Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-19 / 295. szám

10. OLDAL TÜKÖR- H R D E T E S 2002. December 19., csütörtök Főigazgatók tanácskoznak A Szolnoki Főiskola látja ma vendégül a Fő­iskolai Főigazgatói Konferenciát. Ezen az or­szág összes főiskolájának vezetője részt vesz, hogy a rendszeres tanácskozásaikhoz hasonlóan ezúttal is oktatáspolitikusoktól kaphasson tájékoztatást a főiskolai felsőok­tatás aktuális kérdéseiről, valamint egyes té­mákban olyan álláspontot alakítsanak ki, amellyel képviselni tudják a főiskolai okta­tási rendszer érdekeit. Szolnok Dr. Törzsök Éva, az esemény házigazdájának szá­mító Szolnoki Főiskola főigazgatója elmondta, sajnálatos, hogy az intézménynek nem volt akko­ra terme, ahol megtarthatták volna a rendez­vényt, amelynek végül a megyei önkormányzat patinás díszterme ad otthont. A program keretében számos tájékoztató, elő­adás hangzik el. A konferencia résztvevői Veres Józseftől, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárá­tól kapnak tájékoztatást a Nemzeti Fejlesztési Tervről, annak a felsőoktatáshoz kapcsolódó tudnivalóiról. Ezt követően Stark Antal helyet­tes államtitkár a 2003-as költségvetés kapcsán az anyagi helyzetről beszél, míg Szövényi Zsolt, a felsőoktatásért felelős főosztályvezető a felsőok­tatási törvény módosításáról ad átfogó képet. A mai tanácskozás előadói között van Michel- bergerPál akadémikus, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke is. A főiskolai, egyete­mi élet számos kérdésében nagy jelentőséggel bíró bizottság vezetője az integrált felsőoktatási intézmények akkreditációjának helyzetét tekin­ti át. A tanácskozáson ugyancsak képviselteti magát egy másik fontos szervezet, a miniszter tanácsadó testületé, a Felsőoktatási és Tudomá­nyos Tanács. Elnöke, Ficzere Lajos professzor a testület felsőoktatási fejlesztési programban be­töltött szerepéről ad áttekintést. A konferencia résztvevői részletesen foglal­koznak majd az úgynevezett Bologna-folyamat- tal. Bolognában korábban elfogadtak ugyanis egy nyilatkozatot a lineáris képzésről. Ennek lé­nyege, hogy tízéves távlatban minden uniós fel­sőoktatási intézménynek két szinten kell diplo­mát kiadni. Az egyik — a mi szóhasználatunk­kal - a főiskolai, míg a másik az egyetemi szint. Eddig az egyetemeknek és a főiskoláknak is lé­tezett egy-egy külön Bologna-bizottsága, ame­lyek egymástól teljesen elkülönülve tevékeny­kedtek. Ezek összevonása került most napirend­re. (A Bologna-folyamatnak egyébként nem csu­pán ez, hanem például az élethosszig tartó tanu­lás is része. Az iskoláknak fel kell készülniük az ehhez szükséges feltételek kialakítására.) A fen­ti témakörökről Dinya László egyetemi tanár ad felvilágosítást. A program végén a Főiskolai Fő­igazgatói Konferencia kialakítja álláspontját a kétciklusú képzésről. A tanácskozás tartalmi kérdésein túl a vendég­látó intézmény számára az is egy fontos szem­pont, hogy a résztvevők ne menjenek úgy el a megyeszékhelyről, hogy nincs átfogó képük a Szolnoki Főiskoláról. Ezért minden jelenlévő­nek felkínálják a lehetőséget, hogy egy buszos kirándulás keretében megismerkedhessenek a főiskola épületeivel. Orrspray megfázásra Elkerülhetők a súlyosabb szövődmények A szeretet művésze (te) Dr. Nyíri Lászlóné is alapítója volt a Foltvarró Klubnak fotói bakos j. Karcag „Tipp” a tovább tanuláshoz Szolnok Száz kisdiák pályaválasztását se­gíti az a megyénkben egyedülál­ló program, mely PHARE-támo- gatással a közelmúltban