Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

2002. Jűuus 31., SZERDA AHOL ÉLŰNK 7. OLDAL SZANDASZŐLŐS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN A gyerekeket, unokákat segítik Fehér László hatvankét éve­sen, leszázalékolt rokkant- nyugdíjasként is tevékeny­kedik, a ház körül szorgos­kodik. Feleségével, Ilona asszonnyal együtt. László eredetileg kunhegyesi. Ott született, a helyi ktsz-ben festőnek tanult. Később öt évre elnöknek választották, majd úgy alakult a sorsa, hogy 1970-ben Szolnokra, Szandaszőlősre köl­töztek. Először albérletbe, azután a Vajda utcában portát vásárolt, és akkor egy év alatt 450 ezer forintért felépítette a házát. Itt is építőipari ktsz-ben tevékenyke­dett, sajnos a betegsége miatt Átlagtermést hoz a szőlő - állapítja meg Fehér László. Mellette a felesége, Ilonka tíz éve rokkantnyugdíjas. Ösz- szesen 40 év 113 napot dolgo­zott, és némi akasztófahumor­ral jegyzi meg: hiába tanult fel­nőtt fejjel, tette le a technikusi minősítő vizsgát, idős korukra az az egyik legfontosabb, ho­gyan osszák be a nyugdíjat. Ép­pen ezért ma is dolgozgatnak. Egyik lányuk két tündén apró­sággal velük lakik, a másik Jász­berényben. Nekik három gyere­kük született. László arra törekednek, hogy amíg mozogni bírnak, segítse­nek a fiataloknak. Éppen ezért egy-két hízót évente felnevel­nek, de akad a portán pulyka, nyúl, kacsa, gyöngyi, csirke is. így azután a hentesnél nem is­merik őket. Mondhatnám, tipikus kis­nyugdíjassors a Fehér Lászlóé meg a feleségéé, Ilonkáé. Akik ebben az évben, pontosabban augusztus 25-én ünnepük negy­venedik házassági évfordulóju­kat. Természetesen ezen jeles összejövetel alkalmából nem hi­ányozhat az asztalról a kunok fő eledele, a birka sem. De mivel az aprónép ezt már nem biztos, hogy mindennél jobban szereü, ezért a mama rájuk is gondol. Alakuljon akárhogyan ezen csa­ládi ünnep, a résztvevők aligha távoznak éhes gyomorral. „BERKÓ" CUKRÁSZATI ÉS KERESKEDELMI KFT. 5008 SzwKfaszOős. Szabd P<H át 10. TM.: 58/421-638 Büfé-fagyizó: Szolnok, Széchenyi krt. 123. (Zöld ABC bejáratánál) Cukrászsütemények, torták készítése rendezvényekre, lakodalmakra megrendelés szerint. Viszonteladóknak széles választékot kínálunk szállítással. Az ott lakók mondják Az utcákon, tereken, játszótéren megállítot­tunk néhány fiatalt, elsősorban diákot, meg az apróságaikat sétáltató édesanyát. Arról faggattuk őket, miképpen telnek július utol­só napjai, és általában mint itt lakók vagy nyaralók, mi a véleményük ezen városrész mindennapjairól. Kelemen Tamás tizenegy éves és hatodikos: - Ér­dekes, hiába hosszú a nyári szünet, mégis gyor­sabban telik, mint a matekóra. Lassan augusztus, és oda a nyár. Mi azért pihentünk is, mert a Bala­tonon nyaraltunk két hetet a családdal. Most, hogy letelt anyukámék szabadsága, a mamám főz rám.- Hogy vannak?- Jól. A mama főz, a papám újságot olvas. Sze­ret olvasni. Azután még benne van a programban, hogy pecázunk apuval meg egy rokonnal a Ti­szán, hátha meglesz az a bizonyos nagy fogás... Antal László eredetileg gyömrői, de még né­hány napig itt nyaral a mamájánál.