Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-30 / 302. szám
mm 2002. December 30., hétfő 3. OLDAL HAZAI TÜKÖR A klónozás nem lehet az élet kezdete _________Hírek Ötö s a lottón! A tudósok a XXI. században megpróbálják megoldani a megismerés legfontosabb eszközének, az agy működésének részleteit. Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint korunk legnagyobb kihívása az emberi élet és halál titkainak megfejtésével, az agyműködés rejtélyével, a lélek-test feltételezett dualizmusával kapcsolatosak. A nemzetközi tekintélyű akadémikus a klónozást nem tartja az élet keletkezéséhez járható útnak.- Májusban, amikor az Akadémia elnökévé választották, azt nyilatkozta, hogy egyik fontos feladatának tekinti a magyar tudományos élet szorosabb bekapcsolását az európai vérkeringésbe. Milyen ma a tudomány helyzete Magyarországon1- A gazdaság és a tudomány egymás- rautalt. Nem csak a tudomány képviselőinek, de a gazdaságnak is érdeke, hogy a tudomány művelői minél nagyobb anyagi biztonságban dolgozhassanak. A tudomány legújabb eredményei rendkívül gyorsan beépülnek a gazdaság termékeibe. A kormányzat ezt felismerve jelentős pénzösz- szeggel támogatja - aránylag nehéz gazdasági helyzetben - a kutatást és fejlesztést. Azonban az európai átlaghoz viszonyítva még így is nagyon kevés az erre fordított pénz.- Sok tudósunk külföldre ment, és máshol szerzett világhírnevet. Az uniós csatlakozás közeledtével talán méginkább felerősödik az agyelszívástól való félelem.- Az agyelszívás valós veszély. Lehetséges, hogy fokozódni fog, de megfelelő erkölcsi elismeréssel, anyagi támogatással elérhető, hogy tudósaink ne menjenek el. Tudni kell: a nemzetközi piacon a tudományos kutató keresett cikk. A kutató-fejlesztő oda megy, ahol képességei kibontakoztatásához jobb feltételeket biztosítanak. Azért, hogy legjobbjainkat megtartsuk, a kormányzatnak, de az Akadémiának is jelentős feladatai vannak. A magyar tudomány a nemzetközi tudományos erősorrend előkelő 18-20. helyén áll, miközben gazdaságunk jó néhány országhoz képest lényegesen elmaradottabb. Tehát azt mondhatjuk, hogy a tudományba nálunk befektetett minden millió dollár sokkal jobb kihasználtságú, mint máshol.- Ön mivel marasztalná kutatótársait?- Ha jó kutatási körülményeket tudunk teremteni kutatóinknak, azaz erkölcsileg és anyagilag is megbecsüljük őket, akkor van esély itthontartásukra. Kevesen tudják, hogy a magyar tudósok - már két éve - egyenrangú tagjai az Európai Unió más országaiban élő társaiknak. Az utóbbi két évben mi ugyanolyan joggal veszünk részt a közösségi pályázatokon, mint bármelyik uniós ország. A magyar kutatók jó eredménnyel pályáztak eddig. Most készülünk a 6. keretprogram pályázataira, amelyen 13,5 milliárd eurónak keresnek jó gazdát. Az a tény, hogy lehet pályázni, s a megnyert pénzt Magyarországon lehet elkölteni, visz- szatartja az elvándorlástól a legjobbakat.- Számos magyar tudós világhírre tett szert. Minek köszönhető ez a jelentős magyar szellemi kapacitás?- Az iskoláknak. A 19-20. század fordulójától kezdve jelentős tudományos iskoláink voltak matematikában, idegtudományokban, fizikában. Ezek az iskolák termelték, s termelik ma is a kiváló tudósokat.- Azt tartják, hogy a 21. század a biológia évszázada lesz. Milyen jelentős felfedezésekkel lepheti meg a világot ez a tudományág?- Az orvostudomány nagyon gyors fejlődése lehetővé teszi majd a különböző ideg- rendszeri, pszichiátriai betegségek gyógyítását. De legalábbis biztosítani fogja, hogy emberhez méltó, teljesebb életet élhessenek az üyen betegségben szenvedők. Megítélésem szerint 10-15 éven belül a rák terápiájában is jelentős előrelépés várható. Ez pedig azt jelenti, hogy az átlagos életkor akár 5-10 évvel is megemelkedhet, és az életminőség is jelentősen javulhat. Mindezek a tudományos eredmények megváltoztatják majd a társadalom korösszetételét. Tovább fogunk élni, és aránylag jobb körülmények között. A kitolódó nyugdíjkorhatár ugyanakkor átformálja az európai országok gazdasági, társadalmi és politikai térképét, amire fel kell készülnie a politikának és a gazdasági élet szereplőinek is.- Az ősszel útjára indított Mindentudás Egyeteme nem várt sikert hozott. Az emberek ennyire kiéhezettek a felfedezésekre?- Nem vártunk ekkora sikert. Már három tanterem is kevés, az internetes oldalt pedig több százezren keresik fel, és az előadásokat sugárzó televíziós csatornákat is sokan kísérik figyelemmel. Hatalmas a siker határon kívül is, Erdélyben például minden előadást rögzítenek, amelyeket aztán főiskolákon, egyetemeken vetítenek, vitadélutánokat tartanak a Mindentudás Egyeteme sorozat kapcsán. Nem várt siker, amely hatalmas mozgalommá nőtte ki magát. Beigazolódott: a XXI. század tudósának ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból és a hosszú évek alatt megszerzett tudásanyagát át kell adnia, mégpedig közérthető módon. Az információs forradalom esélyegyenlőséget teremt, azaz mindenki számára, az utolsó faluban is lehetővé teszi, hogy a legfontosabb ismeretekhez hozzájusson. Persze abban az esetben, ha a kormányzat a hozzáféréshez szükséges infrastruktúrát, s annak olcsó használatát mindenki számára lehetővé teszi. Ez az állam felelőssége.- Vallásra, meggyőződésre tekintet nélkül az elmúlt évszázadokban számosán megpróbálkoztak megfejteni: mi a viszony, létünk és tudatunk között. Vagy hogy létezik-e a lélek? Mi erre a bizonyíték? Egyáltalán: hogyan kutatja a lelket a tudós?- A modern tudomány legnagyobb kihívásai közé tartozik, hogy erre a kérdésre választ találjon. Ez Descartes óta izgatja a tudomány művelőit. Annyit tudunk: ha a központi idegrendszert kikapcsolom, akkor az „én tudatom” is megszűnik. Vagyis a központi idegrendszer működése szükséges az „éntudathoz”. Én nem mondanám, hogy kizárólag a test és az agy létezik, s nem zárom ki a tudatnak, a léleknek a szerepét. Már csak azért sem, mert a modern neuroimmunológia bizonyítja, hogy a pszichés ingerek jelentősen befolyásolják a testben jelenlévő folyamatokat. Tehát a pszichének nagyon fontos szerepe van a betegségek kialakulásában, sőt azok Vizi E. Szilveszter akadémikus, Széchelyktijas orvos. 1936-ban született Budapesten. Az 1956-os eseményekben játszott szerepe miatt eltanácsolták a pécsi orvostudományi egyetemről. 1961-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1967-ben Oxfordban volt ösztöndíjas, 1984- től professzor a New Yorki Albert Einstein College of Medicine egyetemen. 1989- től az MTA Kísérteti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója. 1990- től az MTA rendes tagja. 2002 májusában választották meg az Akadémia elnökévé. Két professzortársával közös szabadalma a Parkinson-kór eredeti magyar orvosságának. A tudós család A felesége, dr. Ádám Veronika is tudományos munkát végez, mi több: akadémikus.- Igen, ez azt hiszem, elég ritkaság. A Magyar Tudományos Akadémián legalábbis mi vagyunk az egyetlen akadémikus házaspár. Feleségem tudományterülete hasonló, de nem azonos az enyémmel. Ő az orvosi biokémia professzoraként azt kutatja, hogy a különböző enzimek és kémiai anyagok hogyan hatnak az idegsejtek működésére.- Hogyan képzeljünk el egy olyan házasságot, amelynek mindkét tagja tudományos kutató, akadémikus, ahol „mellesleg" két gyermek is nevelkedett?- A családban olyan mértékben és olyan sokat beszélgettünk tudományról, hogy gyermekeink messze elkerülték ezt a pályát. Kudarcba fulladt minden szülői, apai tekintélyt is latba vető erőfeszítésem. Pedig minden szigoromat bevetettem azért, hogy rákényszerítsem őket: kövessék őseik pályája. Egyik gyermekem 6-7 évesen elkápráztatta a vendégeket azzal, hogy folyékonyan sorolta a tőlünk állandóan hallott latin kifejezéseket. A latin volt egyszerre az anya- és apanyelve is. Azóta mindketten felnőttek, s egész más pályára léptek. leküzdésében. A lét és tudat vizsgálata filozófiai alapkérdés, a tudomány izgalmas sarkköve, amelyet vallási hovatartozás nélkül számosán próbáltak már megfejteni. Rendkívül jó példa erre Carl Popper, a liberális filozófia egyik legjelentősebb alakja és Sir John Eccles hithű katolikus Nobel-díjas agykutató közösen írt könyve. Az „Én és az ő agya” című mű végkicsengése: a test és a lélek dualizmusának van alapja.- Karácsonyi hír, hogy állítólag megszületett az első klónbébi. Ón elítéli vagy megengedhetőnek tartja az emberi klónozást?- Nem zárom ki a klónozásnak azt a részét, amely terápiás célból segíteni akar az emberen. Az az elképzelés azonban nem elfogadható, amely a szerelmen alapuló férfi és nő kapcsolatából történő megtermékenyítést kizárva genetikus úton, klónozással akar embereket előállítani. Vajon az emberiségnek ez a szép új jövője? Hogy nincs szükség a férfi és nő testi kapcsolatára a szaporodáshoz? Meggyőződésem, hogy ez az út nem járható.- Ha biológiailag lehetséges embert klónozni, visszatartható-e a tudós?- Nem a tudóst kell korlátozni. A tudomány eredményeinek helytelen felhasználását kell etikai okok miatt, az emberiség érdekében, s a világ, a földgolyó érdekében megakadályozni. Mindig lesznek, akik nem így gondolkodnak, őket a törvény szigorával kell kordában tartani.- Önnek van-e ideje saját kutatásaira?- Az első hónapokban sajnos nem tudtam annyit foglalkozni kutatásaimmal, mint korábban. Ma már a tudományos munkára is szakítok időt, mert ez az, ami életem minden percében boldogságot okoz.- Min dolgozik most?- Az általam körülbelül 20 évvel ezelőtt kidolgozott agyműködési modell szerint az agy olyan hírközlő rendszer, amelyben egy idegsejt több millió idegsejt felé tud üzenetet küldeni. Elgondolásom szerint egyes idegrendszeri, pszichiátriai megbetegedések éppen ezen üzenetközvetítő rendszer hibája miatt keletkeznek. Most kollégáimmal azt kutatjuk: egyes gyógyszerek milyen módon képesek a hibás üzenetközvetítő rendszereket befolyásolni úgy, hogy azok újra szabályosan működjenek. Reményeink szerint a gyógyszergyárak ezen felismerések nyomán olyan gyógyszereket gyártanak majd, amelyek segítségével bizonyos ideg- rendszeri betegségekben szenvedő betegeket meg lehet gyógyítani.- Melyik tudományos felfedezésével érte el, hogy ön az egyik legtöbbet idézett európai tudós?- Felfedezésem az idegrendszerrel kapcsolatos, amelynek működését az orgonasíphoz hasonlítanám. Az orgonasíp akkor szólal meg, amikor a zárófedelet leveszik róla. Amikor megnyomjuk a billentyűt, a zárófedél megemelkedik, a levegő kiáramlik és hangot ad. Az egyik idegsejtféleség gátolja a másik működését. Ha ezt a gátlást megszüntetem, akkor kezd az agy helyesen működni. Harminc évvel ezelőtti felfedezésem nyomán kifejlesztett gyógyszerekkel nagyon sok központi idegrendszeri, pszichiátriai megbetegedést ma már gyógyítani tudunk.- Mivel szereti leginkább tölteni idejét?- A laboratóriumban ülni és a legújabb eredményeken gondolkodni. HORVÁTH MACDOLNA Rekordnyeremény született az ötös lottón, az egyetlen szerencsés nyertes 2,971 milliárd forintot vehet fel a Szerencsejáték Rt.- től, miután ötös találat hiányában 28 héten keresztül halmozódott az összeg. A szerencsés játékosnak először fel kell hívnia az úgynevezett nagy nyeremény vonalat, amelynek száma .minden lottózóban megtalálható. Miután ez megtörtént, személyes találkozón a Szerencsejáték Rt. két munkatársa felvilágosítja a nyeremény felvételének lehetőségeiről, és kérésének megfelelően a pénzt átutalják egy vagy több bankszámlára. Készpénzben nem teljesítik a kifizetést. Annak súlya 10 ezresekben 3 mázsa lenne. Ennyi bankó egymás mellé rakva 46 kilométer hosszú, egymásra helyezve pedig 14 emelet magas. (A rekordnyeremény befektetéséről szakértők véleménye a 8. oldalon.) mti Postásbér A postai dolgozók harmincszázalékos béremelést szeretnének de elfogadják, ha több lépésben kapják meg a nemzetgazdasági átlagot. KRÓNIKA Környezetvédelem Januárban kerül a kormány elé az árvízvédelmi koncepció, de a Vásárhelyi-terv gyakorlati megvalósítása legkorábban csak 2004-ben kezdődhet meg - közölte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Kóródi Mária bejelentette, hogy márciusig elkészül az ütemterv a Balatonnal kapcsolatos tennivalókról. Jövőre a támogatási rendszer részévé válik a települések körüli illegális szemétlerakók felszámolására, és a zöldterületek bővítésére irányuló program: erre pályázat útján lehet majd jelentkezni. KRÓNIKA Keresztdöntés Ismeretlen tettesek szombatról vasárnapra virradó éjszaka le- döntötték és összetörték a fővárosi Moszkva téren, a metró kijáratával szemben felállított ötméteres fakeresztet. A „Boldog karácsonyt a keresztény Magyarországnak!” feliratot széttépték, a mécseseket összetörték, s mindezeket a fenyőágakkal együtt szétszórták. Rongálás vétsége miatt ismeretlen tettesek ellen indult eljárás, mti Jön az influenza Szakemberek szerint a következő hetektől lehet influenzajárványra számítani, az utóbbi években ugyanis január közepén ért Magyarországra a fertőzés, europress ■ A pártok megítélése a keleti országrészben Ha - év vége lévén - áttekintjük a baloldali kormányzat megalakulása óta eltelt időszak fontosabb népszerűségi változásait, mindenekelőtt a kormánypártok támogatottságának stabilitása tűnik a szemünkbe. A Szocialista Párt júniusban, a Szonda Ipsos választást követő első kutatása alkalmával, országosan az összes megkérdezett 34 százaléka számára volt a leginkább kedvelt párt, azóta azonban ennél jobb eredményt ért el minden egyes hónapban, jelenlegi mutatója 40 százalék. Itt a keleti országrészben hasonlóan stabilan szerepeltek a szocialisták. Júniusi eredményük itt 31 százalék volt, ebben a hónapban 41 százalékot értek el, s időközben egyszer sem estek júniusi eredményük alá, igaz, 42 százalékosnál jobb eredményt sem értek el. (Összehasonlításképpen: négy évvel ezelőtt decemberre, az akkori tavaszon kormányra került Fidesz támogatottsága országos szinten már 35 százalékról 29-re esett.) A kisebbik kormányzópárt, az SZDSZ szereplése, jóval alacsonyabb népszerűségi szinten ugyan, de hasonlóan stabilnak tekinthető. A június óta eltelt időszakban országos szinten a megkérdezettek 2-3 százaléka számára, itt keleten 1-3 százalékuk számára voltak a leginkább rokonszenvesek. Jelenlegi szavazótáboruk országosan és keleten is 3 százalék. A Fidesz ellenzéki szereplése mind kevésbé rokonszenves a nagyközönségnek, hiszen a volt kormányzópárt támogatottsága júniusban országosan elért 33 százalékról mostanra 26 százalékra, Kelet-Magyarországon 35 százalékról 26 százalékra esett. Az MDF, a MIÉP és a Centrum Párt hónapról hónapra a megkérdezettek 0-2 százalékát tudta maga mögé állítani, közülük jelenleg országos szinten csak az MDF ért el 2 százalékos támogatottságot, a MIÉP és a Centrum Párt tábora 1-1 százalék. Kelet-Magyarországon mindhárom párt a megkérdezettek 1-1 százalékának támogatottságát élvezi. Hasonló tendenciákat regisztráltunk a biztos szavazatok terén. Az MSZP mindvégig a szavazatok körülbelül felét szerezte volna meg, úgy országos szinten, mint a keleti országrészben (e havi eredményük országosan 55 százalék, keleten 58 százalék), az SZDSZ pedig országosan 3-5 százalékot, itt a keleti megyékben 1-4 százalékot ért volna el az egyes hónapokban. E hónapban országosan a biztos szavazók 4 százaléka, keleten 3 százaléka támogatja a szabad demokratákat. A Fidesz biztosra ígért szavazatainak aránya június óta országosan 44 százalékról 36 százalékra, keleten 48 százalékról 36 százalékra esett. A három kis párt szavazói köre országosan és itt keleten is 1-2 százalékos. ■ ■"60 -50 -40 ■ -30 ■ -20 • -10 - - 0. Melyik pártra szavazna? H. 40 Melyik pártra nem szavazna? 1 is r MSZP 18 | 18 I Fidesz SZDSZ MDF “L2_u_ KGP Egyéb párt bizonytalan, nem szavazna 25 i 25 3 3 1 2 1 1 1 1 1 1 27 26 2002. DECEMBER II keleti országrész II az ország egésze A kérdezés ideje: 2002. december 2-12. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó keletmagyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 734 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. MSZP Fidesz SZDSZ MDF MIÉP Centrum Egyéb bizonytalan, párt nem szavazna