Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-28 / 277. szám
HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG 8-16 óráig előfizethet az talap ra *«iw*** » „ M, az alábbi zöldszámon: A hívás Önnek ingyenes. AHOL ÉLÜNK Mai lapszámunk 7. oldalán a szolnoki Kertváros életéről szóló összeállításunkat olvashatják DZSESSZFESZTIVÁL SZOLNOKON. A Jászkun Fotóklub kiállításának a megnyitójával megkezdődött a II. szolnoki dzsesszfesztivál tegnap este a Városi Művelődési és Zenei Központban. Elsőként a Better Times Band (képünkön) koncertjét hallhatták az érdeklődők.____fotó. mészárosjános „Púposodnak” a csarnok hibái Szolnok Mint a Mól Rt. sajtóirodájától megtudtuk, szolnoki dolgozókat is érint a Mól Rt. napokban meghirdetett, a 2002 és 2005 közötti időszakra módosított stratégiája. E tervezet magába foglalja az anyavállalat létszámának 2500 fővel történő csökken- | tését, amely a nemzetközi szin- I tű létszámhatékonyság elérését, illetve a strukturális költségek jelentős mérséklését célozza meg. Az átszervezéssel és létszámcsökkentéssel kapcsolatos költségek fedezésére a Mol J hozzávetőleg 100 millió dollár j összegű céltartalék képzésével j számol 2002 utolsó negyedév- | ében. A végkielégítéssel járó létszámleépítés az elkövetkező | három évben a Mól Rt. szolnoki bázisát is érinti, ám ennek részleteiről egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni a sajtóirodán. m. o. Újdonságdíjas gabonaőrlemény Szolnok Újra komoly problémák merültek fel a tavasszal újjáépített Tiszaligeti Sportcsarnok műszaki állapotával kapcsolatban. A nyár folyamán egyszer már kijavították a küzdőtér egy részén a parketta deformációját, amely azonban ismét „felpúposodott”. Az alacsony üzemértéken működő klímaberendezéshez pedig érdemben hozzá sem nyúltak. Mint arról többször is beszámoltunk, az impozáns létesítményt idén március 23-án avatták fel ünnepélyes keretek között, felújítása 386 millió forintba került. Az önkormányzat által biztosított saját erőn felül 119 milliót az Ifjúsági és Sportminisztériumtól kapott a város, míg a környezetvédelmi tárca 79 millió forinttal járult hozzá az épület azbesztmentesítéséhez. __________(FOLYTATÁS *Z 3- OLDALON! Kenyéráremelés: +10 Élelmiszeripar Budapest Az élemiszer-ipari szakma szí- j ne-java hatodik alkalommal ta- | lálkozik a fővárosi vásárköz- I pontban kedden megnyílt Foodapest nemzetközi élelmi- | szer-, ital- és élelmiszer-gépipari szakkiállításon. A rangos fórumon több megyei cég is képviselteti magát, közülük az Alföldi Gabona Rt. díjat is nyert. A kiállítók között találjuk megyénkből többek között a szolnoki Szole-Meat Húsipari Rt.-t, a Béghin-Say Szolnoki Cukorgyár Rt.-t, valamint a törökszentmiklósi központú Alföldi Gabona Rt.-t. Utóbbi társaság az újdon- J ságdíj-pályázat egyik nyertese J lett a kunsági rozsos gabonaőr- j leményével.______________ll i Pékségenként eltérő lehet a sütőipari termékek árának emelkedése jövőre, abban viszont biztosak lehetünk, hogy az ár átlagosan legalább tíz százalékkal növekedni fog. Ilonka Boldizsár, a Jász Sütőház Kft. vezetője, a Pékek Ipartestületének alelnöke elmondta, hogy a pékségek az energiaárak korábbi emelkedését a kereskedők ellenállása miatt nem tudták érvényesíteni termékeik árában. A liszt ára 12-14 százalékkal emelkedett legutóbb, s a malmok további emelést irányoztak elő a jövő év elejére. Mindehhez hozzászámolva a munkabérkiadások emelkedését, valamint a legkevesebb 4-5 százalékos inflációt, az áremelkedés biztosra vehető. Nem egységes emelésről van szó, így a szakember kizárólag saját cégének kalkulációit oszthatta meg a nyilvánossággal. Szerinte a kenyér, a kifli és a zsömle ára jövő februártól úgy nyolc százalékkal emelkedik, a többi péksüteményért pedig mintegy 12 százalékkal kérnek majd többet. A terület ipartestületének alelnöke hozzátette, hogy kényszerű, százalék? de mindenképp végrehajtandó áremelésről van szó. Ha nem tudják érvényesíteni áraikat a pékségek, akkor a legtöbb hazai sütöde rövidesen - datálhatóan az uniós csatlakozás időpontjában - bezárhatja üzemeit. A termékek ugyan jelenlegi formában is versenyképesek volnának, de a közösségi előírások miatt számos fejlesztést kell végrehajtani a pékségekben. Ha a beruházásokat a pénzszűke miatt nem tudják finanszírozni, a csatlakozáskor működési feltételeik elégtelenek lesznek az uniós előírások szerint. B. CS. Létszámleépítés a Mól Rt.-nél Személycserék a városházán Szolnok A polgármesteri hivatalban részben meg nem erősített hírek szerint néhány személyi változás várható a közeljövőben. Az elhunyt Kiss Lajos halálával megüresedett a városüzemeltetési főosztály vezetőjének posztja, amelynek betöltésére tegnapi munkakezdéssel Szebeni László kapott megbízást. Meg nem erősített hírek szerint több főosztályvezető rövidesen megválik a polgármesteri hivataltól. Dr. Bischof Zsolt, a városfejlesztési főosztály vezetője a közeljövőben, Szügyi Csongor, a humán közszolgáltatások főosztályának vezetője pedig a hírek szerint januártól távozik jelenlegi beosztásából. Előzetes információk szerint a hivatalban bizonyos szervezeti változások is várhatók, ezekről valószínűleg a közgyűlés decemberi ülésén születik döntés. BA „Kiiktatták” a belvizet Kétpó Közel 200 millió forintos beruházás készült el Kétpó és Kuncsorba térségében. A belvíz elvezetésére szolgáló csatornahálózat meghosszabbítását tegnap adták át ünnepélyesen. A 2000. évben a belvíz jelentős károkat okozott több településen, köztük Kétpón. A nagyobb hetően nyolcezer hektáros földterület belvízmentesítése oldható meg. Az FVM vízgazdálkodási osztálya 138 millió forinttal támogatta a tervet, amelyhez több mint 40 millió forintnyi saját erő társult, illetve a belterületek érintettsége miatt a Területfejlesztési Tanács is segített 30 millió forinttal. A támogatások nagyobbik hányada vissza nem térítendő kölcsön, csupán 30 millió forintot Ünnepélyesen adták át a meghosszabbított csatornát FOTÓI M. J. bajt akkor csak megfeszített kell öt év alatt törlesztenie a tármunka árán sikerült elkerülni. A sulatnak az érdekeltségi hozzájá- Mezőtúr-tiszazugi Vízgazdálko- rulásból. így valósulhatott meg dási Társulat ezt követően nyúj- az a 27 kilométernyi csatornahátott be pályázatot a meglévő Ha- lózat, amely 44 műtárggyal biztorangzugi I. főcsatorna meghosz- sítja a belvíz elvezetését Kétpó és szabbítására, amelynek köszön- Kuncsorba térségében. szilvAsi Dr. Draskovits Dénes polgármester (balról) és Csiba Gábor, a Spar ügyvezető igazgatója felavatja az áruházat fotó, billédi géza Újabb Spar áruház nyit Mezőtúr Újabb Spar áruház nyílik megyénkben: a város vezetői, a szakma és a sajtó képviselői részére a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. vezetői mutatták be tegnap délután a Mezőtúr központjában alig fél év alatt felépített áruházat. Az új létesítmény — amit Kabinszky András soproni építészmérnök tervezett - több mint hatszáz négyzetméteres eladóterével a hálózat legkorszerűbb tagját képviseli. Az árukészletben több ezer féle élelmiszer és napicikk szerepel. Nagy gondot fordítanak a friss árukínálatuk állandóságára, ami különösen a zöldség-, gyümölcs-, tejtermékek, húsáruk, cukrászati készítmények és a pékáruk választékát illeti. A gépkocsival érkező vásárlókat harminckilenc ingyenes parkolóhely várja. A tizenhat lakást is magába foglaló és három utcára néző építmény harmonikusan illeszkedik a város főterének építészeti jellegéhez. Ennek a foghíjteleknek a beépítésével Mezőtúr főtere az Alföld egyik legszebb, parkosított, szobrokkal és emlékművekkel díszített köztere lett. Említést érdemel az áruházlánc vezetésének erőfeszítése, amelynek révén az épületegyüttes környezetében lévő járdákat, utakat, zöldterületeket színvonalasan felújíttatta. Ma reggel fél 7-től az áruház harminc munkatárssal a vásárlók rendelkezésére áll. F.J. Röviden RENDEZÉSI TERV. Rákócziújfalu rendezési tervének elkészítésére állami pénzt nyert pályázaton a település. A szakmai anyag várhatóan a jövő évben állhat az önkormányzat rendelkezésére. PE ÖSZTÖNZÖTT TANULÁS. Csaknem félmilliárd forint ösztöndíj-támogatást osztott szét az idei tanév első félévére a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány. A pénzből közel húszezer nappali, esti vagy levelező tagozaton tanuló közép-, illetve főiskolás roma fiatal tanulmányait segítik. A megyéből a korábbiaknál lényegesen többen igényelték az ösztöndíjat. Pályázóknak pedig szinte kivétel nélkül - aki a kiírásban foglaltaknak eleget tett és időben nyújtotta be igénylését - megítélték a támogatást, tj M á á A