Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-13 / 188. szám
4. OLDAL FIGYELŐ 2002. Augusztus 13., kedd Béremelés az egyetemeken Szeptembertől jelentős béremelésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozók, mégpedig elsősorban a tanári gárda. Az Európai Unióban ugyanis a felsőoktatási fizetések összege többszöröse a hazainak. A Pécsi Tudományegyetem a déldunántúli régió legnagyobb foglalkoztatója, összesen mintegy 6500 ember áll az universitas alkalmazásában - a rektortól a karbantartókig. A kollektíva jó részét érinti az a bérmegállapodás, amelyet a szakszervezetek a napokban írtak alá az Oktatási Minisztériummal. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Dunántúli Naplónak elmondta: átlagosan 50 százalékos emelésre számíthatnak az oktatók. Az érdekvédelmi tömörülés vezetője szerint ez mindenképp jelentős lépés, de az EU-csatlakozás kapcsán ez még csak az általános jövedelemrendezés első állomás lehet. Kis Papp Lászlótól megtudtuk, a közelmúltban létrehozott bértábla alapjai megmaradnak, azonban a szakszervezet felvetésére a jövőben már nemcsak az egyetemi tanároknak, docenseknek, adjunktusoknak és tanársegédeknek garantált jövedelmeket tartalmazza majd. Az új rendszerbe ugyanis a tanításban eltöltött idő és előmenetel szempontjából sok fokozatot is belefoglaltak - így gyakorlatilag mindenkinek személyre szabottan állapítják meg a fizetését. Jelenleg egy egyetemi tanár legkisebb illetménye 245 ezer forint, szeptembertől az emelések miatt ez 360 ezerre nő. Mivel azonban már a „szolgálati idő” is számít, a bér folyamatosan nő: ha a professzor 10 éve tanít, a havi bruttó fizetése 370.800 forint lesz, míg 20 éves munkaviszony után meghaladja a 380 ezer forintot. Hasonló, évekre lebontott összegek szerepelnek a docensek, határozott és határozatlan szerződésű adjunktusok és a tanársegédek fizetési táblájában is. Az adminisztratív jellegű dolgozók a megállapodás szerint legalább főiskolai diplomával minimálisan 100 ezer forintra számíthatnak. A fizetésemelések miatt azt reméli a szakszervezet, hogy a gazdasági szférába történő elvándorlás csökken. Több pénz a nagyberuházásokra Szalay Gábor: Jövőre előnyben lesznek a kis- és középvállalkozók Jó tanácsok állást keresőknek A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára, Szalay Gábor tatabányai szabad demokrata országgyűlési képviselő a Széchenyi-tervről, a gazdaság jövőjét érintő elképzelésekről tájékoztatta lapunkat.- A minisztériumban az örökség egyik testes és népszerű darabja a Széchenyi-terv - mondta az államtitkár. - Elismertük az érdemeit, elsősorban azt, hogy összefogta az eddig szétszórt helyeken meglévő forrásokat, egységes pályázati rendszert írt ki, ami hasznos beruházásokhoz adott segítséget. Hibái is voltak, a hivatalba lépés első pillanatában kiderült: kimerültek ennek a tervnek a finanszírozási forrásai. Folytatjuk, de másként a Széchenyi-tervet. A jövő évben alapvetően a kis- és középvállalkozásokat kívánjuk segíteni. A beruházás-ösztönzési csomagtervvel pedig a nagyvállalatokat. Augusztus 15-én hirdetjük meg a kis- és középvállalkozások fejlesztését szolgáló négyéves Nemzeti Fejlesztési Tervet. A Széchenyi-tervet továbbvisszük a jövő évben, utána belesimul a nemzeti tervbe. A pályázatok elbírálását és a pénz elköltésének módját összegzi a Fehér Könyv. Erről Szalay Gábor a következőket mondta: - Abból a célból készült, hogy mindenkinek átlátható és világos leltárát adja a Széchenyi-terv eddigi történéseinek. Munkatársaink jelezték: felgyorsult az odaítélés sebessége a választásokat megelőző két hónapban. Azóta kilenc pályázatot beszüntettünk, az augusztus 2-áig beérkezett tizenhárom pályázatot elbíráljuk, utána nyolcat folyamatosan fogadunk. Nem állítjuk le, sőt több pénzt szánunk a nagy beruházások támogatására - a beruházás-ösztönzési csomagban. Ott közvetlen támogatásként olyan lehetőséget kapnak a beruházók, ami eddig nem volt: például az ipari parkokban igényeik szerint kiképzett területeket, vagy a külső infrastruktúra támogatását. A tárca minden törekvésével két célt segít, csak különválasztva - egyfajta koncepcióval a kis- és középvállalkozókat, egy másikkal pedig a nagyvállalkozókat. Vissza lehet-e vonni az örökbefogadást? Egy olvasónk elmondta, hogy négy évvel ezelőtt örökbe fogadott egy 3 éves kislányt és egy 5 éves kisfiút. Ezt követően rokkant- nyugdíjas lett, mivel az egyik lábát le kellett vágni. Ráadásul az élettársi kapcsolata is felbomlott. Most képtelen ellátni a gyerekeket. Kérdése az, hogy kihez fordulhat segítségért, esetleg vissza lehet-e vonni az örökbefogadást.- Az örökbefogadás felbontását minden esetben a területileg illetékes városi gyámhivatalnál kell kérvényezni. A döntést számos szempont befolyásolja, elsősorban a kiskorú érdeke. Nem mindegy az sem, hogy a gyereket mindkét szülő örökbe fogadta-e, vagy csak egyikük, illetve mindketten fel akarják-e bontani az örökbefogadást. A gyermek akarata szintén egy szempont lehet. Valójában a családjogi törvény és a gyámhivatal végrehajtási rendeleté egyaránt meghatározza, hogy ilyen esetekben kinek mi a hatásköre. Amennyiben az örök- befogadás felbontása a gyerek mellé kirendelt eseti gondnok nyilatkozata szerint is a kiskorú érdekében áll, akkor a gyámhivatal hoz döntést. Az eseti gondnok és a szülő közötti véleményküHNépl, ap JÁSZKB®! íKöIIíí il ro© ' ®re)ffiS©[í : |{ff 7.30-16 óráig a (80) 200-690-es telefonszámon <é TITÁSZ RT. az &on csoport tagja A Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. felhívása A TITÁSZ Rt. (Debrecen, Kossuth u. 41.) a közeljövőben meghívásos pályázatot hirdet az alábbi termékek szállítására:- palackozott szénsavas ásványvíz (1,51-es, vissza nem váltható)- teafű (filteres), cukor, citromlé- egyéb, az üzleti partnerek megvendégelését szolgáló termékek (kávé, édesség, stb.) A teljesítések helye:- Rt. Központ, Debrecen, Kossuth u. 41.- Debreceni Kirendeltség, Debrecen, Híd u. 10-12.- Berettyóújfalui Kirendeltség, Berettyóújfalu, Tardy u. 4.- Nyíregyházi Kirendeltség, Nyíregyháza, Bethlen G. u. 53. és 92.- Mátészalkai Kirendeltség, Mátészalka, Bajcsy-Zs. u. 3.- Szolnoki Kirendeltség, Szolnok, Verseghy u. 3.- Karcagi Kirendeltség, Karcag, Madarasi u. 53. Várjuk azon cégek, vállalkozók bemutatkozó levelét, akik a pályázaton részt kívánnak venni. Mellékelni kell a cégkivonat és az utolsó mérlegbeszámoló másolatait, valamint a referencialistát. Kérjük megjelölni, hogy mely területen kívánnak pályázni. Ajelentkezést 2002. augusztus 26-ig kell megküldeni a TITÁSZ Rt. logisztikai osztályára (4024 Debrecen, Kossuth u. 4L). A borítékon kérjük a „Jelentkezés beszállítói felhívásra” jeligét feltüntetni. A pályázati anyagot várhatóan szeptember hónapban a jelentkezőknek megküldjük. lönbség esetén az örökbefogadást a bíróság bonthatja fel. Ehhez azonban bizonyítani kell, hogy az örökbefogadás nem tölti be célját, tehát nem működik családként. Más a helyzet azonban akkor, amikor a szülő és a gyerek között az érzelmi kötelék megvan, és anyagi problémák adódtak. Itt az első lépés a szociális ügyintézés kell, hogy legyen. A gyermekjóléti szolgálat és a település jegyzője segítségével mindent meg kell tenni annak érdekében, a pénzügyi gondok enyhüljenek, és a gyerek továbbra is a családban maradhasson. St SZELEKTOR Vaif l)r. C.AZDAÍ» MIKLÓS ^ H Vezetési Tanácsúd» In Klója Budapesti székhelyű, gépjármű- és alkatrészkereskedelemmel, gépjárműjavítással foglalkozó cég megbízásából keresünk TERÜLETI IGAZGATÓT Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye és Budapest területére, műszaki vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel, legalább 3 éves, gépjárműiparban szerzett vezetői tapasztalattal. Dr. Gazdag Miklós Vezetési Tanácsadó Irodája, 1056 Budapest, Molnár u. 10. Telefon: (1) 318-8595 • Fax: (1) 318-7316 Honlap: www.szelektor.hu • E-mail: info@szelektor.hu Ma hirdetési ügyekben Rácz Anita segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-700-as telefonszámon. ül — T ........ I... mmm HI RDETÉS- FELVETED FAX:1 567516-720 HIRDfIBFtLVíTEL MUNKANAPOKON 7*-T7*ártS| SZOLNOK, Kossuth tér 1. I. sz. IRODAHÁZ Az elbizakodott pályakezdő megjárhatja, ha úgy érzi, sikerült elnyernie álmai állását, ahol kibontakoztathatja tehetségét. A valóság gyakran rácáfol az álmokra. Sokszor rá kell döbbenjen, hogy főnöke nem becsüli munkáját, eredményeit pedig kisajátítja. A legjobb, ha nem állást, hanem főnököt választunk - ajánlja egy menedzserképző vezetője. Egy pályafutás jövőjére döntő jelentőségű lehet az első főnök személye. Elindíthat a karrier felé vagy hosszú időre megakadályozhatja bárki előrejutását. Egy amerikai karrier-tanácsadó a felvételi kérdéseket éppen azért tartja elégtelennek, mert azok általában nem is érintik a főnökökkel és kollegákkal való kapcsolattartás témáját, s gyakorlatilag csak a pályázó szakmai tudására, nem pedig emberi tulajdonságaira szorítkoznak. Egy német könyv szerzője pedig azt hiányolja, hogy a kérdések között igen kevés vonatkozik a jövőbeli kollégák és főnök munkastílusára, holott csak a pályakezdők felvételét intézők tudhatják, milyen a stílus a cégnél, amihez az újaknak alkalmazkodniuk kell. „Kevesebb több lenne” - állítják a szakértők, s azt tanácsolják, hogy a jelöltek maguk próbáljanak változtatni a bemutatkozás módszerén. A legjobb, ha a pályázó maga tesz fel kérdéseket a munkahelyi stílus és a főnök kívánalmai tekintetében. Tanácsos konkrét példákat kérni arról, miként zajlanak a munka- értekezletek, milyen munkatempót követelnek meg. Minél több ilyen kérdést vet fel valaki, annál kedvezőbb megítélés alá esik. A 1 A Szatmári Kft. jászberényi központjába keres fiatal, nagy munkabírású munkatársat import beszerző munkakörbe. Elvárások: - tárgyalóképes angolnyelv-tudás- férfiak esetében katonaviseltség- minimum középfokú végzettség- számítógépes ismeret Előnyt jelent: - vámjogi ismeretek- szakirányú főiskolai diploma- jászberényi lakhely- olasznyelv-ismeret Jelentkezni lehet: Riegg Jánosnénál telefonon 57/500-856 vagy személyesen Jászberény, Jásztelki út 73. sz. alatt. MTZ, IFA, RÁBA, ZETOR és munkagépalkatrészek, ékszíjak, akkumulátorok, csapágyak, hidraulika tömlők és egyéb műszaki áruk forgalmazása kedvező áron. AGIP kenőanyagok Szolnok megyei márkaképviselete Cím: FERKER Kft. 5081 Szajol, Szent István király út 56/a. Tel./fax: 56/446-064,20/9530-103 Telephelyeink: Jobbágyi, Felszabadulás út 103. Tel.: 32/475-700,30/2573-916. Nagykáta, Temető út 24. Tel.: 29/442-817. Ranex Kft. 5002 Szolnok, Mozdony út 4. Tel./fax: 56/511-766, 56/511-767 Juvenal Kft. Folyamatosan fejlődő piacvezető márkakereskedésünk csapatába MŰSZAKI IGAZGATÓ munkatársat keresünk. Elvárások: • siker- és célorientáltság, • műszaki végzettség, • legalább 3-5 év szakmai tapasztalat, • autók iránti elkötelezettség, • alapfokú németnyelv-tudás, • vezetői tapasztalat előny. Feladatok: • a szerviz műszaki vezetése, • ügyfélkezelés, • a szervizfolyamatok optimalizálása, • ISO rendszer bevezetése. Fényképes önéletrajzát és bizonyítvány-másolatait a megjelenést követő 8 napon belül várjuk a következő címre: Juvenal Kft. 5000 Szolnok, Széchenyi körút 26. Fax: 56/516-179 E-mail: juvenal@mail.datanet.hu