Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-19 / 219. szám

4. OLDAL A S Z ERKESZTÖS É G POSTÁJÁBÓL 2002. Szeptember 19., csütörtök :1|JB Az ének nem ismer határokat Amikor 1996-ban a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola dalosai francia vendégkórus fogadására vállalkoztak, még nem tudhatták, milyen lesz a talál­kozás, izgalommal teli kíváncsisággal várták a vendégeket. Ittlétük és a követ­kező évi csereutazás azonban mindkét kórus tagjait felejthetetlen élményekkel gazdagította. Azóta hat év telt el. Most újra itt jártak Fonsegrives város Chan- tegrives Kórusának énekesei. kát, ismerősöket. Természetesen a lényege ennek a látogatásnak is a közös éneklés volt. A füredi katolikus templomban, majd a Ha­las téren adott hangverseny azokat is elvará­zsolta, akik egyébként nem kötődnek a mű­fajhoz. Bizonyíték erre a szűnni nem akaró taps, a nagyszámú közönség és a templomi hangversenyen összegyűlt adomány. Vendégeinknek ízelítőt adtunk városunk nevezetességeiből, hazánk tájaiból, érdekes­ségeiből. Megmutattuk Gödöllőn a kastélyt, az éppen ott tartózkodók nagy örömére. De jártunk a Hortobágyon a híres hídi vásárban is, Szilvásváradon, a miskolci deszkatemp­lomnál, Tokajban, Gyöngyösön a Mátra Mú­zeumban. A parádi Kocsimúzeumban szíve­sen felültek volna a gyönyörű hintókra. Megilletődve léptek a 960 éves feldebrői templom eredeti freskókkal díszített, a vilá­gon egyedülálló altemplomába. Tarnaszent- márián megmászták a vulkáni kúpot, ami a hosszú buszozás után kifejezetten jólesett. Tolmácsunk, Zsófi és a franciák csoportve­zetője, Michael - fogadásból - kétszer sza­ladtak fel a csúcsra. • Az esti közös búcsúvacsorán igazi halász­lével és gulyással köszöntünk el vendége­inktől. Sok-sok ölelés, könnyek és utoljára még egy közös ének a Deák téren, és a buszok el­indultak Franciaországba, de útközben még tettek egy vargabetűt Pannonhalmára, Keszthelyre, Veszprémbe, Tihanyba, Bala­toni üredre. Ez a pár nap bebizonyította, hogy össze­fogással a közösség csodákra képes. Köszö­net mindezért a Zrínyi Ilona Általános Isko­la vezetésének és tanárainak, nem utolsó­sorban Deák Róza karnagynak és a gyere­keknek, akik évekig dolgoztak ezért. Köszö­net a vendégfogadó családoknak, hiszen nem kis terhet jelentett ez számukra. A gon­dokat, problémákat viszont feledteti az az emberi-baráti kapcsolat, amelyet viszonzá­sul kaptak. Köszönet illeti a füredi önkor­mányzatot az Énekszó Alapítványnak nyúj­tott segítségért s azokat a vállalkozókat, ma­gánszemélyeket, akik bármilyen formában hozzájárultak vendégeink fogadásához. A francia emberek nyitottsága, érdeklő­dése mindenki számára példaértékű. Ezek a napok igazolták, hogy a kórusmuzsika nem ismer sem kort, sem országhatárokat. ________________________VASNÉ SÁRI KATALIN, TISZAFÜRED A Chantegrives Kórus a Mátyás-templomban Egy évig tartó előkészítő munka után végre Budapesten az Országházat és a koronázási eljött az érkezés napja: gyerekek, nevelők, ékszereket, a Halászbástyát és a Mátyás­szülők és feldíszített iskola várta a baráto- templomot - ahol énekeltek is vendégeink Nagyréti iskolások találkozója A kisújszállási Móricz Klub nyugdíjas tagjai szeretik a kirándulásokat, a közös összejöveteleket. Legutóbb találkozót szerveztek a nagyréti tanyasi iskolások­nak. Az egykori osztálytársak - Mu­rányi Ferencné klubvezető, Deák Lajosné és Pocsai Istvánná — a nyár elején elhatározták, meg­szervezik a külterületi tanyasi iskolások első találkozóját. Az augusztus végén megrendezett