Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-17 / 139. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2002. JÚNIUS 17., HÉTFŐ Hl Családsegítő tervek A házelnök az ikrek rendezvényén Kunhegyes Az Országgyűlés július 16-ig dönt arról, hogy a jövőben az ikreket nevelő szülők a gyermekeik száma szerint kaphassák meg a gyermek- gondozási díjat és a gyer­mekgondozási segélyt — kö­zölte tegnap Kunhegyesen az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin az országos kulturá­lis-művészeti és szakmai fórum megnyitásakor beszédében igaz­ságtalannak tartotta, hogy a gyed, illetve a gyes eddig a szülé­sek száma után járt a családok­nak, nem pedig az életre hozott gyermekek alapján. A házelnök jelezte: a kormány száznapos programjában szerepel annak a megvalósítása is, hogy az ikreket szülő és nevelő családok a jelen­leg érvényben lévő gyes és gyed összegének a többszörösét kap­ják meg attól függően, hogy hány gyermeket nevelnek, gondoznak.- A költségvetési törvényt mó­dosító javaslat már az Ország- gyűlés előtt van - erősítette meg Szili Katalin. A parlament július tizenhato- dikáig ülésezik, és a tervek sze­rint a képviselők ez időszak alatt szavaznak az ikreket nevelő szü­lőket segítő, új támogatási rend­ről is. A gyermekek hatéves korá­ig többszörös gyest és gyedet biz­tosító törvénymódosítás mintegy száz családot érint hazánkban, és legkésőbb 2003. január elsejétől lesz hatályos. A Kunhegyes és Térsége Iker- gyermekeiért Alapítvány kulturá­lis rendezvényen több száz iker — gyermek és felnőtt — vett részt, akik örömmel fogadták az Or­szággyűlés elnökének bejelenté­sét a családokat fokozottabban támogató intézkedés tervezett bevezetéséről. Az Ikrek hava — ikrek napja elnevezésű kunhe- gyesi fesztivál megnyitójában Szili Katalin megerősítette a kor­mány azon szándékát, miszerint az ország gazdaságilag elmara­dottabb, szegényebb keleti része­iben a jövőben kiemelt figyelmet fordít - a támogatásokon túl - a munkanélküliség arányának csökkentésére, az infrastruktúra és a foglalkoztatási feltételek javí­tására. (MTI) Királyt „csináltak”? A Munkáspárt együttműködne az MSZP-vel Szolnok A kölcsön visszajár — cél­zott a Munkáspárt megyei elnöke a szocialistákkal va­ló együttműködésükre az önkormányzati választáso­kon. Kántor István mindezt annak kapcsán fogalmazta meg, hogy Thiirmer Gyula pártelnök kijelentette: a Munkáspárt csinált királyt Medgyessy Péterből. A Munkáspárt hangnemet vál­tott, nem kíván ideológiai vitákat folytatni az MSZP-vel. így támo­gatják a liberál-szocialista kor­mány olyan, a nagytőkével szem­beni erőfeszítéseit, mint például a minimálbér adómentessé téte­lét vagy egy új Munka törvény- könyve megalkotását. A külpoli­tikában pedig segítenék a nyitást Oroszország és Kína felé - mondta el szolnoki sajtótájékoz­tatóján szombaton Thürmer Gyula. A pártelnök az őszi önkor­mányzati választásokról szólva elmondta, minden településen szeretnének képviselőjelöltet és lehetőség szerint polgármesterje­löltet indítani. A választásokon ugyanakkor együtt kívánnak mű­ködni a szocialistákkal. Jász- Nagykun-Szolnok megyében né­hány településen már el is kez­dődtek az egyeztetések - tudtuk meg Kántor Istvántól, akinek re­ményei szerint hamarosan Szol­nokon tárgyalóasztalhoz ülnek a szocialistákkal. A megyei pártve­zető ugyanakkor érdeklődésünk­re megerősítette: a megyeszékhe­lyen önállóan kívánnak polgár­mesterjelöltet állítani. ___________________________________TJ Ir tják a szúnyogokat Tisza-tó A közbeszerzési pályázat ered­ményeként a Tisza-tavi Terület- fejlesztési Önkormányzati Társu­lás megbízásából a múlt hét kö­zepén elkezdte a szúnyogirtást a budapesti székhelyű Corax Kft. A társulás megbízottja, Katona György elmondta, a tavalyihoz képest az eddigi 15-ről 23-ra nőtt a védekezést igénylő települések száma. Ez területnövekedést is jelent, hiszen Fegyvernektől Ti- szapalkonyáig egyidejűleg mint­egy 5500 hektáron folyt péntek estig a védekezés. Az első beavatkozást még to­vábbi három - tervek szerint jú­lius 10-12., július 24-26. és au­gusztus 14—16. között - követi, ám ha kell, igényelhető egy ötö­dik beavatkozás is. A kivitelező megnövekedett feladatainak ellá­tását három merev szárnyú repü­lőgép segíti. A kémiai védekezés­től elkülönülten elkezdődött a Ti- sza-tó biológiai szúnyogvédelmé­nek az előkészítése, ami a lárvák lelőhelyeinek feltérképezését je­lenti, melyet már az idén kísérle­ti jellegű lárvátlanítás is követni fog. MEGÉRKEZETT AZ ÚJ IBIZA. Az országos premierrel egy idő­ben a szolnoki Seat autószalonba is megérkezett a márka nyári meglepetése, az új Ibiza. A spanyolosán tüzes külsőt a családi au­tós komforttal kompromisszumok nélkül ötvöző modell már a Ju­venal Kft. nyílt hétvégéjén rabul ejtette az érdeklődők szívét. _____ ______ FOTÓ: BUGÁNY J. MEGYEI SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ. „Városunkért” emlékéremmel köszöntötte tegnap nyolcvanadik szü­letésnapja alkalmából a Szolnoki Művésztelepen élő Simon Ferenc szobrászművészt Szalay Ferenc polgármester. Felvételünk az elismerés átadását örökítette meg. ___________ FOTÓ! BUGÁNY JÁNOS Két napon át szállt a nóta Berekfürdő Az önkormányzat és a Ma­gyar Nóta és Dal Alapítvány szervezésében Berekfürdőn tartották a hét végén a II. ti­szántúli nótástalálkozót. Az önkormányzat nevében dr. Hajdú Lajos polgármester kö­szöntötte művészeket, akik ez­után mindkét nap többórás mű­sort adtak a strandszínpadon. So­kan a medencében ülve hallgat­ták a magyar nótát, többen pedig a színpad előtt foglaltak helyet. A két nap alatt fellépett Bartha And­rás, Kovács Marika, Kolostyák Gyula, Olajos János, Márkus Ica Karcagról, Kocsis Lajos Berekfür­dőről, Kerekes Katalin Veszprém­ből, Madarász Katalin, Oláh Sán­dor Budapestről, Kreskai Ágnes Kisköréről, Csíki Pál Újszászról, Botos Magdolna Tiszaszentimré- ről, Túri Ilona Kisújszállásról, Szabó Eszter, Drágán Lajos Haj­dúszoboszlóról, Lovas Lajos, Len- te Lajos Debrecenből, Farkas Ro­zika Túrkevéről, Szokoly Lajos, Simon Ferenc, Sülyi Károly Szol­nokról, kísért a Magyar Nemzeti Cigányzenekar ifj. Berki László vezetésével. A szórakoztatás mellett azon­ban szakmai tanácskozást is tar­tottak a művészek. A tanácskozás díszvendége Ábrahám Dezső, a Jákó Vera Nótaszínház igazgatója volt. — Mint ahogy az életben sok minden átalakul, a magyamóta- igény is leszálló ágban van - mondta a vezető. - Ez nem új­donság, tízévenként van ilyen, utána aztán mindig meg-megújul a műfaj. Mindig jön egy újabb korosztály, amelynek igénye van a nótázásra. Ehhez kellenek azonban olyan lelkes szervezők, mint Kolostyák Gyula nótaéne­kes, aki Berekfürdőn és Karcagon műsorszervezéseivel a közönsé­get szolgálja, legyenek akár für­dőruhában, akár szmokingban, öltönyben. A szakember bízik abban, hogy a jövő évben Dankó Pista halálának 100. évfordulója jó al­kalom lesz arra is, hogy az embe­reket ráébresszék: a magyar nóta a magyar kultúra szerves része. Az utánpótlás biztosított, sok a te­hetséges, ifjú énekes, akiknek ugyan még a közönségkapcsola­tot tanulniuk kell, de a jó cigány­zenészek adottak ahhoz, hogy el­induljon leszálló ágából felfelé a nótakultúra. de Nagyon jóízű nap volt (Folytatás az 1. oldalról) A nap sikerével úgy érzem, hogy Tiszafüred is beléphet a gasztro­nómiai fesztiválvárosok sorába, ami azt is jelenti, hogy jövőre is lesz folytatás - összegezhető az elnök szakmai elismerése. Ez utóbbit csak megerősíteni tudta a szakmai zsűri, amely Né­meth József kalocsai mestersza­kács vezetésével bizony szó sze­rint ízekre szedte a közel ötven versenyművet. Ebből a szem­pontból talán jól is járt a prog­ramjai miatt később érkező Iván- csik Imre, akinek a Honvédelmi Minisztérium politikai államtit­káraként csak a kóstolást követő díjátadás adott zsűritagi feladato­kat. A halételek kategóriájában a ceglédi Imrei vendéglő tiszai pontyhalászléje vitte el a pálmát a serleggel, az értékes különdíjjal járó 50 ezer forinttal együtt, míg a pusztai ételek sorában a vajdasá­gi Felsőhegyről érkező nyugdíjas, Surányi Etelka és csapata lecsó­hoz hasonlító gyuvecsének és öregtarhonyájának ízei emeltet­ték meg a zsűrizők süvegjeit. A vendéglátók sem panaszkodhat­tak, hiszen a Vígh és társai ételei kategória 2. díjra, míg a szerve­zésben is segítő városgondnokság fakanalas válogatottja különdíj- ban részesült. Mindezekhez jó körítést adtak a programok a helyi tehetségek bemutatkozásával, a kis Shamira hastáncával, a vajdasági vendég­együttesek fellépésével, a hagyo­mányos ízekhez dukáló népzené­vel és tánccal, rockkoncerttel, és persze a zsűriben is jeleskedő sztárvendég, Vikidál Gyula mű­sorával. PERCZE MIKLÓS Faluformálók Tiszatenyő A település lakói szabadidejük­ben gyomtalanítanak és virágo- sítanak, és nem csupán saját portájuk előtt. Az önkormányzat pályázaton nyert pénzből a közelmúltban elkészíttette a település informá­ciós rendszerét. A falu határai­ban köszöntő szövegű műtár­gyakat, a községen belül útmu­tató táblákat helyeztek el a szak­emberek. A kötelező jellegű fel­adatok befejeztével a tiszatenyő- iek elvégezték az utómunkálato­kat, sőt saját pénzükből virágok­kal díszítették az egyébként is mutatós információs táblák kör­nyékét — mondta Kazinczi Ist­ván. A polgármester beszámolt róla, hogy a főtéren lévő park­ban hozzávetőlegesen egymillió forintba került a rekultiválás: a terméketlen földet termőtalajjal cserélték fel. Itt állítják fel a kö­zeljövőben azt az emlékfalat, amely nemzetünk, hazánk és a település jelesebb évfordulóit tartja számon. A falu patinás ál­talános iskolájának sportudva­rát a nyári tanítási szünetben körbekerítik. Az önkormányzat a temetői ravatalozótér befedé­séhez pedig kétmillió forint tá­mogatást kapott a megyei terü­letfejlesztési tanácstól. ____________________ mo-i Randevúztak a jászok (Folytatás az 1. oldalról) A program azóta igazi hagyo­mánnyá vált, s minden évben más-más pávakör vállalja fel a találkozó megszervezését. E programmal párhuzamosan zaj­lott az öregfiúk labdarúgótorná­ja. Délután néptáncgálára invi­tálták a közönséget, este pedig fővárosi előadók közreműködé­sével tartottak humorestet. BCS Vízi világ az uszodaparton (Folytatás az 1. oldalról) A művész ezután egy népdallal köszöntötte az alkotót és mun­káját. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő szerint nem csak esz­tétikailag, hanem funkcionáli­san is párját ritkítja a Kócsagok.- A csap, amely elindítja a vízsugarakat, megnyitása is jel­képes, Magyarország uniós csat­lakozásakor ugyanis újabb csa­pok fognak megnyílni - mondta a képviselő, aki szerint a Kócsa­gok csapjából folyó víz azt a fo­lyamatos munkát is jelképezi, amelyet Berekfürdő eddig vég­zett. Mint hangsúlyozta, a tele­pülésen közösen kell a munkát tovább folytatni. _______________DE Az örök igazságok kérdése A mai világban az emberek nem vesznek könyveket, mert drágák és nagy helyet foglalnak — mondta a minap némi keserű iróniával Beke Kata írónő azon az előadáson, amely a könyvhét egyik rendezvénye és az Olvasás éve programsorozat befejező előadása is volt. Jászberény A könyvbemutató alkalmából Be­ke Kata írónő és a Korona Kiadó irodalmi vezetője, Cserhalmi Zsu­zsa beszélgetett Az elbocsátott vad című, most megjelent könyv­ről. Szabó Jánosáé, a könyvtár igazgatónője nyitotta meg a be­szélgetést.- A kortárs magyar szépiroda­lom már ebben az évben 180 új művel gyarapodott - mondta. Beke Kata munkájának vezér­fonala, meghatározója a hit. Hin­ni valamiben, ami feljebbvaló, ki­csit magasztos. — Értelmes álláspont a hit és a kételkedés is, s meggyő­ződve nyüatkozni arról, hogy Isten nem létezik, meggondo­latlanság. Ki tudja, hogy léte- zik-e vagy nem? Erre azt szoktam mondani, hogy a lö­vészárokban nincsen ateista — fejtette ki véleményét a szerző. Később megjegyezte, hogy nem tud regényeket, novellákat írni, történeteket kitalálni, eddig még mindig a saját életéből merített tapasz­talatokat fogalmazta meg, most sincs ez másként. Az elbocsátott vad című esszé elvont, de örök igazsá­gokat állít elénk, azokat a végső kérdéseket, amelyek jobban elgondolkodtatják az embereket hatvan év fe­lett. Ez a meleg hangú, hu­moros, ironikus elbeszélés a vallomással és a memoár­ral rokonítható. A mű Beke Kata saját visszatérés-törté­nete; benne olyan nagy kérdésekkel foglalkozik, mint Szent Ágoston és Rousseau. Az írónő szerint a mai vüágban nem a ma­guk súlya szerint vetődnek fel a problémák. Mi a dol­gunk a világon? Van-e értel­me az emberi életnek? Ezek a kérdések már évszá­zadokkal ezelőtt is foglal­koztatták a költőket. Eddig azonban még nem szüle- Beke Kata „visszatérés-történetét” írta meg munkájában tett rájuk válasz. FOTÓ: S. J. _____________________KEREK LÁEZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents