Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-11 / 212. szám

2002. Szeptember 11., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban NEM KUKORICÁZNAK. An­nak, hogy megkezdték az őszi betakarítási munkákat, egyik biztos jele, hogy a termőföldek és a magtárak közötti útsza­kaszok tele vannak a szállító járművekről lepotyogott kukori­cával. Meglehetősen veszélyes és természetesen tiltott dolog ez, mégis ahogyan azt az uta­kon tapasztalhatjuk, nem min­den gépkocsivezető gondosko­dik arról, hogy szállítmánya semmiképpen se potyogjon má­sok nyakába. Mint megtudtuk, a rendőrség is ellenőrzi, hogy a rakományt megfelelő módon szállítják-e a fuvarozók, hgy TRÉNING. Hétfőn kezdődött és csütörtökig tart Szolnokon, a szakszervezetek székházában az a tréning, amelyet munka- nélküliek számára szervezett az Impulzus Egyesület. A képzés résztvevői később a megye- székhelyen immár egy éve mű­ködő Kapu-program résztvevői­ként, egy önkéntes közösségen alapuló gondozói szolgálat tag- jai lesznek, bj ________________■ Ag yonverte az éjjeliőrt (Folytatás az 1. oldalról) Az orvos szakértő megállapítá­sai szerint a hodályban dolgozó éjjeliőrt erős kézzel fojtogatták, majd legalább hatszor lesújtot­tak valamilyen kemény tárgy- gyal a fejére. A sérülések olyan súlyosak voltak, hogy életben maradásra esélye sem lehetett. A megyei bíróságon tegnap több olyan tanút is meghallgat­tak, akik a vádlott erőszakos vi­selkedéséről számoltak be. El­hangzott többek között az is, hogy B. László halála előtt kö­rülbelül fél évvel arról panasz­kodott: T. Ferenc azzal zaklatja őt, hogy adjon neki birkát a ho- dályból. A későbbi áldozat ezért félt kimenni a tanyára éjszakára. A vádlott azonban minden ilyen jellegű terhelő vallomást nevet­ségesnek „minősített”. Az eljárás már közel két éve tart, de tegnap sem lehetett le­zárni. Újabb bizonyítási indítvá­nyok születtek. Újabb helyszí­nelésre is szükség lesz annak ér­dekében, hogy a vádlott a leg­frissebb vallomásának megfele­lően is rekonstruálhassa a tör­ténteket. Kihallgatják továbbá azt a férfit is, aki a vádlott zárka­társaként tanácsokat adott a be­ismerő vallomás módosításával kapcsolatosan. T. Ferenc kérte, helyezzék szabadlábra, mivel azonban ezzel kapcsolatban ko­rábban már született egy legfel­sőbb bírósági döntés, erre nincs lehetőség. Az előzetes letartóz­tatás tehát az elsőfokú ítélet meghozataláig, várhatóan no­vember 12-ig érvényben marad. HGY Kiállítás a filmszemle előtt A Szolnok Galériában tegnap Szemadám György író, festőmű­vész grafikai kiállí­tást nyitott meg. Kö­szöntőt mondott Szü­gyi Csongor, a polgár- mesteri hivatal főosz­tályvezetője. Kultúra A kiállítást a Szolnok Galéria, a Magyar Gra­fikusművészek Szö­vetsége és a Nemzet­közi Képzőművészeti Filmszemle együtte­sen hozta létre. Szügyi Csongor köszöntőjé­ben utalt arra, hogy a képzőművészeti film­szemlék idején eddig is mindig rendeztek A kiállítás egyik részlete egyéb társművészeti programokat, kiállításokat is. A most nyílt grafi­kai kiállítás az október elsejétől hatodikáig tartó 10. képzőművészeti filmszemléhez kapcsolódik. A filmszemle már korábban nemzetközivé bő­vült, a mostanira is egész Európából jelezték részvételüket a képzőművészeti filmek készítői. FOTÓ: M. J. Szemadám György megnyitójában röviden méltatta a kiállítást, amelyben Orosz István grafi­káiból külön kamaratárlatot láthatnak az érdek­lődők. Különösen a grafikák szellemi, kulturális és technikai sokféleségét méltatta. A kiállítás október 6-ig látogatható. ______ila. A legfontosabb a családi háttér Konferencia a nevelőszülők tevékenységéről Országos gyermekvédelmi konferenciát rendeztek tegnap a megyeházán. Az esemény központi témája a nevelő­szülői munka és az azzal kapcsolatos törvényi szabályo­zás volt. Szolnok A tanácskozás egyik szervezője, a Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zet feladatai közül az egész me­gyére kiterjedő nevelőszülői há­lózat működtetése az egyik leg­ismertebb. A konferencián részt vevő dr. Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisz­térium államtitkára a rendez­vény sajtótájékoztatóján el­mondta, a hálózat jól működik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos törvény értelmében anyagi okok miatt nem lehet családjából kiszakítani a gyer­mekeket, ám a valóságban a szü­lők anyagi ellehetetlenülése mi­att erre olykor mégis sor kerül. Ilyen esetekben nagyon lénye­ges, hogy amennyiben lehetsé­ges, az érintetteket nevelőottho­nok helyett pótszülőknél he­lyezhessék el. Ők ugyan nincse­nek elegen, de felkészültségük rendkívül jó. Bozsó Ilona, a GYIVI igazga­tónője kiemelte, a szülői gon­doskodás biztosításán túl az el­sődleges célok között szerepel, hogy amikor a fiatal nagykorú­vá válik, akkor is legyen mö­götte egy családi háttér, amely segíti társadalmi beilleszkedé­sét. Megyénkben a nevelőszülői hálózat nagyságrendje lassú, de fokozatos emelkedést mutat. A program jelentőségét érzékelteti, hogy ez év júliusának végén 1138 gyermekvédelmi gondoskodás­ban részesülő fiatal közül 602 fő nevelkedett összesen 253 nevelő- családban. MOLNÁR G. ATTILA Az iskoláért demonstráltak (Folytatás az 1. oldalról) Meggyőződésük, hogy mindent a törvényeknek megfelelően tettek eddig, s minden feltételnek meg is feleltek. Céljuk, hogy újraindítsák az intézményt. Az iskolát azért hozták létre, hogy megállítsák az iskolások eljárását a telepü­lésről. „Hazug rágalom, hogy kirekesztünk bárkit is!” „Jogunk van az iskolaválasztáshoz” Job­bat akarunk gyermekeinknek, s nem félelemmel az iskolába en­gedni” - fogalmaztak a tünte­tők. Bogi Zsolt, az akció egyik szer­vezője felolvasta a tüntetőknek a miniszterelnökhöz írt levelét. A ladányiak segítséget, a jogállami­ság visszaállítását, közbenjárást kérnek Medgyessy Pétertől. Gubicz András jászkapitány hiányolta, hogy a Dankó István polgármester és Kállai László, a kisebbségi önkormányzat elnöke a személyes ellentéteket félretéve nem ült tárgyalóasztalhoz. A tüntetők közül többen az ok­tatási tárca felelősségéről is be­széltek. Feltették a kérdést: vajon miért nem választhatnak szaba­don iskolát a ladányiak? Kitapsol­ták, kifütyülték azt a roma asz- szonyt, aki az ENSZ határozatát felolvasva, a gyermekek jogai kö­zül kiemelte az ingyenes oktatás­hoz való jogot. A szervezők a szózat elhang­zása előtt megkérték a jelenlévő­ket, hogy ha nem lesz hatásos tüntetésük, pénteken délelőtt csatlakozzanak a félpályás útle­záráshoz, melyet a Jászladány- ról Jászkisér felé vezető út bel­területi szakaszára hirdettek meg. BANKA CSABA VÉLEMÉNY SZILVASI ZSUZSA Olcsó húsnak...? Véget ért a nyár, a turizmusban azonban az utószezon még jelentős tömegeket mozgat meg. A Földközi-tenger vidékén ilyenkor a leg­kellemesebb a klíma, a víz hőmérséklete ideá­lis, s az árak is mérséklődnek valamelyest. Az utazási irodák sorra bombáznak bennünket a kedvezőnél is kedvezőbb akciós ajánlatokkal, tizen-huszonezre- kért már Görögország valamelyik napsütötte szigetén pihenhe­tünk egy hétig, de Horvátország, Tunézia, Egyiptom, Törökor­szág, s még ezernyi más kedvelt üdülőhely is olcsón elérhető. Hogy a feltüntetett akciós árban gyakran nincs benne az utazás, az ellátás, a repülőtéri illeték, a vízum, az útlemondási díj, s még ezernyi „apró­Egyre többen maguk szervezik meg nyaralásukat ság”? Hogy a helyszínen még jelentős össze­geket legombol­nak rólunk, ha nem csupán a tengerparton szeretnénk süttetni a hasunkat, és különböző programokon is részt akarunk venni? Ez sajnos sok-sok utazni vágyó számára csak akkor derül ki, amikor már eldöntött tény, hogy irány a tenger. S mire az akciós nyara­lásból hazaérünk, rájövünk, hogy alig valamivel olcsóbban kap­tuk a szuper last minute-utunkat, mintha normális áron és fő­idényben választjuk ki pihenésünk helyszínét. Ha egyáltalán ha­zaérünk. Az egyik stabilnak hitt, viszonylag nagy utazási iroda például épp a napokban jelentett csődöt, bár az utasok többségét kárpótolta a biztosító. Talán ennek tudható be, hogy napjainkban egyre többen dön­tenek úgy, inkább megszervezik maguknak külföldi nyaralásu­kat, nem bízzák másra még a szállásfoglalást sem. A horvát, gö­rög, olasz apartmanok tulajdonosai általában szívesen fogadják vendégeiket akkor is, ha közvetlenül őket keresik meg, s a két - külföldi és magyar - utazási iroda kiiktatásával bizony sokkal- sokkal olcsóbbá válik a nyaralás. Persze akkor igazán gondtalan a pihenés, ha tényleg semmivel sem kell törődni, mindent elintéznek helyettünk. Ehhez azonban megbízható utazási irodák, profi szakemberek és jelentős összeg kell. Jóval több, mint amilyen áron az utószezoni last minute uta­kat hirdetik... Nő a diákhitel összege Felsőoktatás Egyre népszerűbb a diákhitel a főiskolai, egyetemi hallga­tók körében. A kezdeti bizal­matlanság, óvatosság után mostanra úgy tűnik, számíta­nak erre az összegre. A diákhitel tavalyi beveze­tésekor még nagyon sokan megkérdőjelezték ennek a konstrukciónak a létjogo­sultságát. Az idő azonban azokat igazolta, akik úgy vélték, nagyban megköny- nyíti a főiskolások, egyete­misták életét az a havi 10-21 ezer forint, amely különö­sebb procedúra nélkül fel­vehető, ráadásul igen ked­vező kamatozású és törlesztésű. Akinek akad a környezetében egyetemista fiatal, az tudja, men­nyi költséggel járnak a tanulmá­nyok. Az albérlet, az utazás, a jegyzetek, a napi megélhetés, a tandíj jelentős anyagi terhet ró a szülőkre, s ezeken a gondokon is enyhíthet a diákhitel. Tavaly ösz- szesen 85 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget, idén pedig még több igénylőre számít a diákhitelköz- pont. A tervek szerint hamarosan már nem csak a Postabank, ha­nem más kereskedelmi bankok is nyújthatnak hitelt, várhatóan 2003. január 1-től. A tanév kezde­tétől még egyedül a Postabank fo­lyósítja a hitelt, melynek igénylő­lapjai továbbra is a postahivatalokban vásárolhatók meg. A legjelentősebb változás egyelőre az, hogy a tavalyi 21 ezer forintos ma­ximális havi hitel­összeg 25 ezerre módosul, így akár már 125 ezer forin­tot is kézhez kap­hat egy-egy hallgató, ha a féléves keretet egyben kéri. Változik az igénylőlap is, bár a tavalyi áron kapható a postákon. Azoknak a hallgatóknak, akik már korábban is igényeltek diákhitelt, most azon­ban a legmagasabb összeget sze­retnék felvenni, úgynevezett mó­dosító adatlapot kell kitölteniük. SZILVÁSI Csökkent a turizmus bevétele Munka és vendégszeretet a siker záloga Kétpó A turizmus idei eredményei­ről és a jövő évi tervekről ren­deztek konferenciát tegnap az Almásy Kastélyhotelben. A kormány elképzeléseit Budai Zoltán helyettes államtitkár, szűkebb környezetünk hely­zetét pedig Katona Ilona, az Észak-alföldi Regionális Mar­ketingigazgatóság igazgatója ismertette. Elsőként a hotel tulajdonosa, dr. Federico Brilli köszöntötte házi­gazdaként a megjelenteket, s el­mondta, hogy a mostani rendez­vény csupán az első a sorban. A szaluna számára szervezett kon­ferenciát hamarosan író-olvasó találkozó, illetve zenés est követi, mind szélesebb körben szeretnék tehát ismertté tenni az Almásy Kastélyhotelt. Budai Zoltán az év első hét hó­napjának statisztikai adatait is­mertetve arról beszélt, hogy a tu­rizmus bevételei sajnos jelentős mértékben csökkentek, de a Szé- chenyi-terv fejlesz­téseinek, valamint az egyre jelentősebb hazai és külföldi marketingmunká­nak köszönhetően remélhetőleg ez a tendencia hamaro­san megáll, sőt meg­fordul. Katona Ilona hangsúlyozta, hogy a régiónak páratlan értékei vannak, bár az ország kiemelt tu­risztikai célpontjaihoz képest - Budapest, Balaton — hátrányos helyzetben van. A fejlesztések­nek köszönhetően azonban egyre kedveltebb célponttá válik mind a belföldi, mind a külföldi vendé­gek körében, s ha a következő esztendő az egészségturizmus je­gyében telik majd, a térség szá­mos gyógy- és termálfürdőjére, - szállójára lehet építem. Végül dr. Ribovszky And­rás, a Magyar Szállodaszö­vetség tiszteletbeli elnöke szólt elismeréssel a régió­ról, különösen a kétpói kas­télyról. Mint elmondta, a felújítást követően őt kérték fel a hotel megnyitására, s most örömmel látta, hogy az eltelt évek alatt is folyamato­san fejlődött, szépült a kastély. „Ahol van lendület, fantázia, munkakedv és vendégszeretet, ott eredmény is van” — összegez­te a látottakat. szilvási Tart-e újabb terrortámadástól? Körkérdés Egy esztendő telt el az Egye­sült Államokban tavaly szeptember 11-én történt terrortámadás-sorozat óta. A példátlan akció több ezer ember életét követelte, és az USA-ban a fenyegetettség ré­me mindmáig kísért. La­punk arról kérdezett járóke­lőket: elképzelhetőnek tar­tanak-e újabb merényleteket az évforduló kapcsán. Mészáros Im­re, 50 eszten­dős tanár: — Szerintem a tavaly szep­temberi ese­mények meg­ismétlődésé­nek körülbe­lül 10-20 százaléknyi az esélye. Az én kalkulációm persze nem tudományos valószínűség-számí­táson, avagy staüsztikai adatokon nyugszik. Sokkal inkább abból a feltételezésből indulok ki, hogy Amerika méreteiből, jogrendjé­ből és soknemzetiségű mivoltá­ból fakadóan egyszerűen nem ké­pes teljes biztonsággal kiszűrni egy efféle terrorakció szervezőit. Farkas Krisz­tina, 15 éves tanuló: - Nem hiszem, hogy ilyen szörnyű­ség bárhol a vi­lágon újra megtörténhet. Engem nagyon megráztak a World Trade Center összeomlá­sáról szóló képsorok. Remélem, soha többé nem kell szembesül­nöm azzal a pusztítással, ame­lyet egy ilyen terrorakció okoz. Bár azzal tisztában vagyok, hogy az Egyesült Államok nem lesz képes megfékezni Oszama bin Ladent. Nánási Sán­dor, 65 eszten­dős nyugdíjas: — Nagyon ne­héz ezt ilyen tá­volról megítél­ni, hiszen sem jós, sem javas- asszony nem vagyok. Tavaly szeptember 11-én azt hittem: vicc, trükkfelvétel az egész. Az­tán rá kellett döbbennem, hogy valóság. És sajnos azt sem sza­bad elfelednünk, ami egyszer megtörtént, az máskor is előfor­dulhat. BUGÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents