Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

I 2002. November 2., szombat AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL KUNSZENTMARTON AZ UJ ÉVEZREDBEN A fejlődésre ítélt város Kunszentmárton lakossága nagy fölénnyel választotta meg ismét polgármesteré­nek dr. Czuczi Mihályt. Az SZDSZ megyei elnökétől most kimondva-kimondatla­­nul is sokat vár a település.- Az elmúlt négy évben is nagy volt önnel szemben az elvárás. Ez most még inkább nő. Mennyire lesz mindez nehéz? — Úgy hiszem, hogy már túl vagyunk sok nehézségen. Lerak­tuk azokat az alapokat elsősor­ban a gazdasági élet területén, melyre építkezve sokat érhetünk el. Ám mindez nem jelent önma­ben pedig adóbevételt. Olyan feltételeket akarunk teremteni, hogy szívesen jöjjenek hozzánk a befektetők. De nem csak erre figyelünk oda, mert van pótolni­valónk sok területen még. Ön­­kormányzatunknak be kell hoz­nia a kilencvenes évek első két­harmadában összeszedett gaz­dasági, kulturális és infrastruk­turális lemaradást, de ez nem megy egyik napról a másikra. Azt látnunk kell, hogy az életmi­nőség csak akkor javul tovább Kunszentmártonban, ha a meg­élhetéshez szükséges feltétele­ket még több ember számára te­remtjük meg. Végre gondos gazda kezébe került a központban lévő elhanyagolt épület gában semmit, ha nem ugyan­olyan nagy figyelemmel és követ­kezetes munkával dolgozunk a város fejlesztésén, mint eddig. Az emberek elvárása a kormánypár­tiság mellett azért is nőtt meg, mert látják, hogy szép eredmé­nyeket értünk el.- A fejlődés záloga továbbra is az ipari park? — Ez természetes, hiszen ez jelent munkahelyeket, a jövő­- Ebben, gondolom, segítséget reméfa politikai kapcsolataitól is. — Úgy gondolom, ez természe­tes. De szerencsére nem csupán nekünk jutott eszünkbe ilyen gondolat, hanem a kormány is maximálisan támogatja a hátrá­nyos helyzetű térségek felzárkóz­tatását. Mivel be akarunk kapcso­lódni minden szempontból az unió felé igyekvő országunk vér­keringésébe, így több területen SZENT MÁRTON-NAPÓK 2002. november 4-24. MEGHÍVÓ SZENT MÁRTON-NAPOK PROGRAMJA: November 4., hétfő 17.00 órakor KUNSZENTMÁRTONI ALKOTÓK KÖZÖSSÉGE KIÁLLÍTÁS MEGNYÍTÓJA a művelődési központban Megnyitja: dr. Tamóczy Zoltán művészettörténész November 5., kedd 15.00 órakor MÁRTON-NAPI SZAVALÓVERSENY (1-3. évfolyam) művelődési központ November 6., szerda 10.00 órakor FILHARMÓNIA HANGVERSENY művelődési központ 15.00 órakor MÁRTON-NAPI SZAVALÓVERSENY (2-4. évfolyam) művelődési központ November 7., csütörtök 15.00 órakor MÁRTON-NAPI SZAVALÓVERSENY (5. évfolyamtól) művelődési központ November 9., szombat 9.00 órakor MÁRTON-KUPA RÖPLABDA GÁLA a gimnázium tornatermében November 10., vasárnap 7.00 órától VÁSÁR, a piactéren 8.00 órakor MÁRTON-KUPA HORGÁSZVERSENY, a CSENGEDI holtágon 9.00 órakor MÁRTON-KUPA ASZTALITENISZVERSENY Mátyás király utcai iskola tornaterme 9.30 órakor A KUNSZENTMÁRTONI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA FÚVÓSZENEKARÁNAK HANGVERSENYE a rk. templom előtt 10.00 órakor BÚCSÚI SZENTMISE ÉS KÖRMENET a rk. templomban November 11., hétfő 7.00 és 17.30 óra ÜNNEPI MISÉK a rk. templomban November 16., szombat 9.00 órától SZENT MÁRTON TELEPÜLÉSEK TALÁLKOZÓJA Deák Ferenc Utcai Általános Iskola és Bartók Béla terem 18.00 órakor SZÉKAVATÓ HANGVERSENY a Bartók Béla teremben Vezényel: Baross Gábor Liszt-díjas, érdemes művész Közreműködik: Bitskey Tibor Kossuth-díjas színművész, Körmendi Vilmos, az ÉLTE Bartók Béla énekkara 19.00 órakor MÁRTON-BÁL a művelődési központban November 20., szerda 19. órától BALÁZS PALI KONCERT a művelődési központban November 24. vasárnap 14.30 órától SZENT MÁRTON ÉNEKKAR MEGEMLÉKEZŐ HANGVERSENYE A TEMPLOMI ÉNEKKAR MEGALAPÍTÁSÁNAK 65. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a rk. templomban MINDEN PROGRAMRA SZERETETTEL VÁRJUK! van szükségünk a segítségre. Ám nem szeretnék abba a hitbe rin­gatni bárkit is, hogy innentől kezdve hátradőlhetünk, a kor­mány pedig megold mindent he­lyettünk. Olyan önkormányzat­nak, illetve képviselő-testületnek kell létrejönnie, amelyik partner az ország vezetésének települési fejlesztéseket tartalmazó törekvé­seiben, s pártállástól függetlenül hajlandó dolgozni egy közös cé­lért: az uniós csatlakozás feltét­eleinek megteremtéséért.- Az önkormányzat négyéves gazdasági programjában elég sok feladat vár önökre.- Mint említettem, nagy hát­rányt kell leküzde­­nünk. Emiatt aztán többet is kell dolgoz­nunk. Kiemelten kezel­jük ebben a program­ban a szennyvízháló­zat továbbépítését a szennyvíztisztító telep bővítésével együtt, a városi úthálózat fej­lesztését, új utak építé­sét és egy sportcsarnok megvalósítását. Meg­kezdjük a szociálisbér­­lakás-építési progra­munkat. Erre már nyertünk is pályázaton hét lakás kialakítására 26,2 millió forintot. Az egészségügy és az ok­tatás területén pedig csatlakozni akarunk a kormány idevágó prog­ramjaihoz. Szeretnénk, ha városunk képe is tovább szé­pülne. Hamarosan átadják az új rendőrkapitányságot, és az évti­zedes szégyenfolt, az egykor fél­készen hagyott Kék Delfin üzlet épülete is végre gondos kezekbe került. Ki szeretnénk használni minden téren a kedvező adottsá­gainkat, s egy pezsgő életű, szép térségközpontot varázsolni Kun­­szentmártonból. BEZÁRT MUZEUM Felújítások miatt átmenetileg bezárt a városi helytörténeti múzeum. A felújítás­ra az önkormányzat pályázaton nyert pénzt, s azt az árvíz okozta károk helyreállítására fordítják. Ezúton tudatjuk, hogy hamarosan megnyitjuk Kunszentinártonban. a Szent I. kir. úton PECSENYESÜTÖDÉNKET Hurka, kolbász, sültek széles választékával várjuk ide betérő kedves vendégeinket!. BELVIZELVEZETŐK. Az 1999-es és a 2000-es belvíz komoly károkat okozott a településen. Azóta fo­lyamatosan építik a csapadékvíz-elvezető csatornákat. Felvételünk a város központjában örökítette meg a munkálatokat. ■ Kihagyhatatlan képviselő Kunszentmárton életének irá­nyításában egyetlen állandó­ság létezik csupán immár há­rom évtizede, ez pedig Veres István. A közélet kihagyhatat­lan képviselője immár nyolca­dik önkormányzati ciklusát kezdi meg, azaz harminckét esztendeje tagja a tanácsnak, illetve a képviselő-testületnek. Veres István először 1970-ben ke­rült be az akkori tanácsba. Bár el­ismeri, egyedüli körzeti jelöltként ez nem volt olyan nagy feladat. Ám később következetes munká­val elérte, hogy szinte természe­tes, ha ő is ott van a legfőbb dön­téshozók között. — Azt hiszem, azért kerültem be mindig az aktuális testületekbe, mert választástól választásig töret­len lendülettel dolgoztam, s nem csupán pár hónapra figyeltem oda a körzetemre — kereste sikere okát a képviselő. A Pro Űrbe díjas helyi minde­nes állandó résztvevője és amennyire lehet, alkotója is a kun­szentmártoni hétköznapoknak. A középiskola gyakorlati oktatója­ként számos diák került ki a kezei közül. Sportimádatát a KuTE BUDAPEST ÁRUHITEL KEZES ÉS ADÓSTÁRS NÉLKÜL 30 PERCEN BELÜLI ELBÍRÁLÁS 20.000-500.000 Ft-ig BUDAPEST ÁRUHITEL 5440 Kunszentmárton, Deák F. út 2. Telefon: 56/461-065 Kunszentmártonban, a piac sarkánál SZAKÜZLET várja kedves megrendelőit SZENZAGÍQS.AKCIOKKAL Filmkidolgozási akció december 31-ig 24 kockás filmkidolgozás 1 nap alatt 9x13 méretben 990 Ft 36 kockás filmkidolgozás 1 nap alatt 9x13 méretben 1.090 Ft GYERMEKSZÉPSÉGVERSENYT HIRDETTÜNK MEG október 30-tól november 16-ig Érdeklődésüket szeretettel várjuk! Szolgáltatásaink:-1 órás filmkidolgozás ajándék filmmel- igazolványkép azonnal- esküvői és egyéb teljes körű műtermi fényképezés- KODAK filmek, elemek, fényképezőgépek széles választéka Mindenkit szeretettel vár a KA-VICA Bt. Kúszné Sárközi Katalin és Borbélyáé Pákozdi Éva fényképészek egyesületénél kamatoztatta veze­tőként, elfogyhatatlan energiáját pedig az áfész is értékelheti mind a mai napig, hiszen 42 éve fel­ügyelőbizottsági tag.- Az igazán nagy munka 1990 után kezdődött. Nem a múlt ered­ményeit akarom leszólni, szó sincs erről, csupán akkor kezdtük el mi is tanulni a demokráciát. A buktatók pedig nagyon nagyok voltak. A túlzott privatizáció elvitte a munkahelyeket, ennek orvoslása komoly fel­adat. Veres István önkriti­kusan elismeri, néha bi­zony nem megfelelően voksolt egy-két kérdés­ben. Mai fejjel már másként látja az eseményeket.- Az egyik ilyen jelentős, s bi­zony anyagilag is nagyon megter­helő beruházás a régi Körös-híd felújítása volt. Túl sok pénzt ál­doztunk rá, s mint kiderült, elha­markodottan. Kunszentmárton elmúlt évti­zede jobbára a hanyatlásról szólt. Nehezen találta meg helyét a település a térségben és a gaz­dasági életben egyaránt. A rang­idős képviselő mindezt testközel­ből élte át. — Voltak jó és rossz napjaink. Ma szerencsére inkább a jó dol­gokról beszélhetünk, de ehhez kellett egy olyan képviselő-testü­let, mint amelyik az elmúlt négy évben dolgozott. Pártállástól füg­getlenül tökéletes összhangban végeztük a ránk bízott feladatokat. Mindannyian megértet­tük, hogy csak akkor lesz városunk sorsa jobb, ha félretesszük a politikai előítéleteket. Ezeknek amúgy sincs helye a tanácsteremben. Útolsó ciklusát kezd­te meg a napokban a képviselő. Persze pihe­nésről azért szó sincs.- Választott képviselőként ez lesz az utolsó négy évem. Azt nem mondom, hogy elfáradtam, de nem vagyok már fiatal, elhagyom a hetvenet is 2006-ig. Emellett még igazságügyi szakértő is va­gyok. A faipart érintő ügyekben kérik ki a véleményemet a bírósá­gok. Meg aztán itt van a családom és az unokáim, akik nap mint nap emlékeztetnek arra, hogy az ön­­kormányzaton túl is van élet... ■ Kisebbségi vezetés Megalakult a város ötfős cigány kisebbségi önkormányzata is. A leg­több szavazatot Kiss Sándor szerezte, összesen 1013-an határoztak az ő önkormányzati tagsága mellett. A cigány önkormányzat össze­tétele: Bódi Gergely (független), Kiss István (független), Kiss Jtdian­­na (független), Kiss Sándor (független), Virág János (független). ■ Az oldalt írta: Pókász Endre — Fotók: Mészáros János Karbantartói munkakörbe - dobozkészítő üzemünkbe ■ felveszünk több szakmával rendelkező férfit! /lakatos,villanyszerelő' és targoncavezető képesítéssel rendelkezők előnyben/ Tiszapack Kft. Tiszaföldvár, Strand út 30. Tel.: 470-185 fjEMEMLlLi SERVICE General Service Járműjavító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Szolnok, Nagysándor J. u. 24. TelVfax. 56/371-105.370-612 E-mail: general@general.hu Szolgáltatásaink:- haszongépjárművek teljes körű szervizelése,- diagnosztikai vizsgálatok,- futómű beállítás,- tachográfok beszerelése és illesztése,- műszaki és környezetvédelmi vizsgáztatás,- karosszériás munkák, festés, fényezés,- gépjárművek kézi és gépi mosása. Kunszentmárton, Végh u. 11. TeUfax: 56/461-314, 560-292 IVECO márkakereskedés és márkaszerviz Új és használt gépjárművek értékesítése Tel.: 56/515-126 E-mail: dgsiveco@axelero.hu k

Next

/
Thumbnails
Contents