indult el a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskolában. Á „Tipp” névre keresztelt, összesen 64 ezer eurós, azaz közel 14 millió forintos projektben a megye- székhely több középiskolája, szociális téren tevékenykedő in­tézménye, egyesülete is részt vesz. * A pályaválasztás előtt álló diá­kok mellett az alsó tagozatos gyermekeket is bevonták a prog­ramba, akikkel majd harminc szakember — pedagógusok, pszichológus, orvos, szociális munkások — foglalkozik. A diá­kok mindegyikére személyre szabott fejlesztéseket dolgoz­nak ki, melybe bevonják a csalá­dokat is. Mindemellett csopor­tos foglalkozásokon igyekeznek olyan képességeket fejleszteni, mint a problémamegoldás és a kommunikáció. A másfél éves ! program fő célja, hogy minden J diák a képességeinek, személyi­ségének legmegfelelőbb közép­fokú oktatási intézményben foly­tathassa tanulmányait. Az ered­ményeket a szakemberek egy kiadványban is -közzéteszik majd, azzal a szándékkal, hogy a módszert más iskolákban is al- kalmazhassák. ____________tj Ki ss Tamás kilencvenéves * i Kultúra Kiss Tamás Kisújszálláson született 1912-ben, ott is ta­nult érettségiig. A Nyugat harmadik nemzedéke Jó­zsef Attila-díjas alkotójá­nak a napokban jelent meg Tájaink légkörében című könyve, mely az eddig meg nem jelent prózai írásait tartalmazza. i Kiss tamás a református földmí­ves nagyszülők és a szülők elbe­széléséből ismerkedett meg a nagykun, török-, tatár- és sza- badságharckóri emlékekkel, a Kossuthoz kapcsolódó történe­tekkel, vala­mint a bibliai, Szenei Molnár Albert által fordított zsol­tárokkal. Az Arany János és Móricz Zsigmond kis- úji emlékeit őrző iskolából érkezett a Debre­ceni Református Kollégiumba, ahol 1932 és 1936 között végez­te teológiai tanulmányait, és közben megismerkedett Csoko­nai, Ady és a kollégium többi hí­res diákjainak költészetével, va­lamint az idősebb kortársakkal: Gulyás Pállal, Oláh Gáborral és barátaikkal. A tehetséges fiatal költő publikál, a Közlönyben 1933-ban, Babits Mihály pedig a következő évben bemutatja a Nyugatban. Első kötete is ekkor jelent meg, Szemben a széllel címmel. Az elmúlt évtizedekben azóta több kötetet is olvashattunk a jelenleg Debrecenben élő költő­től. A karcagi Barbaricum Könyvműhely kiadásában, Ri­deg István szerkesztésében megjelent Tájaink légkörében az eddig kiadatlan prózai írása­it tartalmazza. A könyvben ol­vashatjuk Kiss Tamásnak Szabó Pállal, atyai jó barátjával ké­szült riportját, valamint Nagy Imre kisúji költőről szóló rádió­előadását, külön fejezet foglal­kozik a Weöres-barátsággal, és itt jelenik meg először Göröm- bei András lektori véleménye Kiss Tamás Kedv, remények, Lillák — Csokonai életútja című kéziratáról is. Egészségügy & Már kapható a patikákban az az orrspray, amely egyéb­ként magyar találmány, és amelyet azért is ajánlják a szakemberek, mert egysze­rű a használata, és mert nemcsak a tüneteket kezeli, hanem gyógyít is. Az elmúlt évben a felsőlégúti megbetegedések antibiotikumos kezelésére több mint 30 milliárd forintot költöttünk, szakemberek szerint sok esetben indokolatla­nul. A szükségtelen antibioti­kumfogyasztás nemcsak nálunk probléma, a fejlett országokban is gondot jelent. Egy Amerikában végzett többéves felmérés azt mutatta, hogy a felnőtteknél 53 százalékban, a gyermekek eseté­ben pedig 46 százalékban alkal- ‘ maztak feleslegesen antibiotiku­mot. Néhány hete már a patikákban van az a magyar találmány, amely antibiotikum nélkül előzi meg az arcüreggyulladást és egyéb szövődményeket. A szó­ban forgó orrspray több mint tíz­éves kutatás és fejlesztés ered­ménye. A Semmelweis Egyetem Gyermekklinikáján már évek óta használják sikerrel. Most vény nélkül, bárki megveheti. Van egy felnőtteknek és egy gyermekek­nek készült változata. Utóbbiak esetében különösen praktikus a készítmény, hiszen el lehet ke­rülni vele az orresepp használa­takor megszokott tortúrát. A gyermek szinte nem is érzi, hogy hatóanyagot permeteztek az or­rába - állítják a kutatók. Az orr­spray egy fújással bejuttatja a szükséges mennyiséget. A szer érdekessége még, hogy az átlagosnál lényegesen kisebb koncentrációban találhatók meg benne a hatóanyagok, mégis jó­val nagyobb mennyiségben jut­nak be az orr nyálkahártyájába, a tejsavas oldatnak köszönhető­en. A szakemberek azt mondják, az orrspray segítségével elkerül­hetők a banálisnak tekinthető megfázás súlyosabb szövődmé­nyei. Az egyetemen végzett ku­tatások szerint a spray-vel kezelt gyermekek több mint fele négy napon belül meggyógyult. __________________________(KRÓNIKA-NET) TŰ Z A RAKTÁRBAN.Tűz ütött ki kedd este Szolnokon egy nyomda raktárhelyiség­ében; a helyszínre érkező tűzol­tóknak a lángokat tíz perc alatt sikerült megfékezniük. A tűzről este fél nyolc körül érkezett a bejelentés. A tűzoltók öt jármű­vel vonultak a kétszáz négyzet- méteres raktárépülethez, ahol mintegy harminc négyzetméte­ren égett papírhulladék és fes­ték. Személyi sérülés nem tör­tént. A tűz keletkezésének okát Dr. Nyíri Lászlóné, Ciliké ke­ze alatt minden arannyá vá­lik. Bár annak idején a váro­si könyvtárból kitüntetéssel ment nyugdíjba, azóta is ke­resi az új kihívásokat. Belépve a nagyszobába, hatal­mas, buja, zöld növények fogad­ják a vendéget. Mint azt a házi­asszony büszkén meséli, eddig még nem találkozott olyan virág­gal a kaktuszon kívül, ami nála nem érezte jól magát. Meg is há­lálják a gondoskodást a zöld élő­lények, hiszen annyit nőnek egy év alatt, hogy el kell ajándékoznia azokat, mert kiütnék a ház pla­fonját. Ám nemcsak erre lehet büszke a volt könyvtáros, hanem a még 1999-ben, többekkel együtt általa alakított Foltvarró Klubra is. Büszkén mutogatja a most ka­rácsonyra készített munkákat, lelkesen mesélve a klub kiállítá­sáról is, amin gyakori vendégek a felnőttek mellett a gyermekek is. Egész évben készítik a használa­ti és dísztárgyakat a klubtagok. Többek között budapesti moz­gássérült gyerekek számára tex­tiljátékokat varrnak örömteli szívvel. Most, karácsony előtt is teljesen kitöltik életüket a szép, díszes fenyődíszek, kiegészítők megálmodása, megalkotása. Ahogyan ő fogalmaz, nem vélet­len, hogy a szeretet művészeté­nek tartják a foltvarrást, hiszen a készítők egy-egy elkészített tárgyba belecsempészik a szívük egy darabját is. Ő bizony úgy van ezzel, magyarázza Ciliké, hogy amennyiben két-három napig nem tud varrni, létrehozni valami szépet, szabályos elvonási tüne­teket tapasztal magán. Talán ezért is végezte el a virágkötésze­tet, tanulta meg a tojásfestést, s lett ötletklubtag is. S ha még van ideje és energiája, akkor az ottho­ni üvegházban megtermeszti mindazt, ami a családnak kell. Az ő hitvallása az, amit ideköltözése óta, tapasztalatai alapján alakított ki, hogy két élet kellene egy ilyen tájra: az egyik, hogy elfogadtassa, a másik, hogy megvalósítsa az ember az ötleteit. Eddigi élete is erről a harcról szólt és szól, de mint mondja, megéri. C00P-B0LT0KBAN OLCSÓBBAN! A COOP SZOLNOK RT. SZOLNOKI ÉS VIDÉKI COOP ABC -ÁRUHÁZAIBAN ÉS A TISZAVTDÉK ÁRUHÁZBAN, december 20-21-22-én ünnepek előtti AKCIÓS ÁRUKÍNÁLATTAL VÁRJÁK KEDVES VÁSÁRLÓIKAT. AJÁNLATUNKBÓL: Előhűtött egész csirke Előhűtött csirkecomb Előhűtött csirkemell Előhűtött, filézett pulyamell Előhűtött pulyka fehér apróhús Sertés rövidkaraj Sertéscomb Fagyasztott pulyka alsócomb Fagyasztott nagy testű tyúk Fagyasztott pecsenyekacsa, grill Fagyasztott hízott liba far-hát MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNAK ÉS SZERETTEINEK BÉKESSÉGET, EGYÜTT TÖLTÖTT, MEGHITT NAPOKAT KÍVÁN KARÁCSONY ÜNNEPÉRE A 399 Ft/kg 479 Ft/kg 699 Ft/kg 999 Ft/kg 699 Ft/kg 749 Ft/kg 749 Ft/kg 219 Ft/kg 329 Ft/kg 449 Ft/kg 59 Ft/kg COOP SZOLNOK RanexKft.: az új hálózat tagjai között A GM-Daewoo új értékesítő hálózatának is kereskedője lett a szolnoki márkaképviselet A minőség diadala. Talán így foglalhatók össze azok a szakmai felkészültségen és gazdasági eredményeken alapuló szem­pontok, amelyek alapján a Ranex Kft. is részese lehet egy új sikertörténetnek: a GM-Daewoo által, az elmúlt hetekben lét­rehozott márkakereskedői hálózat meg­születésének. Az elmúlt években szinte példátlan „karriert” befutott dél-koreai gépjárművek forgalmazásának és szerviz­szolgáltatásának szolnoki fellegvárát ugyanis beválasztották a közelmúltban született óriáscsalád tagjai közé is. A ko­rábban 54 kereskedésből és szakszerviz­ből álló márkakereskedői hálózat legjobb- jaiból, és a már bizonyított Opel képvise­letekből alakult ki a jelenleg már működő, 34 tagból álló hálózat. Mindezt a hét éve alapított és 1999. februárja óta jelenlegi helyén - az Abonyi útról megközelíthe­tő Mozdony út 4. szám alatt - működő Ranex Kft. annak az elkötelezettségnek köszönheti, hogy a márkakereskedés valamennyi szolgáltatá­sát magas minőségi színvonalon végzi - véleke­dett Nagy Ferenc, a cég tulajdonos ügyvezető igazgatója. Méghozzá nem is alaptalanul, hiszen a kft.-t a magasabb értékesítési feltételeknek és előírásoknak megfelelve, a márkakereskedők elit csapatával együtt nem csak kedvező földrajzi el­helyezkedése miatt „fogadta örökbe” a dél-kore­ai autókonszern és a General Motors házasságá­ból született GM-Daewoo Közép- és Kelet-Euró­pai Központja. Mindez persze egyúttal azt is jelenti: az első körben kiválasztottak egyikeként a Ranex Kft. to­vábbra is töretlenül láthatja el valamennyi, a márkához jelenleg és korábban kapcsolódó érté­kesítési és szerviz kötelezettségét. Ráadásul az új hálózatban történt bemutatkozás pillanatában a cég lehetőségei megsokszorozódtak. Elvégre a hozzáértő, összeszokott és segítőkész csapat, a változatlan autó-, illetve alkatrészárak és az új, valamint a régi modellek esetében is három évre szóló, teljes körű garancia mellett a gyártmány új típusai is bemutatkoztak a napokban. Az olasz formatervezés minden eleganciáját és játékosságát, a német precizitást, valamint a koreai fejlődés dinamizmu­sát tökéletes harmóniába ötvöző Dae­woo Kalos premierjét óriási érdeklő­dés övezte, ami az új hálózat első ko­moly sikerét jelentette. A szolnoki au­tószalon ajtajának kilincsét is egymás­nak adták a látogatók azon a nyílt hét végén, amelynek alkalmából a nagy- közönség először vehette szemügyre a remekbe szabott jármű négy- és ötaj­tós változatát. (PR) Ranex Kft. Daewoo Márkakereskedés és Szerviz 5002 Szolnok, Mozdony út 4. Pf.: 26. Tel.: 56/424-333, 56/425-333 Fax: 56/511-768, E-mail: nf@ranex.hu ________________________________i— DE

Next

/
Thumbnails
Contents