcon kell pályára lépniük. Az elmúlt őszön látott szolnoki hölgykoszorút azonban nem kell félteni a folytatástól. A siker mindig a csapat diadala kell, hogy legyen Márkus Enikő kibérelte a dobogót Asztalitenisz, Karácsony-kupa A Szolnoki Honvéd SE a megyei asztalitenisz szövetség közreműködésével napokban rendezte meg a hagyományos évzáró meghívásos versenyét. A megméretésen nem kevesebb mint 111 pingpongos állt asztalhoz. A rendezvény jól sikerült, színvonalas összecsapásokra került sor. Talajvédő Sz.), 2. Nyitrai Zoltán (Cserkeszőlő), 3. Gyollai László (Cserkeszőlő), Kunos Lajos (Szó. Növény-Talajvédő Sz.). Amatőr férfi páros: 1. Gombkötő-Nagy (Tiszaparti Baráti Társaság), 2. Magyar-Kunos (Szó. Növény-Talajvédő Szóig.), 3. Gyollai-Nyitrai (Cserkeszőlő), 4. Vidra-Gál (Szó. Növény-Talajvédő Szóig.). Női egyéni (16 fő): 1. Márkus Enikő (Mezőtúr Haraszti Nóri két második hellyel zárta az év utolsó versenyét FOTÓ: BUGÁNY Eredmények. Újoncok (20 fő), leány egyes: 1. Szabó Judit (Kunszentmárton), 2. Haraszti Nóra (Tisza SE, Szolnok), 3. Domokos Nikolett (Szajol), Búzás Dóra (Belvárosi Ált. Isk. Fiú egyes: 1. Lukács Richárd (JK Volán SC), 2. Ma- talin Bogdán (Jászberényi DSE), 3. Kocsi Mihály (Kassai úti Ált. Isk.), Kocsi Gábor (Kassai úti Á.I. Serdülők (22 fő), leány egyes: 1. Barta Eszter (Körösi Cs. S. Ált. Isk.), 2. Haraszti Nóra (Tisza SE), 3. Szabó Judit (Kunszentmárton), Búzás Dóra (Belvárosi Ált. Isk.). Fiú egyes: 1. Lesskó Márk (Tisza SE Szolnok), 2. Nádházi Zoltán (JK Volán SC), 3. Lukács Richárd (JK Volán SC), Kocsi Mihály (Kassai úti Ált. Isk.). Amatőrök. Férfi egyes (15 fő): 1. Magyar János (Szó. NövényAFC), 2. Hajdú Adrienn (Mezőtúr AFC), 3. Kiss Katalin (JK Volán SC), Hortobágyiné S. Éva (JK Volán SC). Férfi egyéni (38 fő): 1. Csiszár Csaba (Szó. Tisza SE), 2. Báli Zoltán (JK Volán SC), 3. Lesskó László (Szó. Tisza SE), Börzsei Krisztián (Szó. Tisza SE). Női páros: 1. Hortobágyi- né-Kiss K. (JK Volán SC), 2. Márkus-Hajdú (MAFC), 3. Nádházi-Szöllősi (Mezőtúr VSI), Terék Gönczi (JK Volán SC). Férfi páros: 1. Sku- máth-Csiszár (Szó. Tisza SE), 2. Börzsej-Hu- bert (Szó. Tisza SE), 3. Katona-Bánfi (Szó. Honvéd SE), Báli-Lukács (JK Volán SC). Vegyes páros: 1. Börzsei—Márkus (Tisza-MAFC), 2. Nagy-Hortobágyiné (JK Volán SC), 3. Báli—Kiss K. (JK Volán SC), Lesskó—Hajdú (Tisza-MAFC). Felemás esztendő Elrajtolt a Dakar-rali mezőnye Autósport Női RÖPLABDA Nem panaszkodhatnak a 2002-es esztendőre a V-fon Jászberény extraligás női röplabdacsapatának játékosai, vezetői, szurkolói, hiszen a klub fennállásának legsikeresebb évét zárta december 31- én. Annak ellenére, hogy a berényi utánpótlás együttesek az elmúlt négy-öt évben szinte minden korosztály bajnokságát megnyerték már, az igazi „nagy”, kiugró siker a felnőttek részéről váratott magára. Márpedig elanyagiasodott világunkban a szponzorok, támogatók pénztárcái elsősorban az ő eredményeik függvényében nyílnak