Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-18 / 244. szám
I 2002. Október 18., péntek SPORT 19. OLDAL Kellett Gera útlevele Moszkva után, erőltetett menetben Jákóhalma felzárkózott Labdarúgás Gellei Imre, a válogatott szövetségi kapitánya tudta, hogy csapatának nem lesz könnyű dolga az Európa- bajnoki selejtező 4. csoportjának leggyengébb együtteseként számon tartott San Marinóval szemben, de bevallotta: ekkora ellenállásra nem számított.- Az első félidőben meglepően jól állták el az utunkat, óriási erőfeszítéseket tettek, hogy megóvják kapujukat a góltól - értékelt a szakvezető. — Nagyon nehéz olyan együttes ellen játszani, amelyik tíz emberrel védekezik, s azért nem sikerült megtörnünk őket, mert játékosaim nem voltak elég gyorsak, kevés cselt csináltak. A szünetben még 0-0-ra állt a Megyeri úti mérkőzés, de a második játékrészre becserélt Gera Zoltán parádés találataival gólokra váltotta az addigi meddő fölényt, s mesterhármasával kialakította a 3-0-ás végeredményt.- Kivételes teljesítménnyel örvendeztette meg a szurkolókat, de természetesen a társak is kellettek ehhez a produkcióhoz - mondta róla Gellei, majd elárulta: a ferencvárosi csatár az ösz- szecsapás előtt a tatai edzőtáborban felejtette az útlevelét, amelyet minden nemzetközi találkozó előtt be kell mutatni a játékvezetőnek. Még szerencse, hogy időben utána hozták, egyébként nem léphetett volna pályára. Most, hogy a csoport valamennyi csapata túlvan a selejtező egynegyedén, a szövetségi kapitány változatlanul úgy véli: még mindig négy esélyese van a továbbjutásnak. - Jól sikerült a rajt, remélem, hogy jövőre - legközelebb március 29-én Varsóban - is olyan egységesen és fegyelmezetten játszunk majd, mint a legutóbbi két mérkőzésen. A csoport állása 1. Magyarország 2 1 1- 4-1 4 2. Lettország 2 1 1- 1-0 4 3. Lengyelország 2 1 1 2-1 3 4. Svédország 2 2- 1-1 2 5. San Marino 2 2 0-5 0 B Miklósi siker a rangadón Kézilabda NB II., 4. FORDULÓ * 1 FÉRFIAK Törökszentmiklós KE— Szolnok KBK SE 19-16 (12-8) Törökszentmiklós, 400 n., v.: Ga- ramvölgyi, Kordás TKE: POLGÁR - Nyeső 3, Bukta 3, Villás 2, BORDA 7, Kovács J. 1. Csere: Hoppál (kapus), Bum 1, Kiss 1, Hajnal 1, Kovácsi, Farkas. Edző: Kovács Béla. Szolnok: HORVÁTH - Göröm- bei 3, Dobos 1, Takács 4, Vitális 4, Libor 1. Csere: Gál T. (kapus), Patocskai 1, Mészáros 1, Gál Sz. 1, Gados, Fejes. Edző: Patocskai László. Törökszentmiklóson szép számú közönség előtt került sor az NB II. újabb megyei rangadójára. Igazi presztízscsata folyt a pályán, melynek az első félidejében négygólos előnyt szerzett a hazai legénység. A folytatásban a miklósiak kiválóan működő hatos falát a vendégek csak ritkán tudták feltörni. A végig fegyelmezetten és nagy akarással játszó hazaiak biztosan nyerték a megyei rangadót, megerősítve helyüket az élmezőnyben. Kovács Béla: - Maximális taktikai fegyelem és akarás egyenlő: győzelem. Patocskai László: - Három meghatározó középső játékosunk teljesítménye elmaradt a várttól, amely meghatározta a csapatunk játékát. Ennyi lőtt góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Kondoros-Martfű KKE 20-21 (10-12) Kondoros, 200 n., v.: Dzsipoff, Kiss Martfű: PRIGL S. - Kovács 4, FEKETE 9, Kovács J. 2, Kovács Zs. 2, Gütler 1, Erdélyi 