Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-04 / 103. szám

18 ■ 2002. Május 4., szombat S P 0_ B __I 15 . OLDAL A fináléba készül az Olaj Ma kezdődik a Nike Magyar Kupa négyes döntője Szolnokon, még soha nem rendeztek kosár­labda Magyar Kupa döntőt, e hét végén erre is sor kerül. A nemrégiben újjáalakított Tiszali- geti Sportcsarnokban négy együttes verseng majd a trófeáért, a mai elődöntőben 14.40-kor az Atomerőmű a Körmenddel, 17.30-kor pedig a Mól Szolnok a Falco csapatával csatázik. Holnap délután egy órakor a bronzmeccset, majd fél négytől a finálét láthatja majd a néző­sereg. Férfi kosárlabda A történelemről annyit, hogy ez lesz a 46. Magyar Kupa döntő. Az első győztes a Vasas-Mávag le­génysége volt 1951-ben. 1955 és 1961 között nem rendezték meg a küzdelemsorozatot. A vidéki csapatok közül első ízben a Soproni MAFC nyert 1969-ben. A legtöbb trófeát a Bp. Honvéd gyűj­tötte be, a fővárosiak 17 alkalommal bizonyultak a legjobbnak. A mostani résztvevők közül hat győzelmével a Körmend vezeti a sort, soraikból Zsebe Ferenc részese volt mindegyik sikernek. Az Atomerőmű csapata tavaly először győzedelmes­kedett, a Duna-partiak Kaposváron szerezték meg a kupát. A szombathelyi Falco KC együttese még nem szerepelt a döntőben. A mostani házi­gazda Mól Szolnok eddig háromszor játszott fi­nálét, ám ’93-ban, ’94-ben és ’95-ben sem tudta megszerezni a győzelmet, mindegyik alkalom­mal kikaptak a Körmendtől. Remélhetőleg a mos­tani fináléban több szerencséjük lesz a Tisza-par- ti piros-feketéknek. Ezt várják az edzők 14.40: Marc-Körmend—Atomerőmű SE (v.: Szamos, Bognár T.) Patonay Imre (Körmend): - A mi csapatunk ku­paspecialistának számít, hiszen eddig nem keve­sebb, mint hat alkalommal hódítottuk el a Magyar Kupát. Elődöntőbeli ellenfelünk, az Atomerőmű SE kiváló csapat, tele egykori körmendi játékossal. Amennyiben meg tudjuk oldani a centerek őrzé­sét és kívülről jó százalékkal dobunk, akkor a döntőbe juthatunk. A fináléban is bármi megtör­ténhet, oda azonban nehéz lesz bekerülni. Fodor Péter (Atomerőmű): - Talán nekünk lesz a legnehezebb dolgunk, hiszen mindenki a kupavédő skalpjára vadászik. A bajnokság hajrá­jában ütközött ki csapatunkon leginkább a fá­radság, ami annak tudható be, hogy szeptember­től májusig közel ötven mérkőzést játszottunk. Az elmúlt egy hétben megpróbáltunk regenerá­lódni, majd kiderül, hogy mennyire sikerült. A Ismét egymásnak feszülnek, a szolnoki Pavlovics Predrag (Jobbról) és a Falco válogatott játékosa Kálmán László archív fotó Körmend elleni elődöntőben vérbeli kupacsatát várok, ezen találkozón a pillanatnyi forma és a jó idegállapot fog dönteni, reméljük a mi javunkra. 