Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-19 / 295. szám
HHH 2002. December 19., csütörtök AHOL 7. OLDAL ELUN K A TISZAZUG AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Elcsendesült a televízió Cibakháza Hosszabb ideje nem készít adásokat a cibakházi községi tévéstúdió. Ennek oka, mint oly sok mindennek, a pénztelenség. A település médiavonalon nagyon sokat tett a kilencvenes évek elején azért, hogy az információk mindig pontosan és színvonalasan eljussanak a helybéliekhez. Az országos első helyezéssel díjazott helyi lap, illetve a kuriózumszámba menő helyi televízió-stúdió ismertté tette Cibakházát. Az idő azóta eljárt a légkábeles rendszer felett, de igazából nem technikai okok vezettek a ci- baki lakásokba a különféle televízió-csatornákat is eljuttató önkormányzati cég nehézségeihez. A község az elmúlt önkormányzati ciklusban is anyagi gondokkal küszködött. Az akkori testület többek között a médiát üzemeltető kft. ügyeit is részletesen vizsgálta, végül úgy határoztak, hogy eladják egy befektetőnek. Vevőre végül egy, a megyénkben már sok településen érdekelt miskolci székhelyű kábeltelevíziós cégben találtak. A vállalkozás már el is végese a technikailag szükséges csillagpontosítást, ám a helyi stúdió beindítása még mindig késik. — Ennek az az oka, hogy meg kell egyeznünk a működtetés feltételeiről - tájékoztatta lapunkat dr. Őze Sándor polgármester. - A cég vállalná az elcsendesült adás újraélesztését, de ehhez az önkormányzat anyagi hozzájárulását kérik. Folyamatosan egyeztetünk, remélem, hamarosan újra készít műsorokat a cibakházi tévé. PE Otthonra lelt a múzeum A Kossuth-házat mára már meg kellett támasztani Tiszaföldvár Megtalálták a végső helyét a Tiszazugi Helytörténeti Múzeumnak. A hányatott sorsú intézmény egy jelenleg még iskolaként funkcionáló épületbe költözhet. Éveken keresztül dobozokban állt a tiszaföldvári múzeum többek között párját ritkító őslénytani lelete is. Ennek oka az volt, hogy az egyház visszakérte a korábban a tulajdonában lévő múzeumi épületet, így az otthontalanná váló gyűjteményt a múzeum munkatársai dobozokba helyezték, s várták, mikor kell költözni. Szerencsére sikerült megegyezni az érintett feleknek, hogy maximum 2011-ig maradhat az intézmény jelenlegi helyén, így elég időt kaptak a tisza- földváriak, hogy megfelelő helyet keressenek. Meg is találták hamar, a most még három tantermes iskolaépületet a kárpótlási pénzből fogja helyreállíttatni, illetve átalakíttatni a tiszaföldvári önkormányzat. A huszadik század első felében készült ház méltó helye lesz a tárlatnak, s feltehetően boldogan veszik majd birtokba a muzeológusok azt az iskolai udvaron álló régi házat, melyben egykoron Kossuth is eltöltött néhány éjszakát. Az emiatt is Kossuth-háznak hívott épületből hosszabb huzavonát követően kiköltözött az addigi bérlő, így a tiszaföldvári város- vezetés máris nekikezdhet a felújítási munkálatok előkészítésének. Mint azt Borza Attila polgármestertől megtudtuk, a város ön- kormányzata pályázni kíván a renoválás költségeire, és saját anyagi források hozzáadásával tökéletes helyszínt varázsolhatnak a Tiszazug történelmét öszszegző múzeumi anyagnak. ORVOSI MŰSZEREK. Többek között intravénás kanülöket is gyártanak külföldi megrendelőknek egy kis tiszakürti üzemben. Az ott folyó munka színvonalának köszönhetően bővült a megrendelések száma, így a tucatnyi embernek megélhetést biztosító vállalkozás hamarosan bővíti az arborétum mellett lévő épületét.___________________________________________________________________ ■ KÉSZ A KAPITÁNYSÁG. A költözés előtti utolsó rendezkedések és szerelések zajlanak az új kunszentmártoni rendőrkapitányság épületében. Az építő cég gyorsaságának és munkájának köszönhetően a vá- ros egy szép épülettel gazdagodott. ______________________ ■ Ép ülhet a piaccsamok Kunszentmárton Hosszú idő óta húzódik már az új piactér, illetve csarnok építése a városban. A jelek szerint hamarosan végképp megoldódik ez a kérdés. Aki járt már csütörtöki napon a kunszentmártoni piacon, az tapasztalhatta, miért fanyalognak sokan a központot lezáró vásárok miatt. Nem az árukínálattal van bajuk a helybélieknek, hiszen kevés településen létezik ilyen színvonalú heti vásár a megyében, hanem inkább a rendezetlenséggel. A régi piactér már csak mérete miatt is alkalmatlan egy ekkora forgalom kezelésére. Az 1998-ban felálló önkormányzat évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy vállalkozó bevonásával magántőkéből új piacot alakítanak ki a város központjában, s ezzel egyszer és mindenkorra lezárulna ez a probléma. Ám a pályázaton nyertes cég nem tudott mit kezdeni a leendő vásárcsarnok helyén lévő épületek tulajdonosaival, akik „tisztességesen” felverték a házuk árát, így üzleti szempontból már nem érte meg befektetni. Látva ezt, a képviselő-testület amellett döntött, hogy