esemény sikerrel zárult, amit a felvétel is bizonyít. A fotó a kisújszállási Mó­ricz Zsigmond Gimnázium be­járata előtt készült, ahol az évek során sokan tanultak to­vább. Valamennyiük nagy örömére találkozhattak Vona László nyugalmazott címzetes igazgatóval és Újfalvi Béláné tanítónővel is, aki 33 éven át — a tanyasi iskolák 1980. évi bezárásáig — tanított külterü- csóréval, vidám együttléttel zá- néhány év múlva újra össze­írni iskolákban. A találkozó va- rult, abban a reményben, hogy jönnek._______________■ Ma gyarok Szingapúrban A Maláj-félsziget déli csücs­kénél fekvő Szingapúr 1819- ben még kis halászfalu volt, ma Ázsia legfontosabb ke­reskedelmi központja és a világ második legnagyobb kikötője. Hihetetlen, de ezen a távoli helyen is vannak ma­gyar, sőt a mi megyénkhez is szorosan kötődő emlékek. A város annak ellenére sem be­tonsivatag, hogy felhőkarcolók törnek az ég felé. Az épületek brutalitását kis parkok, házak kö­zötti fák teszik elviselhetőbbé, no meg a trópusi éghajlat, aminek köszönhetően a virágos dézsából is kizöldell egy tenyérnyi dzsun­gel. A keleti filozófia, életbölcses­ség és nem utolsósorban a szorga­lom eredménye, hogy napjaink­ban Szingapúr önerőből fejlődik és nem szorul külső segítségre. Mindenütt jólét, tisztaság, és csaknem minden meglepően jól működik. Mintaszerű a nyugdíj- rendszer, irigylésre méltóan ma­gas színvonalú az egészségügyi ellátás. Szingapúrban nincs, vagy igen alacsony az adó. Kétmillió-hétszázezer lakos (maláj, kínai, indiai és európai) zsúfolódik össze a kis szigeten, de közlekedési dugó alig van. A vilá­gon alighanem egyedülálló rend­szer szabályozza a reggeli csúcs- forgalmat: aki 7-től 10-ig kocsival megy a városba, s autójában nincs legalább négy személy, 5 dollár büntetést fizet. Szingapúrnak alig kétszáz éves a történelme, ezért minden emlé­kére féltőén vigyáz. A kikötőben nyilvántartják, hogy 1893. áprili­sában itt kötött ki Ferenc Ferdi- nánd. Egy tragikus szerelmi történet is kapcsolódik a városhoz. A ti- szaföldvár-homoki kastély fiatal­ura, Beniczky István nem sokkal az esküvője után 1909-ben világ körüli útra indult a Tiszaroffról származó ifjú hitvesével, Waldeck Friderika grófnővel. Hajójukat Szingapúrnál katasztrófa érte. Ko­rabeli újságok beszámolója sze­rint az Onda nevű angol gőzös a kikötőből való elinduláskor ösz- szeütközött a Lazaine postagő­zössel. A postagőzös két perc alatt elsüllyedt. Az áldozatok kö­zött volt a magyar nászutas pár is. Ott, ahol a katasztrófa történt, az öböl tele volt cápákkal. A porig sújtott anya, Beniczky Gézáné született Almássy grófnő a meg­rendítő körülmények között az el­hunyt fiatalok emlékének meg­örökítésére a homoki családi kas­télyt a hozzátartozó 30 holdnyi te­rülettel egy tanítórendnek adomá­nyozta, amely árva gyermekek­nek adott otthont. A kastélyban napjainkban fogyatékos gyerme­keket tanítanak. Szintén a szerelem hozta Szin­gapúrba a békéscsabai származá­sú Fehér Piroskát, aki a II. világhá­ború alatt Londonban ismerke­dett meg férjével, és a bombázá­sok napjaiban kötöttek házassá­got. A köztiszteletnek és nagy te­kintélynek örvendő S. Rajarat- man volt az egyik államalapítója és első külügyminisztere Szinga­púrnak, aki mellett ez a magyar asszony állt negyvennyolc évig. A Szingapúrban megfordult magyarok között meg kell említe­ni Mindszenty József bíboros ne­vét, aki száműzetése idején egy rövid ideig a Little Sisters of the Poor zárdában lakott. A szingapúri botanikus kert az első számú idegenforgalmi látni­való, amelynél aligha van szebb trópusi füvészkert a világon. És ugye nem meglepő, hogy ennek is van magyar vonatkozása. Az ún. VIP-lugasban 1956 óta ide látogató hírességekről - Suhartótól, Nel­son Mandelától Diana hercegnőig - csodálatosan szép virágokat ne­Ajándékba kapott nyaralás Nagy örömmel fogadtuk, hogy a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány iskolánkból — a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézményből - tíz gyermeknek lehetőséget kí­nált egy egyhetes balatonszepez- di nyaralásra az iskolakezdés előtt pár héttel. A hat-nyolc ágyas faházak kényelmes pihenőhelyet biztosítottak a nyaralóknak, a környező hegyekről szép kilátás nyílt a magyar tengerre. A hét so­rán számos program várta a gye­rekeket, emellett természetesen - még a hűvös idő ellenére is - mindennap megmártóztak a Ba­laton vizében. A kirándulások al­kalmával eljutottak a Fülöp-hegyi kilátóhoz, Tapolcára és sétahajó­val Balatonlellére, gyalogtúrákon a környező hegyekbe. Ma már a tanulás tölti ki a gye­rekek hétköznapjait, de még mindig boldogan emlegetik él­ményeiket. ERŐS ZOLTÁNNÉ, SZOLNOK Keveset tudunk A világ minden évben megemlé­kezik a hirosimai és nagaszaki atombomba-támadás áldozatai­ról. A japán nép tragédiája ebben az embertelen tettben eddig 227 ezer életet jelentett. A radioakti­vitás még ma is mérhető. A japán miniszterelnök vissza­emlékezésében elmondta, az egyetlen nép az övé, amely e szörnyű támadást megérte. A hi­rosimai polgármester kijelentette, senkinek - az USA-nak — sincs joga dönteni atomfegyver telepí­téséről más ország területére. Hangsúlyozta: a japán nép béké­ben kíván élni, és kérte az ameri­kai kormányt, lépjen a megbéké­lés és emberiesség útjára. Pár évvel ezelőtt láttam egy lé­gi felvételt a négy nagy és körül­belül harminc kisebb szigetből álló országról. A japánok házai, kertjei jellegzetes szépészeti kul­tusszal készülnek, egyediségük révén csodálatos a varázsuk. De bármennyire is csodálatos, Japán népe sohasem fogja elfelejteni az őt ért támadást. Az atom borzalmas fegyver, életek szűnnek meg, válnak em­berek — generációkon át — nyo­morékká. Csernobil napjainkban is foglalkozatja a köztudatot, mert vannak feltételezések, hogy ma sem megnyugtató az ottani állapot. De ki vállalná a felelőssé­get? Az aggódók szerint a sugár­zás veszélye ma is fennáll. Az ott történtekkel és a következmé­nyekkel a világ ma sincs egészen tisztában, a katasztrófáról kevés az őszinte nyilatkozat. Pedig köz­ügy, hogy megtudjuk - sok év el­teltével legalább -, mi is történt akkor, milyen következmények­kel járt — és a későbbiekre nézve — mit tehetünk, hogyan védekez­hetünk hasonló esetben. ____________________F. KÁLMÁNNÉ, SZOLNOK A le velekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e mail: kacsork@ujneplap.hu) Turistalátványosság a különleges kert veztek el. A park orchideagyűjte­ményében az egyik - a sötétkék­bordó színben pompázó Dendro- bium — Horn Gyula volt minisz­terelnök 1997. április 18-án tett lá­togatásának tiszteletére kapta a nevét. Közel a kijárathoz egy újabb meglepetés ér bennünket: „The Magyar Millennium Tree”. A felirat szerint ezt a fát Szent István királynak 1000 karácsonyán Esz­tergomban történt megkoronázá­sa emlékére ültették. Ez egy tum- buszfa, amely az egyik legszebb fa a trópusokon. Több száz évig él, ágai olyanok, mint egy csillár, és amikor virágzik, finom illatot áraszt. Ágain piros-fehér-zöld szí­nű szalagot lobogtat a szél. □ R. NEMES ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents