Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-28 / 227. szám
4. OLDAL MEGYEI TŰKOR 2002. Szeptember 28., szombat Az iskola a második otthona Kobela Mária két évtizede tanít Karán, az általános iskolában FOTÓ: BAKOS JUDIT Aligha létezik olyan itt lakó, aki Jászka- rajenőn ne ismerné Kobela Máriát. Nem véletlenül, hiszen az iskolában pontosan húsz éve tanítja a helybeli nebulókat. És mivel az hírlik róla, hogy szigorú, de igazságos, az utcán is kijár neki egy-egy süvegelés, csókolom, esetleg „Jó napot, tanár néni!”. ___________JÁSZKARAJENŐ ’ _____ No ha virtigli idevalósi, elei között még véletlenül sem tévedt senki erre a rögös, de gyönyörű pályára. Magyarul: az égvilágon senki nem volt pedagógus, esetleg az iskolához úgy kötődött a szűkebb családja, hogy édesanyja iskolagondnokként került nyugdíjba. Marika jó tanuló lévén, érettségi előtt még nem sokkal hol gyógyszerésznek, hol biológia-orosz, hol kémia szakos tanárnak képzelte magát. Végül is úgy alakult a sorsa, hogy az első diplomáját tanítóként, speciális orosz szakkollégiumi végzettséggel együtt Zsámbékon kapta meg. Mivel a nyelvek mindig érdekelték, Szegeden elkezdte, sőt sikeresen befejezte az orosz szakot. Tanított is vagy két évet, de akkor aztán következett a rendszerváltás, a korábbi szláv nyelvet felváltotta az angol. Már felnőtt fejjel fogott az újabb tanuláshoz, és angolból sikeres nyelvvizsgát tett. Közben igazgatóhelyettesnek is megválasztották, és ez is sok feladatot ró rá. Kétszer járt már a ködös szigetországban, csiszolni, gyakorolni ezt a világnyelvet, de szívesen vállalkozna a harmadik, következő útra is. Mivel az apukája már korábban meghalt, az édesanyjával lakik, közel az iskolához. Sok mindent csinál a tanításon kívül: táborokba, kirándulásokra viszi a diákokat, számítástechnikai tanfolyamra jár. Hobbija a túrázás, a kirándulás, telente a havas lejtőkön egy-egy kiadós sítúra. Tétlenül szinte soha nem szeret ücsörögni, hiszen tele van energiával. És ezt a sok mozgást, nyüzsgést főleg az iskolában, az iskolai túrákon élheti át. Se autója, se tanyája, se nyaralója, mégis úgy érzi, szép pályát, nemes hivatást választott. Jó dolog, hogy most ő is átvehette a korábban beígért béremelést, így kicsivel többet vihet haza. A pedagóguspályán a szakmai tudáson kívül a következetességet, igazságosságot becsüli leginkább. Eddigi fáradozásáért kapott már miniszteri dicséretet, bár elmondása szerint nem ez az igazi kitüntetés, elismerés. Sokkal inkább az, hogy úton- útfélen köszönnek neki, megállítják volt tanítványai éppúgy, mint a mostaniak szülei. Elvégre a régi, jó ismerősöknek mindig van valamilyen kérdésük, mondanivalójuk egymáshoz. □ . SZABÓ MIKLÓS JÁSZAPÁTI A romák számára esélyt a felemelkedésre csakis az oktatás és a munka kínálhat — állítja Farkas András. A Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője szerint saját élete példázza, hogy mindez több közhelynél. Őmagának nem adatott meg, hogy magasabb iskolákat végezzen, unokái között azonban jogász és sebészorvos is van. „Ha felírod, attól még nem lesz kenyérrevalója a családnak” - replikázik éppen valakinek a telefonvonal túlsó végén Farkas András, amikor belépek az irodájába. A kagylót letéve előbb az íróasztala előtt ülő fiatalembernek magyarázza, mikor és hol jelentkezzen, ha dolgozni akar, majd elnézést kérve nyújt kezet nekem. Még akad egy halaszthatatlan dolga, egy asszonyt kell megnyugtatnia: ígéri, segít ügyes-bajos dolga elintézésében, másnap úgyis Szolnokon jár, így személyesen viszi be a papírokat a nyugdíjbiztosítóhoz.