önkormányzati pénzből építkeznek, ám erre önerőből a forrást nagyon nehéz előteremteni. Nemrégiben kapta a város a jó hírt, hogy a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumtól pályázat útján hatmillió forintot nyert Kunszentmárton, így 2003-ban folytatódhat a közművesítéssel már elkezdődő beruházás. Emellett egy másik tervezett, ám még nem ennyire konkrét építkezés előkészületein is dolgozik a település önkormányzata. Kunszentmárton sportja már régóta megkövetelne egy megfelelő méretű sportcsarnokot. Az előkészületek sokáig egy helyben topogtak, csak az utóbbi években gyorsult fel a folyamat. Már kész tervekkel rendelkezik az önkormányzat, ám állami céltámogatás nélkül kivitelezhetetlen a több mint kétszázmilliós beruházás. A költségek lefaragásáért több kisebb létesítményt megtekintettek már az illetékesek, jelen állás szerint 260 millió forintért megfelelő otthont teremthetnének a teremsportoknak a szakközépiskolával szemközti Erzsébet-ligetben. Veszélyes marad a gát Kunszentmárton Bár azt a szakemberek is elismerik, hogy a város jelentős részét védő százesztendős kőgát rossz állapotban van, a felújítására továbbra sincs pénz. Hosszú évek óta hiába reménykedik az aktuális kunszentmártoni városvezetés a Körös-gát felújításában. Abban bíztak az illetékesek, hogy az 1999-es és 2000-es árvizeket követően végre elkülönítik a szaktárcánál a több száz millió forintos építkezés költségeit, ám mindig csak a tárgyalásig jutottak. Az kiderült a gazdasági tárcánál folytatott egyeztetéseket követően, hogy pénz továbbra sem lesz a Körös védelmi rendszerének a megerősítésére. Ebbe a gátak felújításán túl beletartozna a bökényi duzzasztó renoválása is, mely a folyó szabályozását tenné 'lehetővé. Azt elismerték a tárcánál, hogy égető a probléma, de egyelőre nincs fedezet a 2003-as költségvetésben sem erre a célra. Elsőbbséget a tiszai partszakaszok élveznek, többek között megyénkben is lesz ilyen jellegű építkezés, de a Tiszazugban nem. A város vízügyi helyzetét érintő hír még, hogy az újabb bekötéseket már fogadni nem tudó szennyvíztisztító bővítésén lázasan dolgozik a település vezetése. Egy szegedi céggel és a területileg illetékes vízügyi igazgatósággal közösen készítik elő azt a tervezetet, mellyel állami céltámogatáshoz szeretnének jutni. Az ugyancsak százmilliós nagyság- rendű beruházás azért lenne fontos, mert nem folytatódhat tovább a csatornahálózat bővítése a tízezres településen. _________■ Bé kés /karácsonyi ünnepelhet kíván ‘Kunszentmárton város po faárainak az önkormányzat nevében Dr. Cziiczi/MiháCy po/yár mester g Kellemes W karácsonyi ünnepeket kívánunk városunk minden polgárának 5 Tiszaföldvár Önkormányzata Kákóczifiilva Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet a 2003. február 1 -tol megalakuló Falugondnokság Kft. ügyvezető' igazgatói állás betöltésére Pályázati feltételek:- felsőfokú műszaki szakképesítés,- minimum 10 éves szakmai gyakorlat,- gazdasági-műszaki ellátás szervezésében szerzett vezetői gyakorlat,- büntetlen előélet,- bérezés megegyezés szerint. A pályázók között előnyt jelent a vállalkozási gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell szakmai önéletrajzot, az iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát, valamint 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatokat Tóth Lajos polgármesterhez kell benyújtani a megjelenést követő 30 napon belül. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 8. nap. A munkakör 2003. február 1. napjától tölthető be. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást sikertelennek nyilvánítsa. Bővebb információért Tóth Lajos polgármesterhez lehet fordulni. Cím: 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 2. Tel.: 56/441-006. Rákóczifalva nagyközség jegyzője felvételt hirdet a polgármesteri hivatal pénzügyi koordinátori álláshelyének betöltésére. " Az álláshely elnyerésének feltételei:- felsőfokú iskolai végzettség,- mérlegképes könyvelői szakképesítés,- minimum 10 éves szakmai gyakorlat,- közigazgatási gyakorlat,- büntetlen előélet,- bérezés a köztisztviselői tv. szerint. is: A pályázók között előnyt jelent a vállalkozói pénzügyi területen szerzett képesítés és gyakorlat. :: Jelentkezéseket - fényképpel ellátott szakmai önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, valamint az iskolai végzettséget igazoló , okiratok másolatát mellékelve - írásban kérjük a hirdetmény megjelenésétől ■ számított 30 napon belül Kerekes Lászlóné jegyzőhöz eljuttatni, íj A munkakör 2003. február 1. napjától tölthető be. Bővebb felvilágosítást Kerekes Lászlóné Jegyzőtől lehet kérni || az 56/441-028 telefonon. Az oldalt írta és szerkesztette: Pókász Endre Fotó: Mészáros János, Csabai István / ^ KeLIemes ItARÁCSONyi ÜNNEpEliET kívÁN míncJen veIe EqyÜTTMŰködő ÜzIetÍ pARTNERÉNEk ÉS kEdvES VÁSÁRlÓjÁNAk Tisza Föld var és VidékE ÁFész CD