Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-03 / 281. szám
2002. December 3., kedd HATVANON TÚL 7. OLDAL Találkozó a megyeházán A megyei önkormányzati hivatal, valamint az ellátó és szolgáltató szervezet vezetői találkozóra invitálták régi munkatársaikat, akiket a Sebők György nyugalmazott osztályvezető által vezetett nyugdíjasklub fog össze, méghozzá nem is akármilyen, hanem nagyon is szerteágazó, sokrétű munkával. Összetételét tekintve ugyanis nincs a megyében még egy olyan klub, mint a megyeházi. Tagjainak zöme ugyan Szolnokon lakik, de a többi az országban szétszórtan, húsz, egymástól távol eső településen él. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy a velük való rendszeres kapcsolat- tartás milyen munkát kíván. A százkilencvenhat klubtag többsége tanácsi dolgozó volt. A rendszerváltás óta húszán csatlakoztak hozzájuk. Nyolcvanhármán a szakszervezeti jogfolytonosságot is fenntartották. Azok is két szakszervezethez tartoznak. Vannak köztük volt köztisztviselők és vannak volt közalkalmazottak. Ilyen körülmények között nem annyira látványos, sokkal inkább hasznos a megyeházi klub munkája, amely megnyilvánul szociális otthoni beutalás segítésében, jogi tanácsadásban és sok másban. A klubnak elhelyezési gondjai nincsenek, minden segítséget megkap a megyei önkormányzattól. A rá irányuló figyelem és segítőkészség kézzel fogható jeleként a november 28-án tartott nyugdíjas-találkozón Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megyeháza régi munkatársait. Vázolta a megye legfontosabb feladatait, melyek megvalósításához kérte a nyugdíjasok támogatását is. Kulturális műsor is színesítette a találkozót, melynek „hivatalos” része után fehér asztal mellett töltötték az időt a meghívottak, akiknek ez alkalommal mutatkozott be Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alelnöke. ■ A szalma szépsége Királyok Kisújszállásról A természet szépségeinek szeretete már gyermekkorában kifejlődött benne. Tanyán született. A szalmafonást édesapjától tanulta, aki — mint általában a tanyasi emberek — sok mindenre rákényszerült. Seprűt készített, kosarat, méhkast is font. S tetszetős búzacsigákat. Baloghné egyik szalmaképe- A búzacsigafonás nagyon megtetszett - emlékezik a kisújszállási Balogh Károlyné. - Tehénlegeltetés közben, s a hosszú téli estéken én is megpróbálkoztam vele. Harmincnégy évig a helyi Búzakalász Téeszben volt gyors- és gépíró, s szabadidejében fonoga- tott. Két búzacsigáját beküldte a Törökszentmiklósi Városi Művelődési ház pályázatára. Az ottani szereplése ösztönözte további munkára.- Attól kezdve alkotótáborokat rendez a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Ház. Rendszeresen részt veszek azokon, most már mint oktató - sorolja Baloghné. — Erdélyből, Jugoszláviából is jönnek ezekbe a táborokba. Tőlük is sokat lehet tanulni. A bácskaiak például gyönyörű szalmaképeket készítenek, az erdélyiek pedig sok szalmafonatot. Dísztárgyakat nem készítenek, de a szalmakalapfonást szépen csinálják. Sokféle fogást tanultunk tőlük, de mi azokat nem szalmakalap készítésre, hanem dísztárgyakra használjuk. Sülyi Károlyné, a Törökszentmiklósi Városi Művelődési ház vezetője egyszer felvetette: el kellene készíteni szalmából az Árpád-házi királyok portréit. Tíz közül kettő elkészítését vállalta Baloghné. Ő is, társai is kitettek magukért. Munkáikat az Országházban is kiállították. Kézügyességét méltányolták Kisújszállás vezetői. Arany Já- nos-díjat kapott a várostól. Munkái sorsáról így vall:- A szép dolgokat nem adom el, csak azokat, melyek tucatszámra készülnek. A java itt van, a városi könyvtárban lévő állandó kiállításon. Nem arra megyek, hogy pénzt szerezzek. A gyermekeim már a saját útjukat járják, ezzel töltöm az időmet. ■ Sorstárs tréning A Városmajori Nyugdíjasok Baráti Köre és a szolnoki 2. Sz. Gondozási Központ „Sorstárs tréning — Az öregedés művészete” címmel kétéves tematikán alapuló programot szervezett, melynek összegzésére a napokban került sor. A tizenhárom foglalkozásból álló előadás-sorozaton dialógus formában beszélték meg a résztvevők az időskorúak gondjait. A szervezők sok szakterület művelőit nyerték meg előadásuk megtartására - köztük dr. Fügi Saroltát, dr. Szabó Juliannát, dr. Úri- Szabó Károlyt, Demény István- nét, a megyei nyugdíjas-egyesület vezetőjét. A rendszeresen tartott foglalkozásokon ötvenen-hatvanan jelentek meg. A tréning elősegítette azt a célt, hogy az emberek mindig megtalálják az adott kor szépségét és nyugalmát. AZ OLDALT ÍRTA: SIMON BÉLA FOTÓ: CSABAI ISTVÁN „Szárnyaló életem volt” Szolnokon járt egyetemre Régi vasparipák — Amikor a szolnoki Fa- és Fémipari Szakiskola elvégzése után, tizenhét évesen fizikai munkás lettem a fűtőház kocsiosztályán, a fülembe csengtek édesapám szavai: „Fiam, jó iparos legyél, fogadd el irányítóid utasításait” — mondja Krepelka Géza. — Akkor nem gondoltam arra, hogy a végén én irányítok másokat. Hogyan is gondolt volna arra, hiszen megvolt a maga baja. Zord időben is tető nélküli vágányokon javították a kocsikat, s az órabérük alig haladta meg a két forintot. Akkoriban a szombat is munkanap volt. Talán ösztönösen érezte, hogy a kitörési lehetőséget a tanulás rejti magában. Korábbi intézete érettségi bizonyítványt adó gépipari középiskolává vált. Egy kiegészítő évvel érettségi vizsgát tett. Délután négytől este kilencig folyt a tanítás. Munkahelyi kedvezménye csak annyi volt, hogy néhány perccel korábban hagyhatta abba a munkát, hogy ne a csúcsidőben zuhanyozzon. Buzgalmának láttán áttették a mozdonyjavítóba, ahol a fizikai munka mellett írásos anyagokban besegített a művezetőnek. Onnan került az anyagosztályra. — Építészbolond voltam, mindig építészmérnök szerettem volna lenni — vallja magáról. — Feletteseim biztatására 1952-ben jelentkeztem egyetemre. Fel is vettek, de valószínűleg azért, mert előzőleg a fűtőházban dolgoztam, átirányítottak a Szegedről 1952 nyarán Szolnokra telepített Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem üzemmérnöki szakára. A pályafenntartásra szakosodók már a kezdeti időszakban Budapestre kerültek. A Szolnokon maradók között voltak, akik a forgalmi üzemeltetési vonalat választották, voltak, akik a távközlő, biztosító berendezések üzemeltetését, mások a vontatási szolgálatot, s voltak, akik a rakodás-gépesítési szak mellett kötöttek ki. Én a vontatási szolgálatot választottam. Az 1956 októberi események után, 1956 decemberében a szolnoki egyetemet Budapestre, a volt hadmérnöki intézet épületébe helyezték át. A diplomakészítési időszakom volt ez — magyarázza Krepelka Géza. - A diploma átvétele után, 1957. július elsején jelentkeztem munkára a szolnoki fűtőházba. Akkoriban a frissen végzett szakembereknek különböző szakvizsgákat kellett tenni. A nagy vontatási vizsga előtt például fűteni kellett a gőzmozdonyt, s ha a fűtés már elfogadható volt, jöhetett a mozdonyvezetés. Krepelka Géza is letette a hatósági gőzmozdonyvezetői vizsgát, majd a géppark korszerűsödésével a dízel-, illetve a villamos mozdonyvezetői vizsgát is. „Mellékesen” elvégezte a gazdaság- mérnöld szakot is. Időközben hihetetlen vasútkorszerűsítés folyt Szolnokon. A csomópont átépítésével kétszázhúsz vágánykilométer került a város körzetébe. A felső villamosvezeték Budapest és Debrecen között Szolnoknál ért össze. S mivel már nem a gőzösök, hanem a dízel- és a villamos mozdonyok domináltak, a fűtőház vontatási [napjainkban gépipari) főnökséggé alakult. Krepelka Géza vontatási vezető mérnök lett. Az 1980-as évek elején Szolnoknak jutott az a feladat, hogy dolgozza ki a vontatási szolgálatok korszerű szervezeti rendszerét. A vasút felső vezetői ugyanis úgy vélték, hogy nem jó az, ha a forgalom és a vontatás külön kézben van, ezért egy egységes üzemfőnökségi rendszert kell kialakítani. 1981 májusától Krepelka Gézát bízták meg a szolnoki csomóponti főnöki beosztással. Időközben a szolnoki főnökséget a budapesti vasúti igazgatóság felügyelete alól áthelyezték a debreceni vasúti igazgatóság alá.- Áldatlan, ellentmondásos állapot alakult ki - emlékezik Krepelka Géza. - A debreceniek irányítottak, a budapestiek pedig a munkájukat kisegítő intézkedéseket vártak tőlünk. A két ellentétes érdekeltségű terület konfliktusai Szolnokon csapódtak le. Ráadásul a vasútnak akkor volt a maximális teljesítménye. 130 millió tonna árut fuvarozott, a mostaninak többszörösét. Hihetetlenül felpörgött ritmusban kellett dolgozni. A szolnoki rendezőpályaudvaron háromezer kocsit kellett huszonnégy óra alatt rendezni és továbbítani a célállomásokra. A két ellentétes érdek engem is felőrölt, s ezért 1986-ban kértem a leváltásomat. A budapesti gépészeti és technológiai anyagvizsgáló üzemből főmunkatársként kerültem nyugdíjba. Az ember azt hinné, csalódott emiatt. Szavai azonban másról győznek meg:- Szárnyaló életem volt. Csodálatos korszakot sikerült végigdolgoznom. 1949-ben még favázas, fagerendás kocsikkal is találkoztam. Onnan jutottunk el a légkondicionált személykocsikig, a gőzmozdonyoktól a villamos mozdonyokig. Mivel a különböző vasúti kocsikat más-más országokban gyártották, egy időben átvevőként, ellenőrként több országba eljutottam akkor, amikor még nemigen adtak útlevelet. Részem volt sok minden másban. Szolnokot jelölték ki például a Tiszántúl vasúti segélynyújtó gócául. Egy nagyon korszerű baleset-elhárítási segélykocsit és egy 125 tonnás dízeldarut kellett beüzemelnünk, s a megyei tűzoltó-parancsnokság irányításával kialakítani egy nagy kapacitású tűzoltó szerelvényt. Mindig nehéz, sodró munkát kellett végezni úgy, hogy közben az ember ne feledkezzen meg munkatársai gondjáról, bajáról. IDŐS ALKOTÓK. A nyugdíjas kézművesek munkái közül képünkön Sűrű József fa- és gubacsfaragásai láthatók. fotó! cs. I. Sorokban KIPIPÁLT PROGRAMOK. A Szolnoki Városi Nyugdíjasok és Klubok Kulturális és Érdek- védelmi Egyesülete klubvezetőinek legutóbbi értekezletén értékelték a tervezett programok teljesítését. Mindegyik programjukat teljesítették. Csupán példaként említve: Szolnok napján több klubjuk szerepelt. Pályázaton nyert pénzből utaztak Kohóra, a Pe- tőfi-ünnepségre, s ez alkalommal négy szavalójuk sikerrel szerepelt a nagybányai szavalóversenyen. Folytatódott az egészségügyi kisakadémia sorozata. Rendszeresen részt vesznek a kiállítások felügyeletében. Az értekezleten a klubvezetők és az egyesület tisztségviselői munkájuk jutalmaként vásárlási utalványt vettek át. SZOBROK SZOLNOKRÓL. A Szandaszőlősön élő Pataky Béla akvarell- és grafikai kiállítása nyílt Nagykanizsán. A művésznek nem ez az első bemutatkozása abban a városban, hiszen már tizenkilenc szobra díszíti annak tereit. Most megbízást kapott egy ottani új szökő- kutat díszítő, kisfiút és kislányt ábrázoló szobor elkészítésére. Egy év múlva szintén Nagykanizsán avatják fel Pataky Béla másfélszeres életnagyságban készülő Erzsébet királynő szobrát. ÜNNEP ÉS SZÁMVETÉS. A szolnoki Baross Gábor Nyugdíjas Klub évzáró számvetéssel egybekötött fenyőfaünnepséget rendez december 17-én a Csomóponti Művelődési Központban. A műsort a klubtagok szolgáltatják. Az ajándékozás és az ünnepi koccintás után tánc következik. PEDAGÓGIAI DÍJÁTADÁS. A mezőtúri Református Általános Iskola és Diákotthonban második alkalommal adták át a Nagy Kálmán pedagógiai díjat. Az ünnepi programban szerepelt Nagy Kálmán, az intézet régi, neves igazgatója sírjának megkoszorúzása, az iskola irodalmi színpadának zenei aláfestéssel előadott hangulatos műsora. Szűcs Jánosáé kuratóriumi elnök méltatta Czövek Terézia Judit munkásságát, akinek Nagy Zsolt fotóriporter, Nagy Kálmán unokája adta át a pedagógiai díjat, a Győrfi Sándor szobrász- művész által készített plakettet és oklevelet. „ÓVODÁSKORÚ” KLUB. A szolnoki Széchenyi-lakótelepi nyugdíjasklub mindössze négyéves. Ahogy a klub tagjai mondják, még csak óvodáskorban van. Elhelyezését tekintve át is esett néhány „gyermekbetegségen”. Költöztették ide-oda, míg végül a városi könyvtár épületében kapott helyet. A kezdeti létszám huszonöt volt, ami napjainkra kétszeresére nőtt. Szép ez a növekedés, de ha azt vesszük figyelembe, hogy hány idős ember él a lakótelepen, akkor bizony kevésbé tűnik annak, pedig sokrétű, gazdag a klub tevékenysége. Kirándulásaik során például sok várost kerestek fel, sikeres pályázatokat nyújtanak be, árubemutatókat rendeznek és így tovább. REPÜLŐK KARÁCSONYA. A Repülő emlékmű javára az idén is megrendezik a repülők karácsonyát, melyre december 14- én kerül sor a repülőtéri klubban. A rendezvény védnöke Botka Lajosné, Szolnok polgár- mester asszonya. A hangulat fokozásához hozzájárulnak a Honvéd Együttes művészei, a szandaszőlősi általános iskola tanulói, az Ábel Zenekar és két magyamóta-énekes: Botos Magdolna és Sülyi Károly.
