Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-06 / 208. szám

6. OLDAL TÜKÖR HIRDETÉS 2002. Szeptember 6., péntek Pedig de utálta a műhelyt! Szűcs Andrea aligévesen istenigazából szívből utálta a műhelyt. Hogyne utál­ta volna, amikor jószerével ott nőtt fel. Édesapja híres fazekas, a népművészet mestere, édesanyja is ugyanott segített neki, így Andinak nem jutott más: ve­lük kellett lenni. Miért? Hogy szem elől ne tévesszék: a mennyezeti gerendán függött a hinta, a műhely egyik zugában pedig a játékok várták. Úgy volt ve­le, elege lett egy életre ebből a hivatásból. Szűcs Andrea saját munkájáival, egy Miska-kancsóval fotó, bakos judit Telt-múlt az idő, Andi lakóhelyükön, Ti­szafüreden leérettségizett, és mivel szü­lésznő szeretett volna lenni, az egészség­ügyben képzelte el mindennapjait. Ez azonban nem jött össze, összejött vi­szont egy kerámiaformázó szak, amelyik kétéves volt. Minden alkotása szerfölött tetszett, amikor elkészítette őket, utána viszont egy-két nap teltével roppant idét­lennek látta valamennyit. Azért csak szorgoskodott tovább, fogásokat lesett el édesapjától, a könyveket is forgatta, a ki­állításokra is készült, így nem véletlen, hogy 2000-ben népi iparművész címet kapott. 1996-tól zsűrizett alkotásai van­nak, és évről-évre pályázik: mindig vagy dobogós, vagy különdíjas. Az idén augusztusban nagy öröm ér­te: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma levélben értesítette, hogy kitün­tetést kap Budapesten az Iparművészeti Múzeumban, ahol átvehette a népművé­szet ifjú mestere címet, amellyel egy kis csörgő forint is járt. Jól jött, hiszen most rendezi be a lakását. Ezt az elismerést nem könnyű elérni, neki is az ötödik ne­kifutásra sikerült. Az idén öt darab cso­dálatos valamit kellett készteni; és ő csi­nált egy nagy bödönt, egy nagy tálat, két kisebb komacsészét meg egy butellát. Ha azóta bármit is kérdez, az otthoni mű­helyben ez a válasz: - Ne nyöszörögj, ezt tudni kell, ifjú mester vagy, benne foglaltatik a díjban. Az idén nyaralás egy fikarcnyi sem volt, bár Andi azért bevallotta: a díj átvé­tele után egy hétig átadta magát a léha semmittevésnek. Ottjártunkkor azért már korongozott, de haj, de nehezére esett, hogy egy hetet kihagyott! A teljes­séghez még hozzátartozik, hogy egy má­sik pályázaton, Kecskeméten különdíjas lett. Úgy gondolja, erre az évre ennyi elég. Mi minden kell ahhoz, hogy átlagon felüli mester legyen valaki? Először is jó agyag, azután erő, alaposan meggyúrni a masszát. Ha ennél többre vágyik: szorga­lom, gyakorlás, utánjárás. Az olyan segít­ség sem felesleges, akitől jó tanácsokat kap a próbálkozó. Ha mindez összegyűlt, talán sikeres lesz a fazekasmester. Ha nem is elsőre, de ötödjére biztosan ... D. SZABÓ MIKLÓS Tizenhárom fiú és tíz lány Jászapátiról. Mosolyog­nak és táncolnak majd minden hétvégén a megye te­lepülésein. Dacolnak a nyári kánikulával, ahogy népviseletben ropják táncaikat. Művészeti vezető­jükkel, Borics Lászlóval együtt ilyenkor azt remélik, hogy a nézőknek is viszket a talpuk az előadás alatt.- Hároméves, fiatal együttes a mienk — meséli büszkén Borics László - ezért is nagy szó, hogy idén májusban az első minősítőnkön megsze­reztük a minősítő oklevelet. A közmondás, miszerint minden kezdet nehéz, persze ránk nézve is igaz volt - foly­tatja. Bár jövőre lesz huszon­öt éves Jászapátin a néptánc­mozgalom, három évvel ez­előtt kettévált a Jászapáti Néptáncegyüttes. Mi, a kivál­tak a nulláról indultunk: nem volt sem ruhánk, sem csiz­mánk, de még nevünk sem. A „válás” után nem sokkal, egy javaslatra neveztük el magunkat, Hétszínvirág Táncegyüttesnek. Mivel (ak­kor még) valóban kicsik vol­tak a gyerektáncosaink, vi­szont a nagyobbak már jó magasak voltak, a név jól rá illett sokszínű csoportunkra. Aztán ez a röpke három év elég volt arra, hogy megold­juk, hogy színpadképben is jól mutasson ez a sokszínű­ség, bár mára már a kicsik is bőven hozzánőttek a „na­gyokhoz”. Ahogy beindult körülöttünk az élet, úgy jöt­tek a fellépési lehetőségek is: egy évvel a megalakulásunk után már harmincnégy fellé­pést tudhattunk a hátunk mögött.- Melyikre a legbüszkéb­bek?- Tulajdonképp mindre, hisz számunkra nem létezik kisebb vagy nagyobb ese­mény, minden fellépésen a maximumot kell nyújta­nunk. De az első igazán nagy estés műsort adtunk, nagy si­kerrel. Idén pedig talán az egy kezemen meg tudom számlálni, hány hétvégén nem léptünk fel valahol — és ez nagy öröm.- A szakember szemével látva a mai világot, embere­ket: mit gondol, hosszú távon van jövője a néptáncnak? Alig van olyan hétvége, amikor ne lépnének fel kihívás két éve a svájci há­romnapos népművészeti programsorozat volt, melyre az összes kiállítási anyagot, bemutatót, fellépést mi bizto­sítottuk. Aztán a következő évben Franciaországban, már egy hét alatt négy egész tán azok a gyerekek is, akik­nél a szülő tartja fontosnak, hogy ismerje meg a gyerme­ke a néptáncot. Mert úgy ér­zi, ez adhat még valami többletet gyermeke lelküle- téhez. És igazuk van. Bár a heti kétszer három órás pró­ba - pláne a melegben - igen megterhelő, azt tapasz­- Azt remélem, hogy mindenképp. Ahogy végig nézzük a jelenleg működő táncegyütteseket, látjuk, hogy igen megfiatalodtak. Egyrészt kitermelődött már az újabb néptáncos generá­ció, de megjelentek a palet­talom, hogy aki úgy jött ide, hogy táncolni akar, az nem adja föl. Talán kicsit olyan ez, mint a fertőzés, de pozi­tív értelemben: megkapja va­laki és kész. Nincs menek­vés. T. FODOR ILDIKÓ Minden, ami villamosság: Elektrobuilding Kft] Önállóan is bizonyítani akar az alvállalkozói munkában jártas cég A törökszentmiklósi székhelyű Elektrobuilding Kft. több, már ko­rábban működő vállalkozási forma átalakulása révén jött létre egy évvel ezelőtt. Bár a kft. jelenleg munkáinak zömét alvállalko­zóként végzi, üzleti filozófiájának köszönhetően alkalmassá vált arra is, hogy önállóan is bizonyítsa minden, a villamossággal ösz- szefüggő kivitelezői képességét.- Cégünk a megfelelő személyi és technikai háttérnek köszönhetően a villanyszerelés bármelyik ágaza­tában otthonosan mozog. A hagyo­mányos lakossági igényektől kezd­ve az igazán nagy kihívást jelentő ipari beruházásig mindenütt helyt tudunk állni - mondta a kft. ügyve­zetője, Balogh György. A cég jelenlegi fő tevékenységét azok a világítás-korszerűsítési programhoz kapcsolódó kivitelezé­si munkák jelenük, amelyeket a rendkívül dinamikusan fejlődő gyomaendrődi vállalat, a Sebők & Sebők Kft. egyik legnagyobb és fel- készültségét tekintve legjelentő­sebb alvállalkozójaként végzi.- Az Alföld legjelentősebb vil­lanyszerelési cégévé kibontakozó Sebők & Sebők Kft. ebben a mun­kában egy olyan nagy fordulatszá­mon pörgő motor, amelynek mi je­lentjük az egyik fogaskerekét - il­lusztrálta a két vállalkozás közötti kapcsolat lényegét Balogh György. A program előnyeit a két cég együttműködéseként már jó né­hány településen élvezhetik. Az El­ső Magyar Infrastruktúra Befekteté­si Rt. fizetési konstrukciójának kö­szönhetően a kivitelezők az önkor­mányzatok kezelésében lévő intéz­mények világítási rendszerét kor­szerűsítik úgy, hogy a korábbi el­avult, energiaigényes lámpákat mo­dern, takarékos üzemeltetésű vilá­gítóeszközökre cserélik ki. A prog­ram, illetve a fizetési konstrukció lényege abban rejlik, hogy az érté­két tekintve ugyan jelentős beruhá­zás költségeit a megrendelő önkor­mányzatok kasszája tulajdonkép­pen meg sem érzi. A költségeket ugyanis abból az összegből lehet 10 éves futamidő alatt részletenként fi­nanszírozni, ami az új világítás- technika energiatakarékos működ­tetésével szabadul fel. Ez azt jelen­ti, hogy a beruházóknak továbbra A kétpói diákok ma már egészséges fényviszonyok között tanulhatnak Balogh György ügyvezető is ugyanazzal a havi kiadással kell kalkulálniuk, mint a korábbi vil­lanyszámla összege. A futamidő le­jártával ráadásul az új világítási rendszer az önkormányzat tulajdo­nába száll. Az Elektrobuilding Kft. e prog­ram keretében ezidáig 14 városban végzett már a Sebők & Sebők Kft. alvállalkozójaként munkát. Ezek közül nagyságrendjét tekintve ki­emelkedő szerepet játszanak a Bé­kés városában, a Kiskunhalason, valamint a Mindszenten elvégzett' nagy volumenű munkák. Bár a kft. székhelye Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, ezen a terüle­ten eddig viszonylag kevés ilyen jellegű megrendelés akadt. Azt, hogy ezt a modernizációs tevé­kenységet ebben a megyében is si­keresen lehet művelni, bizonyítják a már megvalósult beruházások. Példa erre a kétpói iskola, ahol az intézmény elektromos rendszeré­nek teljes felújítása a napokban ért véget. Ugyancsak nagy munkát vé­geztek Tiszafüreden is, ahol az ön- kormányzathoz tartozó intézmé­„első kézből” is sikeresek tudnak lenni. Az Elektrobuilding Kft. alkal­massá vált arra is, hogy a beruhá­zás nagyságrendjétől függően 100- 150 millió forint erejéig önerőből megfinanszírozzák a kivitelezési munkát. Korrekt beszállítóként ugyancsak a Sebők & Sebők Kft. áll velük kapcsolatban. Ez a képesség gördülékenyebbé teszi a munkát, magát a céget pedig igen megbízha­tó partnerré teszi bármelyik beru­házó számára. Az Elektrobuilding Kft. éppen ezért ideális partnere le­het az építőipari generálkivitelező vállalatoknak. Ugyancsak az üzleti nyékben - a világítás-korszerűsítési program keretében - 3500 lámpát cseréltek ki. Balogh György ügyvezető álta­lunk is megismert üzleti filozófiája a vállalat folyamatos bővülését tűz­te ki célul. Ennek érdekében nem élik fel a tevékenységük eredmé­nyeként termelt nyereséget, hanem azt csaknem teljes egészében visz- szaforgatják a vállalkozásba. Ennek köszönhetően mára olyan szer­szám adottsággal rendelkeznek, ami világszínvonalúként értékelhe­tő minőségi és mennyiségi szem­pontból egyaránt.- Eljutottunk oda, hogy egyetlen beruházó ajánlatát sem kell vissza­utasítanunk, mert nem rendelke­zünk a munka elvégzéséhez szük­séges eszközökkel, berendezések­kel, szerszámokkal - mondta nem titkolt büszkeséggel az ügyvezető. Nem titkolta azt sem, hogy bár munkájuk jelentős részét alvállal­kozói szerepkörben végzik, a kft. személyi és technikai felkészültsé­ge ma már olyan szintet ért el, ami­vel képesek bebizonyítani, hogy filozófia részét jelenti a sokoldalú­an képzett, egyre bővülő szakmai háttér kiépítése is. A cég jelenleg is várja az olyan 5 fős, önálló elszá­molású, egyéni vállalkozó villany- szerelőkből álló csoportok jelentke­zését, amelyek munkájuk révén ré­szeseivé válhatnak az Elektrobuil­ding Kft. sikereinek. (PR) Elektrobuilding Kft. 5200 Törökszentmiklós, Bethlen G. út 2. Tel./fax: 06-56/393-942 mobil: 06-30/9859-800; 06-30/4191-326 Email: building@enternet.hu Az iskola valamennyi lámpáját korszerűbbre cserélték Sokszínű Hétszínvirág

Next

/
Thumbnails
Contents