Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-24 / 145. szám

4. OLDAL SZÁMÍTÁS TECHNIKA 2002. Június 24., hétfő K Kínában bezárják az internetkávézókat Egy internetkávézó leégett, de a többi is becsukhatja a boltot A hatósági közlemény szerint Kína ezen­túl nem támogatja az internetes vendég­látóhelyek kialakítását, sőt minden ilyen kávéházat és üzletet bezárnak. Liu Csi pekingi polgármester egyben bejelentet­te, hogy az elkövetkezendő 3 hónapban tűzvédelmi szempontból átvizsgálják a 10 milliós város minden épületét. Vasárnapra virradóra tisztázatlan körülmé­nyek között egy kávéházban tűz ütött ki, melynek következtében huszonnégy ember meghalt és további 13 sérüléseket szenvedett, ezért a kormány úgy döntött, hogy Kínában végleg bezárják az internetes kávéházakat. A kínai kulturális minisztérium korábban hozott intézkedései nyomán a tinédzserek az intemetkávézókat kizárólag tanítási szünet­ben látogathatták, és maximum 3 órát tölthet­tek a világhálón, ahol csak az engedélyezett oldalakat böngészhették. Este 8 után Kínában tilos volt az interneten szörfözni. Az ügyben kiadott közlemény szerint Pe­king 2400 internetkávézójából csak 200 ren­delkezik a tevékenység végzéséhez elenged­hetetlen hivatalos engedélyekkel. Mivel azon­Intemetkávézók itthon A hazai kávéházak közel fele Budapesten, a többi pedig elsősorban a vidéki nagyvá­rosokban nyitotta meg kapuit. Az inter­netkávézók legtöbbje már működő vendéglátóipari egységekben található, ám a könyvesboltokban üzemelő inter­netkávézók megjelenése sem teljesen újkeletű. A tapasztalatok szerint az inter­netező vendégek hosszabb időt töltenek ezeken a helyeken mint a hagyományos vendéglátóhelyeken, s a visszatérő vendé­gek aránya is jóval magasabb. ban a kínai háztartásokban továbbra sem jel­lemzőek a számítógépek - nagy népszerűség­nek örvendenek az ilyen vendéglátóhelyek. Ezért a hatóságokat megkerülve a kávézók ti­tokban, zárt ajtók és ablakok mögött kínáltak internet-hozzáférést vendégeik számára. A va­sárnap hajnali tüzeseméi a kávéház ablakai szintén zárva voltak, így a túlélők a mosdó ab­lakán menekülhettek ki a szabadba. Az internetes kávéházakat üzemeltető vál­lalkozásoknak nincs lehetőségük a kormány lépésével szemben cselekedni, így kénytele­nek lehúzni a rolót. Hírek MEGJELENT AZ ORACLE9I adatbáziskezelő kettes verziója, amelyet közel egy hónap alatt már több mint 11 ezren töltöttek le az Oracle Technology Network webhelyéről, új funkci­ókat és lehetőségeket kínál a nagyfokú rendelkezésre állás, az üzleti adatelemzés és az XML tá­mogatása terén. Az Oracle9i ket­tes változatának a korábbi verzi­óhoz képest teljesítménye és fel­ügyelhetősége is számos téren javult. Az Oracleúi Database Release 2 már megrendelhető az összes támogatott platformhoz, a UNIX-hoz, a Linuxhoz és Windowshoz is. ' telefonos^ HIRÍJETÉSFÉŰ/ÉTEL 56/^16-716 s. / Mobilra költünk a legtöbbet Háztartásonként tízezer forint jut telekommunikációra Havonta bruttó 10 ezer forintot költ telekommunikációra egy magyar család, mutatta ki a BellResearch és Think Consulting a lakossági szegmens vizsgálatával kibővített Magyar Infokommunikációs Jelentés legfrissebb számában. A családtagok kiadásaival is számoló vizsgálat szerint a költségek legnagyobb hányadát összességében már a mobil­kommunikáció képezi (44%), a vezetékes telefonra fordított ki­adások mindössze egy száza­lékkal kisebb arányt képvisel­nek (43%). A kábeltelevízió ha­vi díjai a telekommunikációs költségek egytizedét adják, míg