Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-29 / 252. szám
6. OLDAL MINDEN T BELE 2002. Október 29., kedd Filmajánló A kisvárosban igen furcsa események zajlanak. Gabonakörök, éjjeli vendégek, és még jó pár olyan jel, ami földönkívüliekre utal. A felesége halála után visszavonult tiszteletes (Mel Gibson) öccsével és két kisgyerekével él a farmon, amely központja ezeknek a jelenségeknek. Érdekes vonal a filmben, miként dolgozza fel egy hívő ember az idegenek jövetelének gondolatát. Alapvetően azonban nem az ő vívódásai szolgálnak a mozi mozgatórugójaként. Rendkívül félelmetes jelenetek sorait produkálják, anélkül,.hogy bármi ijesztő speciális effektet alkalmaznának, jól használják a feszültségkeltés hagyományos eszközeit. A Hatodik érzék rendezője már bizonyított ezen a területen. A Jelek is kísértetiesen hasonló. Országos bemutató: október 24. Pophír Négy gengszter Október elején jelent meg a hatodik Ganxsta-nagylemez, Gyilkosság Rt. címmel. Az első klip, a Szesztilalom már látható a zenei adókon, ebben próbálták a tagok latinosra venni a figurát. „Rég voltam ilyen lelkes egy lemezzel kapcsolatban - nyilatkozta Zolee. - Nagyon jó a csapategység, olyanok vagyunk, mint a testvérek. Mindenkinek a Kartel a legfontosabb, minden más csak utána jön.” Az album 16-számos, van rajta szokásosan Intro és Outro, csakhogy itt Entrada és Salida néven, stílusosan. „Az image-et mindig a pillanatnyi hülyeségünk szüli, a Helldorado alatt például éjjel-nappal westemt néztem” - vallja be a csapat frontembere. Az anyag elég eklektikus. Minden benne van, amit szeretnek, viszont a szöveg és a stílus eggyé kovácsolja. Ganxstáék egyébként új élő zenekarral lépnek fel, amely a Back II Blackre épül (Glatz Gabi, Csejtei Tomi, Cselik G. és Felkai M. alkotja a Parlamentet). A tervek között szerepel egy Kartel-klub beindítása az egyik budapesti klubban, ennek keretében minden hónapban lenne ott egy élő fellépésük. Lesz persze lemezbemutató koncert plusz turné is, úgyhogy dolgos hetek elé néz a négy fiú. Cd-AJÁNLÓ A Beach House fellépőiből válogattak ismét egy lemezrevalót, csak a cím más, az együttesek nem nagyon. A nyár honi slágerei vonulnak fel a korongon, amelyekről az mond a legtöbbet, ha felsoroljuk őket: TNT: Nem jön álom a szememre, Fiesta: Bonita, Groovehouse: Hajnal, Unique: Csillagtenger, Back II Black: Várj, AlMLove: Ölelj át..., Inflagranti: Kettőnkről szólt, Draft: Dombok felett, Crystal: Ezer hold, Zanzibar: Vágyom rád, V- Tech: Miért?, Neo Tones: Hegyirabló, Maché: Sosem vétkező szerelem, Pa-dö-dő: Költözzünk össze!, Sub Bass Monster: Igaz, vagy hamis, plusz egy bonusz. Nincs mit hozzáfűzni. Cory: Történjen már valami Az egykori Happy Gang tagja stílusban közelebb maradt ex-együttesé- hez, mint Moha, de érezni azért, hogy sok év eltelt, a könnyű műfaj már nem ugyanazt jelenti. Igencsak kétélű kard első kislemezként a Jó barátok főcímdalával kijönni, mert még azt gondolhatják, hogy nincs önálló gondolata, ugyanakkor vitathatatlanul népszerű ez a szám. Pozitív, hogy sok hazaival szemben, ezen a lemezen nem csak 7-8 dal van. Vidám album ez: Mégis minden szép, Pozitív a karmám, s még a hagyományosan szomorú dalok is optimistán csengenek (Szakítós dal, Miért nem vagy velem?). Olyan az album, mint Cory maga. Csupa derű, vidámság és optimizmus. Nagylemezeladások A MAHASZ T0P-40 LISTA ALAPJÁN 1. Groovehouse: Hajnal 2. Fiesta: A tűzön át 3. Dupla Kávé: Valami új, valami régi 4. Balázs Pali: Veled leélném az életem 5. Elvis Presley: 30 #1 Hits 6. Ganxsta Zolee és a Kartei: Gyilkosság Rt. 7. Lajcsi & Bódi Guszti és a Fekete Szemek: Bulizzunk ma együtt 8. TNT: Unplugged 9. Eminem: The Eminem Show 10. Las Ketchup: Hijas Del Tomate HÉT SLÁGEREI MAHASZ RÁDIÓS LISTA ALAPJÁN 1. Las Ketchup: Asereje (The Ketchup Song) 2. Király Linda: Clubsong 3. Christina Milian: When You Look At Me 4. David Guetta: Love Don’t Let Me Go 5. Sash feat. Boy George: Run 6. Holly Valance: Kiss Kiss 7. Krisz Rudolf: Ennyi volt 8. Moony: Dove 9. Santana feat. Michelle Branch: The Game Of Love 10. TNT: Kicsi gesztenye Csomó Hits Jelek Kérdezz, felelek! A családod minden tagja el tud menekülni ebből az áldatlan helyzetből, de neked ott a gyerek meg a háztartás. Amiket leírtál, azok közül egy is elég lenne ahhoz, hogy ne érezd jól magad a bőrödben. Biztos, hogy jó lenne a lelki támogatás, egy szakember segítsége, de az alapkonfliktust ő sem tudná megoldani. Nevezetesen, hogy mások legyenek az életkörülményeitek. Ne kelljen a sógornőddel élnetek, legyen külön lakásotok, saját életetek, döntési jogod, hogy mikor mit tegyél, vagy ne tegyél, ha úgy hozza kedved. Három oldalról vagy satuban, és ezt senki sem tűmé nálad jobban. Jó lenne, ha leülnél a férjeddel, és minden lehetőséget számba vennétek annak érdekében, hogy neki ne kelljen a haverokkal sörözve kimenekülnie az áldatlan körülményekből, a gyermeketek mosolyogva lásson titeket, és a sógornőd se használhasson ki ennyire. Megoldást kell találnotok, a pszichológus is ebben próbálna segíteni, bár a legjobb az lenne, ha a férjed jelentené a lelki támaszt, írj még, ha nem tudod, ho- gyan kezdd el. ____________■ Re klámfilmek, müsorvezetés az MTV America Latinánál. Híresek és gazdagok. Egy argentin New Yorkban, Vad angyal és két platinalemez - az eddigi sikertörténet állomásait lói ismerjük Fitt-tippek Egy angyali teremtmény Natalia Oreiro új lemezt és új sorozatot készített - természetesen a tőle megszokott sikerrel, és egy szerető férj támogatásával. Nati sokak által irigyelt választottja Ricardo Mollo, a 44 éves argentin rockzenész. A 2001. december 31-én, titokban megtartott esküvőre az ifjú ara és a vőlegény, gyűrűk helyett, tetováltatott inkább egy-egy sor- mintát az ujjára. Angyalka nemrég megjelent harmadik nagylemeze tökéletes kombinációja a popnak, a rocknak és a latin ritmusoknak. A korongon szerepel egy dal az uruguayi futballválogatott tiszteletére (Pasión Celeste), a Mar egy lány és egy tengerész tragikus szerelmének története, az Alas de libertad megírására pedig egy szegény sorsú kisfiúval történt találkozás ihlette Natáliát. Persze lemez nincs szappanoperadal nélkül, így a Cuesta arriba, cuesta abajo egy új so rozathoz készült, amelynek Kachorra, nemzetközi fordításban away Lady. Ki elől menekül az a bizonyos hölgy, akit Antóniának hívnak, és akit természetesen Nati formál meg? A lány szegény körülmények között él a nagyapjával. Vőlegénye, akit félreismer, belerántja őt egy bűnügybe, aminek következtében a lány börtönbe kerül. Kachorra azonban megszökik, és személyiséget változtat. Bejut egy idős, gazdag hölgy házába, akinek van egy rendkívül jóképű unokája. A többi már csak a képzeletünkön és a magyar tévécsatornákon múlik, ugyanis egyelőre nincs információ arról, mikor kezdik vetíteni nálunk a sorozatot. Várjuk leveleiteket a szerkesztőség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu Ez így senkinek se jó 24 éves vagyok, a barátom 25. Most 15 hónapos a kislányunk. Hét éve vagyunk együtt, egy éve közös lakásban. Sokat veszekszünk mostanában, mindketten idegesek vagyunk. A párom szülei nemrégiben haltak meg, azóta teljesen elviselhetetlen. Tudom, mennyire rossz elveszíteni valakit, magam is először az öcsémet, később a nagypapámat temettem el. A barátom állandóan a haverjaival lóg az utóbbi időben, együtt söröznek, és sajnos több időt tölt velük, mint velünk. Szólni nem is merek, mert azonnal összeveszünk. Én gyesen vagyok, a többiek dolgoznak. Mire a sógornőm hazajön, tiszta a lakás, kimosok, megfőzök, ő otthon már csak rejtvényt fejt. Lehet, hogy emiatt is folyton idegesnek érzem magam? A testvéremet és engem a nagyszüleim neveltek fel, mert a szüleim elváltak, anyám iszákos volt, és bántott minket. Ez hathat most ki rám? Már arra gondoltam, hogy elmegyek pszichológushoz, mert egyre kilátástalanabb- nak érzem a helyzetemet. Min csodálkozol? A nyolcvanas évek aerobikőriilete az utóbbi években valamivel alábbhagyott, a klasszikus aerobik helyét új, divatos edzésformák vették át a konditermekben. Sokan már az órarend átböngészésekor elbátortalanodnak, mert fogalmuk sincs, mit jelentenek az angol kifejezések, így azt sem tudják eldönteni, hogy számukra melyik edzésprogram lenne a legmegfelelőbb. Alapvetően kétfajta edzéstípus létezik: a nagyobb intenzitású kar- dioedzés, amely amellett, hogy megmozgatja az izmokat, erősíti a szívet és a keringési rendszert, valamint a többnyire súlyzókkal végzett erőedzés, amely elsősorban az izomkötegek növelése által formálja a testet. Ha tehát valaki fogyni szeretne, inkább az előbbire, ha erősödni, inkább az utóbbira koncentráljon. A legoptimálisabb eredmény a kettő kombinálásával érhető el. 1. Fontos szabályok Soha ne hagyd ki a bemelegítést, sem az óra végi nyújtást! A bemelegítés leglább nyolc-tíz percig tartson! Hideg izmokkal és ízületekkel nem szabad dolgozni, hiszen ez fokozott sérülésveszélyt jelent. Legalább ilyen fontos az edzés utáni lazítás, amely- lyel megelőzheted az izmok megrövidülését, és magát az izomlázat is. A súlyzós gyakorlatokat mindig lassan, és lehetőleg szabályosan végezd, kerüld a rövid, kapkodó mozdulatokat! A dolgoztatott testrészt érdemes az erősítés után azonnal lenyújtani. 2. Légy türelmes! A kardioedzések hatékonysága nem növekszik egyenesen az edzés intenzitásával. Tehát nem az a cél, hogy minél jobban kapkodd a levegőt, hanem az, hogy elérd azt a pulzusszámot, amelynél a szervezeted zsírt éget. Ez a szám mindenkinél más és más, de a zsírégetés beindulásához legalább húsz-harminc perc intenzív edzés szükséges. Ezért érdemes alkalmanként legalább egy-másfél órát mozogni. Fel kell készülnöd arra, hogy LASSÚK A TERMEK LEGGYAKORIBB KINALATAT! Aerobik: Az egész testet megmozgató, intenzív kardioedzés, többnyire táncos koreográfiával, nem nélkülözve a saját súllyal (azaz súlyzó nélkül) végzett erősítőelemeket. Sztepaerobik: Az aerobik elterjedt és divatos fajtája, amelynél lépcső beiktatásával alakítják ki a koreográfiát. Elsősorban a comb- és fenékizmokat erősiti. Létezik olyan változata is, amelynél koreográfia nélkül, egyszerű lépések ismétlésével történik az erősítés. Hátránya, hogy ha nem szabályosan végzed, nagyon megterheli a térd- és bokaízületeket. Kick-box aerobik: Ütések és rúgások ismétlésére épülő edzéstípus, amely a felsőtestet és a lábat is intenzíven megdolgoztatja, koreográfiával vagy anélkül. Remek alkalom a felgyülemlett feszültségek levezetésére! Spinning: A fitnesz egyik legfiatalabb ága. Speciális szobabiciklin történő kőkemény edzés, értelemszerűen főleg a comb- és farizmokat dolgoztatja. Kezdőknek nem ajánlott! Aquafitnesz: Vízben végzett kondicionáló torna. Úszástudás nem szükséges hozzá, hatásos izomerősitő kardioedzés, anélkül hogy az Ízületeket túlságosan megterhelnéd. Túlsúlyosaknak is ideális! Fit-ball: Nagy labdán ülve és rugózva végzett gyakorlatok, időnként koreográfiával. A test minden részét erősíti, különös tekintettel a gerinc melletti izmokra. Ha rossz a tartásod, akkor ez az óra sokat segíthet! változás (heti háromszori, rendszeres edzés mellett) körülbelül három hónap múlva lesz látható. Ne add fel tehát, ha néhány hét után még nem látszik semmi, a szorgalmas munka eredménye sosem marad el! Kedvenceink A HÉT CIKIJE Jókedvűen ücsörögtünk a vonaton a múlt szombaton, amikor őszi, erdei kirándulásra indult az osztály. Önfeledten hülyéskedtünk az iskola legfiatalabb tanárnője társaságában. Egyszer csak valaki kitalálta, hogy rendezzünk rágógumifújó versenyt, és így is lett. Óriási lufikat fújtunk, illetve fújtak a többiek, nekem kevésbé sikerült. Nem akartam azonban annyiban hagyni a dolgot. Most vagy soha, gondoltam, és teli tüdőből ne- kiduráltam magam. A rágó pedig - hogyan is történhetett volna másképp - óriási ívben elrepült, és a szem ben ülő utas fején kötött ki. Az ürge rögtön a fejéhez kapott, amitől persze még rosszabb lett a helyzet. Ezzel megvolt a kirándulás felejthetetlen sztorija. _____________________BOCI, 18