Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-25 / 224. szám
2002. Szeptember 25., szerda MŰVÉSZ BEJÁRÓ 7. OLDAL „Minden változik körülöttem” Vallai Péter tizenöt év után ismét a Szigligeti Színház színpadán — Tizenöt év után lépsz újra színpadra Szolnokon. Milyen érzés?- Furcsa. Én általában mindenütt öt évig voltam: a régi Tháliá- ban rögtön főiskola után, Pécsett, Szolnokon... a Vígszínházban a tizenötödik évet töltöm, de tulajdonképpen ez is háromszor öt év. Vagy egy helyen, és azt tapasztalod, hogy minden változik körülötted. Ötévente...- Jó felé?- Az utóbbi időben nem mondanám. Szerintem most nagyon széteső a színház: nagyon kevés a jó színház, az izgalmas társulat, de még az igazán jó előadásoknak is szűkében vagyunk. A szakma egyáltalán nem figyel egymásra: fogalmunk sincs, hogy melyik kolléga hol és mit játszik, az egyik színházban felvesszük a nadrágot, a másikban az inget... szerintem ez sem a színészeknek, és ami nagyobb baj, a közönségnek sem jó.- Milyen élményeket őrizgetsz a szolnoki időszakodról?- Csupa jót. Harmincöt éves voltam, remek szerepeket játszottam, kitűnő kollégákkal dolgoztam. Akkoriban itt országos hírű előadások készültek, a szolnoki társulathoz tartozni szakmai sikknek számított, talán Padi Istinek is köszönhetően, volt itt egyfajta pezsgés... tényleg, akkoriban mintha frissebb lett volna ez a város, ahogy most járkálok benne... kicsit kong.- Sakkozol még?- Valamennyire.- A fáma szerint te Poetisch Lajossal is játszottál.- Kétszer megvertem szimultánban, méghozzá húsz év különbséggel: 1975-ben és ’95-ben. De lehet, hogy hagyta magát.- Lassan belépsz a tekintélyes, tapasztalt, „nagy öregek” sorába. Milyen érzés?- A színész sikere az ismertségen alapszik. Ma viszont beeshet Túrái - Vallai Péter az utcáról bárki, bekerülhet egy menekülőshow-ba vagy egy Big- izébe, és te annak a népszerűségét, ha a Shakespeare-összest elját- szod, akkor sem tudod überolni. Ezt a népszerűség-változást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a televízió először megjelent. Ha akkoriban valaki eljátszott egy tévészerepet, két hétig az utcára nem mehetett ki, akkora sztár volt. Ma más a helyzet. Mondok erre egy személyes példát: játszottam ezt-azt, többek között filmfőszerepeket is: egyik nap, nem messze attól a környéktől, ahol lakom, a villamoson látom, hogy egy idős hölgy nagyon néz és bólogat, mint aki megismer. Én szerényen mosolygok, hogy igen, én vagyok, igen. A hölgy tovább bólogat, én még szerényebben mosolygok. Együtt szállunk le, mikor a hölgy hozzám fordul, és megkérdezi: „Maga a cirkos, ugye?” A legtöbb, amit elérhetsz, hogy valakiben felvetődik a gondolat: ő már látta ezt az embert. De azt már nem tudja, hogy színész-e vagy gázszerelő. A „tekintélyes, tapasztalt, nagy öregek” sorába lépve azt mondhatom - ma ez a realitás. Ha mondhatok egy aforizmát: nehéz pálya, csak ne lenne ilyen... nagyon szép. A múlt és jelen arcai Beszélgetés Székhelyi József színész-rendezővel Gál - Székhelyi József- Tegeződjünk, jó? A tegeződés ugyanis a színházban szakmaspecifikus dolog. Számomra sokkal inkább visszaadja a színháznak azt a mély, belső törekvését, amellyel közvetlenül kíván a közönséghez szólni. A magázódás mögött fellelhető valami arisztokratikus távolságtartás. Számomra ez színházidegen.- Magázódtál színházban valaha bárkivel?- Igen, a pályám során egyszer esett meg velem, amikor egy életre összevesztem az illetővel, és azt mondtam neki, hogy Maga egy... Tegező módban ez a közlés nem lehetett volna kellően végleges.- Mindent kimondasz, amit gondolsz?- Igen. Idővel rájöttem arra, hogy sokkal fárasztóbb mellébeszélni.- Egy évtizede már nemcsak színész vagy, hanem rendszeresen rendezel is. Most, itt Szolnokon Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékában Gál szerepét alakítod. Milyen az, amikor egy rendezőt rendeznek?- Ha színészi feladatot oldok meg, soha nem az a dolgom, hogy véleményezzem a rendezői szándékot. Néha, a próbák közben az embernek persze óhatatlanul eszébe jutnak az aktuális megoldáshoz képest másfajta variánsok, de a dolog itt abba is marad. A színész a szerepét játssza, a rendező az egész darabot. Ezt már rendezőként is megtapasztalhattam. Muszáj egységben látni azt az anyagot, amelynek színpadra állításáért felelős vagyok. Számomra különösen fontos — hangozzék is bármily különösen - egyfajta közös anyanyelv kialakítása színész és színész, színész és darab között: ez nálam elengedhetetlen munkafeltétel. Színészként elég, ha a rám szabott munkát végzem el tisztességesen.- Milyen darabokat rendezel szívesen? — Szívesen vállalkozók például ősbemutatók színpadra állítására. Abban ott az újdonság varázsa, a járatlan út, amikor te magad rakod le az első jelzökarókat. De szinte ugyanilyen különleges izgalom, amikor megtapasztalod, hogyan mutatják újabb és újabb arcukat például a már ismerősnek hitt kortárs klasszikusok. A modern amerikai drámák közül néhány- nyal kapcsolatban mellbevágóan szép élményt hordozok. Fiatalkoromban például, a hatvanas években, a Madách Kamarában Vá- radi Hédi és Gábor Miklós játszották a Libikóka című kétszemélyes darabot, amely akkoriban egetverően nagy vígjátéki siker volt. Negyven évvel később, amikor a Várban rendeztem ugyanazt a darabot, a közönség zokogott. Az a problematika, amit mi a hatvanas években olyan tőlünk idegen, nevetséges, rö- högnivaló amerikai életnek láttunk, ahol az embereknek nincs munkájuk és mindenféle ostoba szendvicseken vegetálnak és minden olyan röhejesen műanyag, nos, az a világ, negyven évvel később a mai Magyarországon egyszerre szívfacsaróan, mellbevágóan igaz lett. Megváltozott az életünk - tehát megváltozott a színház is körülöttünk. Ma már nincsenek igazi társulatok, nagy a jövés-menés: mindenki mindenhol vendég. Nem tudom, hol van az a pénz, amelynek segítségével ma egy-két igazán ütőképes társulatot együtt lehetne tartani, de azt tudom, hogy ebben a mai hontalanságban fontos érték vész el: a magyar színház ugyanis alapjaiban társulat- centrikus. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban A 2002/2003-as színi évad első bemutatójára készül a Szigligeti Színház. A főbb szerepekben: Vallai Péter, Székhelyi József, Pikali Gerda, Mihályfi Balázs és Kaszás Mihály. Premier: szeptember 27. Szenvedélyek viharában Hat perc Pikali Gerdával Úgy volt, hogy a próba közben találkozunk. Majd kávézunk, szusz- szánunk egyet, halkan surrog a magnó, én kérdezek valami okosat egy fiatal színésznőtől, akit szeptember óta az egész ország láthat nap mint nap, mióta az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában műsorvezető lett. Aztán próba után telefon, hogy bocs, de zúgok Pestre, késésben vagyok. A dramaturg pedig veszi a telefont, beüzemeli a kihangosítót, böhöm magnóját a kihangosító- hoz cipeli és tárcsáz. 15 óra 46 perc. — Hol jársz most? — Fogalmam sincs. Valahol Al- bertirsa körül, azt hiszem. Bocs, hogy nem maradhattam, de négyre fel kell érnem Pestre. — Vérnyomás? — Az egekben. — Eszel rendesen? — Mostanában kicsit rend- szertelen az életem, de nem baj. Legalább fogyózom. — Mióta megy ez így? — Hat éve, mióta a főiskolára kerültem, de most, szeptember óta különösen sűrű az élet. — Szeptember másodika óta hogy néz ki a napod? — Hajnali háromkor kelek, aztán bemegyek a stúdióba, kezdődik a Lazac. Kilenckor már vár a mikrobusz, indulok Szolnokra, kettőig próba, próba után vissza Pestre a szerkesztőségbe, ott körülbelül kilencig munka, onnan gyorsan haza, szövegtanulás, plusz még meg is kell írnom egy-két dolgot, készülni kell... ha szerencsém van, éjfél körül ágyba kerülök. Vagy később. — Pillanatnyilag csak Szolnokon játszol? — Nem, játszom még a Madách Színházban, Madách Kamarában, a Játékszínben... Hála istennek, most tele van a műsornaptáram. Imádom, élvezem. — Hogyan kerültél a tv2 reggeli műsorába? — Elmentem egy válogatásra. Az illetékesek mellettem döntöttek. Ennyi. Igazi mély víz, nagy kihívás. Próbálok minél többet tanulni a szerkesztőktől. — Mennyire változott meg az életed? — Az életritmusom mindenképpen. Most gyakorlatilag csak a munkámnak élek. A magánélet takaréklángon. — Hogyan bírja a „takarékláng" melletted? — Szerencsére nagyon jól. Sokat segít, megértő. Tolerálja, hogy az az idő, amit hetente együtt tölthetünk, csak órákban mérhető. — Mennyit láttál Szolnokból?- Nagyon keveset... Sajnos! Csak amit a kocsi ablakából. De ha vonattal jövök, mindig össze- ismerkedek helybeliekkel. A főpróbahéten viszont már folyamatosan Szolnokon leszek. Akkor majd felfedezem a várost.- Hagylak pihenni, ebből már összerakom a cikket.- Mi lesz a címe?- Nem tudom.- Szenvedélyek viharában. Ehhez mit szólsz? Ez most nagyon illik rám. Lehetne ez a cím?- Megvettem az ötletet. Jó utat!- Kösz. Interjú vége: 15 óra 52 perc. _________________________(LEJEGYEZTE! MATUZ) Annie - Pikali Gerda Újra Szolnokon — Huszka Jenő, a magyar operett „atyja” Huszka Jenőt a magyar operett atyjának mondják. Új lehetőségeket csillogtatott meg az ifjú komponisták előtt, soha nem látott karrier távlatait nyitotta meg Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Kálmán Imre számára, állítják a zenetörténészek. A szolnoki színpad mindezek ellenére - akkor is, amikor az egész színházi sajtó Huszka zsenialitását harsogta - mostohán bánt műveivel. A Bob herceget például 1937 óta nem tűzte műsorra az itteni színház. A magas szerzői jogdíj lehet ennek oka, vagy netán Huszka egyik megállapításában találjuk meg a magyarázatot. „Megszoktam már, hogy csaknem minden premieremhez kapcsolódott valami bonyodalom”, mondta. A szolnoki bemutatót sem kerülték a kisebb-nagyobb botrányok. Amikor Sziklai Jenő szegedi társulata Szolnokra hozta a Bob herceget, „Zsazsa”, vagyis Fedák Sári csapott patáliát, amiért Patkós Irma lépett címszereplőként színpadra. Közismert, hogy annak idején Fedáké volt ez a nadrá- gos szerep. Csak hát eltelt 35 év az ősbemutató óta! 1941—1942-ben a Gyergyói bál és a Mária főhadnagy szolnoki bemutatóit antifasiszta tüntetések követték. A Gyergyói bál szövegkönyve ugyanis Petőfi: Lenkei százada című versére épült, az előadás nagyjelentében elhangzott a megzenésített Nemzeti dal is. A Mária főhadnagy még nyíltabb állásfoglalás. Leibstüch Mária - valós történelmi személy volt - 1849-ben az osztrákok ellen harcolt. Az „áthallások” egyértelműek voltak. Ki gondolná, hogy a Lili bárónő is a poliükai viták középpontjába került. 1919. március 7-én volt a pesti bemutató, s néhány héttel később, a Tanácsköztársaság kikiáltása után a magát kommunistának valló sajtó az előadások betiltását követelte, hangsúlyozva, hogy a „proletárok” előtt ne jelenjenek meg bárók, grófok a színpadon! Huszka Jenő Reinitz Béla, az Ady-dalok halhatatlan szerzője — valami funkciója volt az akkori népbiztosságon - mentette meg a további előadásokat. Az 1950-es évek végén egyes, a pápánál is pápább hírlapírók azért támadták a Lili bárónőt, mert „aláássa a szocialista tudatot”. Komlós János, a Népszabadság rovatvezetője, a Mikroszkóp Színpad későbbi mindenese, szarkasztikus cikkben válaszolt, aminek az volt a lényege, hogy jól nézünk ki a szocialista tudatunkkal, ha a Lili bárónő is alá tudja ásni! A Lili bárónő 1965-ös szolnoki bemutatóján elmaradt a botrány, annál nagyobb volt a siker. Ezen az előadáson mutatkozott be a közönségnek az elragadó szépségű, csodálatos hangú színésznő, Hubay Anikó. Hamar az itteni közönség kedvence lett. Nagy álma volt az operaszínpad, sajnos korai halála félbeszakította lehetséges karrierjét. Illésházy grófot szűkebb pátriánk szülötte, Gálfy László játszotta, Malomszegi pedig a komikusok komikusa, Varga D. József volt. Clarisse szerepében Pásztor Erzsit tapsolta a közönség, nála talán csak Holl István Frédijének volt nagyobb sikere. Az előadást Makai Péter, az Operaház későbbi rendezője és díszlettervezője állította színpadra, igen látványosan. A Lili bárónő október 11-i bemutatója és a további előadások botránymentes, forró sikert ígérnek. A címszerepet — felváltva — Várnái Zita mv. és Stubendek Katalin mv. játsszák. Illésházy grófot pedig Nyári Zoltán, Urbán Nagy Róbert és Bot Gábor alakítják, mind a hárman vendégként. Kettőzött szereposztásban láthatjuk majd a bajkeverő Clariesse-t, Náray Erika mv. és Lugosi Claudia személyében. Frédi Nyári Zoltán Vida Péter mv. lesz, Malomszegi pedig Mertz Tibor. Az előadást Ács János vendégként rendezi, akinek tavaly a pompás Marica grófnőjét tapsolta szűn- ni nem akaróan a közönség. ■ Az oldal a szolnoki Szigligeti Színház és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a színház viseli.
