Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-21 / 143. szám

6. OLDAL MÜVE SZBEJARO 2002. Június 21., péntek KELLEMES PIHENÉST! Kellemes nyári pihenést kívánunk minden nézőnknek. Várjuk Önöket a következő évad előadásaira.____________a szigligeti színház társulata Szikora János az új direktor- Fel tudná idézni, mi volt a legelső gondola­ta akkor, ami­kor Vass Lajos felkérte a szolno­ki teátrum igaz­gatói teendőinek ellátására? — Azt hi­szem az, hogy vajon nem leszek-e nagyon egyedül. Ma már tudom, hogy vidéken színházat nem lehet jól vezetni anélkül, hogy valaki annak az életközösségnek nem lenne a tagja, ahol a színház működik. En­nek hiányában csak egyfajta folyamatos vendégpozíciót foglalhat el az ember, ami­nek persze megvannak a maga előnyei, de mégsem tud igazi gazdája lenni a társulat­nak. Ezért is jelentett számomra igen sokat Vass Lajos szolnokisága. A kérdésre adott válasz a magam számára persze az volt, hogy igen, egyedül leszek, ebből követke­zik az első számú feladat: megszüntetni az egyedüllétet. Jelenleg ennek a stratégiáján dolgozom. Szeretném ezt az egyszemélyes vezetői helyzetet munkatársaimmal a lehe­tő legpraktikusabb és legjobban működő módon megosztani.-Azon számára egyáltalán nem ismeret­len terep Szolnok, hiszen az elmúlt évtized számos emlékezetes rendezése az ön nevé­hez fűződik, gondoljunk csak a Táncdalfesz­tiválra, a Doktor Zsivágóra, a Legenda a Va­rázsfuvoláról vagy legutóbb az Amadeus em­lékezetes sikerére.- Ennek ellenére ha Szolnokra gondolok, elsősorban a szolnoki társulat jut eszembe és néhány lelkes színházbarát... a várost azonban igazából mégsem ismerem. Az el­következő időszak feladata lesz, hogy ez az ismeretség elmélyülhessen.- Mekkora a mozgástere az újonnan kine­vezett igazgatónak a következő ciklus végéig? — Szerintem éppen megfelelő. Vass Lajos oldalán tapasztalhattam meg, hogy a szol­noki emberek, ha a színházról esik szó, nyi­tottak, figyelmesek és segítőkészek lesznek. Ez olyan bázis, amire bátran lehet támasz­kodni.- Hogyan ajánlaná be a közönség szá­mára a soron következő évadot? — Reményt és vigaszt szeretnénk nyújta­ni az embereknek. Színházi alkotóként számomra ma már ez a két dolog a legfon­tosabb. A nézőknek, szerintem ma erre van leginkább szükségük. Ez a remény és vi­gasz nyilvánul meg akkor is, amikor nevet­nek egy vígjátékon, akkor is, amikor felhőt­lenül szórakoznak az operetten, és akkor is, amikor egy-egy mélyebb dráma után gondolkodóba esve hagyják el a színházat. EZÜST KALAPÁCS DÍJ 2002. A 2000/2001-es színi évadban a Szigligeti Színház díjat alapított a színház láthatatlan háttérmunkásai önfeláldozó munkájának elismerése, elismertetése céljából. Az Ezüst Kalapács-díjat, melyet a tavalyi évben Cserta Miklós szolnoki tanár, ebben az évben pedig egy szegedi ötvösmester készített el, a teljes tár- sulat titkos szavazással idén Tóth Ferenc hangosítónak ítélte. ■ Nekivágtunk egy útnak Mertz Tibor színész és Bodor Johanna koreográfus tavaly óta a Szigligeti Színház tagja. Bodor Johanna jelenleg Ame­rikában van. Távollétében férjével beszélgettünk arról, hogyan érzi magát a család az első itt töltött évad végén. — Szokványos dolog az, hogy egy művészházaspár gyermekeivel együtt elköltözik abba a városba, ahová mindketten szerződtek, gyakorlatilag feladva addigi éle­tüket? — Egyáltalán nem, de mind­kettőnk számára olyan szakmai ígéret volt a szolnoki, amiért úgy gondoltuk, érdemes sok mindent felvállalni. Pesü életünk ráadásul mindkettőnk elfoglaltsága miatt annyira bonyolulttá vált, hogy úgy láttuk, annak már a gyerme­keink látják a kárát. — Most gyakrabban látják őket? — Persze. Nyilván most is ren­geteg az elfoglaltság, de legalább reggel és délután együtt lehet a család. — Hogyan néz ki egy „átlagos” nap a Mertz-Bodor házaspárnál? — Egyikünk felkel reggel hét­kor, elkészíti a reggelit, elviszi a gyerekeket az iskolába, aztán ki­lenc óra felé felkelti a másikat (természetesen az pihenhet to­vább, akinek erre a színházi le­terheltség miatt nagyobb szüksé­ge van), majd bemegyünk a szín­házba, délelőtt próba, próba után ebéd, délután irány haza... — Este pedig előadás - gyak­ran mindkettőjüknek. Ki ellenőr­zi a gyerekek házi feladatát? — Szerencsére van egy fan­tasztikus segítőnk, Major Anna­mária, akinek ezen a téren na­gyon sokat köszönhetünk, de igen gyakran megesik, hogy a gyerekek kikészítik a leckéket az ebédlőasztalra, és amikor hazaé­rünk, átnézzük valamennyit.- Nagy törést jelentett a gyere­kek számára az új közeg?- Legnagyobb meglepeté­sünkre egyáltalán nem. Pedig na­gyon nehezen szántuk rá magun­kat, hogy megmondjuk nekik, hogy hamarosan új helyen fo­gunk lakni, új iskolába fognak Bodor Johanna, Mertz Tibor és az ikrek járni, új tanító néni fogja őket tanítani... erre mi történt? A hírre kivirultak, és izgatottan kérdez­getni kezdtek, hogy meséljünk arról a városról, hogy tényleg van-e ott egy nagy folyó... mi pe­dig megkönnyebbedve mesél­tünk. Kifejezetten örültek annak, hogy nyílik számukra a világ, és annak is, hogy abban az ismeret­len városban majd többet lehe­tünk együtt.- Milyen ez a világ - a szolno­ki- a szülők számára? Az évad­ban azt kapták, amire számítot­tak? — Részben. Mi Johannával ne­kivágtunk egy útnak, amire ben­nünket Vass Lajos kért fel, aki azt mondta, hogy erős szolnoki tár­sulatot szeretne építeni. Most igazgatóváltás előtt állunk, s no­ha mindketten jóban vagyunk Szikora Jánossal, még nem tud­juk, merre halad a továbbiakban a Szigligeti Színház. __________■ A Nemzeti Színház fiatalon el­hunyt tehetséges színész-rendező­je, Ivánka Csaba (1948-1996) emlé­kének ápolására a művész család­ja alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színművész, munkájának elismeréseként, el­nyerhesse az Ivánka Csaba-díjat. A népszerű fiatal színész 1974 őszétől volt a szolnoki társulat tagja, felejthetet­len alakításainak - Hlesztakov, Pinok- kio, Candide, Vojnyicev, Lucifer — sorát hagyta ránk emlékül. 1981 tavaszán Ulysses szerepében búcsúzott a Tisza- parti közönségtől. Szakácsi Sándort és Csemus Mariannt követően idén Mi­hály fi Balázs kapta meg az Ivánka Csaba Alapítvány díját. Mihályfi Balázs „régi” ismerőse a szolnoki közönségnek. 1992- 1994 között játszott színházunkban. A címszereplő volt Brecht: A házitanító cí­mű darabjában, Fodor Tamás rendezésé­ben. A Clavigóban, Goethe örökbecsű művében Carlost személye­sítette meg - egyéb színpa­di sikerei között, majd az Új Színházban láthattuk újra, ahová Székely Gábor hívta meg. Játszott a Vérnászban, a Don Jüanban, Szép Ernő Patikájában, A szecsuáni jólélekben.- Amikor Székely Gábor távozott az Új Színház éléről, én sem maradtam ott tovább. Debrecenbe hívtak, jó szere­peket kaptam, közben ven­dégszerepeltem Miskolcon is. Az elmúlt évadokban új­ra a szolnoki közönség ün­nepelhette Mihályfi Ba­lázst. Németh László: Bőd- Papp Zoltán, az Ivánka Csaba Alapítvány Kuratóriumának elnökségi tagja át- nárné című színművében adja a dijat Mihályfi Balázsnak ifjú Bodnár János szerepé­ben különösen nagy sikert aratott.- Sajnos személyesen nem ismertem Ivánka Csabát, de a színpadról igen. Nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam a nevét viselő szakmai díjat. Ez azért is értékes számomra, mert a társulat szava­zata alapján részesültem az elismerés- ben - mondta Mihályfi Balázs. ______■ Az elkezdett út folytatható Mihályfi Balázsé az elismerés Véget ért a 2002/2003-as kőszínházi évad, a napokban nyitja kapuit a Szolnoki Nyá­ri Színház, amely tavaly még új kezdemé­nyezés volt, de mára már hagyománnyá vált. Akár jelképnek is felfogható ez a pil­lanat: egymásba fonódik, egymásra épül a régi és az új hagyomány. Szeretném azt hinni, hogy élvezetes, tartal­mas kőszínházi évad áll mögöttünk. Mutat­tunk történelmi drámát, operettet, klasszi­kus vígjátékot és annak a fonákját, játszot­tunk Millert és volt ősbemutatónk is. A ma­gas művészi színvonalra a közreműködésre felkért, a magyar színházi élet élvonalába tartozó művészek - színészek, rendezők, tervezők - személye lehetett