Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-11 / 134. szám
I 2002. Június 11., kedd TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban RABLÓKAT vettek őrizetbe a jászberényi rendőrök a hét végén. A 38 éves V. Istvánt és két társát azzal gyanúsítják, hogy a jászberényi Petőfi téri buszpályaudvaron bántalmaztak és kiraboltak két tinédzserkorú fiút. A sértettek szerint a gyanúsítottak előbb megfenyegették őket, hogy ha nem fizetik ki a sörüket, megverik őket, majd egyiküktől 32 ezer forintot elvettek erőszakkal. A rendőrök rövid időn belül felderítették és elfogták a támadókat, akik ellen csoportos rablás miatt indítottak vizsgálatot. Az eltulajdonított pénzt a gyanúsítottaknál megtalálták és lefoglalták a nyomozók. LGY ŐRIZETBE VETTÉK. Kábí- tószerdílert vettek őrizetbe a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a hét végén. E. Csaba 21 éves martfűi fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy több mint egy éve marihuánát és LSD-t terjesztett fiatalok körében. A büntetőeljárás során tíz fogyasztót, illetve kisebb terjesztőt is kihallgattak gyanúsítottként a rendőrök, lcy MEGEMLÉKEZÉS. Egy évszázada született Jászkiséren Nemes Gerzson vízgazdálkodási mérnök, a Tisza-völgy aktív formálója és kutatója. A hét végén rá emlékeztek a jászkis- éri Művelődés Házában megrendezett tudományos ülésen, illetve életútjáról kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők ugyanott. Felvetődött, hogy a település szülöttjéről utcát nevezzenek el Jászkiséren. A centenáriumi megemlékezés az ősszel Szolnokon folytatódik a Tisza-völgy árvízvédelmi és ökológiai aktivistáinak részvételével, a tervek szerint a Tisza partján emléktáblát is avatnak a szakember tiszteletére. BCS HONLAP. Elkészült Kunszent- márton internetes honlapja. A w3.enternet.hu/kunszph címen megjelenő weboldalon a város önkormányzatáról, történetéről, gazdasági helyzetéről és befektetési lehetőségekről olvashatnak az érdeklődők, pe SZÉCHENYI-KÁRTYA. A megyei kereskedelmi iparkamara előadásokat szervez kisvállalkozóknak a kedvezményes kamatozású hitel- konstrukción alapuló Széche- nyi-hitelkártyáról. Az első előadást tegnap Szolnokon tartották, majd június 12-én Jászberényben, 17-én Karcagon, 19-én pedig Kunszent- mártonban szervezi meg a kamara az ingyenes tájékoztatókat. LZ ÉPÜLŐ BUSZPÁLYAUDVAR. Jó ütemben halad a mezőtúri új autóbusz-állomás építése, a készültség jelenleg több mint 70 százalékos. A Jászkun Volán Rt. beruházásában megvalósuló impozáns épület előreláthatólag 65 millió forintba kerül, a költségek egy részét a megyei területfejlesztési tanács támogatása fedezi. A kivitelezés határideje július 31., azaz a nyár végén az utasok már birtokba vehetik a korszerű és látványos létesítményt._____________________________________________. fotó: m. j. Megyei néprajzi siker Kultúra A Néprajzi Múzeum rendszeresen ír ki országos gyűjtőpályázatot azzal a céllal, hogy így is hozzájáruljon elveszőben lévő kincseink megőrzéséhez. Szűkebb pátriánk résztvevői az idei pályázaton igen szép eredményeket értek el. Három dicsérő oklevél, egy negyedik, két harmadik és egy második díj mellett kiemelt első díjat kapott az ifjúsági kategóriában a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola Honismereti szakköre dr. Dienes Erzsébet tanár vezetésével, továbbá két felnőtt kategóriás első díj is Jász-Nagy- kun-Szolnok megyébe került. A felnőtt kategóriában első díjat kapott Faragó Jánosáé jászárokszállási pályázó „Uram, hallgasd meg könyörgésünket...” című munkája, mely egy sajátos terület, a népi vallásosság emlékeivel foglalkozott. Szintén első díjat kapott a karcagi Séllei Lászlóné nagyobb lélegzetű feldolgozása, amely Karcag utcaneveit dolgozta föl. A bíráló jelentés külön kiemelte a munka megbízhatóságát, tudományos igényű alaposságát, rámutatva arra, hogy szerzője a teljesség szándékát tűzte ki célul maga elé, túlnőve a puszta adatgyűjtésen és -közlésen, szélesebb irodalomra támaszkodó elemzéseket is adva, alapvető forrásmunkaként magában hordozza további bővítés lehetőségét. SZATHMÁRY Folytatódik a haltelepítés Tisza-tó Szombattól feloldották a pontyfogási tilalmat a Tisza-tavon. Veres László, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) területi illetékese elmondta, a tilalmat a tervezettnél egy héttel korábban azért lehetett megszüntetni, mert kedvező volt a pontyívás. Megtudtuk azt is, a Mohosz haltelepítési akciói során eddig 225 mázsa egynyaras pontyot juttatott a tározótóba. Folytatva a munkát, június 20-ig további 5 millió darab előnevelt egyed kerül a vízbe ebből halfajból. Júliusban és augusztusban pedig 75 mázsa háromnyaras pontyot telepítenek, amelyek már szinte azonnal ki- foghatók. Emellett a Tisza-tó halállományát 250 ezer darab előnevelt süllővel, 100 ezer darab csukával valamint 150 ezer darab folyami harcsával is gyarapították. MTI Kidőltek a villanyoszlopok (Folytatás az I. oldalról) — Történt technológiai mulasztás a kivitelezéskor? Az utca lakói állítják, nem figyeltek oda a munkát végző vállalkozás emberei.- Nem történt mulasztás. A technológia szerint egy betongallért kellett volna az készíteni az oszlop tövéhez, mivel kénytelenek voltunk az árokpartra állítani az oszlopot. A már említett közművezeték miatt azonban ezt nem lehetett megtenni. Ráadásul csak az autóútra merőlegesen áshattuk a gödröket, így még köny- nyebben bekövetkezhetett a dőlés, amikor a rengeteg víz kimosta a visszatöltést.- Saját dolgozóik végezték a munkát, vagy alvállalkozóval kötöttek szerződést? — Az adott vállalkozás pályázat útján nyerte el a munkát. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy nem megfelelően végezték a dolgukat, hiszen az átadást követően műszaki ellenőreink kötelessége többször is megnézni egy-egy átadott szakaszt. Eddig ilyen eset nem fordult elő velünk, sajnáljuk, ami történt. Természetesen a keletkezett anyagi kárt megtéríti a vállalat — mondta végül a kirendeltség vezetője. ___________ BANKA CSABA VÉLEMÉNY _____________MÉWE»I QYÖRQY______________ Pi pacsban jók vagyunk „Virágzó mezőgazdaság!” - mutattak gúnyosan a falumbéliek a hatvanas évek elején a tagosított szántókra. A nagy téeszszervezés után voltunk, a kukorica és kalászosok tábláit fölverte a gaz. „... a / Szántóföld szépen virít, / Termi bőven a gyomoknak / Mindenféle nemeit” - idézhették volna Petőfit - némi módosítással - a közösbe terelt parasztok. Másfél-két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság valóban fölvirágozzék... Aztán nagyot fordult a világ, a termőföld ismét magántulajdonba került, kivéve néhány volt állami gazdaságot. Az utóbbi tíz évben megfordultam néhány állami birtokon. Vezetők és dolgozók kínkeservesen, fogcsikorgat- _______ va tették és teszik a dolgukat, hitüknek, szaktudásuknak, kitartásuknak köszönhetően a határ képe a fénykort idézi: személyautóval is járható, gondozott dűlőutak, s amerre a szem ellát, mindenütt a jó gazda gondosságával művelt szántók. S én, műúton száguldozó balga, már-már elhittem, hogy ez az általános. Hát nem! A minap határszemlére hívtak egy mezőgazdasági szövetkezetbe. Ég és föld a különbség a felkeresett szövetkezet és a magángazdák által művelt táblák között. Az utóbbiak láttán - eltekintve a kevés kivételtől - talán még Pató Pál úr is kikelne magából. „Tápanyagszegény föld, gyalázatos talaj-előkészítés, szedett- vedett vetőmag, hiányos, helyenként húsz százalék alatti tőállomány, »megspórolt« növényvédelem, burjánzó gyomok, mezei rágcsálók, azaz földéhség a gyakorlatban. A falu határának harminc százaléka: fertő!” — dohog a szakember, s azt mondja, valami sürgős intézkedés kellene, mert a földet nem lehet becsapni. Az arra szavaz, aki tudással, pénzzel és kitartással közelít hozzá. Főleg most, amikor belátható közelségbe került az uniós csatlakozás. A földet nem lehet becsapni Új felvételi rendszer Felsőoktatás 2003. január elsejétől változások lesznek a felsőoktatási intézmények felvételi rendszerében. Az egységes felvételi eljárás kialakításának az a célja, hogy a különböző feltételek között működő középiskolák felsőfokú tanulmányokra legalkalmasabb diákjai tanulhassanak tovább az államilag finanszírozott képzésben, és a képzés jobban feleljen meg a társadalmi-gazdasági igényeknek. Jelenleg nincs minden felső- oktatási intézményben felvételi vizsga, nincs például a Szolnoki Főiskolán sem. 2003. január elseje után valamennyi felsőoktatási intézményben egységes eljárás szerint történik a felvételi, a jelentkezőkről egységes rangsorolás alapján döntenek. A rangsort 120 pontos rendszerben, pontszámban kell kifejezni. Ebből maximum 60 pontot a középiskolából hoznak a diákok, osztályzataik alapján. Öt tantárgyból maximum 50 pont szerezhető, ez az öt tárgy: magyar nyelv és irodalom, .matematika, történelem, egy választott idegen nyelv, egy szakirány szerint választott tárgy vagy választott természettudományos tárgy. Maximum 10 pont szerezhető még az érettségi érdemjegyek átlagának kétszereséből, egész számra kerekítve. A szerzett pontok összege szintén 60 lehet. A felvételi vizsga írásbeli vagy írásbeli és szóbeli lehet. Ez utóbbi esetben az írásbeli vizsgán szerezhető meg az összes pont kétharmada. A Szolnoki Főiskolán az írásbeli vizsgán matematikából maximum 20, történelemből, köz- gazdaságtanból vagy idegen nyelvből pedig szintén 20 pont szerezhető. Arról, hogy a főiskolában lesz-e szóbeli felvételi vizsga, július 5-ig születik döntés. Amennyiben lesz, a szóbeli vizsga tantárgyai megegyeznek az írásbeliével, és ezekkel 10-10 pont szerezhető. A 120 pont fölött többletteljesítményért legföljebb 6 többletpont adható, például nyelvvizsgáért, sportteljesítményért vagy felsőfokú szakképesítésért, illetve szakirányú technikusi bizonyítványért. Nem‘vehető föl a felsőoktatási intézménybe, aki nem éri el a megszerezhető pontszám 50 százalékát. A főiskolán arra számítanak, hogy a matematika felvételi bevezetése csökkenti majd a jelentkezők számát. B. A. Német nyelvből a legjobb Mint arról annak idején beszámoltunk olvasóinknak, az általános iskolások országos német nyelvi tanulmányi versenyét Szolnokon rendezték meg. A tagozatos osztályok tanulóinak versenyét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7. b osztályos tanulója, Dobos Lászlóné tanítványa, Kelemen Máté nyerte. Szolnok Máté harmadikos kora óta tanul németül, heti négy-öt órában. A nyelv miatt választották annak idején a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát. A német mellett angolt is tanul, hetente két órája van. Angol tagozatos gimnáziumba készül, ahol a németet is folytathatja, és másik kedvenc tárgyával, a matematikával is kiemelten foglalkozhat. Van esélye, hogy a terve megvalósul, hiszen a bizonyítványa az év közben szerzett jegyei alapján alighanem kitűnő lesz, és jövőre sem akarja alább adni. Amikor megkérdeztem tőle, volt-e már lehetősége, hogy a gyakorlatban is hasznosítsa nyelvtudását, reut- lingeni utazásáról beszélt. „Az osztályból húszán Reutlingenbe utaztunk, ahol családoknál voltunk elszállásolva. Ott csak németül lehetett beszélni, és nem volt gond a megértéssel. Most áprilisban pedig onnan jöttek gyerekek, mi is fogadtunk vendéget, és megint jól megértettük egymást.” Azt még nem döntötte el, hogy milyen pályát választ, csak annyit árult el, hogy valami olyat, amelyben „a matematika és a nyelvek is szerepet játszanak”. Már majdnem befejeztük a beszélgetést, amikor szinte véletlenül kiderült, hogy Máté a sportban sem akármilyen eredményekkel dicsekedhet. A múlt hét végén volt Szegeden a gyermek vízilabdacsapatok „Sulipóló” versenyének országos döntője, ahol az iskola csapata egészen a döntőig jutott, s csak ott állították meg őket az egriek. Máté négy mérkőzésen tizenöt gólt dobott. A nyári programját is a vízilabda határozza meg, hiszen mindennap lesz edzés, amit komolyan akar venni. Ezt csak egy horvátországi családi nyaralás szakít- ja meg. __________________ba. Mi lyen a szolnoki közlekedés? Az utóbbi időben átalakulóban van a megyeszékhely belvárosának közlekedési rendje. A közelmúltban fejeződött be a Pólya Tibor út szélesítése, amelyet rövidesen egy újabb körforgalom kialakítása követ majd a Szabadság téri kereszteződésben. Lapunk ennek apropóján tegnap arról kérdezett szolnoki járókelőket: milyennek ítélik meg a helyi közlekedést. Körkérdés Tarjányi Éva, 25 éves agrár- közgazdász: — Nem vagyok szolnoki, ám azt autóval közlekedve megfigyeltem, hogy a Tószegi út jelzőlámpái egyáltalán nincsenek öszszehangolva. A belvárosban viszont szerintem nincsen különösebb probléma. Az ugyan furcsa egy kicsit, hogy a lakásom előtti parkolóban is fizetnem kell, miközben nincsen állandóan fenntartott helyem. Az összeg azonban elfogadható és a zsúfoltság sem aggasztó. Gál Géza Tibor, 45 esztendős alkalmi munkás: - Bár többnyire gyalogosan, vagy taxival közlekedem, vegyes tapasztalataim vannak a megyeszékhely forgalmáról. Ezek egy része kedvező, de a kerékpárosokra például haragszom, mert úgy szlalomoznak a járdán, hogy az már életveszélyes. Az autósokat pedig olykor sajnálom, mert az újonnan egyirányúsított utak többsége nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Ráadásul parkolóból is elkelne még néhány a városban. Herczeg Lajosné, 72 éves nyugdíjas: — Mivel nem szoktam sietni, a városon belül általában könnyen eljutok mindenhová. Mostanában pedig különösen igaz ez, hiszen a buszjáratunkat is sűrítették. Ráadásul elég pontosan is közlekednek, úgyhogy igazán nincs okom panaszra. _____ BUGÁNY » » i