Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-07 / 131. szám

Ik 2002. Június 7., péntek KÉK TÜKÖR 9. OLDAL Bűn a számítógépen Budapest A számítógépes bűnözés kategóriában a kilencvenes évek során új bűncselekmé­nyek jelentek meg. Ide tartozik a szerzői jogok megsértése, a számítógépes csalás, bankkártyával való visszaélés, bankkár­tya-hamisítás és a fedezetlen bankkártya felhasználása - tudtuk meg Varga Zs. Andrástól, a legfőbb ügyész helyettesétől. A felderített cselekmények száma évről » évre nő. A számítógépes csalással okozott kár 1996-ban több mint 36 millió forint volt, míg négy évvel később már 66 millió forint. A bankkártyával való visszaéléssel okozott kár hat évvel ezelőtt mindössze 600 ezer forint volt, míg 2000-ben már több mint 191 millió forint. Ezek a szá­mok is jelzik, hogy az összbűnözésen be­lül a számítógépes bűnözés aránya jelen­tősen nő. A komputeres csaláson belül a legelter­jedtebb módszer a távbeszélő szolgáltatá­sok hamis igénybevétele, a rendszer üze­mének megzavarása vagy adatok lopása, illetve a vírusok terjesztése. A rendszerek­be való behatolás oka leggyakrabban bosszú vagy munkahelyi konfliktus. A számítógépes bűncselekmények fel­derítését olyan tényezők is nehezítik, amelyek klasszikus bűncselekményeknél fel sem vetődnek: az elkövetők nem hagy­nak maguk után nyomot. Továbbá gondot jelent, hogy a számítógépes visszaélések technikai leírásai megjelennek az inter­neten is, így bárki kipróbálhatja azokat. PRIVACSEK ANDRÁS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig MEDENCEVESZÉLY. Életveszélyessé vált az a 800 köbmé­teres nagy vízmedence, amelyet a Puskás Ferenc Stadion melletti Sportszigeten állítottak fel. A medence oldala a víz nyomásától kipúposodott és a fém tartószerkezetek meggör­bültek, ezért a Sportsziget eseménysorozat rendezői a tűzol­tóság segítségét kérték. A pénteken kezdődő sportrendez­vény egyik érdekes látványossága lett volna a vízmedence, amelybe egy 15 méter magas sáncról ugráltak volna be a sportolók. Mn KÍGYÓFOGÁS. Mérges kígyót fogtak Cegléden egy óvoda tőszomszédságában csütörtökön. A veszedelmes hüllőt a Csi­perke téri óvoda közelében fedezték fel. A szakemberek sze­rint feltehetően egy magánszemélytől került az utcára a ve­szélyes állat. A hátsó méregfogas, Magyarországon nem ős­honos hüllő, úgynevezett macskakígyó, főleg madarakra va­dászik. MTI HULLA. Emberi testrészeket találtak szerdán a főváros XXII. kerületében. Járókelők három emberi lábfejet fedeztek fel egy szeméttelep közelében. A rendőrség a helyszínt le­zárta és megkezdte átvizsgálását, mti CSALÓ. Akciósok fogták el a budapesten azt a férfit, akit csalás alapos gyanúja miatt köröztek. Ugyancsak igazoltatás nyomán állították elő M. Tiborné 51 éves budapesti lakost, aki ellen a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt elfogatóparancsot adtak ki korábban, europress HAMISÍTÁS. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság hamis pénz kiadásának alapos gyanújával indított eljárást egy 24 éves nő ellen, aki 4-én délelőtt Tiszalök több boltjában egy tízezer forintos bankjeggyel akart fizetni. A rendőrök előál­lították a nőt, aki azt állította, hogy elégette a tízezrest, amit a nyíregyházi piacon visszajáróként kapott. Europress LEFÜLELT PANCSOLÓ. Több mint 17 ezer liter szeszt foglalt le a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság „borkommandója” egy kiskőrösi családi háznál. A bejelentés alapján indult ellenőrzés során fel­merült a gyanú, hogy T. Pál - 29 éves - helybéli lakos nem rendelkezik szeszadóraktári engedéllyel, de ennek ellenére a házban alkoholos italokat gyárt. A rendőrök lefoglalták a borseprűt és az ebből kipréselt anyagot. Ha bebizonyosodik, hogy a szeszt ő állította elő, úgy a férfit akár 50 millió forint feletti jövedé­ki bírsággal sújthatják. Ez azt jelentené, hogy a feltételezett csaló többet vesztene az üzleten, mint amennyi hasznot remélhetett. ____________________________________________fotói banczik Róbert Ha rminc év a rablóknak Kútba dobta áldozatát Szeged Összesen 30 év fegyházbüntetés­re ítélte az öt évvel ezelőtti rúzsai postafiók kirablásával vádolt öt férfit a Szegedi Városi Bíróság el­sőfokú nem jogerős ítéletében. A vádirat szerint Szilágyi László és négy társa 1997. december 19-én reggel hárman álarcban és sísap­kában behatoltak a hivatalba, hogy megszerezzék a páncél- szekrényben lévő hétmillió forin­tot. A páncélszekrény ajtaja tíz­perces késleltetés után lett volna nyitható, addig a rablók megsze­rezték a kasszában lévő 526 ezer forintot. Mialatt várakoztak, az egyik alkalmazottnak sikerült ér­tesítenie a közelben lakó körzeti megbízottat. A rablóknak mégis sikerült elmenekülniük. Az ügy két szereplője fél évvel később egy szegedi cég telephelyét pró­bálta meg kifosztani, ezt azonban sikertelenül. A szabálysértés és megalapo­zatlanság miatt újból lefolytatott eljárásban első fokon külön-külön többéves fegyházbüntetést és köz­ügyektől való eltiltást kapott az öt vádlott. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek. mti Játsszon Albert Flóriánnal és az Arallal, és nyerje meg az 1.000.000 forint értékű Arai Privát Chipkártyák vagy az adidas VB-ajándékok egyikét. Részletek a töltőállomásokon Több, mint szuper. 22 éves unokaöccse ölte meg azt a 68 éves kiskorpádi asz- szonyt, akinek holttestét a háza udvarán levő kútban találták meg. A fiatalember megfojtotta az idős nőt, majd a tetemet úgy próbálta eltüntetni, hogy a kútba dobta. Kiskorpád A rendőrségre május 30-án érke­zett bejelentés arról, hogy az idős asszony holttestét megtalálták a kútban. Eltűnésére úgy derült fény, hogy lánya és unokája kereste az áldozatot, átkutattak mindent, kérdezősködtek, míg végül a kút mellett meglátták az idős asszony fél pár cipőjét. Az elsődleges szemle során bűncse­lekményre utaló jelet nem talál­tak, a rendőrség így rendkívüli haláleset miatt államigazgatási el­járás keretében indított vizsgála­tot. A néhány nappal későbbi igazságügyi orvos szakértői bon­colás azonban megállapította: nem baleset, hanem bűncselek­mény történt, a szerencsétlen asszonyt megfojtották, s azután hajították a kútba. A nyomozás során egyre több adat utalt arra, hogy a gyilkosság­hoz köze van az áldozat 22 éves unokaöccsének, aki az idős nő szomszédjában lakott. A fiatal­ember tanúkénti meghallgatása során még azt vallotta, hogy má­jus 29-én este családi összejövetel volt náluk, amelynek során meg­lehetősen nagy mennyiségű bor is elfogyott. Állítása szerint haza­kísérte a szomszédba nagynénjét, s hogy ezután mi történt, azt nem tudja... Vallomásában azonban több gyanús mozzanat is volt, például hogy időszerűen nem tudta felvázolni a történteket, így ezen a ponton nem lehetett ösz- szeegyeztetni vallomását a többi tanú által elmondottakkal. A poli- gráfos vizsgálat végül egyértel­műen azt mutatta, hogy a fiatal­ember nem mond igazat. Gya- núsítottkénti meghallgatása so­rán már beismerő vallomást tett: elmondta, hogy hazakísérte nagynénjét, ám összeszólalkoz­tak, mert az idős asszony szidal­mazni kezdte unokaöccse édes­anyját. Az ittas fiatalember a föld­re döntötte és fojtogatni kezdte az asszonyt, s már csak arra eszmélt fel, hogy az idős nő nem mozdul. Maga is megrettent tettétől, ezért megpróbálta eltüntetni a holttes­tet, amelyet a ház melletti kútba dobott. A fiatalembert a rendőrség em­beröléssel gyanúsítja és kezde­ményezték előzetes letartózta­tását. JAKAB EDIT Izgatás Budapest Vádemelési javaslattal fordult a Központ Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden az ületékes kerü­leti ügyészséghez ifj. Hegedűs Lórántnak, a MIÉP alelnökének tavaly a párt XVI. kerületi Ébresz­tő című lapjában írt cikke nyo­mán, közösség elleni izgatás bűn­tette miatt. Borbély Zoltán, a Fővá­rosi Főügyészség szóvivője tegnap megerősítette: ifj. Hegedűs és a fele­lős szerkesztő Metes György ellen élt vádemelési javaslattal a nyomo­zó hivatal. A vádemelésről a kerüle­ti ügyészség dönt. A magánszemé­lyek feljelentése alapján tavaly szeptemberben megindult nyomo­zás kiterjedt arra is, hogy az inkri­minált írást hosszan idézték a Pan­non Rádióban, illetve védelmébe vette a Magyar Fórum című hetilap Magyar szemmel című rovatának egyik írása is. A közösség elleni iz­gatás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A M1F.P XVI. kerületi Ébresztő című lapjában tavaly megjelent Keresztyén Magyar Állam című írásában ifj. Hegedűs egyebek kö­zött azt írta: ...a galíciai jöttmen­te k hada... nácikat is nem egyszer megszégyenítő fasiszta módsze­rekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemze- tieskedve, hol kozmopolitán még egyet rúgni a magyarba... Rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled! ”._______mti n Kamat P 2,75%*"t0' Lakáshitelek első kézből A HVB Bank teljes körű szolgáltatásaival és szakértelmével biztosítja Önnek, hogy ingatlan vásárlása esetén kedvező kamattal juthasson államilag támogatott hitelekhez. *éves kamat +2% éves kezelési költség (egyéves kamatperiódus) További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu Melyik bűnk qondolk HVB Hungary/

Next

/
Thumbnails
Contents