Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-27 / 199. szám
UM 2002. Augusztus 27., kedd KÉK 7. OLDAL T U K O R A vád: emberölés nyereségvágyból Kecskemét Nyereségvágyból, előre kiterveltem elkövetett emberölés bűntettében indítványoz vádemelést a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság Nógrádi Ádám ügyében. A több mint egy éve tartó nyomozásban megtartották a múlt hét végén az utolsó iratismertetést. Lezárult a nyomozás az „olajos koronatanú” öccse, Nógrádi Ádám ügyében. Mint ismert: Nógrádi Zsolt azért vállalta az olajbizottság előtti meghallgatást, hogy beszámoljon édesapja 1998 októberi eltűnéséről, aki - véleménye szerint - a Bács-Kis- kun megyei olajmaffia áldozata lett. A koronatanú öccse, a 26 éves Ádám tavaly nyáron vált gyanúsítottá az addig eltűntként nyilvántartott Nógrádi József ügyében, amikor is az 56 esztendős apa holtteste előkerült egy kiszáradt kútból - 15 kilométerre lakhelyétől. A rendőrök egy névtelen levél alapján találták meg a földi maradványokat. A vizsgálat kiderítette: a levelet Nógrádi Ádám írta. — A több mint egy éve tartó nyomozás során elegendő meny- nyiségű és súlyú adat gyűlt össze ahhoz, hogy Nógrádi Adám aktáját vádemelési javaslattal megküldjük az ügyészségnek - nyilatkozta Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tudósítónk megtudta: a főkapitányság vizsgálati osztályának vádemelési indítványa szerint Nógrádi Ádám tette „nyereségvágyból, előre kitervelt módon elkövetett emberölés”. Emellett vádképes adatok gyűltek össze ellene lőfegyverrel való visszaélés, lopás, sikkasztás és több rendbeli okirat-hamisítás bűntettében is. ______ ____________ PN Ka sza a támadó hátában Pusztaföldvár Egy helybeli idős ember kaszával védte meg magát támadóival szemben, akik vasvillával és kapával felfegyverkezve hatoltak be a 70 éves férfi udvarára. A hivatalos rendőrségi közlemény szerint: „Felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés vétségének alapos gyanúja miatt indult nyomozás A. L. kevermesi és A. J. pusztaföldvári lakosok ellen, akik augusztus 10-én vasvillával, kapával felfegyverkezve, akarata ellenére mentek be a pusztaföldvári sértett lakásába, majd szóváltást követően bántalmazták őt, mire a sértett egy kaszával sebesí- tette meg bántalmazóit”. A sértett lánya elmondta, nagyon félti 70 éves édesapját. Mint mondta, nem szeretné, ha Pusztaföldváron is a gyökeresihez hasonló eset történne, mert ehhez, elmondása szerint, most nem sok hiányzott...- Egy napon öcsémbe és barátjába belekötött két ember az utcán. Mindketten részegek voltak. Az egyik férfi öcsémhez vágta a biciklijét, mire a testvérem orrba ütötte a támadóját. Azt hitte mindenki, ennyiben marad a dolog, de következett a folytatás. A két férfi vasvillával és kapával a kezükben behatoltak édesapám házának nagykapuján és rátámadtak az idős emberre. Gondolom, az öcsémet keresték, de apám tartózkodott otthon. A 70 éves idős ember torkát vasvillával akarták átszűrni. A hadonászás közben megsérült apa keze, de szerencsére nem súlyosan. Még jó, hogy volt lélekjelenléte, felkapta az udvaron lévő kaszát és önvédelemből beleállította a támadója hátába. Ez nem okozott nagy sérülést a férfinek, mert bevitték ugyan a kórházba, de egykét nap múlva már a kocsmában ivott. Remélem, nem lesz folytatása az ügynek. Féltem édesapámat. Sajnálatos, hogy néhány olyan ember miatt, akik nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, azok miatt félni kell a többségnek - mondta az édesapjáért aggódó fiatalasszony. _____________ke. Él ettársa jelentette fel Sarkad—Gyula B. András gyulai lakos — bízva Fortuna istenasszony kegyeiben — az építőanyag-vásárlásra kapott 120 ezer forintot „etette” meg a pénznyelő automatával, augusztus elején. Az esetet — jogos felháborodással — B. András élettársa, O. Edina jelentette a zsaruknak, kiegészítve annyival, hogy augusztus 2-a előtt különböző arany ékszereknek is nyoma veszett otthonról. Mint később kiderült, élettársa arany ékszereit zálogházban értékesítette B. András, s azok ellenértékével, csakúgy mint a 120 ezer forint készpénzzel, sajátjaként rendelkezett. Amint a B. Andrásnál megtartott házkutatás során kiderült, a férfi minden bizonnyal nem csak a játékszenvedély megszállottja, hiszen a rendőrség 4 grammnyi indiaikendermag-gya- nús anyagot talált a lakásán. A kábítószergyanús anyag szakértői vizsgálata folyamatban van, B. András ellen kábítószerrel visszaélés vétségének alapos gyanúja miatt is eljárást kezdeményezett a Sarkadi Rendőrkapitányság. B. Andrást a Gyulai Városi Bíróság sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt 20 nap közmunkára, valamint — az okozott kárt megtérítendő — 104 ezer 100 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. b. i. Túladagolásban hunyt el Sarkad Július végén egy lopott Nokia 3310-es típusú rádiótelefonnal „bukott meg” az azóta — vélelmezhetően kábítószer-túladagolásban — elhunyt K. S. sarkadi lakos. Sz. Andrea sarkadi lakos július végén, akkor még ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mivel parkoló, nyitott személygépkocsijából július 24-én este nyoma veszett Nokia 3310-es típusú rádiótelefonjának. A rendőrség a készülék gyári száma alapján elrendelte annak körözését, s a hívásokat is nyomon követve, négy nap múlva igazoltatták K. S. helyi lakost, akinél a ruházat átvizsgálása folyamán előkerült az eltulajdonított rádiótelefon. Néhai K. S. a bűncselekmény elkövetését ténybelileg elismerte, s ellene a rendőrség lopás vétségének alapos gyanúja miatt gyorsított eljárást kezdeményezett. Bírósági tárgyalásra azonban sajnálatos okból nem kerülhetett sor, ugyanis időközben — mint azt utóbb a halottkém szakvéleménye is megerősítette — vélelmezhetően kábítószer-túladago- lásban elhunyt K. S. ________ba A rendőrség egy tavaly decemberben Csepelen elkövetett fegyveres rablással gyanúsította meg hétfőn a móri bankrablás fel- tételezetett elkövetőit Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egyesítették a nyolc ember életét követelő móri, a csepeli postarablás és a tavaly szeptemberi budaörsi fegyveres rablás nyomozását, miután mindhárom bűncselekmény elkövetésével H. Lászlót és K. Edét gyanúsítják. Budapest A rendőrség augusztus 8-án jelentette be, hogy nemcsak a móri vérengzéssel, hanem egy tavaly szeptemberben Budaörsön elkövetett fegyveres rablással is meggyanúsították K. Edét és H. Lászlót. A Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatását 2002. október 24- ig meghosszabbította. Azóta a nyomozók szisztematikusan térképezik fel H. László és K. Ede kapcsolatrendszerét, életvitelét, magatartását, illetve az általuk korábban elkövetett bűncselekményeket. H. László légiósmúltjáról megállapították, hogy rohamosztagos és ejtőernyős-kiképzést kapott a francia idegenlégióban. Szolgálati ideje alatt Csádban és Boszniában fegyveres bevetésekben is részt vett. Kiképzése során többek között Kelet-Európábán rendszeresített fegyvereket is használt. A budaörsi emberölés-kísérlet ügyében folytatott nyomozás során a sértett minden kétséget kizáróan felismerte támadóját, valamint egyéb személyi bizonyítékokon túlmenően a nyomozó- hatóság rendelkezésére áll egy írásszakértői vélemény, amely szerint FI. László gyanúsított írta alá a bűncselekmény elkövetésénél használt Trabant személy- gépkocsi adásvételi szerződését, három nappal a támadást megelőzően. A csepeli ügyben a BRFK rendelt el nyomozást két ismeretien férfi ellen, akik 2001. december 5-én este ajtókifeszítéssel behatoltak a már az ügyfelek előtt zárva lévő postahivatalba. Az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegették, és egyiküket bántalmazták is. A közleményben a rendőrség cáfolja azt a lapértesülést, amely szerint K. Ede rendszeresen bejárt az ORFK Teve utcai székházába, belépővel rendelkezett, illetve azt az információt is, hogy a nyomozóhatóság vádalkut kötött a móri ügyben. A K. Edénél tartott házkutatás során lefoglalt a rendőrség egy, az évekkel korábban a BRFK székházául szolgáló Deák téri épületben rendszeresített sorszámozott fémlapkát, amelyet az oda ügyintézés céljából betérő állampolgárok kaptak. Ez azonban nem azonos a Teve utcai székházban rendszeresített elektronikus beléptető kártyával - olvasható a közleményben. Nagy perek szezonja Véget ért a nyári bírósági szünet, a héten már folytatódnak a tárgyalások a Legfelsőbb Bíróságon (LB) és a Fővárosi Bíróságon (FB). Somos Zoltán ügyvéd lapunknak úgy