Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-20 / 168. szám
2002. Júuus 20., szombat 13. OLDAL-S_—P—o.. R T Tucatnyi dobogóesélyes Labdarúgás Előbb hétfőn, majd csütörtökön este várták epekedve a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapatának vezetői, játékosai a sorsolást, hogy megtudják, mikor, hol és főleg ki ellen kezdik meg a 2002-2003-as szezon őszi idényét. Nos egyelőre egyetlen kérdésükre sem kaptak választ, sőt még azt sem tudják, hogy egy, avagy az elmúlt évekhez hasonlóan két csoportban zajlanak majd a küzdelmek. A kiszivárgott hírek szerint a legnagyobb esélye az egyszer húsz csapatos bajnokságnak van. A lehetséges 24 Idubból ösz- szesen 21 - az Eger, Bodajk nem jelentkezett, valamint a Haladás és Lombard fúziója miatt egy hely megüresedett - nevezett, s közülük a Marcali a liga által bekért kiegészítések után sem felelt meg a kívánalmaknak, így nem kapott rajtengedélyt. A szombati rendkívüli MLSZ-elnökségi ülés hivatott dönteni a versenykiírásról, mely viszont akár két másik verzióból - 2x10, illetve az ESMTK, Szeged, Daba$, Kistarcsa pótnevezésével 2x12 - is választhat. A bennfentesek véleménye szerint persze 99 százalékig biztos, hogy néhány esztendei szünet után újra egycsoportos lesz a másodosztály. Ez viszont az erőviszonyokat ismerve, cseppet sem kedvez a Szolnoki MÁV-Neusiedler gárdájának. A papírforma alapján a Keleti csoportban a Nyíregyháza, Diósgyőr és Kecskemét mellett a Tisza-partiak tűnnek a legesélyesebbnek az élmezőnybeli tagságra. A nyugatiak bekapcsolódásával viszont egy csapásra megnő a riválisok száma. Pécs, Kaposvár, Szombathely, Pápa, Tatabánya egyértelműen bajnoki címre pályázik, s akkor még nem beszéltünk a fővárosi alakulatokról, a Vasasról, REAC-ról, BKV Előréről. Ez pedig így már kereken egy tucat, azaz viszonylagosan jó, de peches szerepléssel akár az első tízből is kiszorulhat bármelyik együttes. Szombaton tehát fény derül a bajnoki versenykiírásra, ám a sorsolást csak hétfőn tartják. Eső és kánikula nem gond Főpróba Százhalombattán Mindössze egyetlen hét választja el megyénk reprezentáns csapatát, a Szolnoki MÁV-Neusiedler gárdáját a bajnoki rajttól, így akár főpróbának is felfoghatják szurkolói a szombati előkészületi mérkőzést. Százhalombattára látogat a kék-sárga legénység, ahol az NB 1/B Nyugati csoportjának középmezőnyében végzett együttes ellen próbálhatja meg Vágó Attila edző elvégezni az utolsó finomításokat. Nincs könnyű helyzet/ ben a fiatal mester, hiszen nyolc új embert kellene beépítenie csapatába, ez pedig azt jelenti, hogy a tavasszal elsősorban egységének köszönhetően remeklő gárda gyökeresen átalakul (t). Az eddigi felkészülési találkozókon mezőnyben hiába volt valamennyi vetélytársával partiban a MÁV, a hátsó alakzat sehogyan sem akarja megtalálni az összhangot, ezt pedig rendre gólokkal büntették az ellenfelek. igeled Számos nyári sportágat abból a megfontolásból keltettek életre, hogy a szünidő vagy a szabadság ne csupán passzív semmittevéssel teljen — pecsenyepirosra sülni a napon, söröshordóvá dagadni a büfékben —, ellenkezőleg. Az aktív mozgás még a legnagyobb melegben sem árt, ha kellő felkészültséggel végzi azt az ember. Strandsportok ___' Na gy előszeretettel járnak különféle tornákra amatőr és idényközi pauzájukat töltő igazolt sportolók. A küzdelmek ilyentájt homokon, fü- vön, vagy műanyag pályán a legkedvezőbbek. Itt van mindjárt az Abádszalókon és Kiskörén már tegnap megkezdődött 8. Borsodi Sör Országos Strandfocibajnokság 5. fordulója. Juhász Péter szervező arról számolt be, hogy rendszeresén a Tisza-tavi rendezvény vonultatja fel a legnépesebb mezőnyt. Míg a tornarendszerű bajnokság többi állomásán alig harminc csapat lép homokba, addig Szalókon rendre 64 együttes méri össze erejét. Ez köszönhető a település jó fekvésének, de köszönhető Bordás Imre polgármester évek óta változatlan pozitív hozzáállásának is. A szövetség tehát, a megduplázódott részvételi arány miatt, másfélszeres szorzóval osztogatja a legeredményesebb csapatoknak járó pontokat. Remélhetően jut majd belőle térségünk csapatainak is, melyek többek között Szolnokról, Fegyversekről, Kunhegyesről és Abonyból járják hagyományosan a strandfoci tornáit. Tengós körökben szerényen ekképp említik Siófokot: a magyar lábteniszsport Wimbledonja. A 27. Országos Bajnokság népes mezőnye mától áll háló mögé. Ács Károly szövetségi kapitány és a Szolnoki MÁV-Neusiedler szakági edzője nem rejtette véka alá, a vasutas csapat játékosai szép reményekkel indulnak a Balaton-parti küzdelmekre. Az ifjúságiaknál a Pozderka-Kalócz-Fe- rencz egység már többször bizonyította tehetségét. Az igazoltak kpzött a szolnoki Tiszaligeti strand fenegyerekei, a Fehér-Papp, a Kántor- Tatár, illetve az Ács-Szigeti kettősök bárkit megszoríthatnak - főleg, hogy motiválja őket: a verseny egyben válogató is az augusztusi, szombathelyi világbajnokságra -, s a többszörös bajnok Ignácz-Novák szenior páros újra győzelmi esélyekkel lép pályára. Rajtuk kívül számos amatőr lábteniszező képviseli megyénket s csupán a női viadalra nem tudunk kiállítani senkit a gyengébb, ám szemrevalóbb nem soraiból. Abádszalókról Diósgyőrbe tette át a székhelyét a Kelet-Kör Országos Strandröplabdaverseny. A Várfűrdőben a mai napon kezdődő harmadik fordulóban nem húz mezt az eddig a hölgyeknél maximális pontot begyűjtő, ám ezúttal elfoglaltsága miatt távol maradó lllésné Bordás Mónika- Hanuszka Tímea duó. A férfiaknál sem biztos az indulása az eddig kiválóan teljesítő Illés Zsolt- Tóth Gábor kettősnek, azonban a kunhegyesiek egységei megmenthetik a megyei becsületet. A rutinos Bodó Pető oldalán, a fiatal Szabó Szöllősi- vel párban rémiszgethetik vetélytársaikat a sportos strandszezon alatt. <m. q.) Minden döntőben lesz magyar Hét vésí sportműsor Kajak-kenu Európa-bajnokság A szegedi kajak-kenu Európa-bajnokság második napján kialakult a szombati 1000 és a vasárnapi 500 m-es döntők mezőnye. Előbb az hosszabb távon realizálódott a papírforma, miután a korábban még „függőben maradt” három A női K—2, azaz a Szabó Szilvia-Bóta Kinga duó esélyeshez méltó módon mindkét távon azonnal a döntőbe lapátolta magát számban is csatlakoztak az érdekelt magyarok azokhoz a társaikhoz, akik a fináléba kerülést már a csütörtöki előfutamok során biztosították. Elsőként Storcz Botond tette a szokott színvonalon a dolgát: a középdöntő második helyének megszerzése szemmel láthatóan nem okozott gondot neki.- Az volt a feladatom, hogy gondolva a későbbi négyesre is a saját tempómban lapátoljak - magyarázta célba érkezés után. Amíg ő kifújta magát, addig a Vereckei Ákos, Veréb Krisztián duó megnyerte középdöntőjét, s ez is újabb, már a nyolcadik finálét jelentette a vendéglátók szempontjából. A végére maradtak a „maradék” kvartettek. Emlékezetes: a futamelsők már csütörtökön döntősök lettek, s akik elsza- lasztották ezt a lehetőséget (például a meglepetésre a bolgárok mögé szoruló magyarok, valamint az örök rivális németek), azok kényszerültek hajóba ülni a borús, de enyhe péntek dél- * előttön. A Kämmerer, Storcz, Kökény, ' Horváth G. négyes az első és az • utolsó 250 m-re koncentrált:'az élen kezdett, aztán visszaesett a lengyelek mögé a második helyre, hogy a finisben a maga javára döntse el a párharcot. Végeredményben igazolódott a papírforma: a kilenc 1000 m-es szám mindegyikében lesz magyar hajó szombat délelőtt. Szűcs István bronzérmes A 81 kg-os Szűcs István bronzérmet szerzett az oroszországi Permben zajló ökölvívó Európa- bajnokságon, miután az elődöntőben 26:15-ös pontozással kikapott Mihail Gálától. Szűcsnek nem sok esélye volt, mivel riválisa permi születésű, így teljes mértékben élvezhette a hazai pálya minden előnyét. A magyar bokszoló azonban nagyszerűen küzdött, és végig szorossá tudta tenni a találkozót. A 63,5 és a 75 kg kivételével valamennyi vasárnapi fináléban lesz orosz ökölvívó a permi Euró- pa-bajnokságon. A volt szovjet tagköztársaságok fölényére jellemző, hogy a 12 döntő 24 résztvevője között mindössze három bolgár, két francia, egy-egy német és olasz, valamint a magyar Balzsay Károly teszi változatosabbá a mezőnyt. A döntők során a 75 kg-os Balzsay Károly az ukrán OlegMaskinnal mérkőzik. Szombat Atlétika. Diszkoszvető gála, Margitsziget, 14.30. Veterán országos bajnokság, Tata, 15. Kajak-kenu. Mól 5. síkvízi Európa-bajnokság, Szeged, Maty-ér, 9. Labdarúgás. Arany Ászok-szu- perkupa: e-n Zalaegerszeg-Űj- pest, Siófok, (Sportl), 20.30. Előkészületi mérkőzések: Százha- lombatta-Szolnoki MÁV-Neusiedler, 10.30. Tószeg-Ferencvá- ros junior, 17. Szajol-Jászberé- nyi SE Vasas, 10.30. Rákóczifal- va-Tápiógyörgye, 10. Karcag- Tiszaszentimre, 18. Mezőtúr- Kunszentmárton, 17.30. Lábtenisz. 27. országos profi, amatőr, ifjúsági, női és öregfiú bajnokság, Siófok, 9. Minigolf. Nemzetközi, nyílt Szolnok-kupa, Szana A. u., 9. Standfoci. Borsodi sör orszáMáté elment Makai Máté 17 esztendős korában már tagja volt a Szolnoki Olajbányász NB I- es kézilabdacsapatának. Mindezt azzal érdemelte ki, hogy a páratlan tehetsége mellett a szorgalom sem hiányzott belőle. Természetesen nemcsak klubcsapatában, hanem korosztályos válogatottakban is rendre helyet követelt magának. Több poszton is lehetett számítani a jó szellemű, szerény játékosra, aki Szolnokot követően az Elektromos, az utóbbi években pedig Cegléd színeiben szerepelt. Tudtuk, hogy betegség támadta meg szervezetét, a pályán legtöbbször győztesen került ki a csatából, a gyilkos kórral szemben azonban tehetetlennek bizonyult. Makai Máténak mindössze 24 esztendőt engedélyezett a sors. Temetése kedden délután négy órakor lesz az abonyi temetőben. B Két aranyérem Öttusa vb gos bajnokság, 5. forduló, Abád- szalók, Kisköre, 8. Vasárnap Atlétika. Veterán országos bajnokság, Tata, 10. Autósport. Francia Nagydíj, (RTL Klub) 14. Kajak-kenu. Mól 5. síkvízi Európa-bajnokság, Szeged, Maty- ér, 9. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Jászalsószentgyörgy- Szászberek, 18. Kengyel-Kétpó, 17.30. Lábtenisz. 27. országos profi, amatőr, ifjúsági, női és öregfiú bajnokság, Siófok, 9. Strandfoci. Borsodi sör országos bajnokság, 5. forduló, Abád- szalók, Kisköre, 8. Vízilabda. Világliga: Magyar- ország-Egyesült Államok, Hajós Alfréd uszoda, 17.30. • • ■ Aranyérmet nyert Simóka Bea, illetve a Simóka, Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla összeállítású csapat a San Franciscó-i öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében. Egyéniben Vörös a második helyen végzett. A sportág történetében a magyar nők eddig csupán két elsőséget szereztek, most viszont egyszerre megduplázták ezt a számot. Az egyéniben győztes Simóka jól lőtt, fantasztikusan vívott, egyéni legjobbjától csak néhány tizeddel maradt el úszásban, a lovaglásban pedig mindössze egy akadályt vert. Az első négy tusában nagy előnyre tett szert, a 3000 méteres futásnak 57 másodperccel hamarabb vághatott neki, mint a másodikként rajtoló orosz Muratova. Győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Vörös hullámzóbb teljesítményt nyújtott, jó lövészete után főleg a vívásban hullajtott el értékes pontokat. Ezek után az úszásban is elmaradt egy kicsit a várakozástól, a lovaglást viszont hibátlan teljesítménynyel megnyerte. A futásnak Muratova utál 5 mp-cel vágott neki. Eleinte csak tartotta vele a lépést, később viszont az egy kör hátránnyal induló Füri segítségével leelőzte őt, majd növelte is a kettejük közötti különbséget. Ekkor viszont már attól a brit Harlandtól kellett tartania, aki a 13. helyről fokozatosan felzárkózott, és nagy tempóban közeledett, majd 2400 méternél utol is érte a magyarokat. Vörös azonban tartotta a lépést, majd 400 méterrel a cél előtt szinte állva hagyta az addigra már teljesen elfáradt brit futóspecialistát. Füri a gyenge lövészete után vívásban javított, az úszásban elért harmadik idejével pedig már az utolsóról tíz helyet lépett előre. A negyedik tusában viszont nem volt szerencséje: azt a lovat húzta, amelyikkel az első körben csupán 260 pontot értek el. Ő ugyan 452- vel zárt, de a további felzárkózás reménye ezzel elszállt számára. A futásban azután komoly segítséget nyújtott Vörösnek, és jó idejével hozzájárult a csapat elsőségéhez. Kulcsár Antal szövetségi kapitány: - Jól kezdődött és jól végződött a nap. A lélektanilag fontos számokat remekül oldották meg a lányok. A verseny során emellett akadtak olyan klasszis teljesítmények, mint Bea vívása vagy Zsuzsa lovaglása. Külön szeretném kiemelni, azt a csapatmunkát, amit a futás során bemutattak a lányok. Az Európa- bajnokság után azt mondtam, hogy a hazai mezőny adott, ezzel a néhány versenyzővel néha nyerünk, máskor nem. Most nyertünk. ■ Folt a múltban Döbbenetes, milyen elképesztő váratlanságokkal bír a mai magyar társadalmi,*politikai élet. Még a fantazmagóriára épülő szakirodalmak kiagyalói is megirigyelhetnék azokat az át- lágosnak tűnő, ám mégis kipihent embereket, akiknek gondolkodniuk sem kell egy-egy ragyogó mondatfüzérért, rögtönzött kitalálmányért. A minap egy rendezvényen odafordult hozzám a megye- székhelyen flúgjáról közismert alak. „Áhá! Magát meg ismerem, kommunista volt az MTE- ben!” - nézett rám szúrós tekintettel. Először azt hittem tréfál, hát úgy replikáztam, ahogyan én véltem az 6 jókedvét: „Persze, persze, bevallom! De csak két évig, és akkor sem vörös, hanem kék színű tagkönyvet hordtam a zsebemben. ” - kapcsolódtam volna a játékba. Ám a fura figura arckifejezésén látszott, nincs vicces kedvében: „Aki a Munkás Testedző Egyletben futballozott, az egytől egyig mind komcsi!” No, szépen vagyunk, gondoltam, de megbántani nem szokásom senkit, főleg nem az intelligenciában deficiteseket. Ezért aztán oldani próbáltam a kettőnk között általa gerjesztett feszültséget: „Nézze, ezek után kár is lenne szégyenteljes múltamat tagadnom, hát átvilágítom magam. Most már őszintén bevallom, hogy testnevelő tanárom, aki egyben az MTE serdülő III. csapatának edzője is volt, 12 évesen engem is beszervezett az egyesület tagjai közé. Velem a vezérkarnak és a tagságnak problémája nem lehetett, klubhűségemet a szervezet irodájában tanúsíthatják. Ráadásul mindvégig tiszta balos voltam, versenyrendezvényeken pedig szélsőségesen is. Egészen két évig tartott az intenzív agymosás. Csupán azt nem értem, hogy mi a fenének erőltették edzésen akkor a jobb lábamat is...? __________________MÉSZÁROS GÉZA 1