Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-05 / 283. szám
2. OLDAL KÖR KÉP 2002. December 5., csütörtök Igen az el nem hangzott kérésre A honvédelmi miniszter tájékoztatója a katonai bázis helyzetéről Ha megérkezik az amerikai felkérés, a parlament dönt majd arról, hogy Magyar- ország eleget tesz-e a kérésnek, és hozzá- járul-e ahhoz, hogy egy esetleges iraki akcióhoz a taszári bázison közigazgatási feladatok ellátására személyeket képezzenek ki. Kaposvár Ha a parlament hozzájárul egy várható amerikai kérés teljesítéséhez, a magyar kormánynak akkor is szigorú feltételei lesznek. Taszár és Kaposvár veszélyeztetettsége pedig semmivel sem lesz nagyobb a mostaninál. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnapi kaposvári látogatása során dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés és a megyei védelmi bizottság elnökével kilenc Taszár környéki önkormányzat vezetőjét tájékoztatta a kialakult helyzetről. Közölte: Washingtonból még nem érkezett kérés; az amerikai kormány csupán informálta Magyarországot a szándékairól. Az amerikai kormányzat megkérdezte: hazánk vállalná-e, hogy egy esetleges iraki akcióhoz tolmácsolásra és egyéb kisegítő feladatokra alkalmas személyeket képezzenek ki. Az esetleges magyarországi szerepvállalásról annyit tudni, hogy a taszári bázison közigazgatási feladatokra képeznének ki két ütemben mintegy kétezer, az Egyesült Államokban és Európában élő, arab származású, de az Egyesült Államok fegyveres erőinek állományába tartozó személyeket. Magyarország szigorú biztonságpolitikai A VILÁG HÍREI IZRAELI helikopterek szerdán támadást intéztek egy palesztin konnányépület ellen Gáza belvárosában: a gépek három rakétát lőttek ki a Palesztin Hatóság kormányzati központjára. A támadásban, amelynek célpontja a belügyminisztérium főépülete volt, egy ember meghalt, mti EGY HÉTTEL a helyszíni vizsgálat megkezdése után válság van kibontakozóban az ENSZ fegyverzetellenőrei és Szaddám Húszéin kormánya között. Az iraki külügyminisztérium közleményben nevezte teljesen fölöslegesnek a bagdadi El-Szudzsud palota keddi átkutatását, mti MENET KÖZBEN elveszítette kormánysíkjának egy részét a ■ brit légitársaság Concordia, ám a gép a „hiány” dacára is sértetlenül szállt le célállomásán. A British Airways szerdai közleménye szerint a műszaki hiba egy héttel ezelőtt következett be, amikor a gép útban volt Londonból New York felé. mti POZSONYBAN tárgyalt szerdán Erik Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének kedvezménytörvény kérdésében illetékes jelentéstevője, aki Szlovákia fővárosából Budapestre és Bukarestbe indulván egyetlen szót sem volt hajlandó nyilatkozni, mti A FEHÉROROSZ elnök - akinek a múlt hónapban megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba és az Európai Unióba - szerdán felhívta Washingtont, hogy „tartsa tiszteletben” Fehéroroszországot. Alek- szandr Lukasenko ugyanakkor késznek mutatkozott arra, hogy megadja a vízumot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet küldöttségének. MTÍ HARALD KUJAT német tábornok, a NATO katonai bizottságának elnöke a testület brüsszeli tanácskozásán kifejtette: azt reméli, hogy a szövetség gyorsan bevethető katonai egysége a prágai csúcsértekezleten elhatározott időpontnál jóval korábban, tehát 2004 első felében létrehozható, mti Sikerek az Európába vezető úton Budapest Az EU-csatlakozási tárgyalásokon az elmúlt hetekben néhány kérdésben mindent elértünk, amit akartunk - jelentette ki Kovács László külügyminiszter, miután az Ország- gyűlés integrációs bizottságának zárt ülésén beszámolt Magyarország uniós csatlakozásának jelenlegi állásáról. A bizottságban egyértelmű támogatást kapott mind a négy parlamenti párttól. Kovács László kifejtette: eldöntött kérdés, hogy Magyarország ugyanannyi európai parlamenti képviselői helyet kap, mint a vele azonos népességű tagállamok. Sikerült megállapodni arról is, hogy Magyarország további három évvel meghosszabbíthatja a külföldiek termőföld-vásárlásának tilalmát, amennyiben a csatlakozás után hét év múlva a magyar földárak nem érik-el az uniós árakat. Brüsszel elfogadta az adózási könnyítéseket is, amelyeket Magyarország kért. Sok kisebb kérdésben tovább javult hazánk helyzete, ugyanakkor egyelőre nincs elmozdulás a költségvetési Több ezer cseh mezőgazdasági termelő tiltakozott szerda délelőtt Prágában a majdani új belépők EU-agrártámogatásának alacsony szintje ellen fotó: europress/epa Schröder szükségtörvényt bont Megszorító intézkedéseket hoznak a német gazdaságban gazdasági helyzetre vezette visz- sza, amelybe az Irak-konfliktus is belejátszik. Az állam jelentős bevételektől esik el, ezért kényszerült pótköltségvetés kidolgozására és új belső hitelek felvételére 2002-ben. Schröder szerint a nagy társadalmi ellátó rendszerek (nyugdíj, egészségügy, oktatás) stabilizálását szolgálják rövid távon a német parlament előtt heverő, villámgyorsan kidolgozott szükségtörvények, amelyek azonban a további, félelem nélküli cselekvés útját készítik elő. A munkanélküli segély 2,9 milliárd eurós megkurtításával kapcsolatban Schröder központi feladatnak nevezte a német képzési rendszer feljavítását, s azt is, hogy az iskola, az óvoda egyre több terhet vegyen le a nők válláról. LENGYEL JÁNOS Ki mit tud? Sajátos kommunikációs „hadszíntér” volt tegnap a kaposvári megyeháza. Mindenki arra volt kíváncsi, mit tud a másik. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csak arról számolhatott be, amit ő tud. Arról, amennyit egyáltalán tudni lehet egy Irak elleni esetleges föllépést szorgalmazó amerikai tervről. A nemzetközi terrorizmus az emberiség ellensége. Nem lehet félvállról venni az ellene folytatott harcot. Tény, hogy hivatalos felkérés még nem érkezett a taszári bázis igénybevételére. Taszár új, megváltozott szerepe mégsem mendemonda csupán. Egy hete került nyilvánosságra - ahogy ez a nemzetközi nagy politikában lenni szokott, diplomáciai csatornákon - az amerikai kormány szándéka, hogy a taszári bázison egy esetleges iraki akcióhoz képeznének ki tolmácsokat és más kisegítőket. Tegnap kiderült: ha amerikai részről hivatalos lesz a felkérés, akkor január végén vagy február elején kezdődne a kiképzés, s így a személyzettel együtt összesen 4500 ember tartózkodna Taszáron. Ebben persze sok a ha, sőt az egész az. Szükség van hivatalos amerikai felkérésre, ami még nem érkezett meg. Ha ez megtörténik, akkor kizárólag az Ország- gyűlés dönthet katonai hadművelet támogatásáról, azaz a taszári bázis használatáról. De minderre csak akkor van szükség, ha... Eddig lényegében nem történt semmi, mégis sok tanulsággal szolgál az eset. Az biztos, hogy a nemzetközi kommunikációs gépezet jól előkészítette a terepet. Most érthetjük csak meg igazán, miért emlegették hazánk - úgymond gyenge - NATO-beli szereplését. Kialakult a kommunikációs vákuum, termékeny lett a talaj: biztos a válasz egy esetleges fölkérésre. A nemzetközi nagypolitika boszorkánykonyhája már csak ilyen: megteremti az erőközpontok által szükségesnek ítélt kényszerhelyzeteket. Van válasz minden kérdésre. Még ha mi nem tudjuk, akkor is. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 HAVAS ANDRÁS A Simpson család Úgy tetszik, hamarosan megoldódik Magyarország legsúlyosabb társadalmi problémája, és pont kerül a cigány-magyar együttélés feszültségekkel terhes történetének végére. Hogy eddig nem jutott eszünkbe, mi lehet a baj, honnét az előítélet és a bizalmatlanság, így visszanézve ma már nehezen érthető. De most már tudjuk. A Simpson család az oka mindennek. A kisebbségi ombudsman vizsgálja a Simpson család című rajzfilmsorozat egyik augusztusi epizódját, mert abban állítólag cigányellenes mondat hangzott el. Kevesen tudjuk, hogy pontosan ki és mit mondott abban a bizonyos részben, de azzal nem árt tisztában lennünk, hogy ez a sorozat kíméletlen paródia, az alkotók egy tipikusan zűrös amerikai család mindennapjait figurázzák ki, volt is belőle botrány meg tiltakozás a tengerentúlon. Most ezek a hullámok, átszelve az óceánt, elértek hozzánk, s egyszerűen lerombolják a toleráns és előítéletektől mentes idillikus képet azzal, hogy elhangzott egy romaellenes mondat. A járvány az amerikai rajzfilmstúdióból indult, és most azonnal az útját kell állni. Az, hogy közben kiderül: egy tanárképző főiskolákon végzett felmérés szerint a hallgatók egyharmada rasszista, vagy hogy Jászladányban gyakorlatilag külön iskolába járnak a roma, illetve a magyar gyerekek, s a békés együttélésre egyre kisebb az esély? Vagy hogy Magyarország legnépszerűbb show-mű- sorában folyamatos „cigányozás” és „buzizás” folyik viccek formájában, a népszerű Fábry Sanyi polgár tolmácsolásában? Nos, mintha ezekben a jelenségekben nem volna semmi zavaró. A métely tehát ezúttal is Amerikából érkezett: a Simpson családból valaki beszólt egy sértő és csúnya mondatot. De ennek most vége, a bűnösnek bűnhődnie kell, hiszen ezúttal már csak ez a rajzfilm áll egyedül a probléma megoldásának útjában. Nagyon várjuk a vizsgálat eredményét. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. _______________________ÁLLÁSPONT___________________ CI B BANK 5000 Szolnok, Szapáry u. 22. Telefon: (56) 511-290 Érvényes: 2002. november 4-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét 50E Ft ■ 1M Ft 1MR-5M Ft 5MFt-10MFI TOM Ft tetett Le*6te»«ó Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves (limai (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM 1 hó 7,000 (7.10) 7,250 (7,35) 7,400 (7,50) 7,550 (7,65) 3 hó 7,000 (7.10) 7,250 (7,35) 7,400 (7,50) 7,550 (7,65) 6 hó 6,750 (6,84) 7,000 (7,10) 7,150 (7,25) 7,300 (7,40) 12 hó 6,750 (6,84) 7,000 (7,10) 7,150 (7,25) 7,300 (7,40) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjáva! megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM 0 ~ 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,250 7.60 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési Idó Éves kamat {%) EHM* 1 hó 7,000 7,00 3 hó 7,000 7,00 6 hó 6,750 6,75 12 hó 6,750 6,75 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HITELEK Magánszemélyek részére CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20.02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99 %- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 - 22,12%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99% CIB^j0640242242 Amennyiben az Országgyűlés igent mond egy amerikai felkérésre, a magyar kormány csak szigorú feltételekkel adja beleegyezését. A képen jobbról balra: dr. Gyenesei István és Juhász Ferenc kilenc polgármester társaságában CflTÁ. I Alin DÁDEDT öt éve döntés született Taszár szerepvállalásáról, már akkor egyértelmű volt, hogy ez csak egy folyamat első állomása. A mostani feladatokkal kapcsolatban pedig - vélte az elnök - az érintettek egyelőre megnyugtató választ kaptak kérdéseikre. JAKAB EDIT feltételekhez köti beleegyezését. A bázist az amerikai és a magyar hadsereg közösen ellenőrizné, az ide érkezők nem hagyhatják el a területét. Harcoló alakulatok felkészítése Taszáron nem történhet meg, erre a bázis egyébként nem is alkalmas. Dr. Gyenesei István úgy vélte: amikor Az Európai Bizottság és az Európai Unió soros dán elnöksége még mindig nem kapta meg a tagországok egyöntetű támogatását a bővítés finanszírozása ügyében előterjesztett legutóbbi javaslataihoz - ismerte el szerdán Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője. „Kezdettől fogva ez jelentette a nehézséget” - mondta Jean-Christophe Filori. Szerinte továbbra is nagy a távolság egyrészt a bizottság és az elnökség, másrészt a tagállamok álláspontjai között, ezért sok munka van még hátra a jövö heti koppenhágai csúcsig, és mindkét oldalon bátorságra, valamint rugalmasságra lesz szükség. nemzeti kiegészítő támogatás kérdésében jutottak a legmesz- szebbre, aminek mértékét az Unió most tovább növelte. ■ pozíciók alakulásai illetően és a mezőgazdasági közvetlen támogatások kérdésében. A közvetlen kifizetéseket illetően a mezőgazdasági termelőknek nyújtandó Németország akarja, hogy létrejöjjön a történelmi megállapodás Koppenhágában az Európai Unió bővítéséről, bár egyes részletekről még tárgyalni kell - jelentette ki szerdán a német képviselőház (Bundestag) költségvetési vitájában Gerhard Schröder kancellár. erősödésével csak javulni fog. A kancellár a német munkavállalókat is arra biztatta, hogy tegyék félre félelmeiket, mert a bővítésben számukra is több esély rejlik, mint amennyi kockázat. A költségvetési vitában elhangzott beszédében Schröder a megkövesedett struktúrák felbontását ígérte - különösen a munkaerő- piacot illetően -, de csalódást okozott azoknak, akik azt várták, hogy csak megpróbáltatásokat fog ígérni az elkövetkezendő időkre a németeknek. A meggyengült németországi konjunktúrát elsősorban a világBerlin Schröder figyelmeztetett ugyan arra, hogy a nettó befizetők, így például Németország ne vegyék igénybe mértéken túl anyagi tartalékaikat, de elismerte: a bővítést nem lehet, és nem is kell ingyen megvalósítani. A német kancellár rámutatott, hogy elsősorban a németek lesznek azok, akik a bővítésből poliükailag és gazdaságüag hasznot húznak. A német beruházók már most is az első vagy a második helyet foglalják el a közép- és kelet-eúrópai országokban, s ez a helyzet az integráció