2. Csere: Dömsödi, Serfőző 1, Major, Kovács Á. Edző: Kocsis Lajos. A vendégek két kezdő emberük nélkül utaztak az otthonában mindenkire veszélyes Békés megyei csapathoz. Már a kezdés után látszott, hogy igen komolyan veszi a mérkőzést a Martfű, sőt a vezetést sem engedte ki a kezéből. A második félidőben már négy gól is volt az előnyük, de a hazaiak nagy hajrával kiegyenlítettek hátrányukat. Pár pillanattal a lefújás előtt a martfűi Kovácsot csúnyán lerántották, a jogos büntetőt a mezőny legjobbja, Fekete vágta a hálóba, így megszerezte első idei győzelmét Kocsis Lajos csapata. Kovács Lajos: — Idegtépő mérkőzés volt, de megérdemelten nyertünk. Úgy érzem, elindultunk felfelé. NŐK Tiszaföldvár- Medgyesegyháza 14-31 (8-18) Homoki Sportcsarnok, 50 n., v.: Jónás, Pelikán Tiszaföldvár: Mátyus - Patkós 2, Veres 3, Gombos 1, Hmbák 2, Bucsus 4, Nagy K. 2. Csere: Csontos, NagyN., Halász, Székely, Jakab, Szeles. Edző: Varga István. Az első félidő eleje szorosan alakult, de a 10. percben robbantottak az óriási fizikai fölényben lévő vendégek, akik már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát. Varga István: - Hiányzott a tűz, a lelkesedés a lányokból. Ezek nélkül pedig nehéz eredményesen kézilabdázni. Karcag SE—Domaszéki SE 20-21 (11-9) Karcag, 100 n„ v.: Berecz, Kóródi Karcag: K. Nagy - VARGA CS.. 7, Frederics 1, Barna 1, TarM., Varga E. 2, D. NAGY 3. Csere: HORVÁTH 6, Halász, Herczeg. Edző: Major János. A mérkőzés 52. percében 17-14 volt a mérkőzés állása. Az utolsó nyolc percben elkövetett súlyos hibák miatt — amelyet az ellenfél kíméletlenül kihasznált - a mérkőzés befejezése előtt tíz másodperccel kapott góllal a hazaiak balszerencsés vereséget szenvedtek. Major János: — Csalódott vagyok, hogy itthon nem tudtunk nyerni, részben a saját hibánk miatt. Martfű MKE—Taksony 26-16 (11-6) Martfű, 100 n., v.: Sebők, So- mogyvári Martfű: TÓTH - Tóvizi 1, SÁPI 6, Erdei A. 6, Szegő 2, Fekete 4, Felber4. Csere: Kiss (kapus), Annus 3, Erdei £., Dékány, Sólyom, Busi. Edző: Nádas Miklós. Az első félidőben a vendégek nem találták a jól védekező martfűiek ellenszerét, mikor pedig helyzetbe kerültek, Tóth kapus szinte mindent hárított. A második játékrész elején három gólra zárkóztak fel a vendégek, ekkor Erdei A. hetesből lőtt góljai hatottak megnyugtatólag. Ezt a rövid időszakot a martfűieknek sikerült átvészelni, akik végül magabiztos győzelmet arattak. Nádas Miklós: — Köszönjük a közönség lelkes biztatását. p Dinamo Moszkva-Szolnoki MÁV-Coop SE 71-63 (22-10, 26-15, 17-20, 6-18) NŐI KOSÁRLABDA, EURÓPA-KUPA, Északi konferencia, A csoport Moszkva, 200 n., v.: Calik (lengyel), Volejnik (cseh) A Dinamo Moszkva legjobb dobói: Van Gorp 13, Daunakova 12, Szperanszkaja 11, Burse 10, Szkopa 8. MÁV Coop: Djelmis 4, Szélesy, HIBBERT 23/6, Radnóty 5/3, PEROVICS 17. Csere: Németh 5, Nyírő 9, Sashalmi, Bujdosó. Edző: Tapodi Péter. M Kissé megilletődötten kezdett a szolnoki csapat az orosz bajnok otthonában, amely a mérkőzéssorozatban először vetette be Julia Szkopát, aki tagja volt hazája vb-ezüstér- mes válogatottjának. A házigazdák viszont hamar teljes sebességre kapcsoltak, és az első negyedben már tekintélyes, 12 pontos előnyhöz jutottak. A folytatásban sem lankadtak az oroszok, akik kiváló támadójátékkal rukkoltak ki, és a szünetben 23 ponttal vezettek. A fordulást követően már egy másik szolnoki csapat kosarazott, Hibbert és Perovics szinte tarthatatlan volt, találataikkal fokozatosan faragták le hátrányukat. Ám arra már nem maradt idejük, hogy még ennél is szorosabbá tegyék a végjátékot. — Szolnokon legyőzhető ellenfélnek tűnik a moszkvai csapat, amelytől szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget — kezdte értékelését Tapodi Péter. - Farmerral biztos, hogy nagyobb esélyünk lett volna egy jobb eredmény eléréséhez. Úgy gondoljuk, hogy az itthoniakat és idegenben két mécsesét kell nyernünk a továbbjutáshoz. Máris óriási a kereszt- beverés, ami jelzi, hogy közel hasonló képességű csapatokból áll csoportunk. Sűrű program vár ránk, hiszen vasárnap délután öt órakor a bombaformában lévő Diósgyőrt, majd jövő szerdán a Poznan együttesét fogadjuk, melyeken csak a győzelmek lesznek számunkra az elfogadható eredmények. Az A csoport eddigi eredményei: Zaporozs- je-D. Moszkva 74-65, Kassa-Zaporozsje 61-54, D. Moszkva-Poznan 90-87, Poznan-Zaporozs- je 49-65. Az állás 1. Zaporozsje 3 2 1 (193-175) 5 2. Dinamo M. 3 2 1 (226-224) 5 3. Kassa 1 1 0 (61-54) 2 4. Poznan 2 0 2 (136-155) 2 5. MÁV-Coop 1 0 1 (63-71) 1 A NB I. A csoportjának szerdai eredményei: BSE-Soproni Postás 64-69, Nagykanizsa- GYSEV 53-108, Baja-PVSK 41-108, Diósgyőr- Szekszárd 83-58, Szeged-BEAC 86-71. ____ VÉCSÉ An a Perovics jó formájára nagy szükség lesz az elkövetkezőben is fotó: archív Kontinensvetélkedő Kyokushin karate j Szombaton délután a-tavasszal újjávarázsolt - szolnoki Tiszali- geti Sportcsarnok ad otthont a kyokushin karatézók junior Eu- rópa-bajnokságának, melyen tíz ország legtehetségesebb fiataljai indulnak harcba a dobogós helyezésekért. A magyar válogatott, mint házigazda, súlycsoportonként 3-3 versenyzőt nevezhetett - a szabályok értelmében a többiek csak 2-2 fővel képviselhetik országukat-, ám akadt olyan kategória, ahol a szövetségi edzők ! (Tóth Tibor, Agócs Tibor, Pólyák József) nem éltek a lehetőséggel. Régiónkból hét karatéka kapott meghívást a legjobbak közé, s közülük többen is komoly éremeséllyel lépnek tatamira. A férfiak hat, a nők négy súlycsoportban vetélkednek a küzdelmek során, de közönség elé lépnek a formagyakorlatokkal is. A jászberény Yakuzák karaté- kája, Simon Orsolya (60 kg) már kétszeres Eb-győztes — első alkalommal korengedménnyel indulhatott -, így nem véletlen, hogy tőle címvédést várnak a szakvezetők. Csapattársa, Demeter Mónika (+65 kg) és Szappanos Csaba (+75 kg) szintén dobogóközeiben végezhet. A martfűi edző, Stefanovics József Japánban járt a közelmúltban, hazatérte után az ott tapasztaltakat is megpróbálta hasznosítani Búzás Gádor (75 kg) és Urbán Attila (65 kg) felkészítése során. A Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnökének, Furkó Kálmánnak a klubjából, a 25 esztendeje alapított Banzai KKK-ból válogatták be Csák Tündét (65 kg) és Úri Kovács Pétert (55 kg), akik a szolnoki dojót is képviselik a konü- I nensvetélkedőn. «jeled Sikeres Sakk Az NB1/ B osztályban a második fordulót játszották le az érdekeltek. Közülük a Szolnoki Keviterv- Metróépszolg SE csapata bravúros 7:5 arányú győzelmet aratott Edelényben. A szolnokiak soraiból győzött: Kormos és Csőke A., remizett: Berebora, Csőke K., Pápista, Asztalos, Barta, Halász, Ondók, Molnár, Kovács, Pintér, Ondók. Az OB II-es bajnokságban a Jászberény bizonyult a legeredményesebbnek, amely 8.5:3.5 arányban nyert Pásztó-Hatvan csapata ellen. Győzött: Czegléforduló di, Tajti, Farkas, Mizsei, Muhari és a nagyon tehetséges Dobák Dániel, aki Sinka István tanítványa. Remizett: Sransz, Sinka, Sápi, Vereb és Babucs. Az Újszász is kitett magáért, amely a Makó II. együttesét verte 7.5:4.5-re. Győzött: Varga, Kiss B., Telek és Bogár, remizett: Kádas, Molnár, Hőgye, Merena, Gulyás, Szíjártó Cs. és Szíjártó Z. A karcagiak tartalékosán tudtak kiállni Ti- szaújváros ellen, melynek eredménye 5.5:6.5-ös vereség lett. Győzött: Mohácsi, Kónya és Egyed. Remizett: Kovács J„ Tóth Á„ és Puha. Labdarúgás Két számjegyű győzelmet aratott a megyei másodosztály Fala- zó-csoportjában szereplő jász- dózsai legénység, de nem sokkal maradt el tőle a Nagyiván sem, mely idegenben zörgette meg nyolcszor is ellenfele hálóját. Eredmények: TiszaderzsNagyiván 1-8 (1-4), Kétpó- Cserkeszőlő 1-2 (0-1), Jászdó- zsa—Tiszaszőlős 10-0 (4-0), Jászjákóhalma-Tiszabura 6-1 (3-1), Jászszentandrás-Ken- gyel 1-1 (1-0). A bajnokság állása 1. Martfű 8 7 1 0 33- 5 22 2. J.jákóhalma 8 6 2 0 23- 7 20 3. Cserkeszölő 9 6 2 1 26-11 20 4. Kengyel 8 5 1 2 33- 8 16 5. Jászdózsa 9 4 1 4 20-14 13 6. Nagyiván 8 4 1 3 22-20 13 7. Tiszabura 8 2 1 5 12-18 7 8. Tiszaderzs 8 2 1 5 12-26 7 9. Kétpó 8 2 0 6 16-26 6 10. J.szentandrás 8 1 2 5 8-18 5 11. Tiszaszőlős 8 0 0 8 2-54 0 Egyedül a Tiszajenő tudta vendégként megszerezni mind a három bajnoki pontot a Csóti-pati- csoportban. Bár közel állt a bravúrhoz Jászboldogháza is, félidei kétgólos előnyét végül leadta, s meg kellett elégednie a döntetlennel. Eredmények: Jásztelek-Csé- pa 6-2 (1-0), Tiszaörs—Mester- szállás 2-1 (2-1), Kőtelek—Jászboldogháza 2-2 (0-2), Kungyalu-Nagyrév 3-0 (3-0), Tisza- kürt—Tiszajenő 0-1 (0-0), Jászapáti II.-Focimánia 3-2 (1-1). A bajnokság állása 1. Jászapáti II. 9 7 1 1 35-14 22 2. Jásztelek 9 7 0 2 31- 8 21 3. Tiszajenő 9 6 2 1 22-11 20 4. Kőtelek 9 5 3 1 22- 11 18 5. Focimánia 9 5 2 2 21- 12 17 6. Mesterszállás 9 4 1 4 17-12 13 7. Tiszakürt 9 4 1 4 17-19 13 8. J.boldogháza 9 3 2 4 18- 15 11 9. Kungyalu 9 2 0 7 11-22 6 10. Tiszaörs 9 2 0 7 8- 40 6 11.Csépa 10 1 2 7 14- 37 5 12. Nagyrév 8 0 2 6 15- 30 2 Kispályás foci A megyei bajnokság következő fordulóját október 21-22-én rendezik. Hétfőn (18) a listavezető Tiszafüred a Buck FC-t fogadja, míg a V+V VUlmester a jászberényi Bercsényi Sportcsarnokban látja vendégül (18.30) a Kevehús Mezőtúrt. Kedden a szolnoki Széchenyi Gimnáziumban városi rangadóra kerül sor, hiszen a Borovi a Mitsubishivel találkozik 19 órakor. A bajnokság állása 1. Tiszafüred 7 4 2 1 34-21 14 2. Mitsubishi 6 4 0 2 19- 13 12 3.Buck FC 7 4 0 3 19- 19 12 4. Borovi 7 3 1 3 18- 17 10 5. Villmester 6 3 0 3 16-13 9 6. Karcag 7 3 0 4 14-24 9 7. Mezőtúr 6 0 1 5 17- 30 1 BOZSÁNYI ISTVÁN Szolnok város 12. sz. önkormányzati szocialista képviselőjelöltje kötetlen utca beszélgetéssel zárta kampányát, ahol szavazáson való részvételre és támogatására kérte a választókat. (Politikai hirdetés)