Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-26 / 198. szám

2. OLDAL Hírek A SCHEVENINGENI börtön­ben ítéletére váró Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök átszervezte pártját, a Szerbiai Szocialista Pártot, és felmentet­te tisztségéből helyettesét, Mirko Marjanovicsot, aki távol­létében vezette az SPS-t. mti OMÁN SZERINT nem adták át az Egyesült Államoknak azokat a terroristákat, akiket egy al- Kaida-sejt felszámolásakor tartóztattak le. Az as-Sark al- Auszat című, szaúdi tulajdon­ban lévő arab újság amerikai biztonsági forrásra hivatkozva vasárnap jelentette, hogy átad­ták a terroristákat, azt azonban nem közölte, hogy letartóztatá­sukra mikor került sor. A ONA ománi hírügynökség ugyanak­kor - szintén vasárnap - cáfolta, hogy az al-Kaida felszámolt sejtjének tagjai már az amerikai hatóságok kezén volnának. Jelentése szerint a letartóztatot­takat jelenleg Ománban hallgat­ják ki, hogy kiderítsék: milyen kapcsolatban álltak a terror­szervezettel és annak vezetőjé­vel, Oszama bin Ladennel. mti NÉGY FIATALT agyonlőtt, tizenegyet pedig megsebesített egy ámokfutó rendőr az Orosz­ország csendes-óceáni part­vidékén fekvő Jaroszlavka tele­pülésen. A bűncselekmény szombat éjszaka történt, vasár­nap a moszkvai belügyminisz­térium munkatársainak egy csoportját küldte a helyszínre a történtek felderítésére, mti A SZERB és a montenegrói kormány maradéktalanul ösz- szehangolta a Jugoszlávia helyébe lépő új állam alkotmá­nyos alapokmányának szöve­gét - jelentette be Filip Vujanovics montenegrói kor­mányfő. Az alaptörvény ki­dolgozásával megbízott alkot- mányozó bizottság munkája hetekkel ezelőtt zsákutcába jutott. A belgrádi sajtóban az elmúlt napokban számos érte­sülés látott napvilágot arról, hogy a kulisszák mögött Zoran Djindjics szerb kormányfő és Milo Djukanovics vette át a kezdeményezést, és a két köz- társasági kormány - megkerül­ve Vojiszlav Kostunica jugo­szláv államfőt és a szövetségi kabinetet, mti HIRTELEN kiéleződött a vi­szály a koalíciós Osztrák Szabadságpártban (FPÖ) vasár­nap: Jörg Haider volt pártelnök újra adóreformot, s ennek érdekében rendkívüli párt- kongresszust követelt, mire Susanne Riess-Passer, a Haider által kijelölt elnök - és egyben alkancellár - vasárnap le­mondását helyezte kilátásba. Az FPÖ és az Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotta kormány a költ­ségvetési hiány teljes felszámo­lását ígérte, s ezt tavaly némi „kreatív könyvelés” útján el is érte, de nem a kiadási oldalon megvalósított takarékossággal, hanem főleg az adók emelé­sével, ezért az adószint a példátlan 46 százalék fölé emelkedett, mti PALESZTIN fegyveresek agyonlőttek egy nőt a ciszjordániai Túl-Karmban, mert állítólag egyik társuk nyo­mára vezette az izraeli bizton­sági erőket. Palesztin források vasárnapi jelentése szerint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű fegyveres csoport vállalta a nő kivégzését. A Jasszer Arafat által vezetett, Fatahhoz közel álló fegyveres csoport tagjai Túl-Karmban lévő ottho­nából vezették el a három- gyermekes asszonyt, és a kö­zelben végeztek vele. Palesztin kórházi források szerint az asz- szonyt a fején és a mellén érték a lövések, mti VILÁG TÜKÖR 2002. Augusztus 26., hétfő Tartanak a kudarctól Szigorú biztonsági intézkedések a „Föld-csúcs” alkalmából Johannesburgban már megkezdődtek a tiltakozó akciók fotó: europress/epa Johannesburg Élénk diplomáciai tevékeny­ség folyt vasárnap Johannes­burgban, hogy elkerüljék a hétfőn kezdődő 2. Föld-csúcs kudarcát, miközben a dél­afrikai rendőrség rendkívüli biztonsági intézkedéseket ho­zott a heves tüntetésektől tartva. A diplomaták zárt üléseken igye­keztek kimozdítani a holtpontról az 1992. évi riói csúcs ajánlásai­nak életbe léptetését célzó doku­mentum legellentmondásosabb szakaszai körüli vitát. Ennek ér­telmében kell megfogalmazniuk a Johannesburgi Nyilatkozatot, amelyet a csúcs utolsó napján, szeptember 4-én kell a résztvevő mintegy száz állam- és kormány­főnek aláírnia. Különösen nehéz­nek látszik a megegyezés olyan pénzügyi és kereskedelmi kérdé­sekben, mint a fejlett országok ál­lami támogatásának növelése a fejlődőknek, valamint az északi állami mezőgazdasági szubven­ciók fokozatos eltörlése, mivel ez lehetetlen helyzetbe hozza a Dél mezőgazdaságát. Viták vannak a korrupció elleni harc, az emberi jogok tiszteletben tartása, vala­mint a szegénység konkrét csök­kentésének kérdéseiben is. Ez utóbbival kapcsolatban az amerikai küldöttség egyik tagja még Johannesburgba indulása előtt irreálisnak nevezte az euró­paiak célkitűzését, amely sze­rint 2015-re a felére kell csök­kenteni a Föld népességének azon hányadát, amely nem jut megfelelő mennyiségű tiszta vízhez. Ugyanígy vélekedett ar­ról az elképzelésről, hogy meg­fordítsák a természetes erő­források eltűnésének növekvő tendenciáját, és hogy 2010-re a világ energiafogyasztásában 15 százalékra emelkedjék az újra felhasználható energiák - mint a szél- vagy a napenergia - aránya. Közben az ENSZ biztonsági emberei a helyi rendőrökkel és katonákkal együtt készülnek a nagy megmozdulások kivédésé­re. Ezek közül a legnagyobb az augusztus 31-re tervezett, a kon­ferencia központja elé engedélye­zett felvonulás, amelyre több tíz­ezer környezetvédőt várnak. A dél-afrikai sajtó szerint a „föld nélküliek” mozgalma is csatla­kozni akar ehhez a menethez, mint olyan más kisebb csopor­tok, amelyek nem kaptak enge­délyt a tüntetésre. Már vasárnap helikopterek szálltak a tanácskozás körzete felett, és mindenütt cirkáltak a rendőrőrjáratok gépkocsin, ló­háton és gyalog, szigorúan ellen­őrizve mindenkit, aki a tanács­kozás színhelyének közelébe került. Prodi az Európai Bankról Rimini- Az Európai Központi Bank tevé­kenységét erős gazdaságpolitiká­val kell támogatni - jelentette ki a hét végén az olaszországi Riminiben Romano Prodi, az EU Bizottság elnöke. - Az EKB, bár autonóm szervezet, nem állhat egyedül, az erős központi bankot erős gazdaságpolitikának kell tá­mogatnia - vélekedett Prodi, aki egy olaszországi fogyasztói fórum keretében beszélt az euró beveze­tésének sikeréről, egyúttal támo­gatásáról biztosítva az indokolat­lan áremelések ellen küzdő fo­gyasztóvédelmi szervezeteket is. Mint mondta, a közös valuta bevezetése hatalmas jelentőségű Európa számára, s ezt nem feled­tethetik a bevezetéskor tapasz­talt visszaélések, amelyek to­vább erősítették az olaszországi inflációt. Prodi ugyanakkor be­szélt a gazdasági morálról is: mint mondta, az etikus maga­tartás az üzleti életben létfontos­ságú a gazdasági fejlődés szem­pontjából.- Piacgazdaság morális tarta­lom nélkül többé nem járulhat hozzá a világgazdasági fejlődés­hez - vélekedett az Európai^ Bi­zottság elnöke az Egyesült Álla­mokon végigsöprő céges könyve­lési visszaélésekre utalva. Ki­jelentette: egy olyan társadalom­ban, ahol az üzleti vezetők ma­guknak csillagászati részvény- opciókat biztosítanak, a vita az etikáról alapvető jelentőségű, m Ötszáz éves a vodka Először 1502-ben készítettek Moszkvában „igazi orosz vizecs­két”. A legjellegzetesebb orosz vodka - a Sztalicsnaja - III. Iván cárnak köszönheti létrejöttét. Moszkva Hivatalos álláspont szerint „nem­zeti itallá” a ma kegyhelynek szá­mító, most ötszáz éves moszkvai gyár, a Krisztái Vodka Művek tet­te a vodkát, bár kisüsti gabona­pálinkát már 1428-ból, kis orosz vodkagyártó üzemeket pedig 1478-tól tart számon a törté­nelem. Előállítása azóta sem változott. A gabonából készült nyers alko­holt először egy 23 méter maga­san elhelyezett, ezüsttel bevont tartályban helyezik el. Második lépésként ez a párlat keresztül­csöpög egy rakétákhoz hasonlító, a gyár lágy vizet adó kútjaiból származó vízzel töltött szerkeze­ten. Közben áthatol egy kvarc­homok rétegen, ezután aktív nyírfaszén tisztítja, majd újból kvarchomok következik, végül pedig a 12 órás „alvás”. A vodka készítése „asszony­munka”: a gyár csaknem másfél ezer alkalmazottjának négyötöde nő, mert a feladat pontosságot és türelmet kíván. A kész ital kósto­lása viszont már egyértelműen „férfimunka”: a húsz szakértő kerekasztala havonta ülésezik, a márka állandó minőségét ellenőr­zi és új ízeket tesztel. Az ízlelő öt milliliter vodkát hintáztat a nyel­vén, majd a szájpadlását hinti be itallal, s végül egyetlen apró kor­tyot leenged a torkán. Levegőt venni közben tilos, kiengedni pe­dig csakis orron át szabad, csukott szemekkel. A tesztelő a minősítés után 15 másodperccel desztillált vízzel kiöblíti a száját, majd egy-egy falat fehér kenyeret és főtt virslit vagy sajtot eszik. Az értékelés többszöri ismétlés után, a külön-külön készült ítéletek összesítése alapján készül. Már­mint ebben az exportra is dolgo­zó világhírű gyárban. Másutt azonban - ahogyan a Sztalicsnaja büszke munkatársai fogalmaznak - pancsolás folyik, sőt évente harmincezer ember halálát okozza a „ki tudja, miből készült vodka”. A statisztikusok szerint az állam évi 1,31 milliárd liter után szed be 600 milliárd fo­rintnak megfelelő adót, ami fejen­ként 9 liter „törvényes vodkának” felel meg, miközben más adatok arról szólnak, hogy a valóságban egy-egy orosz átlagosan 30 liter vodkát ereszt le minden eszten­dőben a torkán. KOCSIS TAMÁS FORTOLÓCZKI ISTVÁN Kormány kontra PSZÁF Akinek esetleg kétségei voltak arról, hogy Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke miként fog reagálni a személyét ért támadásokra, az a minap közzétett határozat után csak egyetlen következtetést vonhat le: az elnök nem távozik önként. A felügyelet vezetőjét több irányból vették célba az elmúlt napokban. A névtelen bejelen­tésekről és bankszövetségi panaszról szóló fejtegetések egyér­telműen célt tévesztettek. A nehéztüzérséget viszont egyértel­műen a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügye fogja jelenteni. Szabályozási szempontból az MFB egy politikai torzó. Az Orbán-kormány által kialakított szervezet egyrészt megfelel a „sima” hitelintézet kritériumainak, így átláthatósága papíron biztosított, másrészt a sajátos állami feladatok aggálytalan el­látásához szükséges jogszabályok nem születtek meg, ezért tevékenységét okszerűen lehet minimum zavarosnak minősí­teni. A pénzügyi felügyelet ezért kettős présben volt kény­telen lefolytatni vizsgálatát. Határozatában megjelölte ugyan a bank működésének hiányosságait, utalt az elmaradt jog­alkotás veszélyeire is, de éppen a gumiszabályok miatt egy­úttal óhatatlanul támadási felületet adott a Medgyessy-kor- mány számára nem bizalmi embernek számító vezető ellen. Egy közigazgatási szerv vezetőjével szembeni bizalom pe­dig roppant kényes kérdés. A jelölés sohasem mentes a poli­tikai bizalomtól, a kinevezés után azonban csak a jogszabá­lyoknak való megfelelés szempontjából értékelhető a vezető. A bizalmi kérdés lebegtetése ezért kényszerűség volt a kor­mányzat részéről, de a PSZÁF igencsak kemény fellépése jelezte, hogy az elnök nem hagyja magát. A labda ismét a kormány térfelén pattog, és az egész pénzügyi szakma kíván­csian várja a következő lépést. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06^33(^304 ___________________ÁLLÁSPONT________________ GY ULAY ZOLTÁN Nagyon vicces Távol álljon tőlem, hogy visszasírjam (visszarendezzem) a rendszerváltozás előtti állapotokat, de a minap, midőn az egyik nagy bevásárlóközpontba beléptem, az események olyan fordulatot vettek, hogy mégiscsak be kell valljam: vol­tak azokban az időkben jó dolgok is. Olyan biztos fogódzók, amelyeket a fene nagy liberalizmus oltárán kár volt föláldoz­ni. Hatalmas tábla hirdette ugyanis: most - írd és mondd - 150, azaz egyszázötven forintért lehet akciósán megvásárol­ni az iskolai kötelező olvasmányokat. Nosza, rajta: telefon a kedvesnek, tudásra szomjas kisfia épp ötödik általánosba ké­szül, vajon nem volna-e érdemes most beszerezni a kívánt könyveket? Érdemesnek érdemes volna - felelte a kedves -, a baj csupán az, hogy az iskola nem árulta el, melyek lesznek a kötelező olvasmányok. Majd - legjobb esetben is - az első tanítási napon fogjá <. közölni. Jó vicc, mégsem tudtam iga- _ zán derülni rajta, mivel az akció szeptember 1-jéig tart. És ez még nem min len! Azt mondta a kedves, hogy a mun­kahelye iskolázási támogatást ad, magyarán készpénzzel já­rul hozzá az irodaszerek, füzetek megvásárlásához (persze ezt is csak szeptember elejéig, ergo előbb lesz a pénzből szárnyasbetét, mint füzet vagy vonalzó), de hát egyelőre ezt is államtitokként kezelik a tanintézetben. Isten bizony hama­rább megtudni egy miniszterről az állambiztonsági múltját, mint azt, hogy a gyermek miből és hogyan készüljön a tan­évre. Ezért mondom hát, hogy a „monolitikusban” is voltak jó dolgok. Az embert bement a könyvesboltba, „kezicsóko­lom, kérek egy általános ötödikes könyvcsomagot”; ugyan­így az ápiszba, „kezicsókolom, kérek egy általános ötödikes füzetcsomagot” - és még arra is jutott elég idő, hogy szép egyenkék csomagolópapírba mindent beköthessünk, s min­dent fölvinyettázhassunk. Aztán ha valamelyik tanárnak egyéb heppje támadt, könnyűszerrel pótoltuk. De nem így ma. Ma a tanerő előáll az első tanítási napon az egyéni kíván­ságaival, és másnap persze már szigorúan számon is kéri. Nagyon vicces! EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Schuster ismét kórházban A család szándékos mérgezésre gyanakszik Pozsony Néhány órával az után, hogy szombaton két nap elteltével elhagyta a kórházat, este is­mét kórházba kellett szállíta­ni a szlovák államfőt. Rudolf Schuster múlt vasárnap II. János Pál pápa krakkói misé­jén napszúrást kapott, ezért a vi­segrádi országok elnökeinek csehországi csúcstalálkozóján sem vett rész. Állapotában szer­da este váratlan fordulat állt be, kórházba szállították, ahol az el­ső vizsgálatok után az orvosok valamilyen súlyos mérgezést ál­lapítottak meg. Ennek tényét másnap megkérdőjelezték, jólle­het eközben Schuster szándékos megmérgezéséről különféle uta­lások hangzottak el, amit a kór­házból szombaton távozó állam­fő sem cáfolt, de azt mondta kutyabaja, hétfőtől munkába áll Szombat este azonban Rudol Schuster láza ismét magasra szc kött, ezért azonnal a pozsonyi ka tonai kórházba vitték, ahol rosszullét okait egyelőre ner tudták megállapítani. Az elnök á lapotának részleteiről ezért egyé információt nem közöltek, de a orvosi konzíliumon részt vei Jozef Stank védelmi miniszte késő este úgy vélekedett, hog Schuster államfői jogköreine átadásáról korai lenne dönteni. Schuster családja az elnök m; sodszori kórházba szállítása utá ismeretlen tettes elleni bűnvát feljelentés elindítását kérte az á lamügyésztől, mert megalapt zottnak véli a gyanút, miszerii Rudolf Schustert valaki vagy v< lakik el akarják tenni láb alól.

Next

/
Thumbnails
Contents