garancia. Úgy tűnik, jól dolgoztunk, a közönség ugyanis estéről estére megtöltötte a színháztermet. A végső cél ugyanis - érjük el rafináltan vagy egyszerűen, cigányzenével vagy prózá­val, táncshow-val, musicallel, operettel vagy ősbemutatóval — nos, a végső cél mi lehetne más, mint a közönség szeretete? Ez volt az a legfontosabb hagyomány, amelyet színház- igazgatói kinevezésem után feltétlenül foly­tatni kívántam, mert - kultúraszerető szol­nokiként is — úgy éreztem, csak ennek telje­sítése lehet az a biztos alap, amelyre színhá­zi elképzeléseimet építhetem. Építeni pedig akartam. A szemem előtt ugyanis egy nyitottabb, kezdeményezőbb, a helyi művészeti élet valós igényeire fogéko­nyabb, az országos művészeti vérkeringés­be jobban beágyazott, nemzetközi poron­don magát megmérettetni képes művészeti intézmény képe lebegett. Ennek érdekében hívtuk életre a Román Sándor Tánctársulat távozása után a Bodor Johanna vezette Mo­dem Tánctársulatot, amely már az első évad közepére látványos Carmen-fantáziá- val mutatkozhatott be. Életre hívtunk egy vadonatúj irodalmi-művészeti beszélgető­műsort, a Turczi István költő által sikerre vitt Szigligeti Kanapét. Rendszeres szerep­lői, gyakran megkerülhetetlen tényezői let­tünk a hazai színházi életnek, különösen ta­valy, amikor a Pécsi Országos Színházi Ta­lálkozón az utóbbi évtized legnagyobb szak­mai sikereként a legjobb rendezés és a leg­jobb jelmez díját hoztuk el az Amadeusszal. De említhetném az Ács János rendezte Ma- rica grófnő nagy sikerét a hazai operett fel­legvárának teltinthető Operettszínházban, vagy a Csiszár Imre által színpadra állított Háy Gyula: Isten, császár, paraszt című tör­ténelmi drámánk Thália színházbeli jelen­tős közönségsikerét. Ezek mind-mind csak kiragadott pillanatok két évad hömpölygő folyamából. Említhetnénk a nagy sikerű ki­állításainkat, például az Örkény Macskajá­ték szolnoki ősbemutató 30. évfordulója korszerűsítését, egy európai játszóhely ki­alakítását, hogy a Szigligeti Színház mar­káns profillal találhassa meg helyét a közös európai színház égisze alatt. Mit hoz a jövő? Először beszéljünk arról, ami bizonyosan tudható. Először is hoz egy változatos, a szakmai közfigyelmet bizonyo­san felkeltő, és nézőink igényeit reményünk szerint kielégítő évadot. Lesz egy európai és egy kontinensbemutatónk: Az eltűnt idő nyomában című Harold Pintér-adaptáció ugyanis ma Európában csak Angliában lát­tiszteletére rendezett tárlatot, melyre az író özvegye és az egykori előadás mára már sztárokká vált alkotói is eljöttek. A látványos rendezvények mellett gőzerővel folyt a lát­hatatlan munka. Fontos eredmény, hogy ez év tavaszától — az ország színházai közül negyedikként — a színházterembe telepített indukciós hangosítórendszernek köszönhe­tően a halláscsökkent színházrajongók is teljes értékű színházi élményt kapnak. Ugyancsak háttérmunka eredménye az az átfogó tanulmány is, amely lehetővé tet­te, hogy a városi önkormányzattal együtt pá­lyázzunk mintegy másfél milliárd forintos címzett állami támogatás elnyerésére. Ez az összeg lehetővé tenné a Szobaszínház felújí­tását, s a színházépület műszaki, technikai ható, az Alul semmi pedig - a magyar szín­ház legújabb kori történetében minden bi­zonnyal egyedülálló módon - alig két évvel a Broadway-premier után a Szigligeti Szín­ház bérletes közönsége számára lesz látha­tó. Ez a fajta s'iker is hozzájárul a színház presztízséhez. A közönség ugyanis szeretne büszke lenni a színházára. Tapasztalatokkal teli évad után most azt kellene mondani, hogy az eddig lerakott út­jelzőink mentén haladva, hagyománnyá vá­ló kezdeményezéseinktől erőt nyerve látha­tó az elérendő cél, s bár ez így igaz, a kije­lentés magabiztosságában ma inkább több a hit és a remény. A hité, hogy a társaimmal elkezdett út folytatható, s a remény, hogy mindez folytatódik is. ___________vass lajos Az összeállítás a színház és a kiadó együttműködése alapján készült. A költségeket az intézmény viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents