Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-06 / 258. szám
■1 2002. November 6., szerda HATVAN 0 N TÚL 7. OLDAL Utóhang a választásról Akarva-akaratlan szembe kell nézni a tényekkel: az idei önkormányzati választáson sikertelenül szerepeltek a nyugdíjasok jelöltjei. Igaz ugyan, hogy a választópolgárok figyelmét mindenekelőtt az kötötte le, hogy a felfokozott légkörben a bal- vagy a jobboldal szerzi meg a többséget. Gyakorlatilag ez volt a tét mindenki számára, mégis elgondolkodtató, hogy jelöltjeik megyei közgyűlésbe való juttatásának meghiúsulása végső soron csorbítja a nyugdíjasok érdekeinek védelmét. Mindenképpen le kell vonni ebből a tanulságokat. Mi is történt valójában? Mivel a nyugdíjasok megyei érdekvédelmi és kulturális egyesülete az érvényben lévő előírások szerint nem állíthat jelölteket a választáson, létrehozták a Nyugdíjasok Választási Egyesületét, amely nem kellő együttműködési készséggel, mondhatni túlzott önállósággal, s nem kellő hozzáértéssel szolgálta azt a célt, amire hivatott. Vontatott volt a választásra való felkészülés, és kapkodás jellemezte azt. Erre csak részben szolgál mentségül, hogy rövid idő állt rendelkezésre, hiszen az adódó lehetőségeket sem használta ki a választási egyesület - bár ebben részben ludas a megyei nyugdíjas-egyesület is. Több száz nyugdíjas vett részt például a zagyvarékasi pikniken, az idősek mezőtúri világnapján, a Martfűn rendezett tiszazugi találkozón - de a kínálkozó jó alkalom kiaknázása ezeken a rendezvényeken elmaradt a nyugdíjasjelöltek népszerűsítése érdekében. Most tehát mondhatják a jelölteket állító nyugdíjasok, hogy elvesztettük a csatát, de a háborút nem, hiszen négy év múlva újra lesz választás. S addig bőven van idő a felkészülésre, a jelöltek kiválasztására, ha már most elkezdik ezt a munkát. A további sikerek alapja a megyei nyugdíjas-egyesület és a klubok munkájának megőrzése és fejlesztése. ■ A gépipari kisugárzása Jegyzetek sikeres emberekről Ha jól tudom, az egyik háromszoros világbajnok mondta, hogy sikeres emberek nincsenek, csak sikeres és sikertelen esetek vannak. E mondás igazát vélem felfedezni ezen a találkozón. Halász Miklós, a szolnoki gépipari hajdani igazgatója a szerinte sikeres életutat befutott, régi diákjait — évfolyamtól függetlenül — hívta össze a Gösser sörözőbe egy kis beszélgetésre. így aztán van a résztvevők között aktív vezető és nyugdíjas is. Egyben viszont megegyeznek: az átlagember szintje fölé emelte őket az élet. Van köztük cégvezető igazgató, nyugdíjas rádióstúdió-vezető, mérnök tanár, műszaki főiskolai tanszékvezető, a Nefag volt vezérigazgatója, az Új Néplap kiadójának irodavezetője, a MÁV Fűtőház volt főnöke, a szegedi olajipari beruházások egyik volt irányítója, s megannyi szakterület jeles képviselője. Mindegyikük szavából az csendül ki, hogy a gépipari gondolkodásra, lényeglátásra, munkaszeretetre nevelt. Rangot jelentett ebbe az iskolába járni. Mi sem jellemzőbb erre, mint az, hogy volt olyan időszak, amikor ebből az intézetből több diákot vettek fel főiskolára vagy egyetemre, mint a megye összes középiskolájából. Ipariskola volt, de a kultúra egyéb területeire is volt és van kisugárzása. Az itt tanultak számon kérésére jellemző: megtörtént, hogy a gépipari három párhuzamosan indított osztályából és azok százhúsz diákjából a második tanévben már csak egy osztály volt, s tanulóinak száma nem érte el a negyvenet. A képzés magas színvonalának tudható be, hogy „almérnöld szinten” nemzetközileg azok is megállták a helyüket, akik nem tanultak tovább. A műszaki ismeretek tekintetében az egyetemre kerülők előnyt élveztek a gimnáziumot végzettekkel szemben. „Fémjelzett