nyilatkozott, hogy hamarosan a körmendi gyerekgyilkosság ügye is újra előkerül Stras- bourgban. Budapest Folytatódnak az elmúlt hónapokban nagy érdeklődést kiváltó perek a Fővárosi és a Legfelsőbb Bíróságon, információink szerint a következő hetekben ismét előkerül Császár Előd büntetőügye, az ismert sztár másodfokú tárgyalása mellett azonban a tavasszal kezdődött Globex-per iratanyaga is újra napirenden lesz. A vádlottak padján azonban hamarosan megjelenik Szabadi Béla és Várhegyi Attila exállamtitkár, Székely Zoltán és Hegedűs Lóránt volt ország- gyűlési képviselő, de hat év után J még mindig munkát ad az igazságszolgáltatásnak Tocsik Márta 804 mülió forintos sikerdíja is. A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik Tasnádi Péter büntetőpere, akit a Pest Megyei Bíróság ez év májusában nem jogerősen négy és fél éves börtönbüntetésre ítélt, és négy vádpontban kimondta bűnösségét. Ugyanakkor felmentette a bűnszervezet létrehozásának bűntette mellett másik nyolc vádpont alól. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett. A csaknem három évet előzetes letartóztatásban töltő Tasnádi Péter az elsőfokú ítélet kihirdetése óta lakásán, háziőrizetben várja a tárgyalást. Megismételt eljárásban tárgyalja újra az FB a bolti sorozatgyilkossággal vádolt, magyar származású, jugoszláv állampolgár, Erdélyi Nándor büntetőperét. Az 1998 január-februárjában elkövetett négy gyilkosságból 2000 novemberében az FB csak a csepeli kettős gyilkosságot látta bizonyítottnak, s ez alapján ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre Erdélyi Nándort. Az LB azonban az idén márciusban az elsőfokú ítélet megalapozatlansága, súlyos hibái, hiányosságai miatt az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a Fővárosi Bíróságot. Az előző tárgyaláson ismertettek egy akkoriban felmerült új tanúvallomást, amely közvetetten terhelő adatként szolgálhat az egyik olyan gyilkosságnál, amelyet eddig nem sikerült a vádlottra bizonyítani. Várhatóan folytatódik a körmendi gyermekgyilkosság ügye is, de már nem magyar bíróság előtt. Két elsőfokú eljárás után az LB másodszorra jogerősen is kimondta Tánczos Gábor bűnösségét, ám ügyvédje jelezte, hogy a Strasbourgi Bírósághoz fordul, mert úgy véli: a magyar bíróságok a büntetőeljárás során súlyosan megsértették védence jogait. Tánczos Gábor a büntetőperben mindvégig tagadta bűnösségét.- Megkaptuk az írásos visszajelzést a strasbourgi fórumtól, hogy iktatták az ügyet - mondta lapunknak Somos Zoltán. Tánczos Gábor ügyvédje szerint ebben az áll, hogy amennyiben további iratok keletkeznének az ügyben, úgy azt juttassák el a bírósághoz. Somos elképzelhetőnek tartja, hogy még ebben az évben megkezdődik a körmendi gyerekgyilkosság tárgyalása, az azonban még kétséges, hogy ezt levelezés útján bonyolítják-e le, vagy az ügyvédnek személyesen is meg kell jelennie a bírák előtt. EUROPRESS - MTI Tiltakozik a lépfeneszakértő Egy amerikai biofegyver-szakértő ismét tagadta, hogy bármi köze lenne azokhoz a lépfene-baktériumot tartalmazó levelekhez, amelyek tavaly hatalmas pánikot okoztak az Egyesült Államokban. Alexandria Steven Hatfill, aki korábban az amerikai hadsereg biofegyver- kutatója volt, felajánlotta, hogy vér- és írásmintát ad a szövetségi nyomozóirodának - bizonyítandó, hogy alaptalanul gyanúsítják az anthrax-gyilkosságokkal. „Szeretnék nyugodtan a szemébe nézni honfitársaimnak, és azt mondani, hogy nem vagyok gyilkos” - nyilatkozta a USA Today című lapnak a 48 éves tudós. Hatfill, ügyvédje jelenlétében, immár másodszor ált a riporterek elé, s azzal vádolja a hatóságokat, hogy alaptalanul hurcolják meg. Korábban a férfi már átesett hazugságvizsgálaton, bizonyította, hogy a kérdéses időszakban nem is tartózkodott a fehér port tartalmazó levelek feladóhelyén, továbbá a házkutatások sem találtak semmiféle terhelő bizonyítékot, de az FBI még mindig a 30 gyanúsított listáján tartja. Steven Hatfill egyébként jól ismeri a lépfene kórokozóját. Mint az amerikai hadsereg orvosi kutatóintézetének munkatársa, korábban részt vett biológiai fegyverek kikísérletezésében, illetve az ellenük való védekezés kidolgozásában. Valószínűleg ezért kutatták át kétszer is a házát, a kocsiját, sőt floridai barátnője kamráját is. A nyomozók még kiselejtezett számítógépét is tüzetesen átvizsgálták, de nem találtak semmit. Hatfill szerint a hatóságok súlyosan megsértették az ártatlansághoz való jogát, és tönkretették a karrierjét, amikor bemutatták a fényképét abban a városban, ahol az anthrax- gyilkosságok többsége történt. Mint emlékezetes, a szeptemA gyanúsított vérének vizsgálatával megállapítható, hogy az illető érintkezett-e a kórokozóval vagy kapott-e fertőzés elleni védőoltást. Az írásmintára azért lehet szükség, hogy összehasonlítsák Hatfill kézírását azoknak a borítékoknak a címzésével, amelyekben a haláleseteket, illetve megbetegedéseket okozó lépfene- por volt. bér 11-i terrortámadások után tavaly egy sor amerikai hivatalba és szerkesztőségbe érkezett titokzatos port tartalmazó levél; ezek egy részéről kiderült, hogy halálos lépfene-baktériumot tartalmazni. Öt személy meghalt, huszonketten pedig megfertőződtek a levélterrorizmus következtében. A küldemények feladóját mind a mai napig nem sikerült azonosítani, de feltételezések szerint a merénylő olyan szakember lehetett, aki laboratóriumban elő tudta állítani a kórokozót. (CSÁKI ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig EMBERCSEMPÉSZET. Vasúti kocsik alvázához kötözve, élet- veszélyes körülmények között kísérelt meg nyolc afgán férfi Nyugat-Európába jutni Hegyeshalomnál. A menekülők lepedőkkel és törülközőkkel kötötték magukat a szerelvény alvázához, de az útlevélkezelők észrevették őket. Az életveszélyes utazás közben szerencsére senki nem sérült meg. Előállításukat követően kiderült, hogy a debreceni befogadóállomást hagyták el azzal a céllal, hogy Nyugat-Európába jussanak. Útjukat embercsempészek Iránban szervezték meg. mti GÁZOLÁS. Életét vesztette egy férfi hétfőn reggel, amikor a Keleti pályaudvar és Ferencváros közötti vasúti pályán áthaladt és egy gyorsvonat elgázolta. A baleset miatt az érintett vágányon mintegy másfél órán át szünetelt a forgalom, mti KÁBÍTÓSZER. Csendháborítás miatt tett bejelentés kapcsán kábítószer-fogyasztókra bukkantak a szegedi rendőrök. Az intézkedő rendőrök a megadott lakásban drog fogyasztására használt eszközöket találtak, valamint 3 lőszert. Az előállított két fiatalembert orvosi vizsgálatnak vetették alá, amely kimutatta a kábítószer-fogyasztást. EUROPRESS FÉLREVEZETŐ. A hatóságot akarta félrevezetni egy szegedi lakos, aki feljelentést tett, miszerint a Trabantját ismeretlen személy eltulajdonította. Állítása szerint a járműben hagyta annak indítókulcsát is, valamint forgalmi engedélyét, illetőleg barátai mobiltelefonját, személyes iratait. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a feljelentő és társai az előző nap a járművel az Etelka soron ittas állapotban balesetet szenvedtek - fának ütköztek -, és félve a rendőri felelősségre vonástól, inkább elszaladtak, és tudatosan akarták félrevezetni a rendőröket. EUROPRESS SZATÍR. Szeméremsértés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az elkövető májustól több alkalommal mutogatta nemi szervét két gyermekkorú lány előtt a főváros XVI. kerületében. A 30 év körüli férfiról azt lehet tudni, hogy rövid hajú és 170 centiméter magas, europress GARÁZDASÁG. A zalaegerszegi pszichiátriai intézetbe kellett szállítani azt a férfit, akit vasárnap éjszaka a lenti rendőrök értek tetten. Az illető egy parkolóban autók tetején ugrált, és berúgta azok fényszóróit. A járőrök akadályozták meg, hogy cselekedetét tovább folytassa, és garázdaság vétség alapos gyanúja miatt előállították, europress LEBUKTAK. Hat, kábítószert fogyasztó, 20-32 év közötti fiatal férfit értek tetten a rendőrök Nyíregyházán. A fiatalokat igazoltatás során kapták el, ruházatukból tabletták kerültek elő. Az érintetteket előállították, és az elvégzett gyorsteszt mindkettőjüknél pozitív lett. Ezt követően házkutatást rendeltek el a fiatalok otthonában, ahol az egyiküknél további tizenhárom tabletta, két csomag por és egy csomag növényi eredetű anyag került elő. mti HAMISÍTVÁNY. Ötvenöt millió forint értékű, 11 ezer hamis márkajelzésű sportcipőt foglalt le a hét végén a rajkai vámhivatal. A magyar rendszámú tehergépjármű Németországból érkezett, az árut egy budapesti cégnek szállította, mti