- Az a kisebbségi önkormányzat, amelyik csak a hagyomány- őrzéssel, a kultúraápolással foglalkozik, halálra van ítélve. Segíteni kell az embereknek. Segíteni, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak — mondja Farkas András, míg cigarettára gyújt. A 68. esztendejét taposó férfi ugyanis hiszi, a cigányság számára esélyt a felemelkedésre csakis az oktatás és a munka kínálhat. A mindezt közhelyként kezelőknek pedig éppen saját példáját hozza fel. Édesapját korán elvesztette, így nagyszülei nevelték fel. A családnak pedig kellett a segítség a megélhetéshez. így kilencévesen / Farkas András hiszi, hogy a cigányság számára esélyt a felemelkedésre csakis az oktatás és a munka kínálhat- zenészcsalád révén - már lakodalmakban muzsikált. Bár kitűnően hegedült, zenéből nem lehet megélni, így az elemi iskola után munkába állt. Dolgozott a művelődési házban, a gépműhelyben, a víz- és csatornaműveknél, és közben a hegedűről sem feledkezett el. Hétfőtől péntek délutánig melós volt, péntek estétől azonban muzsikus. Nem is akármilyen. Szó szerint bejárta az országot és világot. Angliában például négy nyáron át húzta a nótát. Dolgozott, hogy gyermekei tanulhassanak. Minden fiának, lányának szakmát adott a kezébe. Van köztük főnővér, kereskedő, pénzügyes, unokái között pedig sebészorvos, joghallgató és pedagógusjelölt. Legkisebb fia pedig a családi hagyományokat követve zenész lett. Tehetsége révén már // 13 évesen a Rajkózenekarban játszott, és jelenleg valahol külföldön kápráztatja el muzsikájával a hallgatóságát. Farkas András lerakta a hegedűt. Állítja, túl fárasztó volt, így véget vetett a zenélésnek. A munkával teli napok sora azonban nem szakadt meg. 1990-ben ugyanis belevetette magát a közéletbe. Előbb „csak” mint önkormányzati képviselő, 1998-tól azonban már a kisebbségi önkormányzat elnökévé is megválasztották. De szerepet vállalt a megyei önkormányzat kisebbségi bizottságában, és az egyik romaszervezet, a CÉSZ megyei vezetője lett. Mindez persze nem előzmények nélkül való. Farkas András ugyanis már az 1960-as években belekóstolt a helyi politikába. Több mint egy évtizeden át tanácstag volt.- Romaként a legnehezebb körzetet, a cigánysort bízták rám. Akkoriban nem volt ott még se út, se villany, se víz. Lépésről lépésre azonban lett minden, járda, világítás, kút - emlékszik vissza Farkas András, aki azóta is igyekszik a telepen élőkön segíteni. Három éve például a kisebbségi önkormányzattal a régi vöröskeresztes akciót felélesztve, a cigányok lakta városrészekben meghirdette a „Tiszta udvar, rendes ház” versenyt. Kezdetben ugyan a porták többségén a szemét csak a szem elől került el, idén már tisztára söpörtek voltak az utcák, sőt akadtak virágos udvarok.- Ilyen kezdeményezés nincs még egy a megyében - veszi át a szót az irodába belépő jegyzőnő. * . • Andrási Lászlóné éppen a kisebbségi önkormányzat utolsó, négy esztendőt értékelő ülését jött előkészíteni a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályvezetőjével, Rácz Valériával. Milyen volt a négy év? A jegyző asszony szerint a hivatal mindenben igyekezett segíteni a kisebbségi önkormányzat munkáját, a képviselők pedig nem is egyszer hely- és emberismeretükkel könnyítették meg a tisztviselők dolgát. Kivetnivalót pedig pénzügyi szempontból sem lehetett találni munkájukon, amit leginkább az bizonyít, hogy az októberi választás után felálló új kisebbségi önkormányzatot nem üres kassza fogadja majd. Míg a jegyző asszonnyal beszélgetünk, Farkas András dolga után néz. A megyéhez telefonál, hogy segítsenek minden kisebbségi önkormányzat figyelmét felhívni az ösztöndíjpályázatokra. Farkas András dolgozik és terveket szövöget, szociálislakás-építé- sekről, amelyek nemcsak fedelet, de munkát is adnának a családoknak. Ezért is jelöltette magát ismét önkormányzati képviselőnek. Megválasztása esetén ugyanis folytatni szeretné a szociális bizottságban az 1990-ben megkezdett munkát. Pedig a közelmúltban egy súlyos műtéten esett át. Akkor az orvos eltiltotta a dohányzástól, és pihenést írt elő számára. Farkas András nem is nyúlt egy ideig cigaretta után, ám a kórházból jószerivel az első útja az önkormányzathoz vezetett. A nikotinnál is jobban hiányzott számára a munka. TELEKI JÓZSEF Nézőpont JÁRVÁS ZSUZSA Érzések helyett A Chaterina M. szexuális élete című könyv hetek óta vezeti az eladási listákat. Ezen felbuzdulva megalakult Magyarországon az erotikus nők klubja. Nem lapozgattam a sikerkönyvet, csak a kritikáját. S mivel sem a címe, az értékelése meg főleg nem keltette fel az érdeklődésemet, nem is áll szándékomban. Azt azonban olvasmányaimból épp úgy tudom, mint tapasztalataimból, hogy az erotika és a szexualitás között jelentős különbség van. Bizonyára minden nő és férfi örül, ha erotikusnak tartják, mert az azt jelenti, hogy érzéki. Akkor is, ha épp a szoba legtávolabbi sarkában van, vagy éppenséggel egy másik földrészen. Ez afféle kisugárzás, vonzerő, csábító ígéret. Csakhogy a könyvsiker nyomán létrejött klub azt az üzenetet közvetíti, akkor vagy erotikus, ha mindennap másvalakivel, esetleg többet külön-külön, netán egyszerre bújsz ágyba. Ez pedig tévedés, mi több, megMinden nő örül, hogy a ha erotikusnak tartják nők ilyen fontos kérdésben egy másik nő véleményére hagyatkoznak, nem a férfiakéra. Pedig szerintem ők jobban tudják, mi a mindenáron vonzó, netán taszító bennünk. Épp ezért sajnálatos, hogy a barátnőink és a média tanácsaira mégis inkább hallgatunk, s úgy viselkedünk, öltözünk, szeretünk, élünk, ahogy ők tanácsolják, nem ahogy nekünk és annak jó, akit szeretünk. Talán érdemes lenne elgondolkodni egy erotikus lap férfi fő- szerkesztőjének véleményén, aki azt mondja: „Legkiábrándítóbb az a nő, aki nem él barátságban önmagával. Nincs kisugárzása, amibe belefeledkezhet a férfi. Kisugárzás nélkül a nő nem találja a megfelelő szavakat, ruhákat, nem találja önmagát. Hogyan találja meg akkor a férfi őt?” Hát ez az egész lényege. Aki nincs barátságban önmagával, az pótszerekhez, pótcselekvésekhez menekül. Márpedig jaj, ha a szex csupán pótcselekvés. Annak is, aki adja, annak is, aki kapja. Az a nő pedig minden — csak nem erotikus —, aki nincs jóban önmagával. így aztán hiába az erotikus nők klubja, meg a (pót) szex mindenkivel, mindenkor és mindenhol, a boldogsághoz nem elég. A boldoguláshoz talán igen. Sajnos ahhoz is csak ideig-óráig... Világgá fújja érzelmeit Törökszentmiklós ____ Vá rhelyi Dani a tizenötödiket tapossa, és a törökszentmiklósi tini jelenleg az ottani gimi elsőse. Különös ismertetőjele mégsem ez, hanem két, egészen másféle hobbi. Az egyik a birkózás — volt. Évekig versenyzett, és össze is szedett vagy ötven különböző színű medált. Akad köztük diákolimpiái bajnoki cím, dobogós helyezés, és egyszer például ötödik lett. Mára ez a tengernyi pleesni a régi és közelebbi múlt emlékévé szelídült, hiszen Danit középiskolai tanulmányain kívül egészen más foglalkoztatja: a muzsika, a zene varázsa. Zeneiskolai tanulmányokat végez, két éve pedig szaxofonozik. Naponta egy-két órát gyakorol kertes házukban. Kedveli a dzsesszt, a klasszikusokat, a slágereket, úgyhogy széles a választéka. Kíváncsi volt, mennyit fejlődött, és tavaly tavasszal elindult a megyei szaxofonversenyen. Mit ad az ég, ezt megnyerte, így továbbra is szorgalmasan fújta világgá tíz-egyné- hány éve minden érzelmi rezdülését. Eljutott az országos döntőig is, ahol kis hazánk minden szegletéből rajta kívül még huszonheten versengtek a helyezésekért, díjakért. Itt is helytállt, hiszen a szigorú zsűri végül is a törökszentmiklósi fiút harmadiknak rangsorolta. Ennek a szép sikernek örült a családja, gratuláltak tanárai, barátai, osztálytársai, ismerősei. Úgy tűnik, a jó szereplés sebes szárnyakon iramodott tova, mert az ifjú tehetség híre eljutott a Hajdúság fővárosáig, Debrecenig. Ide is elhívták, ahol ezerkétszáz tapsoló, tomboló néző előtt a Szakcsi-Lakatos-Ró- bert zenésztrióval együtt léphetett fel, és mutatta be felkészültségét. Mellesleg két hangszere van, egy tenor és egy alt. Ami pedig az esztendő hátralévő hónapjait illeti, néhány dolog foglalkoztatja. Az egyik: szeretne jó rajtot venni új sulijában, a Bercsényiben. A másik: szabadidejében, zeneiskolában, magántanár segítségével bővíteni zenei jártasságát. Mert lehet, végül zenész lesz, hiszen annyi, de annyi mindent szeretne megszólaltatni, elmondani az embereknek, szívéhez nőtt hangszerén. D. SZ. M. Várhelyi Dani korábban birkózásban jeleskedett, most a zene világa ragadta meg fotó: bakos j.