oktatói gárda volt a gépipariban” — jegyezte meg az egyik hajdani diák. Annak a gárdának vitathatatlan érdeme, hogy a KGM huszonhat oktatási intézete közül tizennyolcban a gépipariból kikerülők foglalták el az igazgatói széket. A sportban is jeleskedtek. A Szolnoki MÁV SE birkózó- és futballszakosztályának jó része a gépipariból került ki. Sikert sikerre halmozott tehát a gépipari, és azt tették az általa szárnyukra bocsátottak. És halmoznak most is. Már aki. Sándor János például a szolnoki MÁV Járműjavítót, a megye második legnagyobb létszámú cégét vezeti. Néhányan azonban hajdani sikeres munkájuk eredményének pusztulását szemlélhetik. Sarkadi Sándor, a SZIM Karcagi Gépgyárának volt igazgatója például ecsetelte, hogy a fejlett ipari hagyományok nélküli Karcagon milyen emberfeletti munkával sikerült szakgárdát nevelni és megteremteni a szerszámgépgyártást, ami ma már lényegében semmivé vált. Volt, aki azért kesergett, mert harmadára esett vissza a vasút forgalma. Talán Sziráki András életútja a legjellemzőbb példa arra, hogy munkájuk maradandó értékét tekintve nincsenek sikeres emberek, csak sikeres esetek vannak. Több mint negyven évet töltött a Szolnoki Mezőgépnél, illetve annak jogelődjénél. Több ezer ember dolgozott a keze alatt. Megalapozta Szolnokon a mezőgazdasági gépgyártást. Sikereket ért el a világpiacon. Az általa irányított üzem a Nyugatra exportáló első öt cég között foglalt helyet. Érdemei tehát felbecsülhetetlenek. A Szolnoki Mezőgép vonatkozásában mégis akkor tarthatná magát sikeres embernek, ha azóta, mióta otthagyta a vállalatot, a cég részvényeit száz százalékról nem értékelték volna le húsz százalékra, ha annak kilátásai reménytelibbek lennének. Egyszóval, ha az általa megalapozott sikerek folytatódnának. Vigaszt (ha egyáltalán szüksége lenne rá) többek között a kamarai elnöki tiszt és az egyetemen folytatott tanítása nyújthat számára. A siker tehát múlandó, az ember életének egyegy szakaszához kötődik csupán. S nagyon meg' kell küzdeni érte. Ezt is sugallta a gépipari. Amikor például az egyik tanítvány bejelentette tanárának, hogy feladja, nem folytatja tanulmányait, a tanár saját példájával állt elő: „Fiatal koromban a ringben szembetaláltam magam egy nálam sokkal rutinosabb, erősebb Európa-bajnokkal. Gondoltam, nincs semmi esélyem, s elkeseredésemben úgy kupán vágtam, hogy a padlóra került. Te se add fel!” S erre a diák meg sem állt a diploma megszerzéséig. Az akaraterő fejlesztésének köszönhető, hogy volt a gépiparinak olyan növendéke, aki csak levelező tagozaton folytathatta főiskolai tanulmányait. Egyedül volt az évfolyamon, nem volt, akivel megossza gondolatait. „Egyszemélyes osztályt” képezett, mégis diplomát szerzett. A hajdani diákok egyöntetűen állítják ezen a találkozón: tartást, önbizalmat adott a gépipari. Beigazolódott egyik tanáruk mondása: „Fiaim, ha annak a felét tudjátok, amit elmondtam nektek, akkor bármelyik főiskolán megálljátok a helyeteket”. így is lett. S nemcsak a főiskolán, egyetemen, hanem az életben is. ■ A „mindenevő” fotós Mindössze nyolcéves lehetett, amikor a nagyapjától kapott egy fényképezőgépet, amit nagyon megszeretett — mégsem lett fotós. Pontosabban szólva élethivatását tekintve, nem lett az. Győrgyey János a műszaki pályát választotta. A Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a komáromi finomítóban dolgozott üzemmérnökként, energetikusként, majd beruházóként. Amikor Szolnokra helyezték, az alföldi gázüzemek beruházásait kapta feladatul. Később fejlesztési feladatokkal foglalkozott, majd műszaki tanácsosként került nyugdíjba. Beosztásai tehát meglehetősen távol estek a fotózástól, mégsem lett hűtlen ahhoz. Gyermekkori élményei végigkísérték életét. Feltehetően nagy szerepe volt ebben az, hogy a nagyapjától kapott gép jól vizsgázott az 1947-es párizsi cserkész-világtalálkozón. Témaválasztásáról így vall: - Nincs szigorúan vett, kedvenc témám, de nagyon szeretem a felhőket, a napnyugtákat és a különleges tájakat, nézőpontokat. Saját meghatározásom szerint gyűjtögető, mindenevő fotós vagyok. Az Alföldi Fotószalonon, melyet minden évben megrendeznek Szentesen, kétszer állították ki képeit. Rosti Pálról, a régi híres fotósról elnevezett dunaújvárosi fotóklub kiállítására is elfogadták képét. A Mafosz egyik kiállításán is szerepelt. A Jászkun Fotóklub kiállításain is láthatjuk felvételeit. Az Új Néplapban is több képe jelent már meg. Egyszer Törőcsik Mari színművésznő is örömmel vette és dedikálta fotóját. Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a fotózás, így válaszol: - Hobbit, szórakozást, örömöt, s örömszerzést másoknak. Szép hitvallás ez egy műszaki vénájú embertől.__■ San Franciscóban, a Golden Gate híd alatt FOTÓ! GYŐRGYEY Nyugdíjasok Ki mit tud? vetélkedője A megyei művelődési, továbbképzési és sportintézet, a megyei nyugdíjasok kulturális és érdekvédelmi egyesülete és a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ szervezésében tartották a közelmúltban Törökszentmiklóson a megyei nyugdíjasok X. jubileumi Ki mit tud? vetélkedőjét. A rendezvényen a megye számtalan nyugdíjasklubja képviseltette magát. Sokat kifejez ez a tizedik jubileum. Mindenekelőtt azt, hogy az idős emberekben él az önkifejezési vágy, ami a kulturális élet különböző területeinek aktív művelésére serkenti őket. S kifejezi azt is, hogy az elmúlt évek során csiszoltabb, gondosabb lett nemcsak a témaválasztás, hanem az előadásmód, a színpadi szereplés is. Úgy tűnik, a rendezőket (nagyon helyesen) nem az vezérli, hogy minél többen lépjenek a pódiumra, hanem az, hogy a tehetséges szereplők képességük, tudásuk javát adva magukkal ragadják a közönséget. A zsűrinek nem a produkciók minőségével gyűlt meg a gondja, hanem azzal, hogy a jók közül kiválasszák a íegj óbbakat. Két tucat nívódíjat adtak ki, s többen alig egy ponttal maradtak le ettől a minősítéstől. A különböző műfajokban jeleskedők produktumát értékelte a közönség is. Együtt élt az előadókkal, együtt nótázott azokkal. A rendezvény csúcspontját jelentő zagyvarékasi Kék Ibolya együttes táncjelenete végén a résztvevők együtt ropták a táncot az együttes tagjaival. A hallgatóság tetszésnyilvánítása lelkesítőleg hatott a szereplőkre. Nem véletlenül jegyezte meg A törökszentmiklósi városi nyugdijasklub műsorának egyik jelenete Sülye Károlyné, a művelődési ház igazgatója, hogy a közönségnek is nívódíjat kellene adni. Kifejezte ez a tizedik jubileum azt is, hogy a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ kisugárzása már régen túlnőtt a város határán. A megye nyugdíjasai kulturális életének egyre inkább serkentőjévé, központjává válik. Azt csak Sülye Károlyné és munkatársai tudnák megmondani, hogy mennyi áldozatos, céltudatos munka eredménye ez. A jubileumi rendezvény jogos sikerélményt jelenthet nekik. S önbizalmat a további munkához. ■ Tiszteli és őrzi a múltat A kilenc testvér mellett több generáció élt együtt. Téli estéken, kukoricamorzsolás közben sok mesét és igaz történetet hallhattak a gyerekek. A középparaszt család — melyben Ö. Tóth Lajosáé felnőtt — tiszteletben tartotta az ősi hagyományokat. ban átvette a kisújszállási városi nyugdíjasklub vezetését. Ahogy változott az életmód, a hagyományőrzés és a múlt kutatása mellett szélesedett a klub munkája. A klubtagokból alakult a hagyományőrző baráti kör, abban is aktív szerepet játszik Ö. Tóthné. Kilencvennyolcban — négyA hagyományőrző asszonycsoport BEKÜLDÖTT FOTÓ — Volt kitől tanulni a múlt őrzését és megbecsülését — vélekedik, s erről tanúskodik egész élete. A gyermekkori élmények hatottak a sorsára.- Az, hogy nálunk mindig népes család ülte körül az asztalt, kifejlesztette bennem a közösség, az emberek iránti tiszteletet. Ezt tapasztaltam családomban, ez volt előttem a példa. Ez vezérelt a munkahelyemen is. Harminc évig dolgozott a kisújszállási városi könyvtárban. Tizenöt évet gyermekkönyvtárosként húzott le. Később ő lett az intézmény vezetője. Tizenhét olvasótábort szervezett a gyerekeknek. Az elsőt a városi sportpályán. Annak sikere igazolta, hogy úgy is lehet olvasótábort szervezni, nemcsak távoli helyeken, sátortáborban. Kezdeményezésére felfigyeltek az Országos Pedagógiai Intézetben is. Része volt a honismereti táborok szervezésében a középiskolások számára. Azok gyűjtőmunkájával alapozták meg a városi könyvtár helytörténeti anyagát. Gyűjtötték a régi hagyományokat, utcaneveket, a kunsági recepteket, a kemencekészítés fortélyait - egyszóval a kun emberek egész tevékenységét felölelő kutatást végeztek a diákok. Nyugdíjaztatása után a város vezetőitől feladatként kapta Ö. Tóth Lajosné a II. világháború áldozatai nevének felkutatását. így került közel azokhoz a családokhoz, akiket nagy veszteség ért a háború folyamán. Közel háromszáz kisújszállási áldozat életútját örökíthette meg kötetében, s említést tett a városban elesett német és szovjet katonákról is.- Nem feledtethettem a hozzátartozók fájdalmát, de azzal a tudattal, hogy szeretteik nem múltak el nyomtalanul, enyhíthettem azon — vallja. Mindig közel állt hozzá az idősebb korosztály. Rendszeresen kijárt az összeforrott közösséget alakító olvasókörökbe. Fiókkönyvtáruk által is erősödött ez a kapcsolat. így aztán semmi különös nem volt abban, hogy 1996-évi gyűjtőmunka után — készült el a Kisújszállás hármas külhatárán élő emberek életútját bemutató kötet. Ezt követve a közelmúltban látott napvilágot a réti tanyákkal és a tanyai iskolákkal foglalkozó kiadvány. Mindkettő anyagainak gyűjtéséből kivette részét. Örömmel tette. — Szeretetteljes emberi közösséget ismertem meg a tanyán élőkben. Összetartozásuk, egymás iránti segítőkészségük példa lehet a városiak előtt. A millenniumhoz közeledve a nyugdíjasklub foglalkozni kezdett a városban lakók hagyományaival, viseletével. A hagyományőrző asszonycsoport a szakirodalom alapján elkészítette a táj jellegzetes viseletét, s abban jelent meg a millenniumi ünnepségen. A klubtagok Jászberényben járva megcsodálták az ottani hagyományőrzést, a bandériumot, a kapitányválasztást.- A kunoknak is volt kapitányuk, miért ne lehetne ismét? - vélekedett Ö. Tóthné, s amikor a millenniumi készülődés során gyűjtötték a civil szervezetek elképzeléseit, kezdeményezték a kunkapitány-választást. Meg is történt az újkori első kunkapitány választása. Feladatul szabták a kunok első szálláshelyeinek, Márialakának emléktáblával való megjelölését és a Kisújszállásról elszármazottak találkozójának megszervezését is. Mindkét cél megvalósult. A hagyományőrzésen túl kirándulások, bankettek, különböző rendezvények színesítik a városi nyugdíjasklub életét. Bizonyos fokig lelki vigaszt is nyújt azoknak, akik társukat elveszítve élik korántsem problémamentes napjaikat. A klubnak rangja van Kisújszálláson. Jelzi ezt az is, hogy a város közösségi munkájáért tavaly megkapta a Pro Commutatedíjat. A klubvezető a Pro Urbe-díj mellett a Szolnokon rendezett, idősek világnapja ünnepségen kapott Idősekért Díszoklevéllel is büszkélkedhet. ■ Az oldalt írta: Simon Béla t » *