- Bármiről beszélek, csak a bizonyítványom­ról nem nyilatkozom. Tomival úgy futottunk össze, hogy mindketten bicajoztunk, és megis­merkedtünk a játszótéren, ahol ő a kisöccsével volt. Egy hete lakom itt, jól telnek a napok, még egy hét vár rám. Holnap Cserkeszőlőre megyünk, majd a Tiszaügetbe. Minden nyáron jövök nya­ralni, sőt még egy újabb hétre Törökszentmiklós- ra is elutazom az apai mamámhoz. Soós Róbertné Judittal - aki kicsi fiával, Dávid­dal van gyeden - a játszótéren másról beszél­tünk: - Hét éve lakunk itt, és ez a játszótér ösz- szességében jó, csak az a baj, a nagyobb gyere­keknek nincs hasonló lehetőség. így azután ők sokszor úgy élik ki magukat, hogy felborogatják a kukákat, a homokba szórják a csikkeket. Rá­adásul ez a homok akár a beton, úgy tűnik, olyan közmunkás nincs, aki felássa. Hogy másról is es­sék szó, az ellátás megfelelő, de ránk is ránk fér­ne egy bevásárlóközpont. Azután mi, szandaiak azt sem értjük, itt terem ez a temérdek gyümölcs, zöldség, hiszen tele van a városrész kerttel, piac meg sehol. Vagy pálinka lesz belőle, vagy befőtt, esetleg máshol értékesítik. Zsigmondné Mihály Andrea a belvárosból köl­tözött ki: - Furcsa ez a falusi, sokszor néptelen környezet, mert Szolnok szívében megszoktam a Kelemen Tamás és Antal Laci együtt kerékpároznak nyüzsgést. Viszont jó Laurának, a kicsi lányunk­nak, aki egyéves, meg jó a gyerekeknek. Sokat sé­tálok az utcákon, és előfordul, több kutyával ta­lálkozom, mint emberrel. Azután kész őrület, ha buszra szállók. Hátul kínkeservesen felrakom a kocsit, aztán irány a busz eleje, mert jegyet ott le­het lyukasztani. Bizony, ez a tortúra az én negy­venhat kilómnak nem semmi. Fekete Frida visszajáró vendég, hiszen itt lak­nak a szülei. Gyomaendrődről jött hozzájuk meglátogatni őket, tizenegy hónapos lányával, Borbálával. — Évek óta vendég vagyok Szandaszőlősön, mert már az iskoláimat is máshol végeztem. Két hetet töltök anyukáméknál, és nekem jó, nagyon jó ide hazajönni. Aranyműves a szakmám, de most gyesen vagyok. Meg leszek is, mert tervez­zük a kistesót. Nagyon szeretem, szeretjük Bori­kát, a lányunkat, de olyan csodálatos, amikor kis időre rábízhatom a szülőkre, és ez alatt kicsit szétnézhetek a városban. Mint egykoron, mint régen... Harminc éve pénztáros Csemyánszkiné Kiss Matild harminc éve a Bőség ABC pénztárosa. Hej, de rengeteg forintot bevert már a pénz­tárgépbe; lehetnek azok szá­zezrek, de milliók is! Közben azért történt vele egy és más, noha tizen­hét éves kora óta meg­szakítás nélkül dolgozik. Férjhez ment, két gyerekük született: a kisasszony az idősebbik, a fiú a fiatalabb. A párja rendőrként dolgo­zott. Sajnos nyolc éve az in­farktus pillanatok alatt ma­gával vitte az akkor negy­vennégy éves férfit. A fia, meg az ő kezei között halt meg, a gyorsan kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta. Bizony, bizony, képtelen volt felfogni a felfoghatatlant. Három évig járt orvoshoz, injekciók tömkelegé, még a természetgyógyászt is fel­kereste. Tizenhét kilót fogyott egyetlen hónap alatt, de nem volt mit tenni: talpon maradni, nevel­ni a gyerekeket. Akik azóta már kikerültek a Sport utcai házból, és messze élnek. A lánya Gyöngyö­sön orvos, a fia Debrecenben mű­Csernyánszkiné munka közben, a Bőség ABC-ben szaki menedzser. A lányuknál, aki férjnél van, egy Balázs nevű úr személyében megérkezett az első unoka, a fia a közeljövőben nősül. Noha nekik is temérdek az elfoglaltságuk, azért kéthetente felkeresik anyucit. Mivel nagy konyhaművész, általában a meg­rendelt, kedvenc ételükkel, bab­gulyással, pacallal várja őket, meg finomabbnál finomabb süte­ményekkel. Eddig hízót is vágott, legújab­ban nem, mert a zsír meg a szalonna nem megy. Azért vesz évente nyolcvan-száz- húsz csirkét, felneveli őket, így mindig van mihez nyúl­ni a hűtőben. Ha végignéz az életén, azt a gyermekne­velésen kívül a dolgos min­dennapok, hétköznapok jeüemzik. Nem is feledkez­tek meg róla, törzsgárda bronz fokozatot kapott, meg egy mutatós ajándék- tárgyat. Mindehhez azért azt is hozzáfűzi: ő nem egy ugráló, ide- oda elvándorló típus, kitart a munkahelye mellett, éppen ezért a fizetése lehetne több is. Főleg annak, aki harminc-egynéhány éve jóban-rosszban kitartott a ke­reskedő pályán. Andrea a kabala Mi kell egy remek kis focicsapathoz? Egy megszállott, gyere­keket szerető, szakmáját ismerő, fanatizálni tudó edző, re- gimentnyi öt-tizenkét éves lurkó, akik imádják a focit. No és rengeteg edzés, tétmérkőzés, meccs. Nem beszélve egy hát­tériskoláról, illetve szülők sokaságáról, akik áldozatokat nem ismerve segítik csemetéjük, a csapat boldogulását. Mindezeket elöljáróban csak azért sorolom fel, mert aki nem tudná, ezúton adjuk hírül, hogy akad ezen városrésznek több re­mek focicsapata. McDonald’s Gó- liát FC Szolnok-Szandaszőlős a gárda neve, az edzőjük egy negy­venöt éves örökifjú ember, akit a bőrlabda szeretete tart fiatalon. Göncöl Ferencnek hívják, és haj­danában a szolnoki MÁV színei­ben focizott, jelenleg pedig UEFA B Ucences edző. Összes szabad­idejét ezen srácokkal tölti, akik­nek a szandaszőlősi a bázisisko­lájuk, ugyanakkor az edzésekre a városból is sokan járnak. Mintegy csapatai közül mind a hét ellenfe­lüket megelőzve, elsők lettek 60:10-es gólaránnyal. Az egy év­vel idősebbek pedig korosztályuk másodikjaként végeztek ugyan­ezen a tornán, 58:10-es gólkü­lönbséggel. A sok munka, edzés következtében nem maradnak el az eredmények sem. Jelenleg Fü­zesgyarmaton a nyolc-tizenkét évesek korosztálya egyhetes edzőtábort tart. A huszonnyolc résztvevőt napi három edzés vár­ja, természetesen azért a strando­lást sem hanyagolják el. A csapat egy szem kisasszonya a képen elöl guggoló SeUei Andrea, aki A szolnoki '91-es korosztály McDonald’s Góliát FC Szandaszőlős csapata. Hátul a vezető­edző, Göncöl Ferenc, elöl középen Sellel Andrea, aki nem csak kabala nyolcvan öt-tizenkét év közötti kisdiákkal foglalkozik, négy cso­portban. A kicsikre heti két edzés vár, a nagyobbakra három, és ke­rültek már ki innen korosztályos válogatottak is, mint Rontó Csa­ba, B. Tóth Balázs. Nyertek orszá­gos Góliát-fesztivált, több helye­zést, és mint diákolimpiái bajno­kok, kétszer a dobogó legfelső fo­kára is felállhattak. Legutóbbi si­kereiket például a Kun Kupán aratták. Itt a ’91-ben születettek nemcsak játszik az összecsapáso­kon, de az együttes igazi kabalá­ja. így Andi oroszlánrészt vállal a sikerekben, amelyeket azért a te­mérdek tréning, a megfelelő ala­pok kialakítása, fejlesztése, no meg a mostanihoz hasonló füzes- gyarmati edzőtábor jótékonyan segít. Még csak annyit: hazatér­tük után keveset pihennek, mert augusztus 11-12-e között (ez va­sárnap és hétfő) Debrecenben a Karnevál Kupa várja őket. ■ Szőlőbetakarítók, permetezők Mintegy két éve tevékenykedik a Karinthy utcában egy érdekes, sajátos cég. A Kvemeland Hungá­ria Kft. nevet viseü, száz százalé­kig norvég tulajdonú. Itt van a központjuk, tudtuk meg Dóka Beáta külkereskedelmi ügyinté­zőtől, és hét telephellyel rendel­keznek kis hazánkban. Mezőgaz­dasági gépek nagykereskedésé­vel foglalkoznak, az ország egész területéről keresik őket. Az itt vagy máshol megvásárolható csodamasinákat hét ország tizen­hat gyárában készítik. Hogy mi mindent lehet vásárolni? A teljes­ség igénye nélkül műtrágyaszó­rókat, vetőgépeket, talajmunka­gépeket, zöldtakarmánygépeket, permetezőket. Sőt ügyes szőlő- fürt-betakarítók is akadnak a kí­nálatban. Érdeklődni hétfőtől péntekig lehet, reggel 8-tól dél­után 16.30 óráig az 56/240-194- es telefonszámon. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János é írisz Kertészet és Faiskola Szolnok, Alma u. 31. 30/234-8607 Nyáron is várjuk kedves vásárlóinkat dísznövények széles választékával. Parképítőknek és viszonteladóknak 20 % kedvezmény. KITIIRAS Szolgáltatásaink: Kiskerti öntözőkutak- fúrása,- szervizelése,- javítása. SZÁDVÁRI KÚTTECHNIKA Cím: 5008 Szandaszőlős, Stromfeld A. út 8. Tel.: 56/424-562,06-20/3418-504. Bábolnai napos- és előnevelt csibe, kacsa, liba, kitojt tyúk W forgalmazása egész év folyamán! Lakóhelyén keresse viszonteladóinkat! Viszonteladók, összeírok jelentkezését is várjak! Szandafarm Kft. Szolnok, tel.: 20/4344-328 György Sándor AUTÓSZERELŐ • Gépkocsijavítás • Műszaki vizsgára felkészítés ' Műszeres futómű-beállítás • Környezetvédelmi vizsgáztatás (zöldkártya) Szolnok, Fazekas M. u. 27. Tel.: 56/421-146 A Kamilla Biyó Bt. Szandaszőlősön ismét ÚJ TERMÉKKEL kedveskedik vásárlóinak. AZ ELETERO HARMONIZATORA PENTA LEPEDŐ, -PÁRNA az öt elem jelenlétében Mikor a szimbólumra fekszem, Feld tekintetem az égre emelem. Kérem, hogy segítse testem-lelkem-szelle- mem, a harmónia és az erő bennem teljességben legyen. A szimbólum, mely őrzi álmomat, a „kvint- eszencia" erejével semlegesíti a káros sugarakat. Ami eddig bántott, minden eltűnik, mert ez a nagy erő örökké működik“. sogodiManavers Használat: Tegye a lepedője alá, a csúcsa a TŰZ, a középső energiaközpont kerüljön a derék magasságába. A harmonizáció különböző érzéseket ad, mindenki saját érzései alapján dönti el a használat gyakoriságát és idejét. Vízivása fontos! Hatása:- Harmonizálja az egész testet, főleg a csakrákon keresztül. — Kiválóan hat a meridiánokra. — Ha valahol fájdalom lép fel, ráhelyezve rövid idő alatt megszünteti a fájdalmat. — Harmonizálja és tisztítja a helyiséget és a bent lévő személyeket. — Ráfeküdve a lepedőre úgy, hogy a központi kora napfonat magasságában legyen, a kisebb gerincfájdalmakat, keringési problémákat javítja. —Fej- és torokrészre helyezve megfázásnál segít a gyorsabb gyógyulásnál. — Hatását a lép (életerő) működtetésével fejti ki, mely az önmegvalósítás szerve. RENDELJE MEG MOST AKCIÓS ÁRON! Penta lepedő (70x120 cm) 3000 Ft helyett 2500 Ft Penta párna 2700 Ft KAMILLA BIYÓ BT. 5008 SZANDASZŐLŐS, KASSÁK L. ÚT 21. TEL.: 56/240-259 k

Next

/
Thumbnails
Contents