Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-28 / 251. szám
2002. Október 28., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Röviden MDF: ÖNÁLLÓAN. Önálló frakciót alakít a szolnoki közgyűlésben a Magyar Demokrata Fórum. A háromtagú képviselőcsoport vezetője dr. Csoór György lesz, tagjai pedig dr. Totó Áron és Lits László. Információink szerint a napokban sajtótájékoztatón számolnak be elképzeléseikről a képviselők, tj BEFEKTETNEK-E? Ma és kedden Egerben rendezik meg a vállalkozási övezetek konferenciáját, melyen ott lesz megyénkből a Kunmadaras és Térsége Vállalkozási Övezet Kht. vezetője is. A két nap alatt a vállalkozási övezetek képviselői találkoznak befektetőkkel, megismerkednek az EU-integrációs feladatokkal, valamint kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt több minisztérium képviselőivel, de ÖTLETADÓ VÁROS. A Trend Technologies kunszentmártoni gyárában szerzett kedvező tapasztalatoknak köszönhetően magyarországi ingatlanbefektetésen gondolkodnak szigetországi szakemberek. Hamarosan lakásokat, házakat vásárolnak hazánkban, ezzel is elősegítve az ottani cégek majdani idetelepülését. pe TÁMOGATNAK. Idén összesen 1,4 millió forinttal segíti a hátrányos helyzetű szolnoki fiatalok felsőfokú tanulmányait a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány. A pályázatok elbírálásánál a rászorultság mellett a tanulmányi eredményt veszik számításba — mondta el a közalapítvány igazgatója. Bíró Árpád ugyanakkor jelezte, még várják a diákok pályázatait, melyhez az adatlapokat a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő Központban igényelhetnek. A sikeresen pályázóknak tanulmányaik befejezte után kell megkezdeni a kamatmentesen nyújtott ösztöndíj-tá- mogatás visszafizetését, u ■ Segíteni kell a cigányságon! Roma integráció Bár bőven van még mit tenni hazánknak a romák integrációjának érdekében, a jelenlegi helyzet nem fogja akadályozni hazánk EU-csatla- kozását — jelentette ki Szolnokon egy tanácskozáson az Európai Unió tanácsosa, Thomas Glaser. A romák helyzetének jobbítása belpolitikai kérdés, így nem igazán szívesen nyilatkozik erről a kérdésről az EU magyarországi tanácsosa. Úgy véli, ráadásul nem akkora súlyú probléma ez, hogy késleltetné országunk csatlakozását az unióhoz. Mindazonáltal elmondta, a kisebbségek képviseletét minden tagállamban másképpen szabályozzák. Vannak olyan tagállamok, ahol olyan nagyok a kisebbségek (például katalánok, baszkok), hogy szinte saját államként működnek az államon belül. Ezek tulajdonképpen saját kormányzattal rendelkeznek, és a nemzeti kormánytól csak kevés mértékben függnek. Aztán vannak olyan tagállamok, ahol a kisebbségek bevándorlókat jelentenek. Ott a legfontosabb feladat, hogy számukra biztosítsák, a lehető legnagyobb mértékben a saját szabályaik, saját kultúrájuk szerint éljenek. Nem figyelmen kívül hagyva, hogy az adott befogadott ország törvényi szabályozásának is eleget tegyenek. Nagy-Britanniát példaként felhozva a tanácsos rámutatott, hogy ott is fennáll a kisebbségi kérdés. De míg a bangladesi kisebbség az elmúlt 25 évben vándorolt be Nagy-Britanniába, addig a romák már fél évezrede élnek hazánkban. Mégis, ettől eltekintve rengeteg időre és erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a problémát megoldjuk. Az sokat segíthet, ha a romák közül is egyre többen lehetnek tévébemondók, parlamenti képviselők, orvosok, jogászok, és nem csak mint cigányzenészekre vagy színesfém-kereskedőkre tekinthetünk rájuk. Ez a megítélésükben óriási változást hozna — hangsúlyozta a tanácsos, aki hozzátette, a passzivitásukkal szembe kell nézni. Magunk mellé kell állítanunk a roma vezetőket, és akár azon az áron, ahogyan az USA-ban, pozitív diszkriminációval érjük el azt, hogy a romák integrációjának fo- lyamata elinduljon. ________ ta DA LOSTALÁLKOZÓ. All. dalostalálkozót rendezte szombaton az Újszászi Művelődési Ház és Könyv- tár, valamint a Százszorszép Népdalkor. Képünk az abonyi Kéknefelejcs Népdalkörről készült, fotó: cs. i. A jövő szívmelengető (Folytatás az 1. oldalról) Többek között elmondta, hogy a privatizációt követően Jászberénybe 8-9 országból érkeztek különböző gyártósorok, s folyamatosan tudták tartani a régióban a vezető szerepüket. Az elmúlt évben mintegy 500 millió forintot fizettek ki helyi adóként Jászberénynek, az államkasszába pedig mintegy három milliárd forintot utaltak. A vezérigazgató a gazdasági lehetőségeket látva bizakodással tekint az elkövetkező év felé. Mint mondta, megvan a lehetősége a cég további fejlődésének. Dr. Magyar Levente polgár- mester a Jászság ipari fejlődéséről szólva hangoztatta, hogy a kistérség aránytalanul fejlődik. Az ipartelepítés terén már eredményeket elért Felső-Jászság a három várossal túlreprezentált, az Alsó-Jászságban viszont lényegében hiányzik a jelentősebb ipari tevékenység. Szerinte ez nem túl szerencsés, a két terület fokozatosan elszakad egymástól. A Felső-Jászságnak szolidárisnak kell lennie, s az ipartelepítésnél el kell gondolkodni azon, hogy az egyes üzemek hová települjenek, mert ki kell egyenlíteni a különbségeket. BANKA CSABA Lakásvásárlási buktatók (Folytatás az 1. oldalról) A tulajdoni lapokat bárki kikérheti, így annak birtokában egy álszerződést írnak, hamis igazolvány segítségével pedig már meg is köttetik az üzlet. Ugyancsak kedvelt lakásszerzési módszer, hogy kibérelnek egy üres ingatlant, azt pedig eladják az előbb már említett módszerrel. így a tulajdonos elveszíti a házát, a vevő pedig a pénzét.- Úgy veszem észre, a bejáratott ingatlanközvetítő irodákat kerülik az ilyenfajta bűnözők - értékelte a lakáspiacot fenyegető veszélyt Pintér Lajos, akinek cége a szolnoki ingatlanforgalom jelentős részét bonyolítja. - Valószínűleg ebben közrejátszanak kapcsolataink, és az, hogy ismerünk szinte mindenkit. így ha gyanús jeleket veszünk észre, akkor telefonon megkérdezhetjük az illetékeseket bármikor. S hogy mik ezek a gyanús jelek? Mindenképpen óvatosnak kell lennünk akkor, ha gyorsan akarnak eladni egy házat, ráadásul jócskán az ár alatt. Fokozhatja a bizonytalanságot, ha az eladó feltűnően sürgeti az ügylet lebonyolítását. Célszerű saját jogászt keresni. Ezzel sok buktató kiküszöbölhető. Félnek a pénzhaj hász bűnözőktől a lakásukat árulók is. Az egyik, manapság egyre inkább elterjedőben lévő kedvelt trükk, hogy a hitelkérelem ügyintézési nehézségeire hivatkozva sürgeti a vevő, kössék meg az adásvételi szerződést, jegyeztessék be a tulajdonjogot, mert csak akkor kap hitelt. Ilyenkor szokott az előfordulni, hogy a tulajdon birtokában már egyáltalán nem akar az illető pénzt adni, magyarán egy ügyes húzással ki- semmizik a tulajdonost. A biztos vásárlás érdekében célszerű a szakemberek szerint foglalót, vagy előleget kérni, s erről szabályos szerződést kötni. A foglaló mindkét felet védi. Amennyiben a vevő meggondolja magát, elveszíti a pénzt. Ha a másik fél áll el a vételtől, akkor visz- szaadja a pénzt a vevőnek, s még ugyanennyit hozzátesz kárpótlásul. Ráadásul ha a visszalépés miatt valamelyik felet bizonyíthatóan kár éri, bírósághoz is fordulhat az illető. Az előleg abban más, hogy mindenképpen visszajár, bármelyik fél is változtatott álláspontján. A két szakember azt is elismerte, hogy bár nagyon ritkán, de előfordul olyan ingatlaniroda, amelyik nem tartja be a tisztességes üzleti magatartást. Örök szabály, hogy mindig a megbízó fizet, erre pedig oda kell figyelni. Gyakori trükk, hogy átadnak egy címlistát az érdeklődőnek, aláíratnak vele egy többoldalas papírt, s ha megvette új otthonát, akkor kiszámláznak neki többtízezer forint közvetítői jutalékot. Ez esetben is örök igazság, hogy mindent át kell olvasni alaposan, meg kell kérdezni, ami nem világos. így érdemes megtudni például, hogy az adott irodának van-e engedélye, milyen régóta működik, s ha még mindig kétségünk van, felkereshetünk egy másik céget is. Mivel egy lakásvásárlás igen nagy összegbe kerül, ezért érdemes jól átgondolni, mit is veszünk. Mindenki eldöntheti, kéri- e szakemberek segítségét ehhez. A tapasztalatok azt mutatják, érdemes igénybe venni a közvetítő cégek szolgáltatásait, de ebben az esetben sem szabad megfeledkezni az óvatosságról és a körültekintésről. Telkek betelepülőknek Hatvannégy telket közművesíte- nek és osztanak ki a munkálatok befejezése után a betelepülni szándékozóknak a Csongrád megyei Domaszéken a községfejlesztés keretében. A Szegedtől 10 kilométerre lévő község iránt egyre nagyobb az érdeklődés, elsősorban a szegediek körében, jelenleg mintegy 80-an várnak arra, hogy építkezhessenek. Egy üres területen 220 telket lehet kialakítani, ebből az első ütemben 64-et látnak el teljes infrastruktúrával, a többit pedig a következő 10 év alatt tervezik közművesíte- ni és értékesíteni. A kész telkek 1.400-1.600 négyzetméter alapte- rületűek, egy ingatlan ára átlagosan 2,2 millió forint lesz. Az új tulajdonosoknak szerződésben vállalniuk kell majd, hogy három éven belül felépítik a házukat.MTi Nézőpont Holdudvar BERKI IMRE ...a haszon mások zsebébe vándorol... Aki arra adja a fejét, hogy egy település első embere lesz, annak tudnia kell, hogy megbízatása négy évre szól. Ha a kiszabott idő letelik és neki is kitelik, csomagolhat, szedheti a sátorfáját - ahogy ez egyesekkel az önkormányzati választásokon meg is esett. Akik meg arra adják a fejüket, hogy egy település első emberének feltétlen kiszolgálójává lesznek, és élvezik az ezzel járó előnyöket, négy év elteltével szintén szedhetik a sátorfájukat. Ezt nyilván tudták ők is, ezért harcoltak többen közülük a kampányban ádázul vezetőjükért, adva az utolsó csepp vérüket is. Némi túlzással: közvetve az életükért küzdöttek. Azt már nem biztos, hogy tudták, a választópolgárok nem csak a jelöltre voksolnak igennel, vagy nemmel, hanem annak holdudvarára, tehát rájuk is. Személyük, aktivitásuk ezért alkalomadtán éppen a jelölt esélyét rontotta. Voltak olyan aspiránsok, akik ezt naivan nem vették számításba és talán pont a rosszul megválasztott holdudvar miatt estek ki a választók piksziséből. Minden főnököt körülvesz egy holdudvar. Ha van egy kis esze a vezetőnek, látja, érzi, tudja, hogy a körülötte forgolódók csak látszólag odaadó hívei. Szolgálataik mögött nagyon is önző egyéni érdekek húzódnak meg. A kör tagjának lenni védettséget jelent, sőt, ha kellően gátlástalan az illető, még komoly helyi hatalmat is tud szerezni magának. Igaz, hatalmi státuszának nincs neve, de mindenki tudja róla, hogy bármikor, bármit, vagy bárkit el tud intézni. Anyagilag sem elhanyagolható a tűzközelség. Nyilvánvaló, hogy az odaadó szolgálatot meg kell fizetni, természetes, hogy a hivatal jól jövedelmező külső megbízatásait is kézközeli, hű embernek kell odaadni. Amilyen gyorsan összeverbuválódott, olyan gyorsan szét is esik a holdudvar, ha megy a vezető. Szétesik, mert megszűnik az ösz- szetartó hatalmi és anyagi érdek. Lehet, hogy még egy ideig néha összejönnek nosztalgiázni, aztán végleg a feledés homályába merülnek. Nem hiányoznak senkinek. Ugyanis jön az újabb holdudvar. Mások szereznek maguknak nem megnevesített hatalmat, mások kapják a megbízatásokat, a haszon mások zsebébe vándorol. Csak remélni lehet, hogy az új vezetők, az új holdudvarok okulnak elődeik példájából! Milliók közmunkára Munkaügyi információ Megyénk öt települési ön- kormányzata összesen 250,5 millió forintot nyert el közmunkaprogramokra. A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatását megvalósító közmunkaprogramokra idén országosan ötmilliárd forintos keret állt renTÁBLAZAT (SZEPTEMBER) Körzet Reg. m.nélk. Reg. pályák. M.nélk. ráta (%) Szolnok-Martfű 4683 525 7,7 Jászberény 1823 194 5,7 Karcag 1920 224 11,6 Mezőtúr 1046 122 8,6 T.füred 1470 139 17,3 T.miklós 1965 160 11,7 K. mádon 1477 138 15,4 Kunhegyes 1673 135 16,9 Összesen 16057 1637 9,6 delkezésre. Erre a keretösszegre kiírt pályázat őszi fordulóján sikeresen pályázott megyénk, melynek önkormányzatai több mint 250,5 millió forintot nyertek el közmunkákra. Az elnyert támogatásokból 562 regisztrált munkanélküli — 3-8 hónapos időtartamú - foglalkoztatására nyílik lehetőség. A nyertes ön- kormányzatok: Tiszaszentimre, Jászapáti, Tiszabő, Kunmadaras és Kunszentmárton. A megyei munkaügyi központ információi szerint térségünk munkaerő-piaci körzetei közül a tiszafüredi és a kunszentmártoni kivételével minden körzetben ___________ csökkent a regisztrált munka- nélküliek száma szeptemberben. Az előző hónapban összesen 2509 álláshelyet jelentettek be a munkáltatók. Aktív foglalkoztatási, illetve képzési programban 4621-en vettek részt megyénkben. Bértámogatással 991 főt foglalkoztattak a gazdálkodó szervek, vállalkozóvá váláshoz 88-an kaptak támogatást a munkaügyi szervezettől. _______________ __________ M. G. ÖR EG CSÁRDA. Nóta- és operett kedvelőknek szombaton Ütött-kopott öreg csárda címmel rendeztek előadást a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ színháztermében. Képünk Ferenczi Béla fellé- péséről készült._______________ fotó: cs. i.