Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-29 / 278. szám

6. OLDAL N Ö I 2002. November 29., péntek T U KÖR ARCÁTLAN SZÉPSÉGEK? Nem csitul a felháborodás az idei Miss World miatt. Miután Nigériában már több száz halottja van a verseny kapcsán kitört vallási zavargásoknak, a Londonba menekített szépségkirálynőket emberi jogi és feminista szervezetek is bírálják. Szerintük a brutális előzmények miatt törölni kellene a választást, ha nem, a lányok „véres fürdőruhában fognak a színpadra lépni”. _______fotó: era A kicsi tüzér nagy szeretői Számtalan szeretője volt, mégis lenézte az asszonyokat. Ku­tatók, történészek vitatkoznak azon, mi állhatott Napóleon legendás nőgyűlölete háttéréi rint látens homoszexualitás, teljesítmény. „Nők! A hatalom az, amit szeret­nek. Ez a legjobb afrodiziákum - akárcsak számomra. Megszerzem, majd el is felejtem őket.” Ezt a hős­ködő megjegyzést Napóleon tette, kisebb szépséghiba, hogy már Szent Ilona-szigeti száműzetés­ének idején. Nem lehet meglepő, hogy az „Európa kemény emberének tar­tott” Bonaparte azzal erősítette meg önnön „férfias” mítoszát, hogy a körülötte lévő nők befolyását csök­kenteni, hírüket pedig befeketíteni próbálta. A valóságban a helyzet természetesen ennél jóval összetet­tebb volt, ahogyan azt Christopher Hibbert új könyve is tanúsítja. A szerző úgy találja: Napóleont olyan erős és csökönyös asszonyok vették körül, akiket gyakran nehe­zebb volt kormányozni, mint egész birodalmát. Ott volt például a félel­metes anya, vagy kedvenc nővére, sőt az „összehasonlíthatatlan Jose­phine”, akivel a legviharosabb sze­relmi történeteket oszthatta meg. Az erős asszonyok iránti csodá­lata ellenére Napóleon nögyűlölő volt, különösen nem szerette a for­radalom utáni Franciaország olyan nőit, akik felvilágosult gon­ten. Christopher Hibbert sze­­pici pénisz, és háromperces dolkodásúak voltak, előtérben áll­tak vagy szerepük volt a politiká­ban. Hogy miért? Néhány törté­nész burkoltan célzott már arra, hogy Napóleon kiegyensúlyozat­lansága elnyomott homoszexuali­­tásából fakad, állítólag barátságai a férfiakkal először fizikai vonza­lommal kezdődtek „az ágyékánál és olyan helyeken, amik névtele­nül maradnak”. Kadétkorában tel­jesen tudatában volt annak, hogy egy cseppet sem vonzó, és nehez­telt azokra, akik daliásabbak vol­tak nála, ám ahogyan hatalma nőtt, úgy lett egyre vonzóbb a nők szemében, lehetőséget találva egyúttal arra, hogy végre bosszút álljon. Hívei azt állították róla, hogy „olyan nagyszerű szerető, mint amilyen nagyszerű hadvezér”, ám Hibbert véleménye szerint csekély bizonyíték van erre. Napóleon gyakran kényszerítette szeretőit ar­ra, hogy meztelenül várják az elő­szobában, aztán amikor megérke­zett, az „ügy” három perc alatt el lett intézve. A nagy császár ráadá­sul állítólag rendszeresen ellenőriz­te - amúgy elhíresülten kicsi - péni­­szének méreteit is. ■ Tobzódó agglegények, vénlányok Felmérések szerint rohamosan növekszik a világ nagyvárosaiban az egyszemélyes ház­tartások száma. A szingli nők mellett egyre több férfi is az önállóságot választja, ami nem egyenlő a magánnyal, sőt úgy tűnik, ma­napság az egyszemélyes háztartás kezd nor­mává válni. A magányos férfit a könyvekben, filmeken min­dig valami rejtély, titok lengi körül, nyers, ke­mény életet él és néha kiderül, hogy nagyon tud­na szeretni, ha a kegyetlen valóság nem akadá­lyozná. A mindennapi életben az agglegény ke­vesebbet érő figura a köztudat számára. A magá­nyos nőket sem értékelték sokra, mára azonban mintha megváltozott volna a helyzet. A modern kor beköszöntével óriási változá­sok zajlanak az érzelmi élet, a szexualitás, a há­zasság és a családi élet területén. A hagyomá­nyos család elsősorban gazdasági egység volt. A középkori Európában a házasságok nem sze­relem vagy szexuális vonzalom alapján köttet­tek, és nem is tekintették olyan intézménynek, ahol ilyesminek szerepe van. A hagyományos Egyedül nem megy? családban a szexualitásnak csak az utódnem­­zés szempontjából volt jelentősége. Anthony Giddens világhírű szociológus sze­rint a hagyományosnak tekintett család az 1950-es évektől indul alapvető változásnak, a nők fokozódó munkavállalásával és a válás könnyebbedésével. A család egyre kevésbé mű­ködik gazdasági egységként, és a romantikus szerelem mint a házasság alapja átveszi a gaz­dasági jellegű szerződés helyét. Mindez egybe­esett az első szexuális forradalommal is, amely a hatvanas években teljesedett ki. Azok a társadalmi és gazdasági erők (az együttes munka, a vagyon, az öröklés érdekei, a közösségi és vallásos normák ereje), ame­lyek a hagyományos házasságot szükségessé tették és fenntartották, jelentősen megváltoz­tak, és a mai körülmények között a felnőtt kapcsolatok hagyományos formái elbizonyta­lanodtak. Ha a gazdasági kényszer és társadal­mi nyomás helyébe az érzelmi és szexuális vonzalom kerül, azt értékelhetjük felszabadu­lásként is. Giddens nagyon optimista ezzel az új típusú kapcsolattal szemben, amely­ben a demokratikus társadalom ideáljait látja megtestesülni. A világ ugyanakkor hangos a há­zasság és a család súlyos válsá­ga miatt aggódó szerzőktől, és a válási statisztikák, a házasságon kívül született gyerekek száma, továbbá azoké, akik nem kíván­nak gyermeket vállalni, a fejlett országokban folyamatosan nö­vekszik. A legújabb statisztikák szerint a fejlett országok nagyvárosaiban a világ minden részén rohamosan növekszik az egyszemélyes háztartások száma. A növekedés túlnyomórészt a 25 és 45 év közöttiek körében tapasztalható. Franciaországban 1968 óta megkétszereződött az egyedül élők száma, a svédek 40 százaléka él így, és az angliai előrejelzé­sek szerint 2020-ra az összes háztartás negyven százalékát te­szik majd ki az egyedül élők. Keveslik a németek a szenvedélyt Egy felmérés tanúsága sze­rint a legtöbb német heten­ként egyszer vagy kétszer él szerelmi életet, viszont a német nők 23 és a férfiak 30 százaléka azt közölte, hogy heti öt alkalommal vágyna a szexre. Egy hamburgi női magazin meg­bízásából az egyik közvéle­mény-kutató intézet által elvég­zett reprezentatív felmérés so­rán ezer 29 és 49 év közötti nőt és férfit interjúvoltak meg. Kide­rült: a nők 17 százaléka heten­ként öt alkalommal szerelmes­kedik, négy százalékuk napon­ta, hat százalék viszont azt állít­ja, hogy náluk semmi nem törté­nik az ágyban. Kilenc százalék izgalmasnak tartaná észrevétle­nül nyilvános helyeken egyesül­ni, s végül a magányosan élő nők 19 százaléka álmodik arról, hogy ágyba bújjon egy jóval fia­talabb férfival. A férfiak közül minden ötö­dik az egy-egy éjszakára szóló szexuális kapcsolatot tartja kívá­natosnak, 15 százalékuk számá­ra izgalmas a nyilvános helye­ken történő szeretkezés, 37 szá­zalékuk pedig ingerlőnek tartja, ha egyszerre két nővel lehet együtt - persze, az is lehet, hogy csak képzeletben.______________ ■ ÁLOMESKÜVŐ. Tom Cruise és Penelope Cruz álomesküvőt tervez Málta szigetén. A kétmillió dolláros esküvőre eljön többek közt Brad Pitt és Jennifer Aniston, Steven Spielberg és John Travolta. Melanie Griffith az egyik nyoszolyólány lesz. Mindeközben Nicole Kidman eladta Tómmal közös otthonát Kaliforniában 12 millió dollárért. ■ COOP SZOLNOK RT. A Kertészek Áruházának (Szolnok, Nagy Imre krt. I/a. Tel.: 56/423-210) AJÁNLATÁBÓL: O Még tart a láncfűrész akció: Elektromos és robbanómotoros láncfűrészeket kedvező áron, rotációs kapákat, fűnyírókat akciós áron kínálunk. O ÁRUHÁZUNKBAN: karácsonyi díszek, fényfüzérek széles árukínálatával várjuk kedves vásárlóinkat. Hitelvásárlási lehetőség, gyors helyszíni ügyintézéssel. A megnövekedett vásárlói igényeknek megfelelően a Levantex Kft. tovább bővítette használtautó kereske­dését: nagyobb területen, megnövelt raktárkészlettel várjuk leendő partnereinket. Az IVECO által átvizs­gált, garanciális, a hazai környezetvédelmi szab­ványoknak megfelelő, újszerű állapotú, 2-3 éves levizsgáztatott teherautók közül kiválaszthatja az Önnek leginkább megfelelő járművei. Ha még- Válassza a már kipróbált minőségei! Hogy a teher könnyebb legyen. sem találná mega kívánt: típust, kérésére rövid határidőn belül beszerezzük az IVECO központi raktárbázisáról. Természetesen használt teherautóinkra is érvényes a Le­vantex rendkívül kedvező, egyénre szabott részletfi­zetési konstrukciója. Sőt bizonyos finanszírozás ese­tén akár 3 éves ingyenes CASCO biztosítást adunk ajándékba. Levantex Kft. 1044 Budapest, Újpesti Ipari Park, Megyeri út és Óceánárok utca sarok, http: www.jveco-levantex.hu Jármű-értckesítcs: 435-3010 Nagy Tibor: 435-3009 Alkatrész: 435-3002 Munkafelvctel: 435-3003 fax: 230-29S3 Nonstop országúti segélyszolgálat: 06 (20) 313-4060 Nonstop alkatrész-értékesítési ügyelet: 06 (.30) S53-4300 r .....7-—-=^^ ........u..u.....m Nestle .±_.-= r A Nestlé Hungária Kft. FoodServices osztálya VENDÉGLÁTÁSI ÉS KÖZÉTKEZTETÉSI KÉPVISELŐ munkatársat keres. A leendő értékesítési képviselő szervezi területén termékeink értékesítését. Feladatai közé tartozik közétkeztetési intézmények, éttermek, szállodák látogatása, kiállítások szervezése, termékeink bemutatása, rendelésfelvétel, kapcsolattartás nagykereskedelmi partnereinkkel. Elvárásaink: kereskedelmi tapasztalat, • dinamizmus, jó fellépés és tárgyalási készség, szakács munkakörben szerzett gyakorlat, • gépjármű-vezetői engedély, vendéglátó-ipari vagy • erkölcsi feddhetetlenség, kereskedelmi szakközépiskolai végzettség, • az angolnyelv-tudás előnyt jelent. V Szakmai önéletrajzát egy fénykép kíséretében „FoodServices" jeligével 2002. december 6-áig az alábbi címre várjuk: NESTLÉ HUNGÁRIA KFT., 1535 Budapest, Pf. 789 J Nescafe Frískies i k.

Next

/
Thumbnails
Contents