Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-12 / 239. szám

20Ö2. Október 12., szombat MEGYE TÜKÖR 11. OLDAL ÖSSZEFOGÁS, TISZTESSÉG, KÖVETKEZETESSÉG... Dr. Szabó Zoltán, polgármesterje­lölt, és az 1-es számú (Keletújvárosi Iskola) körzet képviselőjelöltje va­gyok, köszöntőm Túrkeve választó- polgárait. Az elmúlt 26 esztendőt él­tem és dolgoztam Túrkevén. Erede­ti végzettségem állatorvos doktor, majd igazságügyi szakállatorvosi képesítést szereztem. 1990. óta va­gyok önkormányzati képviselő. A Túrkevéért Alapítvány létrejöttét 1991-ben kezdeményeztem, és kez­dettől kuratóriumának elnöke va­gyok. Az elmúlt 12 esztendő alatt e civil szervezet legfontosabb tevé­kenységének eredményei: Egressy Béni Zeneiskola alapítása Túrkevén 1992, Kengyelen 1994, Kuncsorbán 1997, Örményesen 1998, Kétpón 1999, Ecsegfalván 2001. A túrkevei anyaintézményünk a zenei élet köz­pontja lett, ahol közösen az iroda­lommal egész sor neves művész lé­pett fel. Közterületek formálása: ut­cák névadóinak emléktáblákkal va­ló megjelölése, ‘48-as emlékpark, kútskanzen, lélekharangok, és kőtá­rak, kegyeleti helyek kialakítása a Vénkerti, a Ducza és Vasúti teme­tőkben, testvérvárosi kapcsolat ápo­lása az erdélyi Nagyszalontával. A Túrkevén Élőkért Egyesület 1998. nyarán alakult. Az elmúlt 4 esztendőben előbb négy (1998-as választás), majd időközi választás megnyerésével öt önkormányzati képviselője van civil szervezetünk­nek. A lakosság közvetlen érdek- képviseletének ellátása mellett, más szervezetekkel közösen egész na­pos programok szervezésében (ma­jális, juniális, gyermeknap) vettünk részt. Kezdeményezésünkre épült fel a Sirály játszótér és pihenőpark. Szervezetünk működteti az Arany Ősz segítőszolgálatot és a csökkent munkaképességűek helyi csoport­ját. A Túrkevén Élőkért Egyesület 1999. szeptember 8-a óta működteti civil televízió stúdióját, amelynek adása a lakosság széles körének in­formáltságát szolgálja. A Túrkevén végzett kulturális oktatási, közízlés-formálási tevé­kenységemért a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2001-ben a Magyar Kul­túra Lovagja címet adományozta számomra. A város egész területén - kiemelten az 1-es választókörzet­ben - végzett tevékenységem alap­ján a Túrkevén élők jelentős részé­nek bizalmát érezve vállaltam a je­löltséget, amely nyomán az összefo­gás erejében bízva remélek sikeres eljövendőt a velem együtt induló egyesületi jelöltekkel együtt. A polgármesteri munka szá­momra lehetőség, hogy tevékenysé­gemet az egész közösség érdekében végezhessem... (Politikai hirdetés) MI MÁR BIZONYÍTOTTUNK, BÍZZA RÁNK TÚRKEVE HOLNAPJÁT..! Cél: a megye hatékony menedzselése Elek Sándor immár 30 esztendeje politi­kai pályán dolgozik. Jelenleg az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájá­nak vezetője, és a párt Szolnok Városi Szervezetének elnöke. A megyei köz­gyűlésnek 1994 óta tagja, s a mögöttünk hagyott négy esztendőben a pénzügyi bizottság elnökeként, és a közbeszerzé­si bizottság alelnökeként tevékenyke­dett. Mindebből kitűnik, hogy politikai pályafutása során egyrészt mindig szű- kebb pátriánkhoz kötődött, másrészt pedig alapvetően gazdaságpolitikával foglalkozott. S ha a Magyar Szocialista Párt októ­ber 20-án sikerrel veszi az akadályokat, és Jász Nagykun Szolnokban megnyeri az önkormányzati választásokat, akkor Elek Sándort a megyei közgyűlés általá­nos alelnökének jelölik, s kézenfekvő, hogy sok más egyéb dolog mellett a me­gyei fejlesztésekkel, az önkormányzat hatáskörébe tartozó beruházásokkal, költségvetési kérdésekkel foglalkozik majd.- Természetesen csak akkor, ha az újonnan felálló közgyűlés tagjai is úgy akarják, és megválasztanak - veti köz­be.- Ha viszont minden a reményei sze­rint alakul, akkor bizony lesz feladata bőven. Mondhatnánk úgy is, hogy ez egy elég nagy falat, mert ha csak a kor­mány megyét érintő intézkedéseit vesz- sziik nagyító alá, akkor az elkövetkező négy évben szó van a 4-es, és 44-es utak korszerűsítéséről, az új Vásárhelyi terv kapcsán a gátak állapotának javításá­ról, az árvízi vésztározók építéséről, az árterületek mezőgazdasági hasznosítá­sáról, a kistérségek fejlesztéséről és a Jászsági Főcsatorna építésének megkez­déséről.- A kormány elképzelései között va­lóban ezek szerepelnek. Az kétségtelen, hogy Jász Nagykun Szolnok megye je­lenleg nagyon rossz pozícióban van. Ed­dig ugyanis csak bizonyos kistérségek voltak hátrányos helyzetűek, most pe­dig már a megye egésze azzá vált, va­gyis romlottak gazdasági mutatói. Per­sze a következő négy évben mi sem tu­dunk megoldani mindent, de azon kell lennünk, hogy az a szemlélet erősödjön meg, ami a megye hatékony menedzse­lését jelenti. S több szálon kell ezt a munkát végezni. Az egyik - amit emlí­tett -, anyagilag nem elsősorban a me­gyei önkormányzaton múlik, mert csak központi forrásokból lehet ezeket a nagy beruházásokat finanszírozni. De abban teljes az egyetértés: ahhoz, hogy a hátrányos helyzetből kimozdulhas­sunk, és elindulhasson egy komoly fej­lődési folyamat, nos ebben legfonto­sabb kapcsolat és térszerkezet alakító, valamint térségkiegyenlítő hatású inf­rastrukturális tényező, a közlekedés.- A 4-es, és a 44-es utak korszerűsíté­sére gondol?- Azokra is, de mellettük el kell indí­tani az M8-as út építését, ami a román­osztrák határt köü össze, és érinti Szol­nokot. De fontos számunkra az M0 kör­gyűrű továbbépítése is mivel Vecsés be­kapcsolásával a főváros elérhetősége je­lentősen javul. Ezen túlmenően elen­gedhetetlen a meglévő úthálózatunk fo­lyamatos karbantartása, új elkerülő sza­kaszok, és megyén belüli összekötő utak építése. A most említett fejleszté­sek egyébként szerepelnek a megye te­rületrendezési tervében, szóval ez egy világos koncepció. Ezek mentén kell ne­künk azt a lobbi tevékenységet folytat­ni, ami eredményre vezethet.- Erre egyébként minden esélyük megvan, hiszen - ha jól tudom - a me­gyéből a jelenlegi kormányban öt állam­titkár van, s csak az MSZP ugyancsak Jász-Nagykun-Szolnokból tizenegy or­szággyűlési képviselőt juttatott a Parla­mentbe.- Ez igaz. Valamennyi olyan kapcso­latra szükség van, ami ezeknek a célok­nak a megvalósítását előmozdíthatja. Nagyon fontos, hogy a megyei önkor­mányzatnak világos, jól körülírható ter­vei és elképzelései legyenek, mert a kor­mány csak a megfelelően előkészített programokat támogatja.