az internet előfizetési díjak az összkiadásoknak alig 2%-át érik el. Az összes háztartás 75%- ában van vezetékes telefonvo­nal, ezekben átlagosan 5800 fo­rintot költenek el a telefonálás­ra, a háztartástagok összesített mobilkiadásai 4890 forintra be­csülhetők havonta. Ez utóbbi érték azonban az elemzők sze­rint a valóságban magasabbak - a mobilköltségek megközelít­hetik a kiadások felét is, mivel a megkérdezettek jellemzően alulbecsülik a családtagjaik ki­adásait: különösen a feltöltőkártyás konstrukcióval rendelkezőkre igaz ez (a mobil- használók 74%-a), akik nehezen tudják kiadásaikat nyilvántar­tani. Az összes háztartás 49%-a fi­zet elő valamely kábeltelevízi­ós szolgáltatásra, az előfizetők havonta átlagosan bruttó 2140 forintért nézik az előfizetett te­levíziós csatornákat, bár az elő­fizetők több mint fele (54%) kétezer forintnál kevesebbről szóló számlát kap kézhez. A fizetős internetszolgálta­tást igénybe vevők havonta át­lagosan kb. 5700 forintot fizet­nek internetszolgáltatójuknak, amely nem tartalmazza a tele­fonköltségeket. Egy átlagos előfizető inter­netezési költségei a szakértők szerint ennél alacsonyabbak, mivel az Internet szolgáltatás előfizetési díja a korlátlan használatot biztosító és forgal­mi díjat is tartalmazó széles sá­vú hozzáféréssel rendelkezők esetén (az otthoni internetkap­csolatok kb. 10%-át adják a DSL és kábelTV előfizetések) lénye­gesen magasabb, így felfelé húzzák az átlagot. ÁLLÁSHIRDETÉS A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal várja munkatársak jelentkezését az alábbi köztisztviselői álláshelyekre: Hatósági főosztály -1 fő Feltételek:- Tudományegyetemen szerzett jogi diploma vagy a közgazdaság-tudományi és államigazgatási egyetemen szerzett igazgatás-szervezői oklevél. Pénzügyi főosztály -1 fő Feltételek:- Egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban, alapképzés keretében szerzett szakképzettség Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. vonatkozó rendelkezései alapján. Az álláshelyek betöltésénél a jogi vagy közigazgatási szakvizsga, továbbá a közigazgatási gyakorlat előnyt jelent. A jelentkezésnél 1 db kézzel Írott önéletrajzot is be kell nyújtani. Jelentkezési határidő: 2002. július 1. Az álláshelyek azonnal betölthetők. Érdeklődni lehet: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalban (Szolnok, Kossuth L. u. 2.), Nagy Rusztem főosztályvezető-helyettesnél szemé­lyesen vagy az alábbi telefonszámon: 56/511-938. _________________________________________________S7%2­Bő r autó-üléshuzatokat gyártó amerikai vállalat új szolnoki gyára, nagy felelősséget viselő, ugyanakkor nagyfokú önállóságot élvező fiatal irányító csapatába keresünk MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MENEDZSERT (bőrfeldolgozás). Feladata az ISO 9000 és QS 9000 minőségbiztosítási rendszerek felállítása, koordinálása, fejlesztése, karbantartása, a problémák konstruktív megoldása. Ideális pályázónk felsőfokú szakirányú végzettséggel, ISO 9000 és QS 9000 ismeretével, nagyipari cégnél hasonló beosztásban szerzett 3-5 éves gyakorlattal, jó együttműködő készséggel, magas szintű angolnyelv-tudással (szóban és írásban) rendelkező műszaki szakember. Autóipari tapasztalat, VDA6.1 és ISO/TS16949 ismeret előnyt jelent. Kérjük angol és magyar nyelvű önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítvány-másolatokkal az alábbi címre küldje: Eagle Ottava Hungary Kft., 5004 Szolnok, Pf.: 34 Többen szörföznek otthonról Szívesebben ülünk a saját gépünk elé A múlt év második félévében már 400 ezren interneteztek ott­honukból, a Netsurvey által évente elkészített iBasic kutatás 2001. év végi adatai szerint. A felmérés alapján az internet­használók száma 1 millió 32 ezer, tehát az otthonról inter­netezők ennek nagyjából 40%-át teszik ki. E csoport néhány tulaj­donságában szignifikánsan eltér a munkahelyen, iskolában inter­netezőktől: elmondható, hogy az információszerzés számukra kiemelkedően fontossá vált, első számú információforrásuk az internet. A hagyományos sajtót felvált­ja az interneten való keresés, amelyet az is megerősít, hogy érdeklődésük a számítástechni­ka, az utazás, a gazdasági és a politikai hírek felé mozgatja őket. Akik otthonról inter- neteznek, azok összességében két és félszer annyit ülnek a hoz­záféréssel rendelkező számító­gépük előtt, mint a többiek. Át­lagosan több mint heti 10 órát, jellemzően egyenletesen eloszt­va, naponta, vagy kétnaponta. Az otthonról szörfözők többsé­ge 30 évesnél idősebb, 64 száza­lékuk férfi. Eagle Otlawa. UC Bőr autó-üléshuzatokat gyártó amerikai vállalat szolnoki gyárába keresünk új kollégákat a következő pozíciókba: MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI ASSZISZTENS Feltétel: számítógép felhasználói szintű ismerete, hasonló munka­körben, lehetőleg nagyipari cégnél szerzett gyakorlat, angolnyelv­tudás. Ellátandó feladatok: a cég minőségbiztosítási rendszerével kap­csolatos dokumentáció koordinálása, a minőségbiztosítási osztály adminisztratív munkájának segítése. KÖNYVELŐ Feltétel: mérlegképes könyvelői végzettség, számítógép fel­használói szintű ismerete, hasonló munkakörben - lehetőleg nem­zetközi cégnél szerzett-gyakorlat. Az elbírálásnál előnyt jelent: anao\me\\i-tudás. SENIOR ACCOUNTANT (számviteli főmunkatárs) Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, számítógép felhasználói szintű ismerete, hasonló munkakörben - lehetőleg nemzetközi cégnél szerzett-gyakorlat, angolnyelv-tudás. RECEPCIÓS Feltétel: számítógép felhasználói szintű ismerete, hasonló munkakörben - lehetőleg nemzetközi cégnél szerzett gyakorlat, jó szervezőkészség, az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Kérjük angol- és magyar nyelvű önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítvány-másolatokkal a pozíció megnevezésére hivatkozva az alábbi címre küldje: Eagle Ottava Hungary Kft., 5004 Szolnok, Pf.: 34. A MIC00P Szövetkezet eladja Jászberény, Táncsics M. u. 11., Bercsényi út 20. és Bercsényi út 18. sz. által határolt, 2458 m2 területen fekvő ingatlan együttesét. Az értékesítés feltételeiről érdeklődni lehet a szövetkezet Igazgatóságinak elnökénél, Jászberény, Táncsics M. u. 11. sz. alatt, vagy az 57/412-970-es telefonon. HIRD£T£$f£LV£T£L MUNKANAPOKON sM MM tej SZOLNOK, Kossuth tér 1. I. sz. IRODAHÁZ General Service Járműjavító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Szolnok, Nagysándor J. u. 24. TelJfax. 56/371-105,370-612 E-mail: general@general.hu Szolgáltatásaink:- haszongépjárművek teljes körű szervizelése,- diagnosztikai vizsgálatok,- futómű beállítás,- tachográfok beszerelése és illesztése,- műszaki és környezetvédelmi vizsgáztatás,- karosszériás munkák, festés, fényezés,- gépjárművek kézi és gépi mosása. Kunszentmárton, Végh u. 11. TelJfax: 56/461-314, 560-292 IVECO márkakereskedés és márkaszerviz Új és használt gépjárművek értékesítése Tel.: 56/515-126 E-mail: dgsiveco@axelero.hu «Néplap i55i»iMm Wwtffámrflg0Ml 7.30-16 óráig a 80/200 •88279-

Next

/
Thumbnails
Contents