Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-18 / 294. szám

FELSZAKADOZÓ, FELHŐZET Részletek a 14. oldalon HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG 8-16 óráig előfizethet az alábbi zöldszámon: A hívás Önnek ingyenes. Hármas halál a négyesen Kenderes Alig hogy lehullott az első hó, máris tragédiába torkollott a közlekedés. Bár a közútkeze­lők tájékoztatása szerint már hétfőn hajnalban sózták a fő­utakat, mégis igen veszélyes volt például a 4-es út. Mivel a hó nem olvadt el teljesen még a sózott utak felületén sem, ezért hétfőn egész nap igen csú­szós utakon kellett autóznunk. Bizonyára nem kellő óvatosság­gal vezette járművét az a 35 éves budapesti hölgy, aki hétfőn késő este, nem sokkal 22 óra után a 4- es főúton, Kenderes külterületén megcsúszott Renault személy- gépkocsijával, és áttért az út me­netirány szerinti bal oldalára. Ott összeütközött egy szemből érke­ző kamionnal. A tehergépkocsi mintegy 15 méteren keresztül tol­ta maga előtt az autót, végül mindkét jármű az árokban kötött ki. A kamion valósággal össze­préselte a személyautót, így az abban ülő mindhárom ember a helyszínen életét vesztette. A te­herautó vezetője nem sérült meg. A bajt tovább tetézte, hogy nem egészen egy perc múlva a kamion útra belógó hátsó részé­nek egy újabb autó ütközött. A Volkswagen azonban tovább csa­pódva egy másik, szemből érke­ző személyautóval csattant. A VW vezetője, egy 27 éves román állampolgárságú férfi könnyű sé­rüléseket szenvedett, a másik jár­műben ülők sérülés nélkül meg­úszták. A tragédia miatt a főút sokáig le volt zárva a forgalom elől, azt csak a műszaki mentési munká­kat követően, hajnalban szabadí­tották fel. A megyei rendőr-főka­pitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerűit a baleset körülményeinek teljes körű felderítése érdekében az ügyben további vizsgálatokat folytatnak. _____ HGY TÉLI ÖRÖMÖK. A sok bosszúság mellett vannak jó oldalai is a hónak. Előkerültek a szánkók, és bené- J pesültek a dombok, a lankás partok. Felvételünk Szolnokon, a Várkonyi téren készült. _________________________________________________________________________________________________________FOT6i MtaZÁHO» JÄMO» I SPORT Jobban kell támaszkodni a megye kínálta lehetőségekre Őszinte beszélgetés a (szolnoki) futballról Ferencz Gáborral, a MÁV-Neusiedler FC elnökével 13. oldal Tovább sózzák az utakat Megyei információ A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Közútkezelő Kht. ügyelete­sétől kapott tájékoztatás szerint munkagépeikkel a havazás mi­att továbbra is sózzák a főuta­kat. Az alsóbb rendű utakon szükség szerint érdesftőanyagot szórtak, Tiszafüred és Szolnok környékén immár a hóekéket is „bevetették”. Szerdára további csapadékot jósoltak a meteoro­lógusok, csütörtöktől pedig fa­gyosabb időre lehet számítni. ____ HGY Ün nep előtti bevásárlóroham Egy férfi jókora dobozokat cipel, egy másik valami paplanszerűséget szorongat a hóna alatt, de az minduntalan kicsúszik. Hölgyek dugig tele kéziszatyrokkal, míg akadnak, akik még a szemrevételezés pillanatainál tartanak, és azt nézik, hasonlítják össze: mi hol olcsóbb és esetleg mutatósabb. Szolnok Néhány nap múlva kiderül, vajon ki, mivel lepi meg szeretteit, mennyire elégedett a megyeszék­hely árukínálatával, és megvette-e már a szeretet ünnepére a szívéhez legközelebb állóknak az ilyenkor esedékes, kedves meglepetést. Lovász Rita 21 éves ügyintéző Szolnokon: - Mivel nemrégen sikerült elhelyezkednem, kevés a keresetem, ezért ez a tény megszabja az ajándé­kok értékét is. Ha jól összeszámolom, hatfélét kell vennem, közte a barátomnak is. Azután a szülőknek, nagyszülőknek. A hozzám hasonlóak ott vásárolnak, ahol olcsóbb. A lengyel piacon, a kínai diszkontban. Mi a divat a fenyőfás ünne­pekre? Pulóver, ing, nadrág, farmer, ágynemű. Nekem kellene válltáska, pulóver, illetve a szép, divatos fehérnemű mindig esedékes. Az ajándé­koknak több mint a felét már megvettem és ott­hon eldugtam. Gönczi János kunhegyesi vállalkozót a felesé­gével együtt találom a szolnoki karácsonyi falu­ban. Gönczi urat kérdezem, mire a párja azon­nal, készségesen válaszol: - Ma már egyre in­kább az a gyakorlat, hogy a szentestére is prakti­kus dolgokat vesz szeretteinek az ember: sálat, csizmát a fiúnak, sapkát az embernek a maradék hajára...- És önnek?- Úgy van ez, hogy az asszonyok utoljára ma­radnak. Majd kapok én is valamit. Mi tulajdon­képpen az ajándékokat október óta gyűjtjük, a fe­le már megvan. Nálunk a gyerekek mindig többet kapnak, a felnőttek kevesebbet. Úgy számítom, tíz-tizenkét helyre veszünk valamit, húsz-hu- szonötezer forintért. A férje fűzi hozzá: - Jó lenne, ha ennyiből ki­jönne. De gyanítom... Farkas Gabriella sajátos helyzetben van. Noha az öregek otthonában dolgozik, most a karácso­nyi faluban eladó. Viszont örök igazság, hogy az eladó is valahol vásárló.- Nagy a családunk, ezért ahogy kalkuláltam, vagy tizenöt emberre kell gondolnom. Az aján- dékíiál szerintem az a lényeg, hogy mindenki a saját egyéniségének megfelelő kedvességet kap­jon. Az egyiknek kozmetikumot, a másiknak va­lamilyen cuccot, a harmadiknak csodaszép plé­det veszek. Lesz, aki fejkendőt kap vagy játékot. Az érdekes, technikai dolgok, kismagnók, rádi­ók, kisebb-nagyobb tévék választéka a hipermar­ketekben a legnagyobb. Szerintem nekem ez a karácsony ötvenezerbe kerül vagy többe, mert a lányom mobiltelefont kért. És ezt akárhol is vesz- szük, nem párezres tétel. IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A karácsonyi faluban most is sokan vásárolnak FOTÓI M. J. Szót emeltek a szemét ellen Brüsszelben is tiltakoznak a kétpóiak Kétpó Brüsszelhez fordultak a két­póiak. A falu felnőtt lakossá­gának hatvan százaléka alá­írta azt a petíciót, amelyben az európai uniós támogatás­sal megvalósuló regionális hulladéklerakó ellen tilta­koznak. A kétpói regionális hulladéklera­kóba a tervek szerint 28 település 260 ezer lakosának szemetét szál­lítanák majd. A számítások szerint a szeméttelep mintegy húsz esz­tendőre biztosítaná a térségben keletkező hulladék elhelyezését. Az elképzelések valóra váltását azonban az utóbbi időben szapo­rodó lakossági tiltakozások kísérik mind Szolnokon, mind Kétpón. A hulladéklerakó helyszínéül kisze­melt kis falu lakói leginkább azt kifogásolják, hogy legkevésbé őket tájékoztatják a készülő beru­házásról. Az ellenzők szószólójá­vá vált Némethné Dudás Márta szerint ugyanis egy 1999-es lakos­sági fórum óta nem kérdezték vé­leményüket. Pedig a faluban élők attól tartanak, hogy ha felépül a szeméttelep, akkor egyik pillanat­ról a másikra elértéktelenednek in­gatlanjaik. A hulladéklerakó szomszédságába ugyanis senki sem költözik szívesen. Ugyanak­kor többen a megélhetésüket is féltik. A szeméttelep közelsége miatt ugyanis - véleményük sze­rint - sem falusi turizmusra, sem biogazdálkodásra nem lesz mód. De azt is kétségesnek tartják, hogy megfelelnek a faluban termelt élel­miszerek az Európai Unió szigorú előírásainak. A mindezeket az ag­gályokat számba vevő petíciót a falu felnőtt lakosságának hatvan százaléka - 644-ből 386-an - alá­írta. A tiltakozó levelet pedig no­vember végén átadták a konzorci­um gesztori feladatait ellátó szol­noki önkormányzat új vezetésé­nek, így Botka Lajosné polgár- mester mellett a közgyűlési frak­cióvezetők is kézhez vehették a papirost. A kétpóiak azonban tilta­kozásukkal nem álltak meg a me­gyeszékhely vezetésénél. Két kör­nyezetvédő szervezet - egy buda­pesti és a szomszédos faluban működő Kengyeli Gyalogos - se­gítségével kapcsolatba léptek egy szakjogásszal, aki a lakosság petí­cióját angol nyelvre fordítva elju­tatta azt a Brüsszelbe. t. j. Röviden DRÁGULÁS. Január 1-jétől drá­gul a helyi autóbusz-közlekedés Mezőtúron, miután a város kép- viselő-testülete is jóváhagyta a Jászkun Volán öt és fél százalé­kos emelési javaslatát. Ennek ér­telmében a jövő év első napjától 72 helyett 76 forintba kerülnek majd a vonaljegyek, az eddigi 2012-ről 2126 forintra emelkedik a felnőtt összvonalas és 652-ről 690 forintra a havi tanuló- és nyugdíjasbérletek ára. bj KIVÁLÓ ÉLELMISZER. A ti­szafüredi Kuntej Rt. két termé­ke, a Kunsági gomolyasajt, vala­mint a Füredi trappista is el­nyerte idén az FVM Agrármar­keting Centrum „Kiváló magyar élelmiszer” védjegyét, lz VADÁSZJEGYEK. Ugyan az idén váltott vadászjegyek febru­ár 28-ig még érvényesek, de 2003. január 6-tól már a jövő esztendőre szóló „bérletek” is kiválthatók. A megyei vadász­kamaránál az egyéni vadászo­kat hétfőn és pénteken 8-tól 13 óráig várják, a társaságok jegye­ivel kedden, szerdán és csütör- tökön foglalkoznak, mg _________■ Fö ldért életjáradék Szolnok Benedek Fülöp Habár rendelet még nincs, már most élénk érdeklődés kíséri azt a programot, mely szerint a hatvan éven felüli földtulajdono­sok termőföldjüket életjáradékra cserél­hetik — mondta egye­bek között Benedek Fülöp címzetes állam­titkár, a Nemzeti Földalapkezelő Szer­vezet (NFA) elnöke tegnap a Technika Házában. A Magyar Agrártudományi Egye­sület és a Jászkun Teszöv közös rendezvényén az államtitkár elöl­járóban beszámolt arról, hogy el­készült a jövő évi agrártámogatá­si rendelet tervezete, mely már több olyan elemet tartalmaz, ami hasonló az Európai Unió agrár- rendtartásához. Benedek Fülöp a koppenhágai európai uniós csú­cson megszületett agrárkompro­misszum kapcsán elmondta, a gabonafélék, a fehérje- és ipari növények engedélyezett kvótája 3,487 millió hektár, az uniós tá­mogatás kiszámításánál figyelem­be vehető bázistermésátlag pedig 4,73 tonna hektáronként. A csat­lakozás egyik fő problémájának nevezte, hogy hazánk­ban hiányzik az EU- konform ágazati integ­rált irányítási és ellenőr­zési rendszer, ezért ezt jövőre feltétlen ki kell építeni. Az ingatlan- és földnyilvántartást szin­tén alkalmassá kell ten­ni a közösségi támoga­tások fogadásához. Az államtitkár gyötrelmes feladat­nak nevezte az európai uniós pénzek folyósításához szükséges intézményrendszer kialakítását. Ezek nélkül ugyanis hiába min­den kvóta és pénzügyi keret, az egész rendszer nem fog működ­ni, ahogy ez megtörtént Ausztria egyes tartományaiban. — Ha nincs adatszolgáltatás és nem tesszük magunkat ellenőrizhető­vé, nem kapunk támogatást - fo­galmazott ezzel kapcsolatosan Benedek Fülöp. A kormány már döntött, rendelet azonban még nincs a földért életjáradék prog­ramról. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents