Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-18 / 294. szám
2002. December 18., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYE I Sorokban HANGVERSENY. A „Zene Mezőtúr Gyermekeiért” Alapítvány és a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi hangversenyt rendezett a tanárok és a tanítványok közreműködésével a mezőtúri Városi Galériában. A zenei élmény esztétikai hátterét a jugoszláv testvérváros, Törökbecse Tiszai Akvarell Akadémia művészeinek festményei nyújtották, a kitűnő akusztikai feltételt pedig a volt zsinagóga klasszikus belső tere biztosította, fj GYERMEKKARÁCSONY. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium meghívására a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskola 45 tanulója utazik szombaton a Budai Várba, a Gyermekek karácsonya 2002 című programra. A diákokat Ra- dócz Zoltán alpolgármester is elkíséri Budapestre, bgy TÜZCSAPVIZSGÁLAT. A kar cagi városatyák korábbi döntése értelmében évente felül kell vizsgálni a tűzcsapokat. Ez idén is megtörtént. A tűzoltósággal történt egyeztetés alapján a Varró István Szakiskola, Szakközépiskola Forint út felőli hátsó bejárata közelébe került egy új tűzcsap. Tulajdonképpen a főtéri Angyalos kútnál meglévő, nem környezetbe illő szabványos, föld feletü tűzcsapot helyezték át ide a szakemberek. A főtérre a műalkotáshoz illő, új, korhű tűzcsapot kíván a város elhelyezni, de KODÁLY EMLÉKÉRE. A kórusok napja alkalmából, Kodály Zoltán születésének százhuszadik évfordulóján a Kávási Sándor által vezetett mezőtúri Petőfi Dalkör ünnepi hangversenyt rendezett, fj ■ Földért életjáradék (Folytatás az 1. oldalról) Ennek lényege, hogy a hatvan évnél idősebb földtulajdonosok az egy hektárnál nagyobb, 50 ezer forintnál nagyobb értékű földjüket életjáradékra cserélhetik. A havonta folyósított járadék kiszámításánál a föld értékének kétszereséből indulnak ki. Az NFA működéséről elhangzott még, hogy a szervezet nem szándékozik az állami földeket értékesíteni, inkább a hasznosításra helyezik a hangsúlyt. Azokon a településeken, ahol száz hektárnál nagyobb az állami földterület, földhasznosító bizottságokat hoznak létre januártól. Az állami földvagyon bárminemű mozgása értékbecslők közreműködésével történhet a nemrégiben megjelent rendelet szerint. L.Z. CSALÁDI KARÁCSONY. A Szolnoki Egyesített Szociális Intézmény Kaán Károly úti épületében tegnap bensőséges ünnepség keretében emlékeztek meg a közelgő karácsonyról. ___ FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Te stvérkapcsolatok és a gazdaság A megyei önkormányzat az elmúlt években sokféle testvérkapcsolatot alakított ki, és számos sikeres programot valósított meg. Tegnap vállalkozóknak tartottak tájékoztatót a megyeházán a testvérkapcsolatok lehetséges gazdasági kihasználásáról. Megyei információ Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke bevezetőjében megemlítette, hogy a testvérmegyékkel, régiókkal kialakított kapcsolatokban elsősorban a kulturális, a sport- és az ifjúsági együttműködés erősödött meg, holott lehetne nagyobb hozadé- kuk a gazdaságban is. Ennek érdekében a meghívott vállalkozóknak és vállalkozói szervezetek képviselőinek ismertették a testvérmegyei kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. Dr. Ürmössy Ildikó, az Európai Integrációs Iroda vezetője a Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Nagy- Britanniában, Romániában, Finnországban lévő testvérmegyék, tartományok, vajdaságok, járások helyzetét, gazdasági lehetőségeit, jellegzetességeit ismertette. Több országból programokat ajánlottak megyénk vállalkozóinak, amelyek során lehetőség nyílik bemutatkozásra, találkozókra ottani vállalkozókkal. Ezek ismertetése mellett szólt a Szolnokon jövőre tervezett programokról is, amelyekre külföldi vállalkozókat is várnak a testvérmegyékből. Egyúttal felajánlotta, hogy az iroda kérésre összegyűjti a lehetséges külföldi partnerek adatait, üzletember-találkozókkal és más módon is segíti a kapcsolatépítést. Hozzátette, hogy a megyében megvalósult külföldi beruházások legnagyobb részét francia befektetők eszközölték, de Nagy-Britanniából is viszonylag jelentős tőke érkezett. Megyei információ Kormányrendeletben határoztak a közelmúltban arról, hogy a megyei közlekedési felügyelet hajózási hatósági feladatait jövő év január elsejétől kezdve a szegedi székhelyű Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet veszi át. Mint azt a tevékenységet ez év végéig végző megyei közlekedési felügyelet igazgatója, Kádár György elmondta, a jogszabály a területi illetékességet változtatta meg. A motorcsónakok műszaki vizsgáztatásával, a motorcsónak- vezetői engedély megszerzésével, valamint a kompok, révek műszaki vizsgáztatásával, a működési engedélyek kiadásával összefüggő feladatokat ez idáig a szolnoki székhelyű felügyelet látta el öt környező megyét érintően. Az uniós csatlakozással ösz- szefüggő okokkal indokolt vállek esetében is. (A Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet Szegeden, a Kereskedő köz 3-5. szám alatt található. Telefonon a 62/425-979 és a 62/421-086 számokon lehet érdeklődni.) A MEGYEI KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELET 2002. ÉVI VÍZI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGI FELADATAI Kisgéphajó időszakos műszaki vizsgáztatás Motorcsónak-vezetői vizsga Motorcsónak-okmánycsere 318 914 165 toztatás kapcsán a vízi közlekedési hatósági jogkört a Csongrád megyei felügyelethez adták át. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármiféle, ebbe a hatósági feladatkörbe tartozó ügyben jövőre Szegeden járnak majd el a Heves, a Bács-Kiskun, a Békés és természetesen a Szolnok megyei ügyfeAz igazgató elmondta, a felügyelet ez irányú tevékenysége igen jelentős volt. Idén például körülbelül másfél ezer ügyben jártak el. A tevékenységi kör megszűnése miatt egy nagy tapasztalattal rendelkező szakembernek fel kellett mondani. VÉLEMÉNY BISTEY ANDRÁS Ki miért fizet? Évtizedek óta fölbukkan időnként az igény a megye és Szolnok részéről, hogy arányosabban kellene elosztani az intézmények fenntartásának terheit. Megyei fenntartású intézmények szolnokiakat is kiszolgálnak, miközben a megyeszékhely intézményeiben használóként bőven megfordulnak a környező települések, azaz a megye lakosai. A legnyilvánvalóbb példa a megyei kórházé az egyik oldalon. Ismeretes, hogy a megye költségvetésének igen jelentős részét a kórház fenntartása köti le, miközben szolnoki betegek is tömegével használják, úgymond „ingyen”. Ellenpélda lehet mondjuk a megyei könyvtár, amelynek sok olvasója, vagy a színház, amelynek sok nézője van a környékbeli településekről, azaz a megyéből. Sőt a középiskolák többsége is lehet példa, hiszen a diákok fele nem szolnoki, miközben a ~t, fenntartásban a városnak igen UK jelentős részt kell vállalnia. a „vesztes” fél A fenntartás terheinek kiegyenlítésére vonatkozó igény nem új, már a tanácsi időkben is történtek ilyen, egyébként teljesen eredménytelen kísérletek. Miközben ugyanis a megyeszékhely és a megye vezetői mindig úgy érezték, hogy ebben az eltéphetetlen kapcsolatban ők az anyagilag „vesztes” fél, pontos elszámolásra nem történt még kísérlet. Valószínűleg azért, mert mindkét oldalon tudják, hogy ez nem lehetséges. Mondjuk a betegekről, a diákokról, a beiratkozott olvasókról lehetne fölmérést készíteni, de jó néhány kulturáüs és egyéb szolgáltatás igénybevevőiről vagy mondjuk a környékbeliek szolnoki vásárlásairól már aligha, pedig valahol még ez utóbbiak is besorolhatók ebbe a körbe, hiszen a város gazdaságának, nem is nagyon közvetve a városnak hajtanak hasznot. Nem véletlen, hogy mindig olyan időszakokban erősödtek föl ezek az igények, amikor a megye és székhelye nehezebb anyagi körülmények között volt kénytelen ellátni kötelezettségeit. Ez egyúttal a megoldásra is utal: jobb anyagi körülmények között, kevésbé feszített költségvetés mellett az ilyen hangok elhalkulnak, s talán teljesen el is tűnnek, ha a helyzet egyszer érezhetően megjavul. Ennél gyorsabb és jobb megoldásra nemigen lehet számítani. Mindig úgy érezték, Emelkedő vízdíjak A közgyűlés dönt a javaslatról Szolnok A megyeszékhely közgyűlése a korábbi évekhez hasonlóan idén is a decemberi ülésen tárgyal a jövő évi víz- és csatornadíjakról. Ameny- nyiben a képviselők elfogadják a részvénytársaság javaslatát, enyhén emelkedő díjakra kell számítani. 