Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-02 / 230. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I T Ü KÖR 2002. Október 2., szerda Az ellenzék nem elégedett Több ellenzéki képviselő felvetette, hogy az MSZP választási ígéreteihez képest nem csökkennek jövőre az szja-ban az adókulcsok, ráadásul emelkednek az illetékek, az egyszerűsített vállalkozói adót pedig az ígéretekhez képest jóval kevesebben választhatják majd. Ráadásul néhány kalkuláció szerint az átlagos adóterhelés 20 százalék fölött marad majd. Adó-össze- állításunk első részét olvashatják. Hadházy Sándor (Fidesz) kifogásolta, hogy az idegenforgalomban dolgozó vállalkozások közül szinte senki sem tudja választani az evát. Mint mondta, részben azért, mert magasabb az éves árbevételük, mint 15 millió forint, részben mert alkoholt, illetve dohánytermékeket árusítva - jövedéki termékek - nem élhetnek az eva adta kedvezményekkel. Hadházy bírálta a törvénymódosítást, mondván, az nem tartalmaz személyi jövedelemadó kedvezményeket. Úgy vélte, inkább nőni fog a lakosság adóterhelése, mint csökkenni. Elmondta: egyetért a falusi turizmusra vonatkozó, 400 ezer forint éves árbevételig terjedő adómentesség összegének 600 ezer forintra emelésével, ám véleménye szerint az adómentességet ki kellene terjeszteni az ország összes üdülőkörzetére is. A fideszes honatya kitért arra, hogy a gépkocsihasználattal kapcsolatos adómentes elszámolás kilométerenkénti 3 forintos összege 10 éve nem emelkedett. Szerinte kívánatos lenne az értéket legalább 30 forintra emelni. Lasztovicza Jenő (Fidesz) szerint az eva bevezetése nem fogja elérni a kormány által megjelölt célt, mivel csak néhány ezer vállalkozó választja majd ezt az adónemet. Azt is kifogásolta, hogy a PM nem mellékelt a javaslathoz hatástanulmányt, amely kimutatná, hogy mely vállalkozói csoportoknak miért lenne előnyös az új adózási lehetőség. A bizottság szintén általános vitára bocsátotta az adókról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények 2003. évre vonatkozó módosításáról szóló előterjesztést. Kurucz-Váradi Károly, a PM főosztályvezetője kiemelte, hogy a módosítás célja az EU- jogharmonizáció, továbbá a gazdaság versenyképességének növelése, a közterhek csökkentése, valamint a befektetések, illetve beruházások ösztönzése a fejlesztési adókedvezmény bevezetésével. A NETTÓ KERESETEK VÁLTOZÁSA A KÜLÖNBÖZŐ JÖVEDELMI KATEGÓRIÁKBAN Ha a havi bruttó kereset nettó kereset Ft nettó kereset- növekedése 2003. januárban a 2002. augusztusihoz képest 2002. augusztus 2003. január Ft % 50 000 37 750 43750 +6 000 115,9 60 000 43 700 50192 +6 492 114,9 70000 49 650 56154 +6 504 113,1 80000 55 600 62117 +6 517 111,7 90000 61 550 68 079 +6 529 110,6 100000 67 500 74 042 +6 542 109,7 110000 70 650 80 004 +9 354 113,2 120 000 74 400 83 867 +9 467 112,7 130 000 79 350 87 029 +7679 109,7 140000 84 300 90192 +5 892 107,0 150000 89 250 93 354 +4104 104,6 160000 94 200 96 517 +2 317 102,5 180000 104100 105 992 +1892 101,8 200000 114156 115917 +1761 101,5 220000 125 256 125 842 +586 100,5 100 FT BÉRBŐL FIZETETT ADÓ ÉS JÁRULÉK EGYÜTTES ÖSSZEGE Ha a havi bruttó kereset 2002. augusztus 2003. január 50 000 Ft 24,5 Ft 12,5 Ft 60000 Ft 27,2 Ft 16,3 Ft 70 000 Ft 29,1 Ft 19,8 Ft 80 000 Ft 30,5 Ft 22,4 Ft 90000 Ft 31,6 Ft 24,4 Ft 100000 Ft 32,5 Ft 26,0 Ft 110 000 Ft 35,8 Ft 27,3 Ft 120000 Ft 38,0 Ft 30,1 Ft 130 000 Ft 39,0 Ft 33,1 Ft 140 000 Ft 39,8 Ft 35,6 Ft 150 000 Ft 40,5 Ft 37,8 Ft 200000 Ft 42,9 Ft 42,0 Ft 220000 Ft 43,0 Ft 42,8 Ft TERVEZETT 2003-AS ADÓTÁBLA: Forint adókulcs 0-650 000 20 százalék 650 000-1 350000* 30 százalék 135000040 százalék TERVEZETT 2004-ES ADÓTÁBLA: 0-800 000 forint 18 százalék 800 000-1500 000 26 százalék 1 500 00038 százalék * Szakértők szerint a középső sáv határa az adótörvény elfogadásáig 1,5 millió forintra emelkedhet RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. október 1.) Borsodchem 4 900 Ft ö Egis 10 400 Ft O Matáv 757 Ft ff Mól 5135 Ft Á OTP 2031 Ft ff Richter 11750 Ft ff TVK 4 540 Ft ff Zalakerámia 1350 Ft Á BUX: 7088,75-0,19% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX IX. 2S-X. 1-IG 7400 ! J 7300 MMMNk 7232.69 j \ 7200 (7337,2 V ;7102.0lj j 7100 7320,05 : 7088,75 7000 ; j ; -fm »j pont 1 Szerda 1 Csütörtök Péntek j Hétfő K edd j AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 388,26 Cseh korona 8,00 Euró 243,57 Japán jen (100) 202,02 Lengyel zloty 59,52 Svájci frank 167,16 Szlovák korona 5,84 USA-dollár 246,58 AHOL A SZÜKSÉG. A Westel ügyfelei október 1-jétől olyan új, helyfüggő szolgáltatást vehetnek igénybe, amellyel SMS-ben és WAP-on keresztül tartózkodási helyük alapján számos információhoz juthatnak. Az Ericsson megoldásán alapuló Célravezető szolgáltatás segítségével azonnal és egyszerűen lekérdezhetők a legközelebbi ben- zinkútra, bankautomatára, étteremre, éjjel-nappali gyógyszer- tárra vagy Westel-üzletre vonatkozó információk, europress ■ Bemutatkozik az uj Space Star ■ Jubileumi modellek, jubileumi áron ■ Jubileumi csekk ■ Jubileumi szervizajánlat ■ Akár 750 OOO Ft árelőny! Élje át velünk az ősz legszebb pillanatait! A Mitsubishi szüreti jubileum alkalmából fantasztikus ajánlatok közül választhat márkakereskedésünkben. Szeptember 20. és október 6. között gazdag felszereltségú jubileumi modellekkel, jubileumi szerviz ajánlattal és páratlan kedvezményre jogosító Carisma-csekkel várjuk Önt! Látogasson el hozzánk, hogy a jubileumi napok alkalmából bemutassuk Önnek a Mitsubishi legújabb fejlesztését, az új Space Star modellt! Szüreteljük együtt a Mitsubishi gyümölcseit, és a gazdag kínálatból egy édes meglepetés biztosan az Öné! Az Ön Mitsubishi márkakereskedője: Tóth Autószerviz 5000 Szolnok, Nagysándor József u. 29. Tel.: (56) 513-271 Páratlan vezetési élmény. Mitsubishi. X MITSUBISHI MOTORS PM: csökken a teher A Pénzügyminisztérium által készített jövő évi kalkuláció a következő adatokkal számol: a jövő évi várható infláció 4,5-5 százalék, a bruttó keresetnövekedés mintegy 8 százalék. Az alsó sáv határa 8,3 százalékkal, a középsőé 12,5 százalékkal emelkedik. A PM szerint ebből következően az átlagos keresetnövekedésben részesülő munkavállaló adóterhelése nem nő amiatt, mert bérnövekedése már egy magasabb sávban adózik. Jövőre az adójóváírás teljes igénybevételének határa az évi 1 millió 200 ezer forintról 1 millió 350 ezer, havi 100 ezerről 112 ezer forintra emelkedik. Részleges igénybevételére pedig a 2002. évi eredeti 1 millió 400 ezer, az év közben megemelt 1 millió 533 ezer forintos jövedelemhatár helyett jövőre 1 millió 800 ezer, vagyis havi bruttó 150 ezer forint keresetig lesz lehetőség. Az adójóváírás növelése az idén még csak három hónapig növelte a dolgozók nettó keresetét, jövőre már mind a 12 hónapban. Ennek és a sávhatárok jövő évi változásának eredményeképpen az átlagos adóterhelés mértéke az idei 21,2 százalékról jövőre 19,8 százalékra csökken - derül ki a minisztérium háttéranyagából. A dolgozók által különböző címen fizetett járulékok mértéke nem változik, továbbra is együttesen 12,5 százalék marad. Havi 230 ezer forintos átlag- keresetig csökken a dolgozók adó- és járulékterhelése. Az e feletti kereseteknél is csökken az adóterhelés, az ösz- szes adó- és járulékfizetési kötelezettség azonban szerény mértékben, 100 forintonként 0,2-1,4 Ft-tal - a nyugdíjjárulék jövő évi magasabb járulékfizetési alapja miatt - emelkedik. ■ KÖZPONTI ELVONÁS MÉRTÉKÉT CSÖKKENTŐ EGYÉB ADÓKEDVEZMÉNYEK: O Az üzleti élet- és nyugdíjbiztosításoknál a díjfizetés