ki. Tavasszal aztán olyan menetelést vitt véghez a kék-fehér gárda, melyre még nem volt példa az egyesület történetében: a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt a legjobb négy közé került, s bár végül mindkétszer bronzérmes helyen végzett, játékosai a maximumot hozták ki magukból. A nagy siker feldolgozása azonban nem egészen úgy sikerült, ahogyan arra a kívülállók számítottak, sokáig még a klub léte is veszélyben forgott. A meglehetősen zaklatott nyári felkészülés már magában hordozta a gyengébb őszi szereplés lehetőségét, s szinte az utolsó pillanatban vállalt ismét szerepet az egyesület talpra állításában a korábbi elnök, Karádiné Sass Éva. — Megpróbálkoztunk nem foglalkozni a múlttal, s elbizonytalanodott játékosainkba újra hitet önteni - emlékezett vissza a bajnoki rajt előtti napokra a V-fon Jászberény élére visszatért elnök asszony. - Vezetőségünk vállát nem is mázsás kövek, hanem szinte hegyek nyomták, de tudtuk, ha sikerül kiegyenesíteni összegubancolódott sorainkat, újra képesek lehetünk a jó szereplésre. Játékosállományunk j ugyan szűk, de értékes, azaz ha j ismét egységesek vagyunk, partiban lehetünk bárkivel. Hosszú hetek teltek el, mire szinte a 24. órában ráleltünk a helyes útra. A zsinórban elszenvedett vereségek, a sereghajtószerep még a legmasszívabb gárdákat is képesek elbizonytalanítani, nemhogy egy éppen csak formálódó alakulatot. Talán Kecskeméten lehetett először felfedezni játékunkban biztató jeleket, s bár akkor kikaptunk, már voltak fellángolásaink. Attól kezdve egyre jobban belelendültünk, s igazi tudásunkat a BSE elleni parádés győzelem alkalmával végre sikerült lelkes szurkolóinknak is mutatni. Én mégis a tavalyi utolsó meccsünket emelném ki, amikor is Szegeden nyertünk 3:0-ra. Akkor tudtam először felszabadultan örülni, hiszen újra láttam a hitet a lányokban. Kevés klub mondhatja el magáról, hogy ilyen gyalázatos szereplés után, mint amilyet mi produkáltunk szeptemberben, októberben, nem fordulnak el tőle szurkolói, támogatói. Mellettünk kitartottak, s talán ez adta azt a plusz lelkierőt, mely a talp- raálláshoz igazán kellett — fejezte be rövid értékelését Karádiné Sass Éva. Hogy végül mire lesz elég ez a fellendülés a bajnokságban és a kupában? Még nem tudni, de tény, olyan játékosok dolgoznak Deme Gábor edző kezei alatt, akik nem szeretnek veszíteni. A rutinos, sok nagy csatát megélt Bóta Enikő, Fésűs Zsóka, Rácz Márta, Adorján Anikó mellett a tehetséges fiatalok, Selmeczi Kriszti, Nagy Ivett, Héjjas Vali, Kiss Betti, is egyre jobban kiveszik a részüket a teherviselés fáradalmaiból. Ebből pedig még bármi kisülhet, még az is, hogy megismétli tavalyi remeklését a Jászberény. ____________igeleii „A ranyköpések” Az MTI Sportszerkesztősége az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos internetes honlapjáról és más forrásokból összegyűjtötte az elbúcsúzott futballév „aranyköpéseit”.