- Az infrastruktúm javítása kapcsán sokan csak az úthálózat fejlesztéséről beszélnek, miközben ebbe számtalan más dolog - víz-, gáz-, szennyvízhálóza­tok kiépítése - is beletartozik.- Pontosan. Miközben alapvetően meghatározó az utak állapotának javítá­sa, idesorolhatók azok is, amit említett. Például a szennyvízhálózatok kiépítésé­ben főleg a Jászságban vannak komoly elmaradások, amelyek megvalósítása 8- 9 milliárd forintos beruházást jelent. De idetartozik az olyan központok megva­lósítása is, amelyek tőkét vonzanak a térségbe.- Mikre gondol?- A szolnoki logisztikai központ lét­rehozására, a kunmadarasi repülőtér gazdasági hasznosítására, a kikötői inf­rastruktúra megvalósítására, vagy a szolnoki repülőtér egy részének alkal­massá tételére, hogy ott a személy- és teherforgalom is mehessen. Tehát ez egy komplex feladat, mert csak így van lehetőség a hátrányos helyzet fölszámo­lására.- Miközben Ont hallgatom, az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Mert az tényleg szomorú, hogy a megyét az el­maradott térségek közé sorolták, ám ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy éppen emiatt a jövőben több központi, költség- vetési pénz áramlik ide azért, hogy mi­nél hamarabb felzárkózhassunk a fejlet­tebb régiókhoz.- Kétségkívül így van, mert a kor­mány tervei alapján - amit a miniszter­elnök úr Szolnokon is nyilvánosságra hozott - kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésé­re. De ez csak akkor történhet meg, ha az itt működő szervezetek - így a me­gyei önkormányzat is - konkrét progra­mokkal, tervekkel, javaslatokkal áll elő.- Eddig jobbára csak szűkebb pátri­ánkat érintő központi beruházásokról beszéltünk, de bizonyára vannak olyan fejlesztések is, amelyek szigorúan a me­gyei önkormányzat hatáskörébe tartoz­nak.- Valóban. A megyei önkormányzat­nak 23 intézménye van. Ezek döntő többsége szociális jellegű, és mindösz- sze két középfokú oktatási intézménye van, amelyek Jászapátiban találhatók. Nyilván ezek működéséhez biztosítani kell az anyagi fedezetet, s természete­sen vannak fejlesztési elképzeléseink is.- Mik ezek?- A közeljövőben a Jászapátiban lé­vő Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a tiszaugi Szőke Tisza Szociális Otthon teljes re­konstrukcióját és bővítését el kell végez­ni. A pályázatok már elmentek, most már azért kell lobbiznunk, hogy ezek nyerjenek is, és 2003-ban elindulhasson a munka. Ezek mellett még két olyan - a homoki, és a jászapáü Fehér Akác - in­tézménye van a megyei önkormányzat­nak, ahová központi pénzek szüksége­sek a fejlesztéshez, amiket 2004-ben szeretnénk megvalósítani. A többi in­tézmény kisebb mértékű rekonstrukciói viszont már megoldhatók területfejlesz­tési pénzekből.- Visszatérve beszélgetésünk fő témá­jához, vagyis a megye felzárkóztatásá­hoz, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy szűkebb pátriánk értel­miségmegtartó ereje rendkívül alacsony szintű. Mi erről a véleménye?- Nézze, az biztos, hogy az itt lévő szellemi tőke a fejlődés szempontjából egyértelműen meghatározó. Ezért a me­gyében lévő felsőoktatási intézmények­nek komoly szerepük van. Ám eddig azon túl, hogy a létezésüket tudomásul vette a megyei önkormányzat, az intéz­mények fejlesztésére, tevékenységük összehangolására vajmi kevés figyelem fordult. Véleményem szerint kulcskér­dés, hogy minél hamarabb kialakulja­nak azok a szellemi műhelyek, amelyek jótékony hatással lehetnek fejlődésünk­re. Hogy mi a legjobb megoldás, ez sok tekintetben nem a megyei önkormány­zaton múlik, de az biztos, hogy a jövő­ben sokkal nagyobb figyelmet kell fordí­tanunk az intézmények oktatási feltét­eleinek javítására. A megyei önkor­mányzatnak fel kell karolni az ott folyó munkát, és fejlesztési pénzeket kell sze­rezni, hogy kialakulhassanak olyan szellemi műhelyek, amelyek a fejlődés motorjai lehetnek. (Politikai hirdetés) 2002. OKTÓBER 12., SZOMBATI MŰSORAJÁNLÓ 2002. OKTÓBER 13., VASÁRNAPI MŰSORAJÁNLÓ TV2 RTL KLUB m1 m2 DUNA TV TV2 RTL KLUB m1 m2 DUNA TV 6.00 Gyökereink 6.30 TV2 Matiné Oszkár ze­nekara Fakopáncs Frici kalandjai A kis Elvis Lucky Luke Fixi és Foxi Godzilla 8.45 Cartoon Network Flúgos futam Scooby és a tizenhárom szellem Boci és Pipi Hé, Maci! Maszk (rajzfilmso­rozatok) 10.25 ; Spinédzserek (59.) 10.50 Az ifjú Herkules kalandjai (21.) 11.15 TotalcaT 11.50 Vadvilág 12.45 S Club 7 Holly­woodban (8.) 13.15 Egy- : ről a kettőre 13.45 Xena (78.) 14.40 A szu­percsapat (47.) 15.40 Will és a haverok (2.) 16.40 Csillagkapu (3.) 17.30 Rex felügyelő 18.30 Tények. Hírmű­sor 19.00 Magellán 19.30 Big Brother - A döntés 21.10 A jog há­lójában (amerikai krimi, 1991) 23.20 Októberi borzongás Sikoly 2. (amerikai horror) 1.40 Virgonc Vilii kalandjai (angol rajzfilm) 1.45 Vágyrajárók (amerikai vígjátéksorozat) 2.55 Vers éjfél után 5.45 Forma-1 - Japán Nagydíj Az időmérő edzés élő közvetítése Suzukából 7.15 Kölyök- klub Nyugi, Norman! Rusty, a kölyökrobot Hu­pikék törpikék Poké- mon 9.45 Disney-rajzfil- mek Micimackó leg­újabb kalandjai Aladdin 10.30 Srácok (6.) 11.00 RTL Klub-Westel Road Show RTL Klub szüli- napi show Budapesten, a ValóVilág villánál 11.25 Csak egy szavad­ba kerül! 11.30 Nikki (30.) 11.55 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó - Déli kiadás 12.10 Autómánia 12.40 Forma-1 - Japán nagy­díj 14.10 Top of the Pops Az angol slágerlis­ta dalai 14.40 Barátok közt - A kezdetektől 17.30 Cobra 11 (15.) 18.30 Híradó Esti ki­adás 18.50 Fókusz Plusz 19.20 Beethoven (am. vígjáték) 21.05 ValóVilág 21.50 Heti Hetes 23.00 Híradó 23.20 Fullasztó (ameri­kai thriller) 1.00 Fókusz Plusz (ism.) 1.30 Divatklip 5.32 Hajnali gondolatok 5.35 Agrárvilág 5.50 Nap-kelte 9.00 Jó reg­gelt adj, Istenem! Evan­gélikus ifjúsági műsor 9.10 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? 10.05 Hol-mi? 10.35 A Fekete Kalóz 11.05 Váratlan utazás (91/10.) 12.00 Hírek. 12.05 Hollywood szafari (22/14.) 12.55 DRUKK 13.50 Útravaló 14.05 Beszéljünk a lö­vőnkről Balogh János műsora - 29. 14,25 Századunk Bokor Péter és Hanák Gábor filmje - 142. 14.50 Szigorúan bizalmas 15.20 Ismeret­len ismerősök 15.50 Kémeri (5/4.) 