Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-12 / 187. szám

f; 9 2002. Augusztus 12., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL MEGYE „Ez a mi világunk is” Mozgássérült gyerekek táboroztak a Tiszaligetben Bemutatót tartott a Gördülő Tánccsoport Attól még, hogy valaki mozgáskorlátozottként jön a világra vagy valamilyen balesetből kifo­lyólag sérültté válik, élhet normális hétközna­pi életet. Nem megbámulnivaló csodabogár, hanem teljes értékű ember, akinek ugyanúgy vannak álmai, vágyai, céljai, mint az egészsé­geseknek. Csak épp problémája akad több. Szolnok Erre szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a Bice-Bóca Alapítvány vezetői, akik a mozgássé­rült gyermekek részére,idén is táborozást szer­veztek a szolnoki Tiszaligetben. Az augusztus 5-12. között zajló rendezvény részeként szomba­ton szülőfórumra várták a gyermekek családtag­jait, valamint az illetékes szervezetek és minisz­tériumok - MEOSZ, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, Gyermek-, Ifjúsági és FOTÓ! BUGÁNY J. Sportminisztérium, Oktatási Minisztérium - képviselőit. A fórum címe — „Ez a mi világunk is”- utalt rá, hogy a mozgássérültek talán legége­tőbb gondjára akarták ráirányítani a figyelmet a szervezők. Ebben a világban ugyanis a sérült em­berek egyelőre elszigetelődnek. A technikai felté­telek hiánya miatt csak kevés helyre tudnak be­jutni, nincs megoldva a közlekedésük, az oktatás integrálása, segítség helyett bizony gyakran el­utasításban részesülnek. Mint a kuratórium tag­ja, Nász Margit elmondta, a fórum után szerve­zett kivonulással, a Gördülő Tánccsoport Tisza- parti sétányon történő fellépésével is az elfogad­tatás volt a céljuk. Talán az ilyen rendezvények segítségével hamarosan sikerül elérni, hogy az egészségesek első reakciója ne a rácsodálkozás legyen, amikor mozgáskorlátozottal találkoznak, hanem beépüljön végre a köztudatba, hogy ez a világ a sérült emberek világa is. _______ szilvási A v álasztásra készülnek Az Új Roma Kerekasztal Szövetség szakmai információs napja A nemrég alakult Új Roma Kerekasztal Szövetség szombaton felkészítő információs szakmai napot tartott öt alföldi megyé­ből érkezett tisztségviselői részére a Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola és Kollégiumban. A ren­dezvényről dr. Pálfi Miklós, a szövetség elnöke tartott sajtótá­jékoztatót. például több megállapodásterve­zetet készített cigányszervezetek részére választási szövetség létre­hozására, de parlamenti és parla­menten kívüli pártokkal és civil szervezetekkel is folyamatosan tartja a kapcsolatot. A szövetség az őszi helyható­sági és kisebbségi önkormányzati választásokon is megméreti ma­gát. Jelöltjeit felkészíti a választá­sokra, de esetenként szakmailag támogatja a független jelölteket és más szervezetek jelöltjeit is. Szolnok — Az Új Roma Kerekasztal Szö­vetség szakmai és politikai tevé­kenysége révén hamar hallatott magáról a közéletben - kezdte tájékoztatóját az elnök. Szakértői munkacsoportja több szakmai ja­vaslatot dolgozott ki az új kor­mányzat Cigányügyi Politikai Ál­lamtitkárságának a cigányság in­tegrációjának elősegítése, gyorsí­tása érdekében. A szövetség a politikai életben Dr. Pálfi Miklós hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a cigány­ság ne csupán a kisebbségi ön- kormányzatokban, de a települési önkormányzatokban lévő lehető­ségeket is használja ki, ne csupán szemlélője legyen a helyi közélet­nek, de szavazati joggal is vegyen részt a döntésekben. A szövet­ség helyi szinten együttműködik más pártokkal, szervezetekkel, amennyiben az együttműködés hasznos a településen élők szá­mára. A képviselőjelöltek egy ré­szét már kiválasztották, a továb­biak kiválasztása és felkészítésük folyamatos feladat. A szombati szakmai nap is ezt a célt szolgál­ta, a résztvevők saját településü­kön továbbadják a felkészítés so­rán hallottakat. ba Sorokban KATOLIKUS BÚCSÚ. Vélhe tőén a tavaly felavatott új plébá­nia régi épületszárnyának idei, korhű jellegű megújulása, s a templom jelenlegi formája ki­alakulásának 175. évfordulója is hozzájárult ahhoz, hogy még az eddigieknél is látványosabb és ünnepibb programok várták a tiszafüredi katolikus búcsú résztvevőit. A reggeli térzene után neves népi mesterekkel és népi iparművészekkel fémjel­zett kirakodóvásár nyílt a szom­szédos vásárcsarnok előtti té­ren. A templomban pedig dr. Veres László püspök atya, a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar tit­kára tartott ünnepi szentmisét. A katolikus búcsú résztvevői mindezek mellett a Karcagi Vá­rosi Vegyeskar templomi hang­versenye, a tiszafüredi fiatalok dzsesszbalett- és az abádszaló- ki hagyományőrző csoport né- pijáték-bemutatói révén is szí­vesen emlékezhetnek a tartal­mas napra, amit este az a ke­resztény bál zárt, amelynek Mi- kolai Vince pápai prelátus és Varga Mihály térségi országgyű­lési képviselő voltak a fővédnö­kei. PM ORTOPÉDIA HELYBEN. Ősz tői új szakrendeléssel bővül a helyben igénybe vehető egész­ségügyi ellátások köre Kisúj­szálláson. A városi önkormány­zat döntése értelmében az egy­séges egészségügyi intézmény­ben megkezdődik az ortopédiai szakrendelés, amely heti öt órá­ban lesz ingyenesen igénybe vehető a lakosság számára, de _________________________ ■ Ko rszerűtlen járműveink (Folytatás az 1. oldalról) Ezért Magyarország féléves ha­ladékot kapott az egyébként már hatályos rendelkezések sze­rinti forgalomba helyezési szempontok alkalmazására. A haladék azonban június végén letelt, így most már ezt a sza­bályt kell figyelembe venni. A rendelet természetesen nem vo­natkozik a már forgalomba he­lyezett gépjárműparkra. A nem­zetközi áruszállításban részt ve­vő gépkocsik azonban igen sajá­tos helyzetben vannak, mert esetükben már több éve él ez a jogszabály. Ha ezek a járművek nem teljesítik az előírásokat, ak­kor nem kapnak nemzetközi en­gedélyt és minősítést sem. Mivel a belföldi áruszállítókra - teher­autókra és autóbuszokra - ez nem vonatkozik, ezért a két ka­tegóriát jellemző műszaki szín­vonal között óriási különbségek vannak. _____________ HGY Tömegeket vonzott a mézvásár (Folytatás az 1. oldalról) Az állattenyésztő ágazatokra jutó fejlesztési támogatásoknak ez mintegy 25 százalékát teszi ki. Úgy vélekedett, hogy a fagykár ugyan jelentős volt, de ez nem ka­tasztrofális a méhészekre nézve, más virágokból is nyerhető méz. A kormányzatnak nincs fedezete arra, hogy ezeket a károkat kom­penzálják. A minisztérium képvi­selője hozzátette: ilyen jellegű kockázattal számolniuk kell a méhészeknek. Szintén lapunk ér­deklődésére az FVM képviselője elmondta, hogy már dolgoznak azon az intézményrendszeren, amely a későbbiekben hivatott lesz az európai uniós támogatá­sok fogadására. Kiemelte, hogy az agrárágazat felkészítése a csatla­kozásra az egyik legnagyobb fel­adat. A szakmai tanácskozás mellett számos program zajlott. A rende­ző Déryné Művelődési Központ, valamint a Jászberényi Méhészek Egyesülete szerette volna, ha gyújtó verseny, a háziasszonyok azok is jól érzik magukat, akik mézes süteményeiket hozhatták nem feltétlenül a szakmai taná- magukkal, de élő bemutatóval csőkért utaztak akár több száz ki- szemléltették azt is, hogy mire lométert. Az érkezők bemutathat- kell ügyelni a méhcsaládok keze- ták, mennyire jártasak a méhész- lésekor, kedést segítő eszközök használa- A nap fénypontja mézkirálynő- tában. Volt keretszegező, füstölő- választás volt. A jelölteknek nem- Hogyan került kapcsolatba a méhészettel?— kérdeztük Szalai Me­lindától, a mézkirálynőtöl.- Az egyik barátom kért meg arra, hogy fordítsak le egy német nyel­vű méhészeti szakkönyvet számára. A fáradságos munka közben egy­re jobban megismerkedtem ezzel a szakmával. Közben kiderült, hogy nagyszüleim korábban foglalkoztak méhekkel, s onnantól még inkább érdekelt a dolog.- Van kedvenc mézes étele?- Nagyon szeretem a mézes süteményeket, nem csak megenni, de elkészíteni is. Korábban volt egy kis problémám a súlyommal, s akkor az egészséges táplálkozás felé fordultam. Ekkortól egyre többször et­tem mézet. Az egészséges táplálkozás megmaradt, s a mézet már „doppingszerként” is használom, mondjuk tanulás idején.- Gondolt már a továbbtanulásra?- A szegedi egyetem bölcsészkarára szeretnék jelentkezni, s ké­sőbb tolmácsként végezni. csak az a „feladatuk”, hogy szé­pek legyenek, de valamelyest ér­teniük is kellett a méhészkedés­hez. Az ítészeknek nem kellett csalatkozniuk, a csinos lányok a legapróbb részletekig tisztában voltak a méhészet nemes szak­májával, s rengeteg információval rendelkeztek az uniós csatlako­zás lehetőségeiről, a felkészülés fontosságáról. Ha volna abszolút fődíj a mézkirálynő-választáson, azt idén biztosan az Izsákról érke­zett, 18 éves diáklánynak, a kecs­keméti Széchenyi István Idegen- forgalmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola növendékének, Szalai Melindá­nak ítélték volna. A Bács-Kiskun megyei hölgy egyszerre nyerte el a vásár látogatóinak közönségdí­ját és a zsűri tetszését is, így méz­királynőnek választották. Az első udvarhölgy Stall Nikolett, a máso­dik udvarhölgy pedig Rozgonyi Eszter lett. BANKA CSABA VÉLEMÉNY MOLNÁR G. ATTILA Minden forintot kamatostul vissza kell fizetni A szociális termék A Gazdasági Versenyhivatal tavaly novemberben annak gyanújával indított eljárást a Diákhitel Központ (DHK) Rt. ellen, hogy a diákhitel kizá­rólag a Postabanknál nyitott bankszámlára törté­nő átutalása kimeríü a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést. A döntés, amelyet sokan kíván­csian vártak, a napokban megszületett. S bizony elég érdekes meg­állapításokat tartalmaz. Az indoklás szerint a versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a társaság nem tanúsított versenytör­vénybe ütköző piaci magatartást. Többek között megállapították, hogy a diákhitel valójában nem piaci, hanem szociális termék. Ezenkívül úgy ítélték meg, hogy a DHK az állami diákhitelezés _működtetésében nem vé­gez piaci magatartásként minősíthető tevékenysé­get, ezért nem szankcio­nálható a versenytör­vénynek a gazdasági erő­fölénnyel való visszaélést tiltó szabálya alapján. A főiskolai és egyetemi hallgatók egy jelentős része valószínűleg nem járatos a gazdasági kérdésekben. A „szociális termék” kifeje­zés azonban minden érintettet gondolkodóba ejthet. Eszükbe jut­hat, hogy az általuk a hallgatói önkormányzatoktól igényelhető szociális támogatás elnyeréséhez temérdek igazolásra van szük­ség, s többnyire az összeg sem túl nagy, de legalább az övék, tehát valóban segít az alacsonyabb jövedelmű diákoknak. A diákhitel el­bírálásánál viszont senki sem vizsgálja a rászorultságot, az min­denkinek alanyi jogon jár, feltételezve persze egy bizonyos bank­számla meglétét. Viszont minden, segítségként kapott forintot ké­sőbb kamatostul vissza kell fizetni, a diploma megszerzését köve­tő év január elsejétől akkor is, ha az érintett még nem tudott mun­kába állni. Ha pedig valaki nem fogadja el az üzletszabályzat vál­tozásait, a cég megvonja tőle a támogatást. Nemes céllal, elsősorban az alacsonyabb jövedelmű családok gyermekeinek segítésére találták ki a diákhitelt, igaz, kőkemény üzleti alapon. Ez önmagában még nem gond. De ha már így van, legalább ne próbáljunk a szociális érzékenységünk fátylával be­burkolni egy egyszerű gazdasági tevékenységet. Milyen tv-műsort néz? Akiknek nincs kedvük vagy lehetőségük más, szabadtéri nyári programra, azok számára marad a kikapcsolódásnak a televízió. Lapunk arra volt kíváncsi, a járókelők vajon mi­lyen műsorok iránt érdeklődnek. Körkérdés Kerekes Ildikó, 16 éves közép- iskolás: - Na­ponta legalább négy-öt órát töltök tévéné­zéssel. A soro­zatok az igazi kedvenceim, ezek közül még a délelőttieket sem hagyom ki. Persze a hírműsorok is érde­kelnek, és szeretem az érdekes­ségektől, újdonságokról, sztárok­ról szóló magazinokat is. Boros Tibor, a megyei labdarú­gó-szövetség 39 esztendős elnö­ke: - Nálam természetesen a sportközvetí­tések állnak a dobogó legfel­ső fokán. Egy jó meccs vagy Forma 1-es nagydíj kedvé­ért bármikor hajlandó va­gyok a képer­nyő elé ülni. Egyébként viszont csak este tíz után nézem a tévét, olyankor is inkább a hírműsorok­ra kapcsolok. A régi filmek ismét­léseitől, a vetélkedőktől és a szappanoperáktól viszont tartóz­kodom, szerintem ezeknél igé­nyesebbet is sugározhatnának a csatornák. Kovács József, 62 esztendős nyugdíjas: — Elég ritkán ülök a televízió elé, szerencsére bőven akad egyéb elfoglaltságom. Nem is nagyon van olyan műsor, amelyet rend­szeresen figye­lemmel kísér­nék. Amikor al- kalomadtán bekapcsolom a készüléket, ak­kor a napi ese­ményekről szóló tájékoztatókon kívül elsősorban a vidám, humo­ros, zenés összeállításokat kere­sem. Ezek legalább feledtetik a hétköznapok minden kellemet­lenségét. BUGÁNY Hagyományápoló falunap Tiszaderzs A helyi szabadidős egyesü­let nívós programokkal vár­ta a vendégeket a település címerének és zászlajának szentelése negyedik évfor­dulóján, ami immáron a ha­gyományápoló falunap szo­kásos rendezvénye is. V A nap a jó szomszédság jegyében is telt, hiszen több térségi telepü­lés is műsoros vendégeskedéssel szerzett emlékezetes meglepetést szombaton. A hagyományok részeként ko­ra délután ünnepélyesen felvon­ták a település zászlaját, majd el­kezdődött a vasárnapba nyúló programsorozat. A tiszaörsi nő­klub néptánccal, a Romantic együttes és a Füsti Fecskék re­keszizom-próbáló paródiájával, a Pösze lány jelenet és a népi csu- jogató „erotikának is adó” gegjei- vel bizonyította, hogy nem vélet­lenül szívesen látott vendég erre­felé. Ugyanúgy, mint az itt tavaly debütáló Fodor Dóra, akinek énekhangja sokra hivatott tehet­ségéről ámlkodott. A szomszé­dos Abádszalók Csillaghúr nép­dalkörének műsora pedig igazol­ta, hogy nem véletlenül kapott ez a dalos közösség már igen nívós minősítéseket. A jó hangulathoz mindezekkel együtt hozzájárult még a rajzver­seny, a látványos aikidobemuta- tó, s természetesen a Derzsre szinte már hazajáró szolnoki Ori­gó együttes koncertje, amelyre most is megtelt az iskola és a klubkönyvtáí közötti tér. PM

Next

/
Thumbnails
Contents