Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-29 / 201. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G P O STÁJÁBÓL 2002. Augusztus 29., csütörtök Negyedik ünnepi alkalom — együtt A budapesti Adrianus Kamarazenekar negyedik alkalommal adott hangversenyt Rákóczifalva római katolikus templomá­ban. Elsőként a millecentenárium idején a Honfoglalás Lovas Emléktúra vándor­zenekaraként ünnepelték együtt az ara­tást a helyiekkel a muzsikusok, most, I. István államalapító királyunk szentté avatásának 919. évfordulóján az Ember­kék az Emberért Közhasznú Egyesület és a helyi önkormányzat jóvoltából a ke­nyérszentelést követően csendült fel mu­zsikájuk. A templomi orgona hangjaira össze­gyűlt szépszámú érdeklődőt Téglás Pál plébános nagy szeretettel fogadta. J. S. Bach, A. Corelli és Esterházy Pál barokk zenéje után - I. Albéniz és M. Giuliani szerzők műveiből merítve - a gitárhúrok is megpendültek. A romantikus francia komponista, C. Franck ismert Panis an- gelicus kezdetű dallamát meghitt gyer­tyafény lengte körül az új kenyér ünne­pének tiszteletére. A hangverseny záró akkordjaként pedig megszólalt ezeréves hangszerünk, a tekerő, amelynek fakere­ke még késő este is zengette húrjait a rá- kóczifalvi népi táncosok kedvére. ____________ nick awdrea müvészeti vezető /\ kenyérszentelés után népes közönség előtt csendült fel a muzsika Egy nyelv, amelyen át kitárul a világ Az eszperantó milliókat köt össze világszerte. Könnyen megtanulható, élő nemzetközi nyelv, középfokon fél-egy év alatt megtanulható. A legtöbb főiskolán, egyetemen ponto­kat ér a felvételinél, elfogadják a diplomához. A nyelv önál­ló tanulással is elsajátítható. A világ számomra is kinyílt az eszperantó által, másfél évi tanu­lás eredményeként ma már 12 or­szágban 18 barátom él — nem be­szélve a magyar eszperantistákról —, akikkel rendszeres levelezés útján cseréljük ki tapasztalatain­kat, élményeinket, bemutatjuk egymásnak országunkat, tájain­kat, történelmünket anélkül, hogy ők magyarul vagy én az ő anyanyelvükön — japánul, kínai­ul, portugálul, olaszul, franciául, angolul beszélnék. Körülbelül tíz hónapja indult barátságom egy kedves francia eszperantista házaspárral, akik az idén - leveleim hatására - Ma­gyarországot választották nyaralá­suk színhelyéül. Rövid két hét alatt persze nem mutathattam meg nekik mindent, de betekintést nyertek a Tisza, a Hortobágy ter­mészeti szépségeibe s néhány hí­res városunk történelmébe és jele­nébe. Egerben, Hollókőn, Debre­cenben, Karcagon, Tiszafüreden, Szolnokon és természetesen Bu­dapesten is eltöltöttünk egy felejt­hetetlen napot. Rengeteg élmény­nyel tértek vissza hazájukba, s jö­vőre újra ellátogatnak hozzánk, hisz a két hét hamar elszállt. Ők is, én is egyaránt hálásak vagyunk dr. Ludovik Zamenhof- nak, aki megteremtette az embe­riség számára ezt a csodálatosan egyszerű, szép nyelvet, az eszpe­rantót, mellyel könnyedén építhe­tünk barátságokat világszerte. Jó­magam egy pici faluban élek, és mégis úgy érzem, általa az egész világ nyitott számomra. VASSZEQEPI JULIANNA, TISZASZENTIMRE Évforduló a bélyeggyűjtő körben Már az 1920—30-as években voltak Szolnokon bélyeggyűjtők, akik egymás között cserélgettek, esetenként a postáról kap­ták meg az újdonságokat. 1937. november 9-én alakult meg a Szolnoki Bélyeggyűjtők Egyesülete Wack Károly elnökletével, nyolcvanöt taggal. Tulajdonképpen ettől az időtől számítható, hogy a bélyeggyűjtők rendszeres összejöveteleket tar­tottak. Az egyesület szervezésé­ben rövidesen kiállításon mutat­koztak be a gyűjtők a kollekciók­kal a vármegyeháza nagytermé­ben. 1944-ben a háború megté­pázta a tagságot, de amint lehe­tett, az emberek keresték egy­mást. Hamarosan újraindították az egyesületet: 1945. május 13-án engedélyt kaptak a rendőrségtől az újjászervezésre. Az újonnan szerveződött egyesületben ered­ményes munka folyt, új célkitű­zések valósultak meg, s 1952-re olyan szintre nőtte ki magát a fila- télia, hogy megalakulhatott a Ma­gyar Bélyeggyűjtők Országos Szö­vetsége. A megnövekedett lét­szám az ezret is meghaladta. Élénk élet folyt, évente rendszere­sen kiállításokat rendeztek. A szolnoki kör tagjai számta­lan nemzetközi bemutatkozáson is jól szerepeltek. A kiemelkedő évek közé soroljuk az 1975-ös esztendőt — ekkor ünnepelte Szolnok a város fennállásának 900. évfordulóját —, az 1978-as évet a Magyarország—Csehszlo­vákia nemzetközi kiállítással (amit 1991-ben rendeztek meg is­mét) és jelentős az 1987-es esz­tendő, amikor 50 éves lett a szol­noki kör. A filatélia Szolnok kulturális életének szerves részévé vált. Az egyesület kiadásában tizenhárom tanulmány jelent meg a megye postatörténetéről, amelyeknek hí­re országosan is nagy érdeklődést váltott ki. Bélyeggyűjtőink szá­mos elismerés kaptak az országos szövetségtől, köztük a Térfi és Kossá Irodalmi Vándordíját, Ger- vai-díjat. Tekintetbe véve, hogy az egyko­ri gyűjtők kis csoportja által elindí­tott mozgalom a város társadalmi és kulturális életében is jelentős szerepet tölt be, nem lehet kétsé­ges, hogy a jövőben is méltó helyet foglalhatunk el. A kör sikeres mun­kája is biztosíték arra, hogy a fiatal nemzedék tovább gazdagítja a bé­lyeggyűjtők táborát. Nagy örömünkre, a közelmúlt­ban megrendezett jubileumi ün­nepségünkön két alapító tagot is üdvözölhettük, akik emlékeiket is felelevenítették a kezdetekről. NAGY JÓZSEF ELNÖK Emléktábla az írónak Móra Ferenc szolnoki kötődésé­nek jelzéseként a városvédők és városszépítők egyesülete a közel­múltban emléktáblát helyezett el Nemzetbiztonsági Hivatal épüle­te Eötvös tér felé néző falára. Az író a ma hivatalként működő házban gyakran megfordult, hi­szen édesanyja és testvére itt la­kott. Az emléktábla eszmei kez­deményezője Kása Károly volt, készítője Girat Vilmos, támoga­tója Pintér László - az egyesület tagja -, akiknek e helyen is kö­szönetét mondunk. Nemkülön­ben a Nemzetbiztonsági Hivatal­nak, amely azáltal segítette szán­dékunk megvalósítását, hogy az tábla elhelyezéséhez hozzájárult. VASS GYÖRGY EGYESÜLETI ELNÖK Verseny házaknak, utcáknak Versenyt hirdetett a városvédők és városszépítők egyesülete és a városrész önkormányzati képvi­selője a szolnoki I. sz. választó- körzetben, mégpedig a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta utca megtisztelő díjak elnyerésére. A versenyben több feltételnek kel­lett megfelelni, többek között a ház előtt egész évben legyen ren­dezett, tiszta a közterület, amit fásítással, sövény és dísznövé­nyek telepítésével lehet szépíte­ni; gondozott legyen a kerítés, az ingatlan előkertje, legyen tiszta az udvar, ápolt a ház. A Tiszta ut­ca címre utca vagy utcaszakasz pályázhatott. Ennek feltételei ha­sonlók voltak az előbbihez, egy- egy utcaszakaszon az egyöntetű­en nyírt fű, az árkok és vízátveze- tök állapota befolyásolja az érté­kelést. Díjazás három kategóriában lesz, szeptember 10-éig értékeli a zsűri a látottakat, amelyet ünne­pélyes díjátadás követ majd.-DK­VASLAKODALOM. Hatvanötödik házassági évfordulóját ünnepelte a Tiszafüreden élő id. Toldi István és felesége, Czinege Ilona. A nem mindennapi évforduló alkalmából gyermekeik és unokáik sok szere- tettel köszöntötték a jubiláló házaspárt. ___________(amatőr fotói A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e mail: kacsork@ujneplap.hu) Segítség ment a Tisza partjáról a Dunához „Aki tud, segítsen!” — érkezett a kérés a dunai árvíz okozta kritikus hely­zetben barátainkhoz, a Készenléti Mentőkutyás Egység Szolnoki Egyesü­letéhez a gemenci erdő vadállatainak mentésére. Csapatuk azonnal össze­állt, majd továbbították hozzánk is a felhívást. Mi is összepakoltuk — és két nappal Szent István királyunk ünnepe előtt, augusztus 18-án, hajnali 3-kor, együtt útnak indultunk. A reggeli eligazításra már ott voltunk. Megkaptuk a feladatot, csónakba száll­tunk, hogy bejussunk a gemenci erdőbe. Délutánig egy rókát és egy őzgidát sikerült megmentenünk, a többieknek — ötven­hatvan embernek — összesen 3 vadállatot - miközben, ki tudja, hány állatot akadá­lyoztunk a menekülésben. Ezért rövid egyeztetés után úgy határoztunk, oda me­gyünk, ahol a legveszélyesebb a helyzet. Felhívtuk Báta község polgármesterét, aki segítségünket örömmel fogadta. Amint megérkeztünk, kapcsolatba léptünk a vé­delmi vezetővel s megkezdtük a munkát. Feladatunk az volt, hogy a település lakói­val együtt, homokzsákokkal zárjuk el a víz útját. Mivel a községen kívül, a gát alatt egy áteresztő cső húzódott (szabad folyást adva a víznek), azt kellett elzár­nunk. Búvármunkával sikerült annyira le­szűkítettük a nyílást, hogy a későbbiek­ben a víz nem veszélyeztetett semmit. 21-én éjjelre a vízszint hirtelen meg­emelkedett, a község határában több he­lyen is átbukott. Egy maroknyi helybélivel heten maradtunk a Dunával szemben. Ké- szenlétis kollégáink egy ólból 12 malacot és két disznót mentettek ki, mert ott már állt a víz. Miután felmértük a helyzetet, vi­lágossá vált, hogy egyelőre két ház - de később több is - nagy veszélybe kerülhet. A derékig érő vízben megpróbáltuk meg­emelni a homokzsákok szintjét, de ez le­hetetlennek bizonyult. Közben felvettük a kapcsolatot a katasztrófavédelem szakem­bereivel, akik megérkezésükig ránk bízták a védekezés irányítását, illetve az esetle­ges kitelepítést. Az egyik, még lakott ház­ból, kiköltöztettük a bent lévőket, a ház közvetlen közelében homokzsákokból új gátat építettünk. Eközben egyre több he­lyen ázott át a töltés, így egy perc megállás sem lehetett. Pár órával később az emelkedő vízszint már a község fentebbi részét is veszélyez­tette. A katasztrófavédelem emberei en­nek a résznek a védelmét ránk, míg a gát községen kívüli szakaszát a készenléti csoportra bízták. A mi feladatunk az volt, hogy a félig átázott földgátból védvonalat alakítsunk ki, ezért a víz felől búvártechni­kával lefóliáztunk, majd a fóliát homok­zsákokkal leszorítottuk, ezt követően pe­dig 5-6 helybéli és egy homlokrakodó gép segítségével megemeltük, illetve döngö- léssel megerősítettük a gátat. Ez olyan jól sikerült, hogy további erősítések után vég­leg meg fog maradni. Ez idő alatt a ké- szenlétis kollégák egy út magasításán fá­radoztak, illetve az ellátásban vállaltak fel­adatokat. A gát megerősítésével a helyzet végre normalizálódott. Este 9 óra tájban, mintegy 37 órás megfeszített munka után, indulhattunk haza. Az ott töltött három nehéz napban nagyszerű emberekkel ta­lálkoztunk. A helyi lakosok mellett a ka­tasztrófavédelem, a vízügy és a tűzoltóság szakemberei hatalmas munkát végeztek egy olyan település védelmében, amelyről sokan azelőtt azt sem tudták, hogy léte­zik. Szerencsére ismét győzött az összefo­gás a természet szeszélye felett! TÚRI LÁSZLÓ, SZOLNOK Helyére kerül a fólia, majd a homokzsákok ÉLETJEL MENTŐKUTYÁS KUTATÓEGYSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents