Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-25 / 120. szám

______________________________________________________________MEGYEI TŰKOR 4. OLDAL Otthonra leltek Tiszakürtön Papp András és hites neje, Patkós Klára mozgássérültek. András még csak úgy ahogy nekivág a távolságnak kerekes kocsi helyett egy bottal is, de Klára nehezebben mozog. Úgy alakult az életük, hogy 1998. novemberétől 2002. május 4-ig a tiszakürti rehabilitációs intézet lakói voltak. Dolgoztak is, szóval nem töltötték tétlenül a napokat. Ismeretségük barátsággá, a barát­ság szerelemmé alakult, majd 1999-ben ösz- szeházasodtak az intézetben. Kaptak egy külön szobát és két év teltével kopogtatott náluk a gólya, megszületett a kisfiúk, Dávid, 2001. augusztus 18-án két kiló kilenc deká­val. A pici jövevény érkezése két gondot is okozott. Az egyik az, hogy a házirend, az ot­tani előírások szerint ldsgyerekes család nem tartózkodhat az otthonban. A másik sem egyszerűbb: azon kellett idegeskedni­ük, vajon a kis súllyal született trónörökös teljesen egészséges-e? Havonta vizsgálta az orvos, nézte a szakember testi, lelki, szelle­mi fejlődését. Azóta kiderült, hála istennek, semmi baja és remekül érzi magát. Már kilenc kiló, és a maga nyelvén szövegel, gagyarászik. Szere- ü, ha körülötte forog a világ, és ha fogják a kezét, lépeget, nincs előtte távolság. Közben nagyon sokan segítettek abban, hogy a kisgyerekes Papp házaspárnak vég- re-valahára megoldódjon Kürtön a lakás- helyzete. A Rákóczi úton találtak egy ker­tes házat, amely kellő átalakítások után al­kalmassá vált befogadásukra. Rengeteg tá­mogatást kaptak, így a községből is segí­tették őket. Balázs Pali, az énekes ottani fellépése bevételét ajánlotta az otthonvá­sárlásra, azután sokat köszönhetnek Sági Ferenc vállalkozónak, illetve az otthon ve­zetőinek is. Papp András, Dávid, a kisfiúk, és az otthoni segítő, Balassa Etelka. Az édesanya napközben az otthonban dolgozik FOTÓI BAKOS J. Május 4-e volt az a jeles dátum, amikor költözhettek. Úgy alakították ki a helyisége­ket, a fürdőszobát, hogy kézikocsival is át­járható legyen. Be is rendezkedtek és mind­ketten dolgoznak. András otthon, Klára bent az intézetben, szóval az otthonban, reggel fél nyolctól délután háromig. Dávid fiatalúrra pedig ez alatt az idő alatt egy bé- biszitter vigyáz. A kisfiú végtelenül fürge, ügyes, most ismerkedik a világgal. Szülei pedig megbízható adósokként havonta tör­lesztik a ház árát, pontosan tíz évig, mire az övéké lesz. A főtt ételt az otthonból hordják, Dávid a kecsketejen kívül már pépeset is eszik. And­rás olykor-olykor szakácskodik, a rántottától paprikás krumplitól már eljutott a töltött csir­ke elkészítéséig. Természetesen puskázik, egy kedves szomszéd leírja a sütés menetét. Úgy tűnik, ezzel a kellően átalakított ker­tes házzal révbe jutott a család. Örömmel fi­gyelik Dávid fejlődését, erősödését, mert ha minden igaz, esztendő teltével úgy fut, mint a magyar focisták. Az apja nevetve hozzáfű­zi, reméli, náluk jobban. ________________________________P. SZABÓ MIKLÓS Fi atalok a tanyán Régi észrevétel, hogy a fiata­lok, azaz az ifjú nemzedék nem vállalja a tanyasi élet különböző előnyökkel járó, de olykor hátrányoktól sem mentes mindennapjait. Pe­dig a bogarasi határban ta­láltunk olyan tizen- és hu­szonéves!, akik itt, a szőlő­táblák és tanyák világában képzelik el a jelenüket és jö­vőjüket. Homokos ez a környék, egyenes sorban futnak a távolba a szőlő­sorok, katonás rendjüket legfel­jebb csak az egymás kezét fogó, hófehér falú tanyák, tanyaudva­rok bontják meg. Itt laknak a Szaszkó testvérek, mindkettőjük­nek külön háza van. Napszámba járnak, de mostanában annyi volt a munka, ide is mentek, meg oda is mentek, csak éppen a sajátjuk­ra nem maradt idő. Veronika Mária a fiatalabb, ti­zennyolc éves. Most még a szü­lőkkel laknak, ami kényelmes megoldás. Vera szereti a tanyasi életet, a végtelen szabadságot, a csodaszép határt, ahol szabadon futkározhat a tekintet, akár a má­jusi szél. El sem tudja képzelni máshol a helyét, hiszen a környé­ken lehet vagy kétszáz-kétszázöt­ven tanya, ahol még köszönni is illik. Nem másért, mert mindenki ismeri egymást. Vera búcsúzik és már megy is, csuda gyomos a kert, a palánta jószerével ki sem látszik. Úgy hogy van mit csinál­ni. István, a bátyja huszonöt éves és ő is alkalmi munkás, aki úgy is­tenigazából a szőlészethez, borá­szathoz ért. Legyen szó permete­zésről, metszésről, horolásról vagy ahogyan errefelé hívják, ka­raszolásról. Elmesél egy vidám esetet: egyszer Virág Gyula bácsi­nál dolgozott, amikor az öreg így szólt hozzá:- Fiam, menj be a műhelybe, és a horolókat rakd be a buszba! Mivel halvány lila fogalma sem volt arról, mi a jó fene az a horo- ló, azért az illendőség kedvéért szétnézett a helyiségben, majd így szólt a gazdának:- Nincs itt ilyesmi, Virág bácsi, legalább is én nem látom. Az öreg egy mukkot sem szólt, beballagott, majd a kezébe nyo­mott egy kapát. — Látod fiam, ez a horoló, még ha te úgy ismerted is eddig, hogy karaszoló. Egyébként a környék, tanyavi­lág szőlői, dűlői ugyancsak érde­kes nevűek: akad Muszáj szőlő, Erőszak, Szép kisasszony, Nyo­más, Tüzes, hogy csak az ismer­tebbeket soroljam. Ahol beszél­gettünk, az a ház is a Muszáj sző­lőbe épült. Az ott lakó fiatalok szórakozása elmondásuk szerint a kert, meg a szőlő. Esetleg nya­ranta valamelyik közeli strand, mivel több is akad huszonöt kilo­méteres körzetben. Nem beszélve az élő Tisza fürdési lehetőségei­ről. Csak éppen illik ismerni a fo­lyót, hol, merrefelé veszélyes és hol szelíd, simogató. Az utóbbi kategóriába, hogy szelíd, aligha tartozik a két házőr­ző. Egy hetvenöt kilós kaukázusi szuka, meg egy nála is súlyosabb, szintén kaukázusi kan. Olyan fo­gakkal, akár a borotva. Ráadásul külön házi kosztot, főttet kapnak naponta, így nyugodtan állítható róluk: nincs kutya életük ezen a bogarasi tanyaudvaron. _____ D. SZ. M. Sz aszkó Veronika és a testvére, István a tanyasi életet kedveli fotói bakos j. A televízióban két műsorfajta járja legin­kább: a vetélkedő és a magazin. Jócskán van mindkettőből. Főleg az utóbbi vált divatossá, mi több, afféle megváltó programmá. Mert­hogy mi kell hozzá? Néhány érdekességféle, aztán elegendő úgy ahogy összedobni őket — hiányzik az egybefogó gondolat —, s már­is a műsor látszatát lehet kelteni vele. Kevés pénzből, még kevesebb szellemi befektetés­sel. Csalóka műfaj, azzal áltat, hogy kapunk benne valamit, aztán végül be kell érnünk jó­formán a semmivel. Nem kell hozzá rendező sem, bár van, megy az magától, és műsorve­zetőnek is megteszi mondjuk egy csinoska kisasszony, akinek külleme, sőt kelleme is vagyon, ámde mása, neve, szava nemigen. De hát nem is kell, hogy legyen, hisz nincs itt mit mondania a különböző riportok, ré­szek között. Ahogy a Bajnok című magazin műsorvezetőjének sem volt múlt szomba­ton, aki lazán tette dolgát, hol zsebre dugott kézzel sétálgatva zöld mezőben (fő a köny- nyedség!), hol meg virágcsokrot babrálgat­Tv-notesz Bajnok-e a Bajnok? ván kedvesen, közben elrebegve néhány ke­resetlen mondatát. (Egyébként nem múlhat el szombat Bajnok nélkül, a magazin ezzel híreli magát hangzatosán.) Kell persze még valami: színes villódzás. Ebből is van, csak úgy röpködnek a képek, máskor meg meg­gyorsítva futnak a változatosság kedvéért. Es végül természetesen az úgynevezett érde­kességek. Ami ez esetben azt jelenti: sporto­lókról, de feltétlenül másképpen. Általában erre épül a magazin, bajnokokra. Regőczy Krisztinát, a jégtánc hajdani győztesét ezút­tal például akként láthatjuk, amint ruhát varr, ebben lelve gyönyörűségét, meg hogy elefántszobrocskákat gyűjt, ám ormányuk mindegyiknek felfelé kell hogy álljon. Ez fontos, hogy miért, csak. Miként az is inkább csak holmi furcsaság, semmint igazi szenzá­ció, hogy egy négylábú eb, mellesleg buldog, focimeccset játszik egy fiúcsapattal, űzi-ker­geti a bőrt, ám veszít végül is ellenükben. A sport közismert győztesei is feltűnnek, kü­lönböző fotókon, képtelennek tűnő helyze­tekben, és egy bizonyos Laci bácsit pedig még az amerikai Szabadság-szobor nyakába is felrakják, csakhogy fotografálhassák. Az­tán az ifjú Schirilla is „megmutatja”, hogy a medencében úszkáló cápák között is „meg­ússza” békésen a kalandot. (Különben a vér­szomjas tengeri ragadozók az emberre ke­vésbé veszélyesek.) A legértékesebb összeál­lítása a magazinnak, annak a férfinak a meg­győző, szemléletes példája, aki rendszeres testmozgásra biztatott mindenkit. Valójában nem gyengébb, gyatrább ez a magazin a töb­bieknél, amelyek másutt, más csatornákon futnak. Ám ez aligha vigasztalhatja azokat, akik többet várnának ettől a „csalóka” mű­fajtól is: több értelmet, több értelmeset. Hogy abból, amit láttak, maradjon is meg va­lami. A Bajnok, ha indulna, aligha lenne győztes a tévéműsorok versenyében. VALKÓ MIHÁLY 2002. MÁros 25., szombat Nézőpont JÁRVÁS ZSUZSA Gyerek kipipálva Az lenne a jó, ha minden nap gyermeknap lehetne Május utolsó vasárnapja a gyermekek napja. Legalábbis a szokás szerint illene, hogy az le­gyen. De inkább csak volt. Valamikor régen. Mára lesoványodott néhány perecre, az aján­dékátadás formaságára. Igazi győztesei pedig a kereskedők, mert - nem kis örömükre - ismét kiütéssel győz a bóvli. A tehetősebbek persze méregdrága játékot és ruhát vesznek. (Legtöbbjük merénylet az értelem és a jó ízlés ellen.) Meg a ro­kon gyerekeknek némi műanyag förmedvényt és leértékelt köny­vet az olvashatatlan fajtából. Akinek az ár is számít, no meg nincs autója, annak bizony be­letelik vagy fél napba, mire bevásárol. A szerencsésebbje parko­lással együtt megússza fél órával. Az átadás két percet vesz igény­be, az „örömködésre” is szoktunk hagyni vagy hármat. És kész. Ennyi. Hagyománytisz­telet, lelkiismeret- furdalás kipipálva. Gyerek kipipálva. De tényleg ezt akarja az, akit állítólag a legjobban szeretünk a világon? Tudjuk egyáltalán, hogy mire vágyik a gyermekünk? Teszünk valamit azért, hogy teljesüljön legalább álmai parányi töredéke? Ha mindhárom kérdésre nemmel válaszoltunk, ne szégyelljük megkérdezni őket. Ha csak egyre, akkor sem. Habár az lenne jó, ha minden nap gyermeknap lehetne. Ha a családtól, általában a felnőttektől, az oktatástól, az egészségügytől, a társadalomtól, a világtól azt kapnák, amire igazán szükségük van. Legalább ez a május végi vasárnap hadd legyen az övék. Mert még nincs késő egy közös foci-, vízipisztoly- vagy kártyacsatához. Fagylaltozás­hoz, fürdőzéshez, nyársaláshoz, kerékpározáshoz vagy kirándu­láshoz. Végre meghallgathatjuk, miért jó a műkaja, az a zenének titu­lált valami, ami fájdalomként hasít egész testünkbe, és a portör­lőnek kikészített pólóban járni. Hagyhatjuk magunkat példákkal meggyőzni a műholdas csatornák, az sms és az internet előnyei­ről, az általunk horrorfilmbe illőnek tartott rajzfilmhős erényei­ről, s arról, hogy az iskolába járás miért eredendő bűn. A remélhetőleg jóízű csevegés közben elkészülhet a kedvenc sütemény. S miért ne Totyoghatna ezúttal tejberizs a bográcsban? (Legfeljebb ehetetlen lesz.) Ne feledjük, a kisebbek szeretnek közösen társasjátékozni, vi­deózni, fényképeket nézegetni. Ne sajnáljuk hát az időt melléjük kucorodni. S ha a nagyobbak már inkább a kortársaik közé vágy­nak, engedjük el őket. Elvégre az ő napjuk... Otthon az anyukák főznek A két úrnak adódik néhány közös ismertetőjele. Az egyik az, hogy mindketten Szolnokon a „keró” 12. f osztályába jár­nak. Pontosabban fogalmazva jártak, hiszen míg a többiek gürcölnek, szenvednek, ők már végzett szakácsok, szak­munkás-bizonyítvánnyal a zsebükben. Hogy ez miképpen eshetett meg, erről szól az írás. A vékonyabb arcú Zsupos Lad Rá- kóczifalváról. Tény ami tény, sze­reti a hasát, nem veti meg a jóféle ételeket, bár ez még nem látszik meg rajta. Szakácsnak jelentke­zett, aminek már négy éve. Laci egyre többet tudott a szakma for­télyairól, ezért a tanárai versenyre készítették fel és azon indították is. Bejutott a szakmai vetélkedő or­szágos elődöntőjébe, majd döntő­jébe. Ott akadtak elméleti felada­tok, no meg főzni is kellett. Neki például libalevest maceszgombóc­cal és rácpontyot, hideg gyümölcs­csel. Öt kerek órát kaptak minder­Barátja, Magyarosi Lehel szin­tén rákóczifalvi. Ő is nagyszerűen szerepelt a házi szakácsverse­nyen, az országos elődöntőben és végül a döntőben a kilencedik he­lyen végzett. Szintén rögtön fel­szabadult. Neki is öt óráig kellett a kukták, tálak körül szorgoskod­ni: zöldbablevest, Csáky-rosté- lyost, szilvás gombócot kellett ké­szítenie. Otthon örültek a sikeré­nek, akár a suliban. Felkészítő tanárai: Auerbachné Papp Bernadett és Székelyné Lauh Hilda. Egyébként Lehelnek a szilvás gombóc a kedvence és Zsupos László és Magyarosi Lehel nemcsak jó barátok, hanem az országos szakmai ver­seny eredményeképpen már felszabadult szakácsok is fotói m.j. re, végül Laci nyolcadik lett, és ab­ban a szent pillanatban felszaba­dult. Felkészítő tanárai Zoboki Jó- zsefné és Kovács Imréné voltak. Mellesleg az Olasz Étteremben dolgozik és szeretne ott is marad­ni. Remek ízek ide, csodálatos za­matok oda, otthon azért anyuci főz. Kedvence a kaszás aprópecse­nye. Lehet, konyhaművészeti jár­tasságát csak egy ideig gyakorol­hatja, mert ha minden igaz, szep­temberre behívója érkezik. ha éhes, ebből húszat egy ültő helyben eltüntet. Olykor már ott­hon is főzni szokott. Ő is az Olasz Étteremben tanulja a mindennap­ok tudnivalóit és ott is szeretne maradni. Még egy társuk volt országos döntős, Papp Csilla személyében, aki a tizenkettedik helyet szerezte meg. Versenyeredményei alapján ő is felszabadult, sőt Budapesten már el is helyezkedett. i p 4 V'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents