Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-18 / 268. szám

TÜKÖR 5. OLDAL 2002. November 18., hétfő MEGYEI Új gépeket vennének A karcagi Kátai Gábor Kórház vezetése kezdeményezte, hogy az önkormányzat az előző évek­hez hasonlóan 2003. évben is céltámogatási igénybejelentéssel éljen az intézmény gép- és mű­szerparkjának fejlesztése érde­kében. A kórház mintegy 40 mil­lió forint értékben szeretne ult­rahangkészüléket, őrzőmonito­rokat, laboratóriumi eszközöket venni. Az ide vonatkozó kor­mányrendelet értelmében a cél­­támogatással megvalósuló gép- és műszerbeszerzésekhez szak­értő által készített megvalósítha­tósági tanulmány szükséges. A tanulmány elkészítésének célja, hogy annak segítségével a vonat­kozó jogszabályokban meghatá­rozott szakmai bizottság támo­gatása esetén, az önkormányzat 2003-ban céltámogatási igénybe­jelentéssel éljen. A tanulmány néhány héten belül elkészül, de Nótanépszerűsítők Szórakozás Karcagon szerencsére több te­hetséges kezdő és már a szak­mában szép sikereket elért ma­­gyarnóta-énekes van. Közülük Ferenczi Béla elhatározta, hogy a magyar nóta népszerűsítése és az idősebb korosztály szórakoz­tatása érdekében nótaklubot alakít és megszervez egy helyi cigányzenekart. Ötletét támo­gatta Márkus Ica, Kolostyák Gyu­la, Monzéger Ferenc, Karcagi Nagy Zoltán, Bartha András nó­taénekes, akik vállalták, fellép­nek ezeken a találkozókon. A ré­gi hagyományos, élő cigányzene iránt van érdeklődés a városban és a környéken. A cigányzenész dinasztiák kö­zül szerencsére vannak még akik ma is művelik a szakmát, így Tyukodi Elemér prímás, id. Jo­han Béla nagybőgős, Rácz Béla prímás, brácsás és Farkas Béla cimbalmos igent mondtak a fel­kérésre. Ferenczi Béla szeretné megnyerni az ügyhöz az önkor­mányzat és a helyi vállalkozók támogatását. A művészek a helyi cigányzenekar megszervezésétől és az alakuló nótaklubtól azt is várják, hogy a magyar nóta mű­faja újra kedvelt lesz és egy ütő­képes csapattal bármikor vállal­hatnak fellépést, nem kell főváro­si zenészeket lehozatniuk. A ké­sőbbiekben pedig rendszeres fel­lépési lehetőséget kapnának a fi­atal tehetségek és azok is, akik egy nóta elénekléséhez kedvet éreznének a nótaklubban. A klub első estjét szombaton tartot­ták, itt mutatkozott be a zenekar, és a jelenlévők Ferenczi Béla és Kolostyák Gyula nótaénekesek műsorát hallgathatták meg, de A nagy színészre emlékeztek A „havasi ember’’ szellemi hagyatéka tovább él... Emberek a havason, Szegénylegények, Föltá­madott a tenger, Ház a sziklák alatt... Filmcí­mek, amelyek talán leginkább alkalmasak lehetnek Görbe János Kossuth-díjas színész munkásságának jellemzésére. A jászárok­szállási születésű művész pénteken lett vol­na 90 éves. Szülővárosában emlékeztek meg az évfordulóról. JÁSZÁROKSZÁLLÁS Az iparos színjátszó körből indult Görbe János sorsa igazi művészsors. A zaklatott magánélet, zátonyra futott házasságok, a kilátástalanság­­ból gyakran az italhoz menekülő férfi, aki mindeközben filmtörté­neti jelentőségű mű­vekben alkotott mara­dandót. Igazi karakter, büszke, egyenes, s tü­relmetlen. Megtapasz­talta, milyen az ünne­pelt színésznek lenni, de át kellett élnie a nincstelenséget és elfe­­ledettséget is. Szűknek bizonyult pénteken kora este a jászárokszállási könyv­tár, ahol a megemléke­zésre érkező helybéliek és távolról jöttek gyűl­tek össze. Gergely Zol­tán polgármester üdvö­zölte a megjelenteket, majd Macsi Sándor nyu­galmazott tanár villan­tott fel epizódokat a színművész életéből. Az 1912-ben született festőlegényből lett színész a visszacsatolt Er­délyben, a Kolozsvári Nemzeti Színházban vált ünnepeltté, s ebben az időben készítették az az­óta etalonnak számító Emberek a havason című munkát. Összesen 75 filmben játszott, 1950-ben munkásságáért Kossuth-díjjal jutalmazták. Ezt követően érte meg az elfeledettséget, a nincste­lenséget, hogy azután a Húsz órában és a Sze­génylegényekben nyújtott alakításaival ismét a köztudatba kerüljön. 