növekményére 10 százalékkal magasabb az adókedvezmény és az érvényesíthető kedvezmény éves határa 50 ezerről 100 ezerre nő. O A felnőttképzés éves dijának 30 százaléka, legfeljebb 60 ezer forint leírható az adóból. O A jövőben megszerzéskor nem kell adót fizetni a dolgozói részvény- és üzletrészjuttatás után. O A munkáltató a dolgozónak adómentesen biztosíthatja számítógép otthoni használatát és az internet elérését és a két évnél idősebb számítógépet adómentesen adhatja át munkavállalójának. O Adómentessé válik a tőzsdei ügyletek árfolyamnyeresége. O 250 ezerről 350 ezer forintra emelkedik a mezőgazdasági őstermelők adómentes bevételének értékhatára. O A mezőgazdasági kistermelők kedvezményes adózásának bevételi határa egységesen 4 millióról 6 millióra nő. O Adómentessé válik a 10 évnél hosszabb földhaszonbérlet díja. O A falusi vendéglátás adómentes bevételi határa 400 ezerről 600 ezerre emelkedik (Összeállításunkat holnap az egyszerűsített vállalkozói adó Ismertetésével folytatjuk) Újrainduló tengeri hajózás Budapest Újraindulhat a tavalyelőtt megszűnni látszó magyar tengerhajózás. A Magyar Hajózási Részvénytársaság már a hónap végén átveheti Novorosszijszkban a korszerű, Pannon Star tengerjáró hajót. Magyar legénységgel, magyar lobogó alatt fut ki a jármű, működési területe korlátlan - mondta Somióvári László, a Mahart vezérigazgatója. A tengerjáró testvérhajóját, a Pannon Sunt decemberben veheti át a társaság. A hajók a sors kegyéből kerülnek magyar tulajdonba: az orosz államadósság fejében kapja hazánk a járműveket és egy korábbi kormányhatározat értelmében azonnal értékesítenie kell azokat, a vételár 60 százalékát az államkasszába fizetve. Ám építőjük, az Asztrahanyi Hajógyár csődbe ment és fennállt a veszélye, hogy a lefoglalják a 21 millió dollár értékű hajókat. A potenciális vevők pedig - a Mahart eladási kényszerét ismerve - egyre kevesebbet ígértek a járművekért. A Mahart engedélyt kapott az ÁPV Rt.-től, hogy a hajókat átvegye és üzemeltesse. A Pannon Star osztály két 36 tonnás, 22 méter gémhosszúságú daruval rendelkezik. Lehetővé teszi a konténerek kirakodását, ami komoly előnyt jelent, a 30 hűtőkonténer-csatlakozóhoz hasonlóan, amit a szállítók szintén respektálnak. A Mahart várakozásai szerint e korszerű tengerjáró hajók gazdaságosan üzemeltethetők. DÓCZY LÁSZLÓ Jó üzlet a biztosítás Budapest Állami Felügyeletének főosztályvezetője. A bankok adózatlan A hazai bankok, pénzintézetek nyeresége 23,7 milliárd forint hitelkihelyezései az első félévben volt, vagyis a tavalyi első félév 8,1 százalékkal bővültek a tavalyi harmadára zsugorodott, miközévhez képest, ugyanakkor a ben a biztosítók 21,7 milliárd fo- szektor betétállománya 2 száza- rintos nyeresége a tavalyi ered- lékkal csökkent - közölte Szepesi ménynek közel dupláját teszi ki. György, a Pénzügyi Szervezetek ____________________europress Kö lcsön, olcsóbban Budapest Üzleti együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Földhitel- és Jelzálogbank a földjel- zálog-hitelezés fellendítése és a földértékelés hatékonyabbá tétele érdekében. Benedek Fülöp, a földalapot felügyelő államtitkár azt mondta: a Nemzeti Földalap a hitelfelvevő gazdák mögé áll, csökkentve ezzel a pénzintézet hitelkihelyezési kockázatát. Amennyiben az adós nem tudja visszafizetni a kölcsönt, úgy a banktól a földalapkezelő megvásárolja meg a földterületet. A megállapodás révén a bank nem számítja fel a hitelezésnél a 2-3 százalékos kockázati felárat, így olcsóbban lehet majd kölcsönhöz jutni. A 11-12 százalékos hitelkamatokra a kormánynak támogatást kellene adni, az ezzel kapcsolatos tárgyalások már elkezdődtek a Pénzügyminisztériummal. így kedvező esetben a gazdálkodó 6 százalékos kamatra vehetne fel kölcsönt, iujvárd