16.50 Pisztolypárbaj (am. wes­tern, 1971) 18.35 Lu- xor-show Szerencsejá­ték Benne: Ötöslottó- sorsolás 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjá­rás 20.05 Kató néni ka­baréj 21.00 Irány Colorado! (am. vígjáték, 1991) 22.55 Meghalsz újra (am. bűnügyi film) Fsz.: Kenneth Branagh, Emma Thompson, Andy Garda, Robin Williams Viasat3 14.50 Valódi élet (5.) 15.45 Rajzfilmek (ism.) 16.40 Katts és kutyája (ism.) 17.05 Fraser és a farkas 17.55 Star Trek - Deep Space Nine (ism.) 18.45 A Simpson család 19.10 Tengerparti fenegyerek (ism.) 19.35 Passanger 20.00 A harc törvénye (29.) 20.45 Gyilkos meteorok (hongkongi karate­film) 22.35 PadlóGáz 23.05 Rali-vb, Új-Zéland (összefoglaló) Filmmúzeum 11.30 Aranykor 12.00 Szeleburdi csa­lád (gyerekfilm, 1981) 13.15 Örökzöld örökzöldek Zenés összeállítás Kovács Kati felvételeiből (1998) - 1.14.15 A szerző persze őrült (1976) 15.30 Szil­veszter 1970 19.30 Diafilmmúzeum Pinokkió 19.45 Esti mese 20.00 Di­vatjamúlt 10.20.30 Egészséges ero­tika (vígjáték, 1985) 22.00 Aranykor 22.30 Privátfilm-múzeum 12.25 Együtt Velünk élő kisebbségek 12.50 Önök kérték! 13.45 Ten­gerparti álmok (15-16.) 14.40 2 ember 15.30 Nap-nyugta 18.05 Útra­való 19.20 TS - Torna Nemzeti Bajnokság 20.05 Híradó este. Sport 20.35 Magyar Szalon 21.05 Római láz Fekete Gyula operája 22.00 Világsztárok az Operában Nemzetközi balettgála 23.50 Hol­mi? Szabadidős prog­ramajánló magazin 0.20 Évgyűrűk 0.40 Ab­lak 1.40 Topmodell (121-122.) 2.35 Ma­gyar Ház 14.35 Ultrareneszánsz 15.10 A Selyemút (27.) 16.00 Róma titkai (8.) 16.30 Talpalatnyi zöld 17.00 Bűvölet (36.) 18.00 Híradó. Sport 18.30 „A magok oltal­mára..."- Erdélyi erőd­templomok 18.40 A vi­lágörökség kincsei 19.00 Mesefilm 19.30 Halló, halló! (51.) 20.00 Anita nem adja fel (spanyol film, 2000) 21.30 Images 21.45 Híradó 22.05 Zongora­lecke (új-zélandi film) 0.05 Hírek. Vers 0.20 Zenés barangolás Ma­gyarországon (magyar útifilm) MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 6.00, 700 Kossuth Krónika; 6.30,7.30 Alföldi Krónika; 8.05 Lé­péselőnyben; 9.05 Felelet; 10.05 Kívánságműsor; 11.05 Köztünk élnek; 12.00 Déli Krónika; 18.30 22.00 Nemzetiségi műsorok - közben: 21.00: Sport­krónika RÁDIÓ 2000 0.00: A ’70-es, ’80-as, ’90-es évek slágerei; 5.00 Ká­vé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hí­rek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 745 Helyi infor­mációk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hí­rek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Szombat délután. Benne: óránként hírek, időjá­rás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A ’70-es, ’80- as, ’90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ SZOLNOK TV 6.00 Hírek; 6.15 Gazdi (ism.); 6.45 Mese; 7.00 Aktuális; 7.30 Notesz; 8.00 Szigligeti kanapé; 11.00 A Hálózatos TV műsora; 13.00 Hfrzáró; 13.15 Képúj­ság; 17.00 Dokumentummúhely; 17.30 Albert mondja; 18.00 Választás 2002 Lengyel kisebbség; 18.30 Autókiállítás 2002; 19.00 íz-lelő; 19.30 Turisztikai hírmagazin; 20.00 Kisváros 11.; 20.35 Marco Polo 7 (ism.); 22.00 Képújság A műsor és a kezdési klópont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem váHal. 00.00-0700 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 07.00- 08.00 Reggeli ébresztő; 08.00-12.00 Szombat dél­előtt; 12.00-17.00 Szabadidő; 17.00-18.00 Szombati kvíz; 18.00-20.00 Élő kívánságműsor; 21.00-22.00 Aktív-Mix; 22.00-24.00 Nagy slágerek SPORT1 14.15 Bajnokok Ligája magazin (ism.) 15.15 Születésnap, 2 éves a SPORT 11 (ism.) 16.15 Zuhanyhíradó - labdarúgó magazin (ism.) 17.15 Kosárlabda, női-világbajnokság, Nanjing, döntő (ism.) 19.30 Labdarúgás, Eb-selejtezők Európában (élő) 6.00 Reggeli gondola­tok 6.30 Állatkert a háti­zsákban 7.00 TV2 Mati­né Fakopáncs Frici ka­landjai A kis Elvis Lucky Luke Fixi és Foxi Godzilla (rajzfilmsoroza­tok) 8.45 Cartoon Network Flúgos futam Scooby és a tizenhárom szellem Boci és Pippi Hé, Maci! Maszk 10.25 Spinédzserek (60.) 10.50 Az ifjú Herkules kalandjai (21.) 11.15 Utazás Gasztronómiába 11.55 Csillagközi szöke­vények (6.) 12.55 Her­kules (95.) 13.45 Sza­badnak született (15.) 14.40 Flipper (19.) 15.30 Villám Spencer- A karibi őrangyal (18.) 16.30 Walker, a texasi kopó (79.) 17.30 Az el­veszett ereklyék foszto­gatói (2.) 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Tö­kéletes katona (am. ak­ciófilm, 1991) 22.10 Gyilkos hullámok (am. katasztrófafilm) 24.00 Propaganda 0.30 Kép­írók Atticus (am. dráma) 2.30 Napló (ism.) 3.40 Vers éjfél után 6.00 ValóVilág 6.30 Fe­jezetek az állatvilág tör­ténetéből (am. ismeret- terjesztő sor.) 700 Forma-1 - Japán Nagy­díj A futam élő közvetí­tése Suzukából 9.30 Rajzfilmek Hupikék tör­pikék Pokémon (rajz­filmsorozatok) 10.00 Srácok (7.) 10.25 Csak egy szavadba kerül! 10.30 Hihetetlen, de igaz! 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavad­ba kerül! 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 Ötlet­ház 12.40 Nemek harca (3.) 13.30 Forma-1 - Japán Nagydíj A futam közvetítése felvételről Suzukából 16.05 Hatos­lottó-sorsolás 16.15 Az idő pallosa (am. film) 18.30 Híradó 18.50 Ak­ták 19.30 ValóVilág 20.00 Száguldó erőd (am. akciófilm) 22.00 ValóVilág Valóságshow 22.25 Crash-40 millió dollár a tét (am. akció­film) 24.00 Híradó Késő esti kiadás 0.20 Fókusz­portré 0.50 Országház 1.20 Hihetetlen, de igaz! (ism.) 2.10 Divatklip 9.00 „így szól az Úr!” 5.35 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.05 A Fekete Kalóz (25.) 9.30 Cimbo­ra nyári tábor, 2002 (8/4.) 10.05 Főtér „Fe­dezzük fel együtt Ma­gyarországot! Nyírtass és térsége 11.00 Német nyelvű katolikus mise Közvetítés Mecsekná- dasdról 12.00 Hírek. 12.05 Millennium falu­ház 12.20 Delta 12.50 Mindentudás Egyeteme (53/4.) 13.45 Az érintet­len Ausztrália (12/2.) 14.40 Örömhír 15.15 Ló­verseny, akadályverseny 112. Velká Pardubická Közvetítés Pardubicéböl 15.50 Szent István Ván­dorlás (6.) 16.15 Na vég­re, itt a nyár! (12/6.) 16.45 Marco Polo hihe­tetlen kalandjai és utazá­sa a világ végére 18.30 Híradó este 19.00 A Hét 19.55 Osztrigás Mici (zenés komédia) 21.35 ötcsillagos találkozások 22.10 Virsky (2/2.) 23.00 A birodalom rom­jai (23/20.) 23.30 Mé- diamix Ars electronica 2002 Viasat3 16.05 Rajzfilmek (ism.) 17.00 Katts és kutyája (ism.) 17.25 Fraser és a farkas 18.15 Star Trek - Deep Space Nine (amerikai sci-fi sor., ism.) 19.05 A Simpson család (ism.) 19.30 Passan- ger (ism.) 20.00 Buffy, a vámpírok réme (14.) 20.45 Wolf Lake (6.) 21.35 Angel (51.) 22.25 Millennium (30.) 23.15 X- akták (30.) 0.05 A harc törvénye (ism.) 0.50 Valódi élet Prostik és kuncsaftjaik Filmmúzeum 12.00 Szeleburdi vakáció (gyerekfilm) 13.15 Örökzöld örökzöldek Zenés ösz- szeállítás Harangozó Teri felvételeiből - 2. 14.15 Rákóczi nyomában 15.15 Tündér voltam Budapesten 16.15 Pri­vátfilm-múzeum 16.30 Szilveszter 1971 - 1.19.30 Diafilmmúzeum Kis­malac és a farkasok 19.45 Esti mese 20.00 Az élet muzsikája - Kálmán Im­re (zenés film) 21.45 A bohóc felesége 12.05 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 13.00 Főtér Nyírtass és térsé­ge 14.00 TS - Női kézi­labda Bajnokok Ligája 15.40 Nap-nyugta 18.15 Héthatár A hét hí­rei határok nélkül a Kár­pát-medencében 19.00 Millennium Faluház 19.15 „A fény megérke­zik" Nagy Gáspár költő­nél 19.40 Hétvégi Heli­kon 20.10 Híradó 20.40 Mindentudás Egyeteme (sorozat - 53/4.) Mi a történe­lem? 21.35 TS 22.20 A hét 23.15 Kölcsönka­pott idő 15.45 Egy kémnő le­gendája és igaz történe­te (belga dokumentum­film) Mata Hari 16.35 Jurij Norstein, a rajzfilm Mozartja Huszonötödi- j ke, az első nap A ker- zsenci csata 17.00 Savaria latin táncver­seny 18.00 Híradó. Sport 18.15 Heti Hír­mondó 19.05 Mesefil­mek 19.30 Halló, halló! (52.) 20.00 Az ősz me­séje (francia film) 21.45 Dunasport 22.00 Millenáris Teátrum Weöres Sándor: Szent György és a sárkány 0.25 Vers MR SZOLNOK 06.00 Vasárnapi újság; 08.15 Cigányország útjain; 09.00 Hírek; 9.05 Hitélet; Lépéselőnyben, Érintés; 10.00 Hírek, Matiné; 12.00 Déli Krónika; 13.00 Maga­zin; 14.00 Hírek; 14.05 Zenés hétvége; 17.00 Hírek, Ze­ne, Sport, 17.30 Alföldi Krónika; 18.00 Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok - közben: 21.00 Sportkrónika RÁDIÓ 2000 SZOLNOK TV 6.00 Perla Negra 127; 7.00 íz-lelő (ism.); 8.00 Perla Negra 18.; 9.00 Hálózatos TV műsora; 13.00 Képújság; 1700 Dokumentumműhely; 17.30 OKÉ (ism.); 18.00 Szumma; 19.00 Aktuális; 19.30 Gazdasá­gi hírmagazin; 20.00 Wojczek (magyar film); 22.00 Képújság 0.00: A ’70es, ’80as, ’90es évek slágerei; 5.00 Kávé he­lyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,700 Hírek, időjá­rás; 730 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útin­form; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Vasárnap délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A 70-es, ’80-as, ’90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ _____ 00 .0002.00 Zenegép; 02.00-06.00 Zene-Mix; 06.00 07.00 Hit-Mix; 07.0008.00 Reggeli; 08.0009.00 Zene­óra; 09.0009.30 Humorpercek; 09.30-11.00 Aktív- Top20; 11.0014.00 Vasárnapi show; 14.00-15.00 Moz­gásban - autósmagazin; 15.0016.00 Zeneóra; 16.00 18.00 Élő kívánságműsor; 18.00-19.00 Zeneóra; 19.0019.30 „Ä’-oldal; 19.3024.00 Zenegép SPORT 1 12.45 Labdarúgás, Eb-selejtezők Európában (ism.) 16.15 Baseball magazin 16.45 Szepesivel akkor és most... 16. rész (ism.) 17.15 Bowling, USA-Európa (ism.) 18.15 Jégkorong, NHL, Toronto Maple Leafs-Ottawa Senators 20.45 Ökölvívás, világbajnoki címmérkőzés A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem váflal.

Next

/
Thumbnails
Contents