2003. január 1-jétől a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz legmagasabb ára köbméterenként várhatóan 185 forint lesz, ez az idei árnál 9,4 forinttal magasabb. A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb ára 2003-tól köbméterenként várhatóan 113 forint, az ideinél 5,9 forinttal magasabb lesz. Ezek a díjak az áfát nem tartalmazzák. Az ivóvíz-szolgáltatási díj alapja a vízmérővel mért mennyiség, vagy egy meghatározott átalány. A csatornadíjnál a mért szennyvízmennyiség, mérés hiányában pedig az ingatlanon használt teljes vízmennyiség, függeüenül attól, hogy annak beszerzése honnan történik. Nem veszik figyelembe a szennyvíz mennyiségének kiszámításánál azt a vízmennyiséget, amelyet lo- csolási vagy gazdasági célra használnak föl, a szolgáltató engedélyével fölszerelt mellékvíz- mérővel mérnek, és amely nem kerül be a közcsatorna-hálózatba. Nem veszik figyelembe továbbá az önállóan elhelyezett szennyvíz mennyiségét, és azt, amely a vezeték esetleges hibája következtében elszivárgott. A vízmérővel nem rendelkező ingatlanok esetében átalány- mennyiségeket állapítottak meg. Ezek között például az udvari csappal ellátott beépített telkek esetében a napi víznorma személyenként 40 liter, épületen belüli, de lakásokon kívüli közös vízcsappal 60, lakásokon belüli vízcsappal és vízöblítéses WC-vel 95 liter. Házikert locsolása esetén az átalány négyzetméterenként 1 liter, állatállomány itatása esetén pedig számosállatonként napi 40 liter. BA Ünnep előtti bevásárlóroham Várta már a hóesést? (Folytatás az 1. oldalról) Papp Zsigmond és hites neje Szászberekről utazott Szolnokra: — Bakancs kellene a páromnak, negyvenhat-negyvenhetes. Lenne is, de méregdrága a mi nyugdíjunkhoz képest, mert hat-kilencezret még csak adnék érte, de a tizennyolcezer már sok - így a mama. „ — Mennyibe kerül egy nyugdíjas, vidéki házaspárnak a karácsony?- Tíz-tizenötezernél nem több. Áldoznánk mi többet is, de hát hosszú lesz a január, arra is kell gondolni. Egyébként akinek pénze van, itt, Szolnokon mindent megvehet. Soltészné Filó Katalint a Szolnok Plazában találom: - A könyvek miatt jövök ide, szerintem óriási a választék. Ráadásul itt meleg is van, és kulturált a környezet. Többet nem tudunk beszélgetni, mert egy biztonsági őr azt kérdezi, van-e engedélyem erre a kérdezgetésre itt az épületben. Mondom, van, az újságíró-igazolvány állítólag az egész országban, így itt is érvényes. Ezt megerősítik fent a titkárságon is. Egyébként akad, aki mással, másképp lepi meg szeretteit. Hazám Anita marketingvezető speciális ajándékokat ad szeretteinek: - Van vagy tíz olyan lélek, akire, akikre a szeretet ünnepein gondolnom kell. Szerencsére én az ajándékokat magam készítem. Gyertyákat öntök, angyalokat készítek, egyedi szappanokat. Persze veszek is az ízlésemnek megfelelő üzletekben. Ezek rendszerint a fővárosban találhatók, ezért kiveszek egy nap szabadságot hétfőre. Meglehetősen spontán vásárló vagyok, és adni is, kapni is a meglepetéseket szeretem. Bekukkantottunk az Orexbe, Szolnok közismert óra- és ékszerüzletébe is. Akadnak itt nagyapánk korát idéző csodaszép zsebórák tizenkétezer-hatszáztól hetvennyolcezerig. Ez már ezüst. Karórák pár ezertől hétszáznyolcvanezerig. Faliórák ezerkilenctől huszonkét- ezerig. Azért a legpraktikusabb ajándékot egy huszonéves srác vásárolta szíve hölgyének. Egy rúzst, amelyet a mutatós kisasz- szony kipróbált, erre a legény se szó, se beszéd, tüstént szájon csókolta. Ez olyan szuvenír, amelyet az emberfia apránként visszakap. Ötletes, nemde? □. SZABÓ MIKLÓS Az utóbbi napokban megyénket is fehér takaróval borította be az idei első komolyabb havazás. A hideg csapadék persze nem ugyanazt jelenti a téli szünetre váró kisdiákok, mint a naponta munkába rohanó, csúcsforgalomban autózni vagy tömegközlekedni kényszerülő felnőttek számára. Lapunk ennek apropóján tegnap arra volt kíváncsi, a járókelők vajon hogyan élik meg ezt az időjárást. Körkérdés Vérten Szilárd, 14 esztendős tanuló: - Szeretem ezt az évszakot. Nekem tulajdonképpen mindegy, hogy éppen milyen idő van. A fagynak azért örülök, mert amikor elég vastagra hízik a jég, lékről is szoktam horgászni. A havat pedig a szánkózás és a síelés lehetősége miatt kedvelem. Persze csak akkor, ha nem dobnak éppen nyakon vele, ahogy azt a haverjaim az imént tették. Balatonná Havellant Csilla, 38 éves vállalkozó: — Egyáltalán nem örülök ennek az időjárásnak. Még csak a jó meleg szobából, ablakon keresztül szemlélve a kinti világot elviselem valahogy, de ha ki kell mennem az utcára, azt nagyon zokon veszem. Fázós vagyok, nehezen tűröm a hideget és ezt a töméntelen sáros latyakot is. Különösen azért, mert otthon ilyenkor állandóan takaríthatok. Urbán Sándor, 56 esztendős természet- védő: - Egyszerűen imádom a telet. A mindent beborító hótakarótól valahogy az egész táj hangulata megváltozik. Az élet is lelassul, elcsendesedik kissé az állandó rohanás. Számomra a karácsonyi ünnepek elképzelhetetlenek e nélkül a tisztaságot és érintetlenséget is jelképező fehérség nélkül. BUGÁNY