17.30: Falco KC-Mol Szolnok (v.: dr. Vígh, Földházi) Zsoldos András (Falco KC): — Örülünk, hogy résztvevői lehetünk a kupadöntőnek. Én azt gon­dolom, hogy a play-off mellett jó dolog lenne ku­pában is helyt állni. Remélem, Tarle után Wiley is felépül és akkor teljes csapattal tudunk feláll­ni az elődöntőben. Bár a szolnokiak szerepelnek hazai pályán, mivel egy mérkőzésről van szó, azt gondolom, hogy bármi előfordulhat. Goran Miljkovics (Mól Szolnok): — Várható volt, hogy mire elkezdődik a kupadöntő, addigra meggyógyulnak a Falco sérültjei és teljes csapat­tal állnak fel ellenünk. Ettől függetlenül közönsé­günk támogatásával legyőzhetjük a szombathelyi­eket és akkor ott lehetünk a döntőben. Jó lenne a play-off előtt egy trófeával gazdagodni. Már csak azért is, mert tudom, hogy csapatunk háromszor szerepelt már a kupadöntőben és rendre a máso­dik helyen végzett. Reméljük, hazai pályán meg­szakad az ezüstös soro­zat. ____________(VÉCSÉI Ut ánpótlás, vízilabda Ifjúságiak: FTC-Szolnoki VSC 17-13, gól: Munkácsi (9), Hangay (2), Ádám, Süveges (1-1), edző: Urbán Lajos. Serdülők: SZVSC- Hajdúszoboszló 23-3, gól: Hor­váth, Szalai, Kelemen (4-4), Rem- zső, Mosonyi (3-3), Zaidi (2), Czirják, Dankó P., Horváth Z. (1-1), edző: Hasznos István. Gyer­mekek: FTC—SZVSC 7-9, gól: Hangay Z. (5), Toronyi I. (2), Pil­lió Zs., Háfra V. (1-1), edző: Hegy­vári György. 90-es születésűek vi­dékbajnoksága: SZVSC-Eger 11-2, Kecskemét 6-8, Honvéd 1.9- 5, BVSC 3-9, Csongrád 2-3, gól: Hasznos 0., Kovács (7-7), Badari- wa (6), Varczog (4), Zagyva, Ha- gyánek (3-3), Tóth T. (1). Edző: Cseh Sándor. Végeredmény: 1. BVSC,... 4. SZVSC. Fegyelmi büntetések A legutóbbi bajnoki fordulóban kiállított labdarúgók az alábbi el­tiltásokat kapták - 1 meccs: Nagy M. (Jászkisér), Baktai (Kenderes), Jónás (Nagyiván), Nagy F. (Jásztelek). 2: Farkas (Kun FC). 3: Bana (Tiszatenyő). 5: Bodor (Cserkeszőlő). Sárga és piros lapok miatt Cserkeszőlő 7500, Jásztelek 4000 forintot kö­teles befizetni a szövetség pénz­tárába. ■ Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. Férfi NB I/B: Szol­noki Tisza SE-Budaörs, Szolnoki Főiskola, 11. Női NB I/B: Mező­túr—Statisztika II., 13.30. Autósport. Leander Kupa, gyorsasági ob, Hungaroring, 11.50. Birkózás. Tisza Kupa, junior nemzetközi kötöttfogású váloga­tó, Szolnok, Véső u., 10. Kajak-kenu. Felnőtt tájékozta­tó verseny, Szolnok Holt-Tisza, 9.45. és 15. Kézilabda. Férfi NB I/B: Hajdú- böszörmény-Abony, 16. Tisza- földvár—Fehérgyarmat, 18. Férfi NB II.: Törökszentmiklós—Szar­vas, 17.30. Klíma Túri KK-Mező- hegyes, 18. Női NB II.: Karcag- Szeged, 16. Férfi megyei bajnok­ság, Túrkeve, 9. Kosárlabda. Férfi Magyar Ku­pa: Körmend-Atomerőmű, 14.40. Mól Szolnok-Falco, Ti- szaligeti Sportcsarnok, 17.30. Labdarúgás. Borsodi Liga: Új- pest-ZTE (ml), 16.30. FTC- MTK (Sportl) 19.30, Videoton- Dunaferr, 19.30. Győr-Kispest, Debrecen-Haladás, 19. NB I/B, Kelet: Békéscsaba—Szolnoki MÁV, Diósgyőr—BKV Előre, Nyíregyháza—ESMTK, 17. NB III., Mátra: Tápiószecső-Kisúj- szállás, 17. Alföld: Kondoros— Rákóczifalva, 17. Szoltisz megyei L: Törökszentmiklós—Jánoshi- da, Tószeg—Mezőtúr, Kunhe­gyes—Tiszafüred, Túrkeve—Új­szász, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó-cso- port: Kengyel-Alattyán, Mart- fű-Tiszaföldvár, 16.30. Lancast- csoport: Tiszagyenda-Örmé­nyes, Kunmadaras—'Tiszaszőlős, Kétpó-Kenderes, Öcsöd-Tisza- szentimre, 16.30. Megyei III. o.: Csépa-Tiszajenő, 16.30. Vízilabda. OB Szolnoki VSC—KSI, Damjanich uszoda, 13. Vasárnap Autósport. Leander Kupa, gyor­sasági ob, Hungaroring, 11.50. Cselgáncs. Országos junior rangsorverseny, Megyeri u., 10.30. Kajak-kenu. Felnőtt tájékozta­tó verseny, Szolnok, 9.10. és 15.10. Kézilabda. Női NB I/B: Túrke- ve-Szeged KKSE, 15. Női NB II.: Martfű—Abony, 17. Kosárlabda. Férfi Magyar Ku­pa, Szolnok, Tiszaligeti Sport- csarnok - 3. helyért: 13. Döntő: (m2) 15.30. Női NB 1., rájátszás: Szolnoki MÁV Coop-MiZo- PVSK, Tiszaligeti Sportcsarnok, 19.30. Labdarúgás. NB I/B, Kelet: Csepel—REAC, Monor—Fót, Kecskemét-Eger, 17. NB II: Ti- szaújváros-JSE-Vasas, Karcag- Bőcs, 17. NB 111., Mátra: Vecsés- Fegyvernek, Egerszalók-Szajol, 17. Szoltisz megyei I. osztály: Jászkisér—Kun FC, Besenyszög— Jászapáti, Rákócziújfalu-Jász- fényszaru, Szászberek-Kun- szentmárton, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó-csoport: Jászjákó- halma—Nagykörű, Jászdózsa— Tiszatenyő, Jászladány—Jász- árokszállás, Pusztamonostor— Jászszentandrás, Zagyvarékas- Jászalsószentgyörgy, 16.30. Lan- cast-csoport: Cserkeszőlő-Tisza- derzs, Cibakháza-Berekfürdő, Abádszalók-Nagyiván, 16.30. Megyei III. osztály: Jásztelek- Mesterszállás, Kungyalu—Nagy­rév 16.30. Röplabda. Férfi NB I.: Nafa Ka- posvár-Szolnoki Titász RK-SI, 17. Hétfő Tömegsport. Májusfa-futás: Szol- nok Ispán krt., 14.30. _______■ Br onzérmes a Jászberény Női röplabda Extraliga Májusfa-futás Az idén sem marad el a hagyo­mányos Májusfa-futás Szolno­kon. Az eseményre május 6-án hétfőn délután fél háromkor ke­rül sor a Szolnok ispán kit — Zagyva-gyaloghíd-körgát-dr. Sebestyén krt.-i híd-Szolnok is­pán krt. útvonalon. A felnőttek­re két kör, körülbelül 4000 méter megtétele vár, míg az iskolások­nak egy kört kell megtenniük. Kategóriánként az első három helyezettek érem- és oklevéldíja­zásban részesülnek, míg a célba érkezettek között ajándékcso­magokat sorsolnak ki. A verse­nyen lesz orvosi ügyelet, de a résztvevők saját felelősségükre indulnak. b Lovassport Rákóczifalván nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Rákó- czi-kupa névre elkeresztelt díj­ugrató viadalt, ami egyben a megyei lovasélet idei második versenye volt. Az izgalmas és színvonalas megméretésen Luk­ács Edina bizonyult a mezőny legeredményesebb versenyző­jének. Eredmények: Kezdő ló kate­gória: 1. Apró József (Blanka) Ruttner Farm, 2. Majláth Csaba (Gilbert) Niké SE, 3. Korbán Krisztián (Akadémia Butterfly) Akadémia LK. Kezdő lovas kategória: 1. Csó- naki István (Béta), 2. Csónaki István (Bori) mindkettő Tekno- text, 3. Sopronyi András (Fati­ma) Garancsi LK. B/3 kategória: 1. Lukács Edina (First), 2. Luk­ács Edina (King boy), 3. Fodor István (Dolly) mind Ruttner Farm). Staféta: 1. Szotyori Nagy Kris­tóf (Aranyos)-Szotyori Nagy Ádám (Molva) Garancsi LK, 2. Lukács Edina (Olga)—Kormos János (First) Ruttner Farm, 3. Györgyi Barnabás (Apolló)— Balogh István (Páva) Broyler Farm. m V-fon Jászberény—Architekten Gödöllő 3:0 (20,21,16) Jászberény, 300 n„ v.: Beregszá­szi, Szabó F. Jászberény: Bóta, Bazan, FÉ­SŰS, VASICS, Vargáné, ADOR­JÁN. Csere: Fényes (liberó). Edző: Deme Gábor Gödöllő: NAGY K., MESTER, Kurucz, Gudman, Villányi, Sel- meczi. Csere: Szendrői, Szurkos, Szabó. Edző: Németh Lajos Az eredmény alakulása: I. játszma: 4-1,8-7,16-10,19-19. II. játszma: 1-4, 8-6, 17-11, 22-17. III. játszma: 6-2, 16-4, 20-8, 21­15. Két győzelemmel a tarsolyá­ban végső, mindent eldöntő csa­pásra készült a jászberényi együttes a bronzéremért zajló páros mérkőzés-sorozaton. A kék-fehérek tisztában voltak ve­le, gödöllői teljesítményükkel magasra tették a mércét, ám ez­úttal a mutatott forma kivétele­sen másodlagos volt számukra, csak és kizárólag a győzelem VÍZILABDA OB I. B-CSOPORT Szolnoki VSC—Tatabányai VSE 17-8 (1-0, 6-0, 5-5, 5-3) Damjanich uszoda, 100 n„ v.: Szentgyörgyi, Fekete SZVSC: Sűrű—Körmendi 1, MOHI 2, Lukács, BOROS 6, Süve­ges 1, KRASZNA1B. 5. Csere: Ba­log, Hidasi 2, Hangay, Fazekas, Velthner (kapus). Edző: Urbán Lajos Tatabánya: Veilandics-Gebau- er 2, Kedró 2, Helenbay, Schwarcz 1, Pozdera, CSÁNYI3. Csere: Monostori, Harmati, Hodek, Boncz (kapus). Edző: Persely József Gól emberelőnyből: 7/7, ill. 13/6. számított. Hogy ezt jó vagy rossz játékkal érik el, édesmindegy. Pénteken rá sem lehetett ismer­ni, az alig 72 órája remek teljesít­ményt nyújtó V-fon-ra. Az első szettben például csak a középső harmadban múlták felül vendé­geiket, igaz az ekkor kiharcolt te­kintélyes előny elegendőnek bi­zonyult a sikerhez. A térfélcserét követően, rövid időre ráijesztett házigazdájára a Gödöllő, ám Vargáné nyitásait követően, vil­lámgyorsan fordított a V-fon, és már nem is adta ki kezéből a ve­zetést. A harmadik felvonásban aztán már igazi örömröplabdát nyúj­tott a megnyugodott Jászberény. Teljesen szétesett a Pest megyei­ek játéka, s közönsége vastapsa kíséretében Fésüsék rövid úton befejezettnek nyilváníttatták a bronzmeccset. Á találkozót kö­vetően Kőrösfői László, a Ma­gyar Röplabda Szövetség elnöke adta át az érmeket, a fennállása óta legjobb eredményét elérő Jászberénynek. Négyméteresből: -, ill. 1/1 Fokozatosan pörgött fel a szol­noki csapat és szépségdíjas gólo­kat lőve biztosan nyerték a mér­kőzést. jellemző a házigazdák fölényére, hogy fordulásig egy­szer sem rezdült meg a hálójuk. Ma délután újabb bajnoki mér­kőzésre kerül sor a Damiban, egy órakor a KSI csapatát fogad­ják a mieink. Urbán Lajos: - Nehezen in­dult a mérkőzés, a folytatásban azonban magabiztosan és olykor jól játszottunk. Persely József: — Szerencsére csak a második negyedben vette észre a Szolnok, hogy üres a ka­punk... _____________________(V-CS-) (GÉLÉI) Gólzápor a Damiban Átok ül a csapaton Nyolcán hiányoznak a szolnoki keretből Novák János (középen) is sérüléssel bajlódik, de ő talán pályára léphet a Viharsarokban, fotó: bugány Labdarúgó NB l/B, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS Nem lehet azt állítani, hogy a szerencse kegyeltje lenne a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapata, hi­szen éppen a döntő fontossá­gúnak ítélt találkozókon csú­szik be rendre valamilyen gikszer. Hiába szerepel Vágó Attila edzős- ködésének megkezdése óta reme­kül a szolnold legénység, hiba gyűjtötte október közepétől szá­mítva a legtöbb pontot a csoport­ban, hiába szenvedett mindössze két vereséget a legutóbbi tizenhat fordulóban, ha éppen a két leg­fontosabb (hazai) rangadót vesz­tette el.- Sajnos érzem is a játékoso­kon, hogy a Diósgyőr elleni vere­ség megfogta őket, szinte az egész hetem arra ment rá, hogy felráz­zam a fiúkat - nyilatkozta la­punknak Vágó Attila. - Ráadásul most éppen ahhoz a Békéscsabá­hoz látogatunk, mely a DFC-vel a sarkában is egyre közelebb kerül a hőn áhított bajnoki címhez, az­az otthon nyilván teljes fordula­ton fog pörögni. A Tisza-parti mester dolgát to­vább nehezíti, hogy sérülések, illetve eltiltások miatt nyolc (!) játékosára nem számíthat szom­baton. Különösen a védekezni tudó labdarúgók kiesése érintheti ér­zékenyen a kék-sárgákat: Frida és Kádár legutóbb begyűjtötte harmadik sárga lapját, Gradina- riu és Rézsó lovaglóizom-, Ronta­nék bokasérüléssel bajlódik. Fe­dor térdműtéte után még csak lá­badozik, Novák és Pelles pedig még mindig érzi combsérülését. A hosszú hetek alatt összeállt, s eddig jól muzsikáló kezdő tizen­egyből tehát nagy valószínűség­gel heten(!) nem léphetnek pá­lyára a viharsarokban. Tervezett kezdőcsapat: Balá- zsy - Gelbman, Antal, Balogh, Szabó T. (Romanek) - Ivitz, Mi­le (Novák), Bány, Kiss - Né­meth, Kotula. Ezzel szemben a lila-fehérek lelkivilága a jelek szerint helyre­billent, hiszen a borsodiaktól ka­pott váratlan „zakó” után sikere­sen visszavágtak a REAC-nak, az otthon, botrányos körülmények között elszenvedett vereségért. A klubhoz télen visszatért Pásztor József munkáját ezen a héten semmi külső körülmény nem ne­hezítette, eltiltott, sérült labdarú­gó - Keresztúri András kivételé­vel - nincs a keretben, sőt, a ko­rábbi hiányzók (például Bujáki) is visszatértek. A mérkőzést a fiatal Világi Ba­lázs dirigálja majd, aki a közel­múltban mutatkozott be a hazai élvonalban. igeleii » I I r

Next

/
Thumbnails
Contents