1967-ben autóbalesetet szenvedett, s az akkor szerzett sérülései megpe­csételték sorsát. 1968 szeptember 5-én halt meg. A jászárokszállási színjátszó hagyományokat öt évvel ezelőtt felelevenítő Nagy Ignác Népfőis­kola Színjátszó Köre vezetője, Kovács Béláné az ünnepet használta fel az amatőr színjátszók név­adójának bejelentésére. Ahogy fogalmazott, az öt évet és csaknem száz előadást maguk mögött tudó színjátszók szeretnének tenni azért, hogy Görbe János munkáját és szellemi hagyatékát to­vább vigyék. Mostanra érezték úgy, talán érde­mesek lehetnek arra, hogy a város nagy szülötté­nek nevét felvegyék, s ezentúl Görbe János Szín­játszó Kör néven folytassák tevékenységüket. A megemlékezést a művész utolsó éveinek tanúja, ötödik felesége, Juszt Judit zárta, s a he­lyieknek egy 1956 óta őrzött film, az Eltüsszen­tett birodalom kópiáját adta emlékül. Az ün­nepségen közreműködtek a helyi zeneiskola ta­nárai és növendékei, valamint a színjátszó kör tagjai. Görbe János életét egy, a moziban beren­dezett kiállításon is felelevenítették, majd leve­títették a Ház a sziklák alatt című filmet. ____ BANKA CSABA Az igazgató mellett tüntettek (Folytatás az 1. oldalról) Lemondott tisztségéről, de to­vábbra is az intézmény tanára­ként dolgozik tovább - számolt be értesüléseiről a képviselő. Hozzátette, szerinte jelentős mér­tékű politikai nyomás eredmé­nyeként jutott arra Kiss János, hogy „önként” távozzon az igaz­gatói székből: Sikerült elérnünk Kiss Jánost is, de az ügyben semmilyen nyi­latkozatot nem kívánt tenni, il­letve semmilyen információt nem kívánt közölni a nyilvános­sággal. Tokár István, a megyei köz­gyűlés MSZP-s elnöke elmondta: a szocialista pártnak semmi köze nincs a történtekhez. Kiss János személyesen kereste fel, s nyúj­totta be indoklás nélkül lemondá­sát. A közgyűlés elnöke ezt elfo­gadta, hisz ha valaki nem kíván betölteni egy posztot, akarata el­lenére erre nem kötelezheti. A politikai nyomásgyakorlásról szó­ló hírek egyszerűen nem igazak. Tokár rámutatott, hosszú ideje is­meri a lemondott igazgatót, tisz­tában van eddigi tevékenységé­vel, de ha valamilyen okból úgy döntött, nem kíván a továbbiak­ban igazgató lenni, a döntést nem befolyásolhatja. A lemondást kö­vetően az igazgatóhelyettes vette át a vezetői feladatokat, s addig viszi azt, amíg a kiírásra kerülő igazgatói pályázat eredménnyel nem zárul. A folyamatos vizsgálatokról szólva a szocialista politikus rá­mutatott: azok okairól az előző megyei vezetést kellene megkér­dezni, mert hivatalba kerülésük óta egyetlen ellenőrzést sem kez­deményeztek a jászapáti iskolá­­val kapcsolatban. banka csaba Szívmelengető este Tíz év után hiánytalanul megjelent a város vezetése is Tiszafüred Az Örvényi úti óvoda Együtt Gyermekeinkért Alapítvá­nya estje a kisdedek boldo­gabb jövőjéhez kívánt hoz­zájárulni. Sikerrel, hiszen nemcsak az volt ott a Hámo­ri András iskola aulájában, aki számított, hanem azok is, akikre számítottak a szervezők. Azok után, hogy a város életében már-már protokolláris társadalmi eseménynek számító est minden év novemberében megismétlő­dik, méghozzá hasonló koreográ­fiával, a tudósító elpolemizálhat egy kicsit azon, hogy miért is van szükség manapság egy gyermek­­intézménynek arra, hogy lobbiz­va, pályázati ügyeskedéssel, tom­bolabevételekkel toldozza-fol­­dozza be szűkös költségvetése lukait? Ugyanis „lent és fent” egy­aránt kőbe vésik az illetékesek hosszú ideje, hogy jövőnk letéte­ményese a gyermek! Igen ám, de néhány tiszteletteljes kivételtől eltekintve, legtöbbször marad a „csináld magad” kiútkeresése... Ez a szombat este abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy azon jó tíz év után, végre hi­ánytalanul megjelent a város ve­zetése az immáron törzsvendég­nek számító térségi országgyűlési képviselő, Varga Mihály mellett. Ez az odafigyelés ugyanis re­ménye lehet egyfajta városi szemléletváltozásnak, ám azért a biztos fogódzót most még a telt ház adta. Igazán szívbélivé vált a szom­bat este, amely igen szépen gya­rapítja majd az ovi játékparkját, s a gyermekmosolyokkal is kama­toztatja az alapítvány számláját. PM A főiskola költ, de nem költekezik (Folytatás az 1. oldalról)- A számlánkon bőven van pénz, bár annyira nem állunk jól, hogy campust tudjunk építeni a Tiszaligetben.- Ismeretes, hogy a területet ingyen kapta a főiskola a város­tól. Ezt azért kell megemlíteni, mert a névtelen közlemény azt mondja, hogy a főiskolának nem lesz pénze a terület megvásárlá­sára. — Természetesen ingyen kap­tuk. Ennek a városban elég nagy publicitása volt, azt hittem, hogy a főiskolán ezt mindenki tudja. A várostól nagyszerű gesztus volt, hogy az öthektáros területet meg­kaptuk. Megvennünk tehát nem kell. Amit tennünk kell, az az, hogy beépítsük majd az öt hek­tárt, hogy felépüljön ott a Szolno­ki Főiskola campusa. Természe­tesen nem a főiskola gondja, hogy ennek a fedezetét kigazdál­­kodja, erre az állam nyújt majd reményeim szerint fedezetet. Visszatérve az alapkérdésre, va­lóban költöttünk. Inkább így mondanám, mert a költekezés­nek van valami pejoratív mellék­íze. Aki járt az Ady Endre úti épületünkben pár hónappal ko­rábban, láthatta, hogy elég bána­tos benyomást keltett. Elhatároz­ta a főiskola vezetése, hogy miu­tán jó esetben is csak négy-öt év múlva költözhet át a főiskola a ti­­szaligeti campusba az Ady Endre útról, addig is szépítjük a környe­zetünket. Ha európai főiskola akarunk lenni, akkor az európai­ságnak nemcsak a tudásanyag­ban kell megmutatkoznia, ha­nem a körülmények kulturáltsá­gában is. — Bevételeink összetétele az országban a legkedvezőbbek kö­zött van — kezdte válaszát Faj­­csák Károly. — A saját bevétel és az állami támogatás arányát te­kintve az első három felsőoktatá­si intézmény között vagyunk. Ennek jelentős része szabályo­zott, egy részét azonban saját ha­táskörben tudjuk fölhasználni. Körülbelül 100-150 milliót tud­tunk költeni a beruházásainkra. Meg tudtuk oldani a tornater­münk felújítását, az Ady Endre úti épület bejárati részének átala­kítását, a tanszékek jobb elhelye­zését, illetve a könyvtárunk má­sodik ütemében egy közösségi helyiségnek a kialakítását a Már­tírok útján, ahol számítógép-hoz­záférés, büfé és tévézési lehető­ség lesz. A tiszaligeti kollégiumra 15 miihót költöttünk, de arra pá­lyázaton nyertünk pénzt. Kicse­réltük, illetve felújítottuk az egész berendezést. Talán itt kel­lene arról is beszélnünk, hogy mit tettünk az oktatók, dolgozók ellátásáért. Az országban az egyik legjobb szociális ellátást nyújtjuk, pedagógusnapra példá­ul fizettünk 14. havi fizetést. Egy­havi fizetés 50 százalékában tu­dunk költségtérítést is biztosíta­ni. Fizetési gondjaink nincsenek, a bankszámlánkon mindig van pénz. A nehézségeinkről szóló hír tehát légből kapott állítás, ba Pályázat, pályázat hátán Kisújszállás A városatyák ülésén határo­zat született pályázatok be­adásáról és a tiszteletdíj kérdésével is foglalkoztak. A testület döntése értelmében a város pályázik a az Útgazdálko­dási és Koordinációs