- Zeljko Kalac ausztrál, de ez nem azt jelenti, hogy úgy tud ugrálni, mint egy kenguru és mindent kivéd - védte meg kapusát az olasz bajnokság élvonalában szereplő Perugia vezetőedzője, Serse Cosmi.- Amíg Karl-Heinz Rummenigge alelnöknek és nekem beleszólásom lesz az egyesület ügyeibe, addig Matthaus még pályagondnok sem lesz a Bayern Münchennél - fogalmazta meg éles kritikáját Üli Hoeness menedzser a klub és a német válogatott egykori kitűnőségével szemben.- Nem fizetek egy olyan játékosnak, aki tönkretette az olasz futballt - jelentette ki Luciano Gaucci, a Perugia elnöke, miután a klub idegenlégiósa, a délkoreai An Dzsung Hvan aranygóljával kiejtette Olaszországot a vb nyolcaddöntőjében.- A hatos számú mezt szerettem volna megkapni, de mint kiderült azt más fogja viselni, így a 33-as mellett döntöttem, mert háromszor három az hat - „csillogtatta” matektudását a német bajnokság első osztályában szereplő VfL Wolfsburg fiatal védője, Maik Franz.- Az az igazság, hogy a sajtó képviselői legszívesebben kéthavonta kapitányt cserélnének- mondta Giovanni Trapattoni, miután az olasz lapok élesen kritizálták őt a 2-1-es vereséggel zárult walesi Eb-selejtező után.- Az olasz az egy intelligens nép, de ha a futball szóba kerül, akkor meghülyülünk — állapította meg saját nemzetéről Carlo Mazzone, a Serie A-ban ját- szó Brescia vezetőedzője. ■ Szerdán a Marseille és Nar- bonne közötti 265 km-es szakasszal megkezdődött a január 19-ig tartó 25. Dakar-rali. A résztvevők a 17 etap során összesen 8552 km-t tesznek meg, ebből 5216 km a gyorsaságik hossza. A legnehezebb sivatagi erőpróbán részvételi csúcsot döntenek a magyarok, akik a két legfontosabb kategóriában érdekeltek. Az autósok között hat páros, míg a motorosok mezőnyében Szilvási Péter teszi próbája tudását és bátorságát. A legjobb esélyekkel Szalay Balázs (társa a színész Laklóth Aladár) várja a rajtot, önbizalmát növeli, hogy október elején megnyerte az egyiptomi viadalt. A most ötödször induló pilóta 2000-ben 59. lett, akkori partnere, Jakab Tamás most Fenesi Józseffel vág a sivatagnak. A résztvevők Spanyolországból hajóznak át Afrikába, ahol Tunézián, Líbián és Egyiptom északi részén keresztül január 19-én érik el a Sínai-félszigeten fekvő Sarm-es- Sejk városánál a Vörös-tengert. A 25. alkalommal sorra kerülő, világszerte rendkívül népszerű esemény neve változatlan marad, függetlenül az útirány, s a célállomás jelentős változásától. Az autósok között a japán-francia páros, Maszuoka és Maimon a címvédő (Mitsubishi Pajero), míg motorosok legjobbja tavaly az olasz Meoni (KTM) volt. Az útvonal 1. szakasz, január 1.: Marseille (Franciaország)—Narbonne (Franciaország), összesen: 265 km, prológ: 1 km 2. szakasz, január 2.: Nar- bonne-CastelIón (Spanyolország), 540 km 3. szakasz (január 3.).: Castel- lón-Valencia (Spanyolország), összesen: 75 km, gyorsasági: 10 km 4. szakasz (január 5.).: Tunisz (Tunézia)-Tózar (Tunézia), összesen: 463 km, gyorsasági: 25 km A spanyol Juan Roma (KTM) tavaly szinte végig az élen állt a motorosok versenyében, végül azonban mégsem sikerült nyernie fotó: europress/epa Bejgli Kupa Újszász Éjfél előtt öt perccel fejeződött be a XI. Bejgli Kupa teremfocitorna az újszászi csarnokban. Több mint száz játékos érezte úgy, hogy az ünnepi sok evés- ivás után szüksége van a mozgásra. A helyi csapatok mellett Fegyvernek, Jánoshida, Jászal- sószentgyörgy, Jászberény, Jászladány, Kőtelek, Szolnok bejglire és focira éhes játékosai is pályára léptek. A színvonalat pedig olyan focisták garantálták, mint Rézsó Péter, Pelles András, Antal Gábor, Konka Csaba, Móra Krisztián, Bálint Tivadar, valamint a Sirokkó és az Épszer-Bau teremspecialistái. A selejtezőket követően már kieséses rendszerben folytatódott a küzdelem. Elődöntők: Bajnokok—T-Plasz- tik 6-4, FC Banánhéj-Épszer- Bau 9-1. Döntő: Bajnokok-FC Banánhéj 7-4, gólszerzők: Rézsó T. 2, Pelles A. 2, Antal 2, Szabó L, ill. Katona, Bálint T., Szilvási, Boros. Ez pedig azt jelenti, a Rézsó-legénységnek a következő Bejgli Kupára sem kell nevet változtatnia. ■ 1. heti totótippek 1. Aston V.-Blackburn 1 2. Arsenal-Oxford 1 3. Bolton-Sunderland X 4. Blackpool—C. Palace x2 5. Cardiff-Coventry 2 6. Chelsea-M.brough 1 7. Charlton-Exeter 1 8. Shrewsbury-Everton 2 9. West B.—Bradford X1 10. West Ham-Nottingham 1 11. Southampton-Tottenham 12 12. Fulham-Birmingham 1 13. Wolverh.-Newcastle 2 14. Manch. City-Liverpool x1 ■ 5. szakasz (január 6.).: Tózar- E1 Borma (Tunézia), összesen: 494 km, gyorsasági: 285 km 6. szakasz (január 7.).: El Bor- ma-Ghadames (Líbia), összesen: 278 km, gyorsasági: 228 km 7. szakasz (január 8.).: Ghada- mes-Ghat (Líbia), összesen: 691 km, gyorsasági: 584 km 8. szakasz (január 9.):. Ghat- Szabha (Líbia), összesen: 727 km, gyorsasági: 497 km 9. szakasz (január 10.).: Szab- ha-Zilla (Líbia), összesen: 585 km, gyorsasági: 567 km 10. szakasz (január 11.).: Zil- la-Szerir (Líbia), összesen: 554 km, gyorsasági: 521 km 11. szakasz (január 12.).: Sze- rir-Szíva (Egyiptom), összesen: 586 km, gyorsasági: 438 km) január 13.: Szünnap 12. szakasz, január 14.: Szíva- Szíva, összesen: 445 km, gyorsasági: 341 km 13. szakasz, január 15.: Szíva- Dahla (Egyiptom), összesen: 657 km, gyorsasági: 569 km, 14. szakasz, január 16.: Dah- la-Luxor (Egyiptom), összesen: 702 km, gyorsasági: 274 km 15. szakasz, január 17.: Luxor-Abu Rish (Egyiptom), ösz- szesen: 576 km, gyorsasági: 477 km 16. szakasz, január 18.: Abu Rish-Sarm es Sejk, (Egyiptom), összesen: 828 km, gyorsasági: 365 km 17. szakasz, január 19.: Sarm es Sejk, összesen: 56 km, gyorsasági: 34 km A magyar résztvevők Autósok: Benyó Miklós, Maurer Péter (Hyundai), Jakab Tamás, Fenesi József (Chevrolet), Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan), Liszi László, Rack György (Hyundai), Palik László, Darázsi Gábor (Toyota), Szalay Balázs, Laklóth Aladár (Chevrolet). Motorosok: Szilvási Péter (KTM). ■ * T