Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
_______________________________________________________HEGYE« TÜKÖR Ré vbe értek végre az ikrek Vezseny Bálint Andrea harmincéves fiatalasszony, aki öt tündéri apróság édesanyja. Úgy alakult az élete, hogy megjárta az eget is és a poklot is, mire révbe ért, otthonra talált Vezsenyben, egy mutatós ikerház egyik felében, ahol egyedül neveli négy lányát és egy szem fiát. A nagy családnak még akad egy érdekessége: az, hogy a kicsik kivétel nélkül ikrek. Az első két csemete 1992. július 23-án érkezett. Elsőnek Bettina, majd öt perc teltével Krisztián. A felnőttek viszonya úgy alakult, hogy az édesapjuk nem tartja velük a kapcsolatot, ugyanakkor a gyerektartást fizeti. Telt-múlt az idő, a fiatalasszony életébe érkezett egy újabb szerelem, amelynek a következménye ismét terhesség. Csak éppen 1997. február 12-én Szolnokon már három kisasz- szony: Regina, Donna és Szabina növelte a létszámot. Szóval, két szülésből öt egészséges gyerek, nem semmi! Meg is mondta a szülész főorvos: maga, fiatal- asszony, nyolcvan százalékban mindig ikreket fog szülni. Erre ő imigyen felelt: - Elég volt már a születésekből, doktor úr, mert ennyi kicsi felnevelése nem semmi! Bizony nem semmi, főleg úgy, hogy a hármas ikrek édesapja sem vállalta szép kicsinyeit, igen ám, de ennyi gyereket egyedül f ;ondozni, nevelni nagyon nehéz, gy került be Andrea a tiszasülyi anyaotthonba, mint nagycsaládos családfenntartó. Az édesapja mindvégig mellette volt, és most is jó vele a kapcsolata, akár a fiútestvérével. Sajnos Andi édesanyja meghalt. Elsuhant néhány év benn az otthonban. Ahol jó volt, mert fűtöttek, főztek rájuk, külön szobában élhettek. Igen ám, de ahogyan nőttek a kicsik, egyre szűBálint Andrea és öt kisgyermeke palacsintasütés előtt kebb lett a szoba. Végre, 2001 októberében nagy öröm érte őket. Vezsenyben építettek egy csodálatos ikerlakást, és a polgármester úr olyan családokat keresett ebbe az állami segítséggel létesített házba, akik ugyan nagycsalá- sodok, de normálisan, szépen élnek. így esett a választás Bálint Andreáékra. 2001. október 6-a gyászos ünnep a magyar történelemben, az aradi vértanúk napja, de az ő életükben kisebbfajta csodának számított, hogy végre olyan lakásba költözhettek, amelyben fürdőszoba, konyha van és két szoba, ahol csak ők élhetnek. Ráadásul a lakást teljesen berendezve kapták. Andrea jelenleg főhivatású édesanya, és a havi bevételük mindennel együtt kilencvenezer körüli. Fizetnek lakbért is, meg fizetik a rezsit. Az anya naponta főz, mert ez a legfinomabb, a legolcsóbb. Mindig az kerül az asztalra, amit a gyerekek kérnek. Ottjártunkkor borsóleves és palacsinta volt az étrenden. Az utóbbiból megszámlálhatatlan darab, kakaóval, lekvárral bélelve. A nyarat együtt töltik, csak a két nagyobbik iker utazik el augusztus 13-án a Balatonra nyári táborba. A hármas ikrek nagycsoportos óvodások, jövő ősszel nekik is becsengetnek. A család részt vesz minden helyi iskolai, önkormányzati rendezvényen, havonta jön a nagyapa, vagy ők mennek hozzá. Meglátogatták már a sülyi otthont is, ahová Csordás Marika intézményvezető hívta őket. Jól érzik magukat Vezsenyben, az önkormányzati lakásban, becsben tartanak mindent. Évente újítják fel a szerződést, és Andrea azután is, ha letelik a főhivatá- j sú anyasága, szeretne a faluban j maradni. Ott, ahol sokan és sokat [ segítenek nekik. Egyedül Kriszti- | án morgott egy kicsit az orra alatt, tízéves kora minden férfiúi tapasztalatával. — Sok baj van ennyi nővel, tessék elhinni. Olykor csúfolódnak, de lerendezem őket.- Máskor meg mi téged — vágott vissza a legnagyobb lány. Hiába, már csak ilyen a férfisors, ha egy családban sokszoros a női túlerő. Azért Krisztián azt is megsúgta, büszke arra, hogy eny- nyi szép lánytestvére van. Pontosabban fogalmazva, négy is... D. SZABÓ MIKLÓS A hangszerek avatott mestere Egy hangszer-restaurátor számára elvileg a hegedű vagy éppen a brácsa csupán egy javítandó munkadarab. Azért ha egy több száz esztendős hegedűvel „fut össze” az ember, akkor már megváltozik ez a szemlélet. Szolnok Lakai Zoltán nem is olyan régen megyénk egyetlen komolyabban jegyzett könnyűzenei együttesének, a Lady Machbetnek volt a gitárosa. A kemény metálzene azóta csak hobbi, mellette egy-két komolyzenei darab megírására, színdarabok megzenésítésére, na és persze restaurálásra is futja energiájából Zoltán vonós hangszerek tucatjait javítgatja meg évente. A zeneiskolások által nyúzott zeneszerszámok toldozása-foldozása tulajdonképpen ujjgyakorlat, de amikor egy igen nagy értékű darab kerül a kezei közé, bizony a külvilág kikapcsolódik azon nyomban. — Akad néha ilyen élményem - emlékezett a restaurátor-zenész. - Nem is olyan régen egy négyszázezer forintos gitárt kellett javítanom, bizony folyt rólam a víz, nehogy valamit elrontsak. De volt már a kezeim között több évszázados hegedű is, ami szintén nagyon érzékeny és értékes szerkezet. A restaurátor számára nem kötelező, hogy jó zenész legyen. Akkor sincs gond, ha egyáltalán nem konyít a zenéléshez.- Ez önmagában még nem baj, hiszen csak egy fából és fémből készült szerszámot kell megjavítani, kipótolni szükség esetén. Az alma ebben az esetben sem esett messzire a fájától, lévén Zoltán az édesapjától tanulta a mesterséget. Ő azonban nem csak szerkezetileg lett nagy ismerője a hangszereknek, hanem a játékot is magas fokra művelte. Ma a Szigligeti Színház zenekarának, valamint a Szolnoki Filharmonikusoknak is tagja. Nagy sikerrel mutatták be Kapolcson és Szolnokon is a Boldogság oratóriumát, valamint a Pedrollo című nyári színházban játszott darabot, melynek zenéje szintén az ő nevéhez fűződik.- Elkészült egy új szimfóniám, amelynek a Hunnia nevet adtam. A tervek szerint augusztus 20-án adnánk elő. Addig is van bőven munkám, a Nottingham együttessel a kapolcsi Művészetek Völgyében lépünk föl, ahol tavaly is nagy sikert arattunk. RE 2002. Júuus 13., SZOMBAT ■■■ Nézőpont VALKÓ MIHÁLY A színház: ünnep Szokás volt hajdanán, hogy miután becsukta kapuit a színház, véget ért az évad, a krónikás mintegy búcsúzásképp afféle mérleget készített a látottakról, megkísérelte értékelni tömören a történteket. Megtehetné most is, ám úgy ér- .......... ze m-vélem, nem volna különösebb értelme. Nemcsak azért, mert jócskán távol vagyunk már a kapuzárástól - figyelmünket is inkább a jövő felé, az új szezonra fordítjuk -, de azért sem, mert mit is tehetnék e summázásban: beszámolhatnék újfent jeles munkákról, amit megtettem az év során, megemlíthetném netán panaszaimat, szólhatnék erényekről és hibákról, ám alighanem ismételgetném magamat. Helyette más foglalkoztat engem, és ez jóleső izgalommal tölt el, ez pedig az az örvendetes tény, melyet - úgy vélem — leszögezni érdemes. Hogy tudniillik a kultúra általában tapasztalható pangása idején van egy művészet, a színházé, amely minden jel szerint, lásd a látogaMegőrződött a közös “S°von“e“,”bst együttlét felszabadító varázsa nem csak Szolnokon, itt, e tájon, de általában másutt sem. Éppúgy divat maradt színházba járni — jó értelemben -, akárcsak azelőtt, évtizedekkel vagy még régebben. Az a hely továbbra is, ahol megőrződött a közös együttlét felszabadító varázsa. Van-e annál bizsergetőbb látvány, mint amikor például a nézőtéren egyszerre gyulladnak ki az öröm apró tüzei! Ünnep a színház, míg viszont mások, akár a film, a mozi, bizony elvesztették ezt a fajta rangjukat. Ma is sikk részt venni akár a főpróbán, vagy megjelenni egy-egy bemutatón, s ezek az alkalmak mindig képesek kiemelni bennünket, a nézőket a hétköznapok szürkeségéből. Mert a Szigligetiben is nem olcsó portékával, olcsó élvezetekkel igyekeznek kedveskedni nekünk, ily mód hajhászni a közönség kegyeit, hanem értékes és igényes előadásokkal. És itt sorolhatnám az elmúlt évadból is akár a klasszikusokat, Gogolt, Arthur Millert, Háy Gyulát, de az egyéb, könnyedebb hangvételű programokra is áll a fokozott igényesség. Es még valami. Ezúttal nem csak egy évadtól búcsúztunk el, véget ért úgymond a Vass Lajos-korszak is, és megállapíthatjuk - ennyit akár mérlegként -, hogy a távozó direktor idején a Szigligeti képe nemhogy rozsdásodott volna, de még fényesebbek is lettek aranyló színei, a tartalmi színesedés - nagy színházi előadások mellett kísérletező szobaszínházi esték, irodalmi programok, Kanapék és a többi -, mindez jót tett neki. Bizony elképzelni is nehéz, mi lenne, ha ősszel nem nyílnának meg Thália szolnoki templomának kapui. Hál’ Istennek, ilyen veszély nem fenyeget. Lovagias ajándék Németországból A frankfurt-würzburgi „Clan”, megerősítve a kép bal oldalán látható magyar zsoldos vitézzel, Végh Sándorral fotós a szerző Tiszafüred A városban már harmadik éve szívesen látott vendégek azok a Frankfurt melletti Würzburgból érkező németek, akikről kiderült, hogy elkötelezett hagyomány- ápolói a német lovagkor értékeinek. A település és a Tisza-tó szeretete egyfajta hálájaként is felfogható az, hogy a Németországban évente legalább tizenkét lovagi várjátékon részt vevő csoport néhány tagja a „Halasnapok” idején is bemutatkozik. A füredi lovagi delegációtól megtudtuk, hogy öt éve alakították meg a Clan MacKean hagyományőrző csoportot. Érdekesség, hogy az alapító, William Earl of MacKean egyenes ági leszármazottja a 13-14. század környékén Skóciából Németországba települt dinasztiának. A lovagrend férfi tagjai - Bernd Cremer és Uwe Becker - elmondták, hogy a 12—13. századbéli lovagi erkölcsi értékek korhű jellegű ápolása egyfajta szórakozást is jelent, másrészt kiváló alkalom arra, hogy a gyerekekkel és a fiatalokkal megismertessék hazájuk történelmét. Úgy is, hogy időközben életben tartják a korábbi ősi mesterségeket. Ezt erősítették meg a hölgyek - Simone Gerlach és Claudia Henn —, akik az egyébként húszfős lovagi csoport várjátékai idején korabeli szőtteseket és valódi lovagkori étkeket is készítenek. A németek lovagias ajándékát egyelőre a fesztiváli kosztümös, korhű jelmezes felvonulás jelenti, de jövőre a teljes csoport fogja bemutatni a lovagkori életet s a hozzá tartozó harci játékokat Tiszafüreden. Az 1700-as években készült hegedű javítása Lakai Zoltánnak Is komoly kihívás FOTÓI CSABAI ISTVÁN P.M.