Igazgató­sághoz, a Kása János - Kuthen ve­zér utcák leaszfaltozására. Az ön­­kormányzat a 41,3 milliós költ­ségből 21,3 milliót biztosít saját erőként a jövő évi költségvetés­ben, a hiányzó 20 milliót pedig a pályázattól remélik. Az év elején megalakult a Kis­újszállás Közművesítésének Fej­lesztéséért Alapítvány, melynek célja a városban megvalósítandó közműberuházások létrejöttének segítése, a pályázatok előkészíté­se, a lakosság komfortérzetének javítása. A szennyvízcsatorna­hálózat kiépítettségének érdeké­ben megalakult a csatornaberu­házási társulat és megkezdődött a lakossági előtakarékosság is a beruházás megvalósításához. Az önkormányzat az alapítvány tá­mogatására 3 millió 322 ezer fo­rintot - lakosonként 345 forintot - szavazott meg. Szintén támo­gatták a védőnői tanácsadó szol­gálat informatikai pályázatát. A szervezet a minisztérium által meghirdetett pályázaton 2 milliót kért, ebből olyan eszközöket ven­nének, amellyel ismeretterjesztő előadásokat tartanának. A pályá­zat másik része alsós pedagógu­sokra, közművelődési és köz­­gyűjteményi dolgozókra vonatko­zik. Kisújszálláson 27-en szeret­nének ebből a körből pályázni, a pályázati 2,2 milliós önerőt nyer­tes pályázat esetén a fenntartó önkormányzat átvállalta. A képviselők végül módosítot­ták a tiszteletdíjakra vonatkozó rendeletük egy pontját. Ezentúl a képviselőt akkor is megilleti a tel­jes tiszteletdíja, ha önkormányza­ti tevékenység érdekében van tá­vol bizottsági vagy testületi ülés­ről. Korábban ilyen esetben csak a díj felét kapták a képviselők, de Vizsga előtt a tűzoltótanoncok „Jól megfelelt’’ minősítést kapott a tán parancsnokság Mozgalmas időszakát élte az elmúlt hetekben a helyi tuzol­­túparancsnokság. Lassan befejezéséhez közeledik ugyanis az az alapfokú tanfolyam, amelynek során a túri testület székhelyén lánglovagokká képezik a megye legifjabb tűzol­­tótanoncait. Ráadásul a másfél hónapos oktatás közben ma­guk a házigazdák is megmérettettek, hiszen átfogó ellenőr­zést végzett náluk a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Mezőtúr A negyvenórás tanfolyam október 7-én kezdődött — tudtuk meg a mezőtúri tűzoltóparancsnoktól. Liszkai Zoltán lapunk érdeklődé­sére válaszolva elmondta: jórészt már befejeződött a megye frissen szerződtetett, 30 év alatti tűzoltó­inak alapfokú elméleti és gyakor­lati felkészítése, amely november 20-án vizsgával zárul majd. Ko­rábban előfordult, hogy hölgyek is részt vettek az oktatáson, ám idén 15 férfi ismerkedik a műsza­ki mentés, illetve a lángok megfé­kezésének tudományával. Bár ha­sonló, a kezdő hivatásos állo­mány számára kötelező tréninge­ket majdnem minden esztendő­ben tartanak a városban, az el­múlt öt évben csupán egyetlen önkéntes tűzoltó „akadt fenn a rostán” - árulta el a vezető. Ám amíg az újoncok tanultak, a vendéglátók sem tétlenkedtek. A túri parancsnokságon ugyanis nemrégiben háromnapos, ütem­terv szerinti ellenőrzést tartott a tanfolyam társszervezője, a me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság. Az 1998-tól napjainkig min­denre kiterjedő átfogó vizsgálat során azonban a testület néhány apróbb hiányosság ellenére is ki­érdemelte a „jól megfelelt” rninő-Utolsó eligazítás a gyakorlati feladat végrehajtása előtt. fotó; a szerző sítést. így aztán a minap a házi­gazdák immár az eredményes munka örömével rendezhették meg második jótékonysági bálju­kat, amelynek bevételéből — a szép számú támogatónak kö­szönhetően — a szolgálatban lévő lánglovagok szabadidejének kul­turált eltöltését segítő eszközöket vásárolt a közösség.______ bugány I I * á 4 I Macsi Sándor emlékezik a nagy színészre FOTÓ: SJ

Next

/
Thumbnails
Contents