Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám
MMMiHMHMMH ■■ . : , , - , . Bendó Csaba vezérletével Férfi kézilabda, VB-SELEJTEZŐ Ukrajna—Magyarország 21-26 (10-10) Kijev, 4000 néző, V.: Nacevski- testvérek (macedónok) Legjobb góldobók: Koszteckij, Nyikiforov 5-5, ill. Bendó 7, Nagy 6, Lendvai 4, Mohácsi 3, Mezei, Tóth, Pásztor 2-2 Jól kezdtek a magyarok, a szolnoki nevelésű Bendó találataival és Fazekas remek védéseivel egészen a 21. percig tartották egy-két gólos előnyüket. Ekkor viszont két ziccer is kimaradt, és fordítottak az ukránok. A szünet előtt azonban Mezei és Bendó - utóbbi már negyedszer — volt eredményes, így 10-10-zel mentek pihenőre a csapatok. A fordulást követően egészen az 50. percig fej-fej mellett haladt a két gárda. Ekkor viszont sorozatban háromszor találtak be a vendégek, így összesítésben már öt gólra nőtt az előnyük. Az ukránok megzavarodtak, és már nem volt esélyük a fordításra. A magyar együttes kettős győzelemmel harcolta ki, hogy részt vehet a 2003. január 20. és február 2. között sorra kerülő portugáliai vb-n. Skaliczki László, a magyarok kapitánya: Játékosaim maradéktalanul betartották a taktikai utasításokat. Türelmesek voltunk, és akkor sem estünk pánikba, amikor nem álltunk továbbjutásra. Az első félidőben jól védekeztünk, és szerencsére a későbbiek során sem fáradtunk el, sőt, a hajrában még a támadásban is jeleskedtünk. Nagyon boldog vagyok, de sok munka áll még előttünk, hogy a vb-n is sikeresek szerepeljünk. Földvári sikerek Úszás A napokban három versenyen, három helyszínen vettek részt a Tiszaföldvári Úszóklub fiataljai. Két részre szakadva, megosztva próbáltak egyszerre mindenhol helytállni a gyerekek a verseny- dömping idején. A kétnapos Harkány Kupán inkább a nagyobbak indultak, hogy felmérjék tudásukat. Ez nemzetközi nyílt úszóverseny volt, melyen Fehér Csilla, Zsigri Zsófia, Nagy Zoltán és Balogh István országos versenyre előírt nevezési szintek közelében lévő, jó időeredményekkel, a középmezőnyben végeztek a nagyon erős mezőnyben. Ezalatt a csapat másik része egyik napon a Mezőtúri Rövidpályás Kupán, másik napon a csongrádi Dr. Csongrádi József Úszó Emlék- versenyen képviselte Tiszaföld- várt. Csongrádon szintén nagy csapatok között a Szikora ikrek és a legkisebb Mogyorósi dobogós, ill. pontszerző helyezése nagyon szép teljesítmény volt. Mezőtúron viszont a nagyok nélkül is 3. helyezést ért el a Tiszaföldvári Úszóklub. Ezt Papp Lajos (1 arany), Szikora Enikő (2 ezüst), Tenovszki János (2 ezüst), Tichi Zoltán (1 ezüst), Szikora Fruzsina (2 bronz), Berta István (1 bronz), Nagy Melinda (1 bronz) és László Imre, Trenovszki Máté, Mogyorósi Bence, Herkó Máté, Mogyorósi Tamás pontszerző helyezésével érdemelték ki a földváriak. Nem ezt vártuk a visszavágón Mol Szolnok-Falco KC 72-80 (26-15, 12-19, 19-29, 15-17) Férfi kosárlabda, EnterNet-Internet Liga, A 3. HELYÉRT Tiszaligeti Sportcsarnok 1500 n.V.: dr. Vígh, Benczúr T. Mól Szolnok: Maljkovics 3/3, Pavlovics 15/6, Vukicsevics 16/ 6 Orosz 9, Lapov 12. Csere: Tre- pák, Mérész Cs. 12/6, Szarvas, Cziczás 5/3, Rusznák. Edző: Goran Miljkovics. Fakó KC: KÁLMÁN 27/12, Alexe 10, Pankár 2, Sallay, TARLE 23. Csere: WILEY 18/6, Dénes, Gráczer, Henrik, Horváth. Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása. 4. p.: 8-7, 8. p.: 20-11, 15. p.: 29-22, 18. p.: 35-27, 24. p.: 41-46, 28. p.: 53-59, 35. p.: 62-72. Kipontozódott: Lapov a 37. percben. Kiállítva: Vukicsevics a 23. percben. Meglepetésre csupán fél ház fogadta a bronzcsata résztvevőit. A szerdai találkozón kényszerű pihenőjét töltő Vukicsevics találataival — a bedobó csapata 26 pontjából 16-ot vállalt a nyitó negyedben - szökött ellenfelétől a Mól Szolnok. A vendégek csupán Tarle pontjaiban bízhattak, társai közül Alexe rendre hibázott, mellette összeszedett három faultot, ezért hamar lecserélte edzője. Kálmánnak sem ment ebben az időszakban a játék, az irányító csupán egy mezőnykosarat ért el. így nem csoda, hogy az első negyedben még a Szolnok érezhette magát a dobogón. A folytatásban azonban kapcsoltak a vasiak, Kálmán elkapta a fonalat, Wiley vezérletével összeállt a védekezésük és egy 10-0-ás rohammal tették szorossá az állást a szünetig. A fordulást követően Wiley és Tarle pontjaival már a szombathelyiek vették át a vezetést. A 24. percben pedig robbant a bomba. Az addig jól játszó Vukicsevics ismét megfeledkezett magáról, megütötte Tarlét, melyért Benczúr játékvezető azonnal kiállította a szolnokiak játékosát. Idegeskedni kezdett a hazai gárda, az okosan játszó Falco pedig élt a lehetőséggel és tetszés szerint érte el pontjait. A zárónegyed 57-63-as Falco-vezetésnél kezdődött volna, ám Vukicsevics a lelátóról fenyegette a játékvezetőket, a közönség pedig tüntetett a bírók ellen, ezért ők kényszerszünetet rendeltek el addig, amíg Vukicsevics el nem hagyja a csarnokot. Mivel a légiós eltávozott a létesítményből, folytatódhatott a játék. A pauzát követően rendre a vendégek akarata érOrosz (fehérben) és társai nem bírtak a jól játszó Tarlévai FOTÓ: CSABAI vényesült a teljesen széteső szolnoki legénységgel szemben. A bronzérmet kettős győzelemmel (167-149) a szombathelyi Falco KC szerezte meg. Goran Miljkovics: — Gratulálok a Falcónak a harmadik helyhez, a bírók tevékenységét pedig jó lenne, ha az illetékesek kielemeznék. Zsoldos András: - Büszke lehetek csapatunkra, extra eredménynek tartom a harmadik helyet. Bajnoki döntő: Körmend-Atomerőmű 84-72 (1- 1) A három győzelemig tartó párharc kedden 17.50 órakor folytatódik, az m2 közvetíti a derbit.) _______________________________________________________(VÉCSÉI Röviden JÉGKORONG. A Detroit Red Wings drámai csatában, a harmadik hosszabbításban harcolta ki a 3-2-es győzelmet a jégkorong Stanley Kupa-döntő harmadik összecsapásán, a Carolina Hurricanes otthonában. A négy nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Detroit. SAKK. Ruck Róbert nyerte a Balatonlellén rendezett, 2 millió forint összdíjazású férfi sakk- bajnokságot, miután a döntőben 4:2-re győzött Ács Péter ellen. A finálé első két mérkőzése, majd a két rövidített játszma is döntetlenre végződött, így a villámpartik döntöttek Ruck javára, aki ezzel elnyerte a 700 ezer forintos Abbott-díjat. TENISZ. A spanyol Albert Costa 6:1, 6:0,4:6, 6:3-ra nyert honfitársa, Juan Carlos Ferrero ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében. A mérkőzés 2 óra 30 percig tartott. Albert Costa elsőször diadalmaskodott Grand Slam-tornán. TRIATLON. A kaposvári Buda- Cash Teamben versenyző Kuttor Csaba, valamint a duat- lonban világ- és Európa-bajnok százhalombattai Csömör Erika győzelmével zárult a Nyíregyháza melletti Leveleken rendezett rövid távú triatlon országos bajnokság. VÍVÁS. Ahogy tavaly, úgy idén is Kulcsár Krisztián győzött a stockholmi párbajtőr Világ Kupa-versenyen. A magyar fölényre jellemző, hogy Fekete Attila harmadik, Imre Géza pedig hatodik lett. Ezzel egy időben Csaba Edina remek vívással a második helyen végzett a németországi Tauberbischof- sheimben rendezett kard VK- viadalon. ■ Sportolók egy családban Simon Orsolya Nagyváradon és Vilniusban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a junior Európa-bajnokságon. fotó: archív Lewis kiütötte Tysont Profi boksz Lennox Lewis a nyolcadik menetben kiütötte Mike Tysont és megvédte a WBC és az IBF profi nehézsúlyú ökölvívóbajnoki címét. Az egyesült államokbeli Memphisben megrendezett gálán a világbajnok taktikusan bokszolt, az első három menetben távol fölé kerekedett, egyre magabiztosabbá vált és a nyolcadik menet elején megrendítette Tysont. Az egykori bajnokra számolni kellett, de ekkor még folytatni tudta a küzdelmet. A következő ütéskombinációjával azonban Lewis végleg padlóra küldte az erejével teljesen elkészült Tysont. Lewis (balról) alaposan lerendezte nagyhangú vetélytársát FOTÓ: EPA JÁSZBERÉNY Mi a közös a szolnoki MÁV kosaras és jászberényi röplabdás hölgyek, avagy a Mól kosárlabdázói, a ceglédi kézilabdás fiúk, esetleg a Yakuzák karatékái között? Látszólag semmi összefüggés nincs sem települési - három várost képviselnek -, sem sportági meghatározás alapján - labdajátékosok és küzdősportolók -, mégis mind az öt klub képviselői jelen voltak azon az állófogadáson, melyet a Coop Star Rt. rendezett számukra Jászberényben. Ebből talán már egyértelműen kiderülhet, valamennyi szakosztály kiemelt támogatói sorában tudhatja a Coop Rt-t. A meghívottak természetesen nem jöttek üres kézzel, közel 10-10 perces videofilmen mutatták be egyesületük múltját, jelenét és legjobb eredményeit.- Nem panaszkodhatunk választásunk helyességére, hiszen olyan sikerekben volt részük, melyre mindannyian büszkék lehetünk - tudtuk meg dr. Rédei István elnök-vezérigazgatótól. A ceglédi kézisek idei ötödik, a herényi röpisek kupa és bajnoki harmadik helyük minden idők legjobb kluberedményét jelenti, akárcsak a Mól Szolnok Magyar Kupa-győzelme. A kyo- kushin karatézó Simon Orsolya tavaly októberben már második junior Európa-bajnoki aranyérmét szerezte - idén októberben a harmadikat is begyűjtheti a szolnoki Eb-n -, ráadásul vasárnap Lőrik Tímea a budapesti, felnőtt karate kontinensbajnokságon képviselte Jászberényt a tatamin. _______________________________I PELEI) Ké kes csúcsfutás Tömegsport Május 25-én egy magyar feljutott a világ tetejére. Június 22-én 1500 magyar juthat fel az ország tetejére, ekkor rendezi ugyanis a Budapest Sportiroda az 5. Prosport Kékes Csúcsfutást. A futók Mátrafüredről indulnak, és a 11,6 kilométeres táv illetve a 671 méteres szintkülönbség leküzdése után máris megérinthetik a kékestetői legmagasabb pontot jelző követ. A pálya egy 150 méteres szakasz kivételével végig emelkedik, az utolsó 3 kilométer kifejezetten nehéz. Ennek ellenére az elmúlt években a rajthoz állók 99%-a célba ért, igaz a győztesek 45-50 percével szemben volt, akinek 120 percre volt szüksége. A verseny résztvevői az óriási élményen kívül emblémázott pólót, egyedi oklevelet és eredménylistát kapnak. Az indulók között ajándékokat sorsolnak ki. A versenyre különbuszt indít a Budapest Sportiroda, melyre június 14-éig lehet jelentkezni. Érdemes igyekezni a nevezéssel, egyrészt, mert csak az első 1500 nevezést fogadják el, másrészt, mert az első kedvezményes nevezés határideje, illetve a postai és az internetes nevezés határideje június 14. Bővebb információ a 1273- 0939-es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiroda.hu internetes oldalon olvasható, ahol lehetőség nyílik az on-line nevezésre is. ■ tartotta magától a hatalmas ütőerővel rendelkező amerikait. Az összecsapás negyedik és ötödik szakaszában már látszott, hogy Tyson fárad. Lewis ezt kihasználva még inkább ellenfele A 37 éves Lewis 40. profi sikerét aratta (31 K.O., illetve T.K.O.), Tyson pályafutása 53. összecsapásán a negyedik vereségét szenvedte el. a i 1 i i