Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-09 / 210. szám

m 91 2002. Szeptember 9., hétfő SPORT 13. OLDAL Első gólját kapta a Kunhegyes Szoltisz megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 4. forduló ír. Kunhegyesen a hazai kapus, Láng sem unatkozhatott a 90 perc folyamán fotói létai Kunhegyesi ESE— Abádszalók 2-1 (1-1) Kunhegyes, 450 n„ v.: Váraljai Kunhegyes: Láng - Szabó, Drá­gán, Dányi, Rentai, Gál, Garáz (Kovács), Albert (Nagy), Her- bály, Tóth, Sós. Edző: Varga Zsolt. Abádszalók: Kovrig - Takács, Szabó, Kozák, Sipos, Varga (Pócs), Szilágyi, Tóth F. (Oláh), Dányi, Tóth T. (Hamar), Erdei. Edző: Kovrig Zoltán. Gólszerzők: Rentai (31.), Gál (72.), ill. Sipos (26.). Küzdelmes mérkőzésen a végig sportszerűen és lelkesen futbal­lozó Abádszalók a 26. percben Si­pos bomba szabadrúgásgóljával szerzett vezetést. A hátrányban lévő KESE egyre inkább kezdett magára találni, és egy szép táma­dás utáni egyenlítő gólt, majd ki­hagyott tizenegyest is átélve, a második félidőben megszerezte a győzelmet jelentő találatot. Jók: Szabó, Rentai, Sós, Gál, ill. Szabó, Takács, Kozák, Dányi, Si­pos. Varga Zsolt: — Egyetlen pozití­vuma a mérkőzésnek, hogy ilyen rossz játékkal is győzni tudtunk. Kovrig Zoltán: - Harmadik egy- gólos vereségünk után megálla­pítható, hogy míg az „előre játé­kunkon” nem tudunk változtat­ni, úgy ebben az osztályban nem szerepelhetünk eredményesen. Ifi: 4-0 ______________szabó c. Ku nszentmárton— Tiszaföldvár2-1 (0-1) Kunszentmárton, 100 n„ v.: Ne­mes Kunszentmárton: Gácsi -Deme­ter, Garáz, Varga, Nagy (Talmá- csi), Zámbó, Pálinkás Gy., Asza­lói, Vereb (Cseh), Gellér, Imrei K. (Pálinkás J.). Edző: Földi Tibor. Tiszaföldvár: Fejes - Sike, Szar­vas, Hanga, Czető, Meggyes, Nagy, Szikora (Donkó), Májer, Kollár, Szarnák. Edző: Sólyom Vil­mos. Gólszerzők: Zámbó (70.), Tal- mácsi (81.), ill. Szarnák (17.). Kapkodó játékkal kezdődött a mérkőzés, hiszen a KUTE három forduló után még pont nélkül állt a tabellán. A vendégek tűntek nyugodtabbnak, mely Szarnák vezető gólját követően még foko­zódott is. A második félidőben enyhe mezőnyfölényt harcolt ki a Kunszent, mely előbb egyenlí­tett, majd a csereként beállt Tal- mácsi révén a győzelmet is meg­szerezte. A hajtós mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Jók: Zámbó, Gellér, Varga, ill. Szarnák. Földi Tibor: - A második félidei akarás gyümölcse a három bajno­ki pont. Sólyom Vilmos: - Gólokkal kel­lett volna ezt a mérkőzést nyer­nünk, sajnos a következő két meccsen sem mi leszünk az esé­lyesek. Ifi: 12-0 dobos Besenyszög— Jászárokszállás 4-1 (2-0) Besenyszög, 250 n., v.: Munkácsi Besenyszög: Hajdú - Gilszki, Makai, Varga, Szalai, Szilágyi (Nyári), Rézsó, Homola, Retkes, Szabó, Danyi (Fecske). Edző: Föl- desi János. Jászárokszállás: Cékmán - Ör­dög (Éliás), Ivony, Forgó, Balla­gó, Banya, Peredi, Csömör, Bódis, Szabó, Tóvizi. Edző: Kaszab Gyu­la. Gólszerzők: Makai (22. - tizen­egyesből), Danyi (24.), Fecske 2 (76., 89.), ill. Ivony (50.). Kiállítva: Homola (59.), ill. Csömör (59.). A hazai csapat jogos büntető­ből jutott vezetéshez, melyet alig néhány perccel később még nö­velni is tudott. A kiállításokat kö­vetően Fecske két szép akciógól­jával biztosította be a vendéglá­tók győzelmét. A hazaiak fegyel­mezetten és szemre is tetszető­sen játszottak, míg az árokszállá­siak abszolút veszélytelenek vol­tak a kapura. Jók: Makai, Rézsó, Varga, Gilsz­ki, Szalai, ill. Cékmány, Éliás. Földesi János: - A csapat egy­ségének és az akarati tényezők­nek köszönhetjük mai győzel­münket. Kaszab Gyula: — Pontatlanul, sok hibával játszottunk, gratulá­lok Besenyszögnek. Iß: 2-3 ________ csajbók Tö rökszentmiklós— Jászfényszaru 0-0 Törökszentmiklós, 300 n., v.: Mi- halik Törökszentmiklós: Hagyó - Or­bán, Molnár, Farkas (Erdős), Gö­rög, Kozák M., Lóié, Barabás, Ko­zák E. (Szűcs), Erdei, Váradi. Edző: Csontos Lajos. Jászfényszaru: Mészáros - Kra- tofil, Koncsik, Tombor, Borbély, Balogh B., Breznai, Siku, Van- csik, Balogh G. (Tóth), Szőke (Ecker). Edző: Litkei Lajos. Az első félidőben a jobban ját­szó hazaiaknak volt lehetőségük a vezetés megszerzésére, ám szü­net után az egyre tompábban ját­szó miklósiak ellen a vendégcsa­pat vérszemet kapott. A kiha­gyott helyzetek alapján az ered­mény igazságos. Jók: Hagyó, Molnár, Orbán, Gö­rög, ill. Mészáros, Tombor, Ban- csik. Csontos Lajos: - Meddő táma­dójátékunk miatt az egy pontnak is örülnünk kell. Litkei Lajos: - Az első félidőben a hazaiak, a másodikban mi ját­szottunk jobban. Hogy nem sze­reztünk három pontot, ahhoz a hazai csapat kapusának bravúrjai kellettek. Ifi: 2-1 _______________NAGYK. Tó szeg— Jászkisér 1-2 (0-2) Tószeg, 150 n„ v.: Németh Tószeg: Serucza - Szekeres, Fa­zekas, Orosz, Ács (Tóth T.), Kiss, Bíró (Szentmártoni), Tóth Cs., Godó, Sós, Méri (Fábián). Edző: Árvái István. Jászkisér: Szecskó - Barna, Ke­repesi, Balogh, Tóth, Kövesdi, Szentpéteri, Ládi, Gócza, Kiss, Boros. Edző: Gócza Zoltán. Gólszerző: Méri (63. - tizen­egyesből), ill. Szentpéteri (21.), Ládi (45. - tizenegyesből). Kiállítva: Fazekas (45.). Tíz emberrel is mezőnyfölény­ben volt Tószeg, de a három pon­tot elvitte Jászkisér. Jók: Godó, Kiss, Szekeres, ill. Szecskó, Boros, Ládi. Árvái István: - Továbbra is büszke vagyok a csapatomra. Gócza Zoltán: - Igen gyenge já­tékkal szereztünk három pontot. Iß: 2-7________________NAGY Tiszaf üred— Kun FC 1-1 (0-0) Tiszafüred, 350 n., v.: Jancsó Tiszafüred: Gál - Nyíri, Földvá­ri, Rózsa, Farkas I., Horváth, Daj­ka M., Németh, Lugosi, Angyal (Vidra, Herpai), Antal. Edző: To­mes János. Kun FC: Tatai - Gácsi Zs., Ba­logh, Farkas J., Bontovics, Heve- si-Tóth, Szendrei, Gácsi A. (Tal­mács), Csesznok, Hegedűs (Do­bó), Urbancsik (Nagy). Edző: Szabó András. Gólszerzők: Németh (76.), ill. Balogh (82.). Kiegyenlített első félidő után a sorozatos hazai támadások egy szögletet követően gólt eredmé­nyeztek. A jól felkészített fiata­lokból álló vendégek nem adták fel, és egy kontrából egyenlítet­tek. Igazságos a pontosztozko­dás. Jók: Németh, Farkas, Dajka M., ill. Tatai, Gácsi Zs., Csesznok, Ba­logh Zs. Tomes János: — A kimaradt helyzetek sokasága ide vezet. Szabó András: - Szerencsénk, hogy Tiszafüred nemcsak győzni akart, de sok gólt akart lőni. Iß: 1-0 _________ ÁBRAHÁM Já szapáti— Újszász 1-0 (1-0) Jászapáti, 500 n., v.: Nagy S. Jászapáti: Tajti J. - Horváth R., Donkó, Urbán, Madarasi, Gep- hart (Berkes), Mosonyi, Kiss (Ber­csényi), Vígh, Szabad (Kocza), Szamosi. Edző: László István. Újszász: Szaszkó - Konka T., Pomázi, Boros, Földi, Szentpéteri (Szilvási), Farkas, Szádeczki (Dóra), Gulyás (Kerekes), Bálint (Szőnyi), Katona. Edző: Szilvási Ferenc. Gólszerző: Urbán (21. p.). Jászapáti a kihagyott gólhely­zetek után Tajti kapus bravúrjá­nak köszönheti a győzelmet és azt, hogy a csapat még nem ka­pott gólt. Jók: Tajti J., Urbán, Szamosi, ill. Szaszkó, Konka T„ Farkas. László István: - Simának indu­ló találkozón saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, csak a győzelemnek örülhetünk igazán. Szilvási Ferenc: - Javuló játék, sajnos egyelőre még pontok nél­kül. Iß: 4-1______________ILLÉS Mezőtúr- Szászberek 2-1 (1-1) Mezőtúr, 350 n„ v.: Bartucz Mezőtúr: Nagy S.-Tóth I., Kiss, Barna, SőrésL., NagyL., Rimóczi Z., Nagy G., Kinyik, Rimóczi Cs., Békési (Dávid). Edző: Csanálosi Miklós. Szászberek: Gerhát-Juhász (Rigó), Kónyár, Gyáfrás, Fehér, Bezzeg, Nagy Z. (Lázár), F. Tóth I., Vasas, Sziráki, Medgyes. Edző: Vasas László. Gólszerzők: Kinyik (15.), Rimó­czi (66.), ill. Nagy Z. (11.). A hetven percig nrézőnyfölény- ben játszó hazai csapat az olykor tíz emberrel szívósan védekező Szászberek ellen - jellemző, hogy az ellenfél csak kétszer rú­gott kapura -, ha nehezen is, de egy góllal nyert. Jók: Kiss, Barna, Rimóczi Z„ ill. Gerháttal az élen az egész csapat. Csanálosi Miklós: - Nagyon gyenge teljesítményt nyújtot­tunk, ez a következő fordulókra nagyon kevés lesz. Vasas László: - Korai vezető gólunk után sajnos gyorsan jött az egyenlítés. A hazai csapat meddő mezőnyfölényben ját­szott, és végül egy szerencsés góllal nyert. Iß: 5-0 BARTA Törökszentmiklóson nagy csata zajlott a győztes találatért, ám végül a kapuk érintetlenek maradtak Folytatja menetelését aTúrkeve A megyei rangadón elszenvedett vereség Munkácsi edző posztjába került Labdarúgó NB III. Alföld-csoport TUSÉ Túrkeve— Gyomaendrőd 2-0 (1-0) Túrkeve, 400 n., v.: Boros Túrkeve: Kiss Cs. - Kelemen, Debreczeni L, Jandó (Sass, 60.), Fekete - Debreczeni M. (Nagy 78.), Kiss, dr. Bodó (Pintér, 68.), Varga - Fridiik, S. Nagy. Edző: Ho­moki Károly. Gyomaendrőd: Hanyecz I. - Csi­kós, Hídvégi, Mester, Kondacs - Göblyös, Kéri (Farkasinszky, 86.), Osán (Illyés, 62.), Bakos - Feuerwerker, Katona. Edző: Ha­nyecz János. 28. perc: A tizenhatoson be­lül pattogó labdára Jandó jó ütemben érkezett, és félmagasan a kapu jobb oldalába bombá­zott, 1-0. 63. perc: Bal oldali keresztbe ívelést követően Sass talált a jobb alsó sarokba, 2-0. Bár jól tartották magukat a gyo­maiak, a hazai csapat ezen a na­pon egyértelműen ellenfele fölé nőtt. Ha helyzeteinek java részét nem puskázza el, akár gólkü­lönbséget is javíthatott volna. Jók: Kiss Cs., Szerencsi, S. Nagy, ill. Feuerwerker, Csikós. Homoki Károly: - Második fél­idei játékunk megérdemelt győ­zelmet hozott. Hanyecz János: - Megérde­melt a túrkevei siker, helyzetki­hagyásaink megbosszulták ma­gukat. MÁRKI GÁBOR Fegyvernek- Szajol 1-6 (1-2) Fegyvernek, 350 n„ v.: Pataki Fegyvernek: Tasi - Zsemberi, Náhóczki, Bata, Balázs - Sás, Bo- hács, Faragó A., Csortos - Földi T., Faragó Zs. Edző: Munkácsi Jó­zsef. Szajol: Fehér - Fekete, Földi A., Kader, Pintér - Papp (Földi L., 74.), Gergely (Szabó, 73.), Babel- la, Vasas - Bese (Farkas, 72.), Vo- na. Edző: L. Kiss Lajos. 11. perc: Faragó Zs. gólpasszát Faragó A. értékesítette, 1-0. 25. perc: Babella távoli lövése a kapus előtt megpattant és a háló­ba vágódott, 1-1. 40. perc: Szögletbeadás után Bese szabadon fejelt a hálóba, 1­2. 51. perc: Vona szabadon tört kapura, és éles szögből kilőtte a rövid sarkot, 1-3. 65. perc: Babella szabadrúgása a léc alá vágódott, 1-4. 68. perc: Vasas 30 méterről bombázott a hálóba, 1-5. 90. perc: Vasas tizenegyesből állította be a végeredményt, 1-6. Biztató kezdés után szakadék­ba zuhant a hazai csapat, és meg­alázó vereséget szenvedett. Jók: Faragó A., ill. Pintér, Va­sas, Vona, Fekete. Munkácsi József: - Szégyel­lem magam, én nem ilyen fegy­vernek csapatot vártam. Ez nem jött be, így búcsúzom. L. Kiss Lajos: - Gyenge kezdés után sikerült sorainkat rendezni, és úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Gratulálok a sportsze­rűen játszó Fegyverneknek. IPACS ANDRÁS Szarvas­Kisújszállás-Kunmetalokála 2-2 (1-1) Szarvas, 300 n., v.: Fülöp Szarvas: Balatoni - Romjai, Nagy T. (Darida), ifj. Somogyi, Kugyela Zs. - Nagy L., Klimaj, Bogdán (Kugyela B.), Gulyás - Bencze, Kiss. Edző: Somogyi Já­nos. Kisújszállás: Kui Cs. - Csiki (Gu- bucz), Hegedűs, Kálai, Majláth - Kui T, Sólyom, Horváth, Tamás - Kántor (Antal), Szűcs (Csillag). Edző: Csillag László. 3. perc: Kui Tibor beadását Só­lyom fejelte a hálóba, 0-1. 36. perc: Bencze átadásából Gulyás egyenlített, 1-1. 49. perc: Klimaj egyéni játék után egészen a gólvonalig sétált, 2-1. 57. perc: Horváth szögletét He­gedűs bólintotta a léc alá, 2-2. 80. perc: Kugyela Zsoltot a já­tékvezető kiállította. 85. perc: Hegedűs Zsolt is meg­kapta a piros lapot, így mehetett zuhanyozni. Kisújszállás az első félidőben is­mét gólhelyzetek sokaságát hagy­ta ki, ami a második félidőben meg is bosszulta magát. Hazai ve­zetés után ugyan mindent meg­próbált a vendégcsapat, de csak egyenlítésre futotta erejéből. Jók: Bogdán, Gulyás, Bencze, ill. Kálai, Horváth, Kántor. Somogyi János: - Elfelejtettük a győzelem ízét, újra meg kell ta­nulni. Csillag László: - Amíg a hely­zeteket nem használjuk ki, elma­rad a győzelem is. VÁRADI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents