Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-22 / 195. szám
10. OLDAL N Ö I TÜKÖR HIRDETÉS 2002. Augusztus 22., csütörtök Katasztrófaturisták nyara Az egy-két hetes, félpanziós típusú, nagyüzemben, „meleg csákányváltással” szervezett vakációk mellett megjelent az új fogalom: a kalandtúra. A lélegzetelállító, adrenalin- szint-növelő extrém túrákat többnyire most is egyedi kívánságra tervezik, de raftin- golni, „kanyoningolni” már minden mennyiségben lehet. Az utazási szakemberek szerint nő azoknak a köre, akik az aktív pihenésre szavaznak az 1-2 hetes napfényes-tengeres pihenés helyett. A gyalogtúrák résztvevői elsősorban a huszonévesek. A vadvízi kalandok igen keresettek májustól szeptemberig, pedig egy hétvégi túra szállás és utazás nélkül 18-20 ezer forintba is kerülhet. A félnapos canyoning túrák (folyómederben mászkálás, hegymászás, ereszkedés, ugrálás) ára 15 ezer forint, ezek iránt elsősorban a harmincon felüliek érdeklődnek. A csíkos strandlabda dobálgatása helyett divat lett a kerékpár, a gleccsersí, a siklóernyő, a homokdeszka. Érdekes, hogy elsősorban a jól szituált negyvenes, ötvenes korosztály válogat a hollandiai, ausztriai vagy a Loire-völgyben szervezett biciklitúrák között. Egyes irodák szerveznek olyan dél-amerikai utat is, ahol egyszerre van dzsungeltúra, vadvízi evezés és hegymászás is. Előfordulhat, hogy valaki sivatagi vidékekre szeretne eljutni, terepjárós, homokdeszkás, siklóemyős kalandok hozzák izgalomba, de manapság a nepáli, dél-amerikai, kenyai, izlandi, indiai utak mellett az egyik legnépszerűbb a szicíliai vulkántúra. Újabban a katasztrófaturizmus van beindulóban, az utasok olyan helyeket keresnek, ahol valamilyen természeti csapás rombolt, például meteorbecsapódás történt. Jellemző, hogy a napokban százak utaznak az elárasztott cseh, német és ausztriai városokba - látványosságot keresni. Borúlátó vélemények szerint innen már csak egyetlen lépés a tömegmészárlások és a gyilkosságok helyszíneinek szervezett látogatása. Pszichológusok szerint az extrém élményekre vágyó „kalandturisták” bizonyos értelemben szenvedélybetegekké is válhatnak, hiszen sokan közülük gyakorlatilag adrenalinfüggők lesznek, ami azt jelenti, hogy csak akkor érzik magukat igaän feldobottnak, aktívnak, tettre késznek, ha az izgalom miatt megemelkedik az adrenalinszintjük. BIKINIPARÁDÉ. A világ leghosszabb, bikinis lányokból álló felvonulását szervezték meg a portugáliai Figueira da Főz partjain. A több mint 2 ezer résztvevő ezzel a bonyolult produkcióval kívánja magát beírni a rekordok könyvébe. A nézőknek mindenesetre jó napjuk volt, fotó. era Sztárpletykák MELANIE BAJBAN. Habár Antonio Banderas azt nyilatkozta a napokban, hogy felesége, Melanie Griffith már nem fogyaszt drogokat, nyug- tatókat, valamint alkoholt, a jelek egész másról árulkodnak. A 43 éves színésznő Argentínába utazott, ahol férje legújabb filmje készül. Melanie a forgatáson váratlanul hangos zokogásban tört ki. Nem tudni, mi váltotta ki rohamát, ám az biztos, hogy Banderas és Griffith kapcsolata 1996-ban kötött házasságuk óta több krízisen ment keresztül. DISZPOLGÁRNŐ. A Románia középső részén található Gorgota település lakosai a falu díszpolgári címét adományozták az ausztrál sztárnak, amiért a Nicole Kidman főszereplésével készülő film forgatásának köszönhetően Gorgota egy időre a nemzetközi figyelem középpontjába kerül. Gorgota lakossága 10 ezer dollárnak megfelelő összeg fejében adta bérbe a községi legelőt az amerikai polgárháború egyik epizódját felelevenítő harci jelenethez, ami jóval nagyobb összeg, mint amennyit a föld megműveléséből nyernének. CSÍÍÍZ!? A sors keserű fintora lehet nagyjából ilyen. Vagy egy bánatos lakó szomorkodik azon, hogy véget ért a nyaralás, és vissza kell repülnie Drakula várába. De lehet, hogy a Horrorcirkusz egyik tagja lépett fel nemrég így egy skóciai fintorgóversenyen Edinburgh városában. FOTÓ: ERA A nők tízes listája Nem igaz, hogy a nő kizárólag vastag pénztárcájáért, dagadozó izmaiért, jó autójáért szereti a férfit. Felmérések szerint mást is elvár egy nő a férfitól. A nő tízes listájának első pontja, hogy a férfi adjon a külsejére, tehát legyen ápolt. A „legyen figyelmes” kívánság nagyjából azt jelenti, hogy a férfi hívja el a hölgyet vacsorázni, hívja föl napközben, és tartsa számon az olyan ünnepeket, mint a névnap, házassági évforduló. Szeretnék a nők, hogy a férfi segítsen a háztartásban, ne foglalkozzon más nőkkel, ne legyen rámenős (vagyis az előjáték ne az ágyban kezdődjön). Az asszony elvárja, hogy a férfi mindig szánjon rá elég időt, legyen gyengéd, és fogadja el véleményét még akkor is, ha nem ért vele egyet. A nők megkívánnák, hogy a párjuk a szerelmeskedés után ne aludjon el rögtön, illetve, hogyha nincs kedve a szerelmeskedéshez, akkor is törekedjen kívánságaik teljesítésére. Dohányfüst dologidőben Amerikai tudósok felmérése szerint a dohányosok többet vannak távol munkahelyüktől, mint kollégáik, és akkor is kevesebbet dolgoznak, amikor a helyükön vannak. A dohánygyártók szerint azonban a cigiszünetek növelik a hatékonyságot, és csökkentik a stresszt. A kutatók egy repülőjegy-iroda háromszáz alkalmazottját figyelték, és azt találták, hogy a dohányosok évente átlagosan 6,16 napot maradnak ki betegség miatt, a leszokottak 4,53-at, a nem dohányzók csak 3,86-ot. A dohányos jegyeladók munka közben kevésbé hatékonyak, sokkal lassabban teljesítik feladataikat, mint társaik, és gyakran tartanak szünetet is, hogy egy-egy cigarettát elszívjanak. (Egy évnyi füstmentes élet után viszont aktivitásuk visszaállt.) Clive Bates szerint, aki egy egészségvédő szervezet igazgatója, a tanulmány eredménye nem okozhatott meglepetést a munkáltatóknak. Bates úgy gondolja, hogy a passzív dohányzás is rontja a munkahelyi hatékonyságot, és minden cégnek elemi érdeke, hogy ezt a problémát megoldja. A dohánygyártók szerint persze szükség van a cigiszünetre. John Carlisle, az egyik nagy gyártó cég illetékese állítja, hogy a cigarettaszünetek kifejezetten növelik a dolgozók produktivitását, akik úgy gondolják, hogy jobban dolgoznak, ha időnként szünetet tarthatnak, és az is jó hatással van rájuk, hogy a szünetekben beszélgetve a kollégák is jobban megismerhetik egymást. Carlisle úgy véli, hogy akik sokat dolgoznak, sokat is dohányoznak, hogy a munkahelyi stresszt csökkentsék. Azok viszont, akik nem szakítják meg húszpercenként a munkát azért, hogy tíz percet füstölögjenek, úgy gondolják: a dohányzás nem csökkenti a stresszt, hanem csupán elfedi a bagós meglévő problémáit. ■ Budapesti székhelyű társaság ingatlan értékbecslőt keres Szolnok megyében. Ajelölt elsődleges feladata szakmai feladatok önálló végzése a velünk kapcsolatban álló - főleg kisebb - önkormányzatok részére, Elsősorban egyéni vállalkozók érdeklődését várjuk, emellett részmunkaidős foglalkoztatás is elképzelhető. Feltételek: ingatlan értékbecslői képesítés, saját személygépkocsi használat. Szakmai önéletrajzát SZQLGÁLTATÁS-0815 jeligére várjuk az alábbi címre: Angi-Rácz Hirdetésszervező Bt. 1132 Budapest, Csanády u. 6/B. ffIQl MOL MAGYAR OLAJ- és GÄZ1PORI Részvénytársaság A MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság értékesíteni kívánja az 1/1 tulajdonában lévő alábbi ingatlanokat: • Szolnok, Mészáros L. u. S., hrsz: 371 alatti, 328 nm teleknagyságú irodaház megnevezésű ingatlan. • Szolnok, Mészáros L. u. 21., hrsz: 996 alatti, 313 nm teleknagyságú lakóház, udvar megnevezésű ingatlan. • Szolnok, külterület hrsz: 0588 alatti, 4549 nm nagyságú beépítetlen földterület. A MÓL Rt. ajánlati kötöttségét kizárja, valamint fenntartja magának a jogot, hogy az ingatlan értékesítésétől az eljárás bármely szakaszában elálljon! Az értékesítési eljárás a MQL Rt. belső utasításai és szabályai szerint történik azzal, hogy amennyiben ugyanarra az ingatlanra több érvényes ajánlat érkezik, úgy kiíró az ajánlattevők között versenytárgyalást tarthat. A versenytárgyaláson való részvétel feltételeit a versenytárgyalási meghívó tartalmazza. Az ingatlanokkal kapcsolatos részletes információ kérhető a 1 /464-4B22 és 1 /464-0276 telefonszámokon, illetve az alábbi címen: MÓL Rt. Ingatlangazdálkodás (1117. Budapest, Október huszonharmadika u. 18.) www.mol.hu/inaatlan Milyen hobbit választana, várható főnyereménye 0 S2IIINCSEJÁTÍK IT. milliót nyerne?